DisintegrationBéta

A Disintegration bemutatkozása óta 2 dologgal bélyegezték meg a játékot. Az egyik a Halo társalkotójának, Marcus Lehtonak a neve, a másik pedig hogy a kicsit furcsa koncepciója miatt ha nem is reformálja meg, de új színt vihetne az online lövöldözésbe.

A január végén tartott bétateszt tapasztalatai alapján a magam részéről mindenképpen visszafogottan közelítenék a végleges produktumhoz. A Disintegration alapjaiban egy sokadik FPS, melyben ezúttal nem egy egyszerű közkatonát alakítunk, hanem egy hipermodern lebegő jármű pilótáját, aki a harcok mellett egy kis csapat irányításáért is felel.

A felépítésből adódó kettősség pedig a játékélményre is hatással van. Mivel a figyelmünk nagy részét a gravcycle nevű repülővel való harc fogja lekötni, ezért a földi egységeink terelgetésére csak alkalmanként lesz időnk. Szerencsére a bakák azt hamar megtanulták, hogy bárhova kövessék a felettük repkedő vezért, így a pozicionálásukkal nem kell vesződnünk. Amikor azonban már célzott utasításokat akarunk kiadni, ott már kicsit bonyolódik a dolog.

Ez pedig annak köszönhető, hogy a valós idejű "dog fight" harcok nehezen egyeztethetőek össze a kicsivel taktikusabb, stratégia játékokba illő parancsok osztogatásával. A légicikli az elsődleges fegyverzet mellet egy másodlagos tüzelési egységgel is rendelkezik, ezen túl csak a vertikális pozícióját tudjuk változtatni, annak függvényében, hogy a pályákon található tereptárgyak és az ellenséges össztűz között hogyan szeretnénk manőverezni. Ezen felül még egy úgynevezett taktikai nézettel is rendelkezik, ennek neve azonban kissé félrevezető, ugyanis leginkább egyfajta scan/wall hack képességnek írható le, mellyel a különféle rejtett tárgyakat fedhetjük fel. Hasznosnak azonban nem kifejezetten mondható, mivel használatakor a látótér jelentősen lecsökken, ezáltal nehézkesebbé téve, hogy átlássuk a körülöttünk történő eseményeket.

Az egységek ugráltatása sem éppen a legegyszerűbb feladat. Nem azért, mert nagyon bonyolult utasítássorozatokkal rendelkeznek, éppen ellenkezőleg. A különböző pontokra parancsolgatás mellett kijelölhetünk számukra egy ellenfelet, akire koncentrálják a tűzerejüket, illetve mindegyikük rendelkezik egy speciális képességgel is, amik természetesen valamekkora visszatöltési idővel rendelkeznek. A probléma ott jelentkezik, amikor kifejezetten egy ellenfélre uszítanánk őket, illetve a különleges támadásaikat akarjuk bevetni. Ilyenkor ugyanis számolnunk kell azzal, hogy a célpontok kiválasztása meglehetősen pontos kijelölést igényel (a speciális támadások elnézőbbek, azok hatósugárral rendelkeznek), ha csak egy kicsivel is elmozdulunk a célról, már csak új pozícióra küldjük az egységeinket. Ez pedig akkor lesz igazán frusztráló, amikor az ellenséges gravcycle-ök előtt manőverezünk és az ő egységeit szeretnénk célba vetetni a mieinkkel.

A játék taktikai érzékét mélyíti, hogy különböző frakciók képviseltetik magukat, melyek a menő kinézeten túl néhány tulajdonságban (gyorsaság, ellenállóság) is eltérnek, valamint a korszellemet megfelelően képviselve a különféle skinek és festések segítségével a leginkább kedvünkre formálhatjuk a kinézetüket. Továbbá a szintén elengedhetetlennek számító challenge-ek gondoskodnak róla, hogy a játék jutalmazási rendszere is adott legyen.

Az első tapasztalatok alapján a Disintegration kicsit felemás képet mutat, ami leginkább az eltérő harcstílusok egyesítéséből fakad és nem biztos, hogy a végleges alkotás ezen drasztikusan fog/akar változtatni. Amennyiben valakinek ez a szokatlan fúzió jelenti vágyai netovábbját, az mindenképpen tartsa radaron a V1 Interactive első játékát, a vegytiszta FPS- vagy stratégiakedvelők gyomrát azonban megfeküdheti ez a koktél.