Partisans 1941Teszt

A Daedelic Entertainment szemlátomást fáklyahordozója lett a zsánernek. A témában az ominózus kiadó először a Shadow Tactics felkarolásával bizonyította elhivatottságát. A fejlesztő Mimimi Games-szel jó lóra tettek, akik azóta már egy Desperados III-at is felmutattak, igaz, egy másik istállóban (THQ). Most viszont merészebbet húztak, és egy orosz csapatra, az első játékos Alter Gamesre bízták a munkálatokat.

A történet relatíve egyszerű: a világháború okán Oroszországba benyomuló német erők felforgatják a helyiek életét. Hősünknek ez nem igazán tetszik, ezért fogságából megszökve partizán életvitelbe kezd, amiben katonai múltja, valamint sorra felbukkanó, szedett-vedett szimpatizánsai segítenek. A cél adja magát: a lehető legtöbb homokszemet fújni a fasiszta hadigépezetbe. Persze könnyebb mondani, mint csinálni. Létszámban és felszereltségben is értelemszerűen hátrányban vannak a megszállókhoz képest, amiből egyenesen következik a sunnyogós harcmodor preferálása. És ha ez nem válik be, még mindig ott a tűzharc lehetősége, ami a szellemi elődökhöz képest érezhetően komolyabb szerepet kapott.

Annak ellenére ugyanis, hogy néhány pálya kifejezetten tiltja a feltűnést, minden partizánunk képes kötöttségek nélkül marokra fogni bármilyen fegyvert. Persze néhányan ügyesebbek lehetnek egy-egy kaliberrel, mint mások, amennyiben az amúgy nagy átfedéssel operáló passzív képességekbe fektetünk pontokat, de a küldetésről-küldetésre halmozható zsákmány minden darabja szabadon kiosztható. A játék első felében a frontális (és hangos) rajtaütés a felszerelés és képzettség hiányából fakadóan inkább egy vészmegoldás, míg a vége felé egy teljesen legitim stratégiává növi ki magát. Hadd szemléltessem a két harcmodor gyakorlati potenciálját. Adott a lehetőség, hogy egy négy főből álló csoportot egyesével, módszeresen és halkan ritkítsunk. Egy füttyentés a bokorból, és a kíváncsiskodó katona máris kapja a bökőt a bordái közé. Mindeközben szakaszunk vezére dobótőrt hajít, a szanitéc kloroformmal kábítja áldozatát, negyedik emberünk pedig, aki jártas a közelharcban, pillanatok alatt földre viszi a negyedik célpontot. Ha azonban nem muszáj, nem kell visszafogni magunkat. A tinédzser Sanek például ártatlanul, fütyörészve sétál a katonák mellett, de kabátja alatt már ott a csőre töltött duplacsövű, és csak a jelre vár. Ami lehet egy gránát, vagy mondjuk Olga halálos fejlövés sorozata, esetleg Fetisov golyózápora a semmiből. Az egész nagyon gyorsan tud a nulláról egy Tarantino film jelenethez hasonlatos, kaotikus vérontásig eszkalálódni, ami a kimeneteltől függően lehet élvezetes, vagy épp bosszantó. Még úgy is, hogy az idő bármikor és bármeddig drasztikusan lelassítható. Lényeg a koordináció… mert a Partisansban ha valami elromolhat, az el is romlik.

És nem feltétlenül a jó értelemben. Néhány mechanika, az útkeresés logikája és az AI bénázásai jelenleg nagyon meg tudják keseríteni az élményt. Az ajtók például (nem éppen korhűen) fotocellás módon működtek a legutóbbi patchig. A házak falain kívülről érkező ingerek forrását a katonák a négy fal között keresik. Olykor ugyanaz a próbálkozás sikeres, olykor sikertelen, mert a mesterséges intelligencia egy másodperccel korábban kezd reagálni az árulkodó jelekre. És még sorolhatnám, ilyen anomáliákkal tele volt a nagyjából 20 órás kampány, ahogy abban is biztos vagyok, hogy még soha ennyiszer nem használtam a quick load opciót. Tehát itt figyelmeztetnék minden érdeklődőt, hogy bár a műfaj eleve megköveteli a türelmet, tesztalanyunk még ennél is többet kér, és nem mindig a jó okok miatt. Mindezt tetézik a láthatatlan falak, ami a legtöbb esetben elég lineáris mederbe terelik a játékost. Ami már csak azért is félrevezető, mert a pályák a térkép alapján jóval szabadabbnak tűnnek. Vagy a küldetések közti menedzsment szakasz korántsem intuitív működési elvei, a nagyobb pályák framerate problémája, ami már az amúgy sem tökéletes kezelhetőségre is kihat. Hogy a nyolc partizánból egyszerre csak hármat-négyet vihetünk magunkkal, sokszor még ennél is konkrétabb megkötésekkel, ami aránytalanul megnehezíti a következetes karakterfejlesztést és felszerelés kiosztást.

Mindezek ellenére a Partisans nem egy rossz játék. Hozza azt, amit a fajtársai miatt már megszerettünk: a jól kitervelt, precíz manővereket jutalmazó kihívások sorozatát. Csak a hibái miatt momentán túlságosan is kiszámíthatatlan. Mostanában gyakori konzekvencia az általam tesztelt játékoknál, de ezúttal is csak ismételni tudom magam: jó szórakozás, de égető szüksége van a finomhangolásra.

7/10

*** Partisans: 1941

Platform: PC (tesztelt)

Kiadó / Fejlesztő: Daedalic / Alter Games.

Megjelenés: 2020.10.14. | Ár: 29,99€***