GhostrunnerTeszt

Az elég sok csúszás ellenére is az egész világ Cyberpunk lázban ég. Már évek óta igazából, így nem meglepő, hogy manapság több játék is igyekszik ezt a masszív hullámot meglovagolni. A Ghostrunner pedig jobban nem is időzíthetett volna, hiszen szinte egy tökéletes előétele lehet a fő menünek, amit reményeink szerint még idén fel tudnak nekünk szolgálni a CDPR cyberkonyhájából.

Először is fontos leszögezni, hogy ha egy a szárnyas fejvadász világában játszódó akció, vagy RPG játékot keresel, akkor inkább várd meg a CP2077-et. A GR ugyanis - dobpergés - igazából egy puzzle/reflex játék. Igen, én is bedőltem neki elsőre. Ahogy öregszem, úgy nézek egyre kevesebb bemutatót az általam várt megjelenésekről, hiszen mostanában szinte (majdnem) mindent ellőnek ezekben az anyagokban. Szóval láttam én azt a “parkour” kifejezést itt meg ott, de letudtam annyival, hogy lehet majd ugrálni is miközben szanaszét kombózva kaszabolom az ellenfeleket. Nos, nem is tévedhettem volna nagyobbat. Ha előtted van a Mirror's Edge, akkor nagyjából képben vagy, hogy mire számíthatsz, hiszen a GR a belsőnézetes platformerek, nem túl népes családjának tagja, ami követve a kor elvárásait szépen csillog és villog, miközben te csúnyán szidod a készítők felmenőit. De ne szaladjunk ennyire előre.

A játék szépsége, az abszolút precizitása. Olyan mint egy hibátlanul megszerkesztett dallamvezetés, amiben te vagy a suhanó gyilkos hang. Egy olyan világban ami nem sok jót tett veled a múltban. Halálunk után ébredünk egy ismeretlen monológjával a fejünkben. A környezet mocskos, de közben futurisztikusan csillogó. Ahogy haladunk előre, lassan megtudjuk, hogy kik is vagyunk, mi történt velünk, ki a hang a fejünkben és miért is menekülünk. Az igazság az, hogy a történet csak funkcionális, átvezetők szinte nincsenek, mindent “csak” hallgatunk. Bár a szinkronszínészek remek munkát végeztek valahogy végig jobban érdekelt a “feladványok” megfejtése, mint az állítólagos ok, hogy miért is kell bejutnom azon az ajtón.

A feladványok kifejezést azért is használtam, mivel a játék minden egyes szobája igazából egy puzzle, aminek gyakran több, de néha csak egy megoldása van. És maga a harc illetve az egy darab kardcsapás csak egy extra mozdulat az ugrálás és dashelés mellett. Szóval erre utaltam az elején, hogy aki masszív összecsapásokra készül, az csalódni fog. Viszont aki szereti a kihívásokat, annak a GR maga lesz a cybermennyország! Csak a tutorial pályán 55 alkalommal haltam meg. Ha most nem zártad még be a cikket és még itt vagy, akkor azért azt hozzáteszem, hogy ez annak is volt köszönhető, hogy konzolon az alap gombkiosztás számomra (!) nagyjából használhatatlan volt. Hálisten van vagy 6-7 fajta amiből lehet választani, és miután megtaláltam a nekem megfelelőt azért jobb lett a helyzet, ha nem is sokkal. Az ugrásoknál nagyon precíznek kell lenni, hiszen nem ritka az, hogy 4-5 falon futás után kell a megfelelő időpontban a levegőbe emelkedni, hogy pont rá lássunk arra a kéken fénylő bogyóra, amibe belekapaszkodva feljebb libbenhetünk. És higgyétek el nekem, hogy sokszor nem leszünk elég precízek. Szerencsére az újrakezdés nagyon gyors, viszont sajnos nem mindig konzisztens a checkpoint rendszer. Néha pár ugrás után már van egy autosave-ünk, néha meg másfél percnyi ugra-bugrát kell újrakezdeni. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem tud nagyon frusztráló lenni a játék. Főleg a harci része miatt.

Ami igazából, ahogy már említettem teljesen funkcionális. A cyber kardunk mindenen átvág, ergo az ellenfelek nagy része egy ütésből fekszik, cserébe gondolom már sejtitek, hogy mi is lesz a dörgés. Az alapmozdulataink részét képezi a dash, ami valamilyen szintig irányítható, így van esélyünk még időben kitérni a lövedékek elől. Lehet még próbálkozni a deflektálásukkal is, viszont ahhoz már nagyon jónak kell lennünk. Sajnos a harcok néha eléggé randomnak érződnek, egyszerűen nagyon gyakran lutri, hogy mennyire gyorsan tudunk reagálni a lövésekre és ha pont abban a kritikus pillanatban vagyunk a levegőben egy dashelés után, akkor igazából esélyünk sincs a túlélésre. Ahogy haladunk előre a történetben lesz még 4 extra képességünk, amiket inkább nem lőnék le, mivel maga a játék nem olyan hihetetlenül hosszú, így mindenki fedezze fel saját maga a tartalmi kérdéseket. Egész jópofa még a képességekhez tartozó kis minijáték, mivel ahogy fejlődünk úgy lesz elérhető egy egyre nagyobb terület ahova az upgradeket tudjuk pakolni. Viszont ezeknek mind saját egyedi formája van, így nekünk kell szó szerint ki “tetriszezni”, hogy mi hova kerüljön.

A Ghostrunner egy nagyon érdekes játék. Az audió-vizualitása abszolút kiemelkedő. Tűéles, remekül festő grafika, adrenalint pumpáló zene, szuper precíz irányítás és iszonyat mennyiségű frusztráció jellemzi. Az utóbbi komponens természetesen kétszázas pulzussal párosul, ha sikerült végre egy szobát egyben kitakarítani. Mert a mechanika ha minden összejön, működik kicsit olyan mint egy "jó" drog, megállíthatatlanná teszi az embert. A lendületet viszont azért elég gyakran meg tudja törni az egész magas koncentrációt igénylő játékmenet. Ez nem az a cucc ami elé lehuppansz egy kicsit relaxálni. Itt nincs pihenés, ha egy kicsit is lankad a figyelmed már halott is vagy. Talán elbírt volna még egy kicsivel több képességet és a történetet talán jobban előtérbe toltam volna, de ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy a speedrunnerek nagy kedvence lesz a Ghostrunner. Minden nyugdíjas apuka (mint én magam) tegyen vele egy próbát a beszerzés előtt, nehogy túl sok legyen a játék által indukált pörgés...

8/10

***Ghostrunner

Platform: PC, PS4 (tesztelt), XO, XSX, XSS, NS

Kiadó / Fejlesztő: 505 Games, All In Games /

One More Level, 3D Realms, Slipgate Ironworks

Megjelenés: 2020. 10. 27. | Ár: 30 EUR***