Raji: An Ancient EpicTeszt

Az indiai Nodding Heads Games valószínűleg keresve sem találhatott volna jobb alapot a játékukhoz, mint a saját kultúrájukat. A Raji: An Ancient Epic legalább annyira akció-kaland, mint amennyire egy túra a keleti ország hit- és mondavilágának alapjaiba. Sajnálatos módon azonban a két oldal nem tudja ugyanannyira erősen képviseltetni magát.

Főszereplőink a testvérpár, Raji és Golu, akik cirkuszi fellépőként tengetik mindennapjaikat. Míg Raji a kötéltáncával nyűgözi le a közönséget, addig Golu bábjátékokkal szórakoztatja az érdeklődőket. Egy nap azonban Golu meséje valósággá válik és a történetben szereplő démonok ellepik a vidéket, a gyerekeket elrabolva, így köztük Raji testvérét is. A fiatal lány pedig az istenek segítségével felvértezve elindul, hogy megmentse öccsét.

Az Ancient Epic játékmenete sajnos nagyon hamar eltolódik az akció irányába, ez pedig mindössze azért problémás, mert sem a játék harcrendszere, sem a kötött kamera nem kimondottan erős ahhoz, hogy ezt hosszútávon elbírja. A harcok mindig kis, zárt arénákban zajlanak, ez úgy néz ki a gyakorlatban, hogy amikor ezekhez érünk a játéktér egy része leválasztásra kerül, mi pedig az így kialakított kis ringekben kényszerülünk addig gyepálni az ellenfeleket, amíg azok száma eléri a nullát. Egyes pályákon nem ritka az, amikor szó szerint 3 méterenként kerülünk ilyen arénákba, ez pedig hamar monotonná teszi az egész játékot.

Az sem tudja ezt ellensúlyozni, hogy a készítők igyekeztek megfelelően elosztani azt, amikor új fegyver vagy képesség kerül a birtokunkba, azonban ezek kiegyensúlyozására már nem jutott kellő figyelem, így gyakorlatilag mindig a legújabb tagját kell használnunk az eszköztárunknak, mert az lesz a legcélravezetőbb. A kezdeti lándzsa mellé hamar megkapjuk az íjat, ami sokkal alkalmasabb a tömegoszlatásra, ezt pedig a későbbiekben a kard-pajzs páros követ, ami jóval hatékonyabb a közelharcra, így nem kérdés, hogy melyik szituációban mit fogunk használni. Már csak azért sem, mert az ellenfelek is úgy változnak, hogy mindenképpen afelé tereljenek minket, hogy csak és kizárólag az új eszközöket használjuk a hatékony előrehaladásért, minimális teret adva a változatosságnak.

Az érem másik oldala ugyanakkor a játék azon szakaszai, ahol a folyamatosnak tűnő akció megtörik, és a narrátorként szolgáló Durga és Vishnu a hindu vallás rejtelmeibe, egészen pontosan az azokban szereplő isteneknek és egyéb különleges lényeknek a történetébe engednek betekintést. A játék ezen pontjain remekpárost alkot az Unreal Engione-nel megalkotott látványvilág és az autentikus zenei aláfestés. Ráadásul, mivel a keleti kultúra ezen szegmense nem kifejezetten domináns a videojátékokban, ezért arra is kiválóan alkalmasak, hogy megismertessék az indiai folklór néhány részletét a játékossal.

A harcok kapcsán már kitértem a kamera kötöttségéből adódó problémára, ez pedig a játékban való közlekedés során is előjön. Bár alapvetően az operatőr mindig azt mutatja, amit látnunk kell, sokszor belefuthatunk olyan szituációba, hogy egy útelágazásnál nem egyértelmű, merre kéne az előrehaladás miatt mennünk és melyik irányban tudunk esetleg egy rejtett zugban valamilyen apró fejlesztést felszedni.

Raji kalandja egyik oldalról egy csodálatos látványvilággal megtámogatott utazás, legalább ennyire erős zenei aláfestéssel, a másik oldalról pedig monoton küzdelmekkel tűzdelt végeláthatatlan harcok sora. Ironikus módon a játék rövidsége pont jó szolgálatot tesz, hogy még azelőtt a végére érjünk az epikus történetnek, mielőtt végleg beleunnánk.

7/10