[Teszt] Beneath – Félelem és reszketés az óceán fenekén

Beneath – Félelem és reszketés az óceán fenekén

KharexSzőllősi Kristóf2025.11.06. 22:00

A Camel 101 vezetőit aligha lehet szívbajossággal vádolni, nemrég ugyanis elárulták, hogy legújabb projektjükkel egyenesen a F.E.A.R. nyomdokaiba szeretnének lépni. Emberes vállalás ez, az biztos, az alkotók azonban annyira bíznak a játékukban, hogy még egy korai hozzáférésű verziót is adtak belőle nekünk, amit ezúton is köszönünk. És bár a próbakörben látottak alapján a Beneath nem tud (még) felérni a Monolith klasszikusához, a program koncepciójában és egyes megoldásaiban azért kétségkívül akad fantázia.

A játék története az Atlanti-óceán fenekére, azon belül is egy titkos kutatóállomásra kalauzol el bennünket, míg a főszerepben egy Noah Quinn nevű szaturációs búvár áll, aki lényegében csak véletlenül talál rá erre a helyre, miután a hajót, amin dolgozik, zombik támadják meg. Hősünk helyzete már önmagában sem nevezhető rózsásnak, hát még úgy, hogy Noah nem egyedül érkezik az élőholtaktól és egyéb szörnyűségektől hemzsegő létesítménybe, hanem vele tart a lánya is, akit rövid úton megfertőz egy rejtélyes vírus, a gyógymódért pedig egészen az óceán legmélyéig kell alámerülni…

A korai hozzáférésű verzió alapján a Beneath sztorija sosem távolodik el túlságosan a kozmikus horror bevett toposzaitól, a jól bejáratott narratív megoldásokat viszont stabilan hozza. A víz alatti kutatóállomás egy kellően nyomasztó és klausztrofóbiás környezet, a hangok és a fények remekül építik a feszültséget, mindezt pedig egy-egy jó ütemben bedobott jumpscare is megfűszerezi. Ennek a körítésnek hála a hangulat abszolút a helyén van, és képes elvinni a hátán a sok újdonságot nem mutató, sőt általában meglehetősen kiszámítható történetet.

Ami a játékmenetet illeti, a Beneath ezen a téren azért már jóval ambiciózusabb, mint a sztori esetében. A Camel 101 emberei a túlélő- és az akcióhorrorok mechanikáit próbálják összekeverni az alkotásukban, ez pedig egy elég érdekes mixet eredményez. Itt simán benne van a pakliban, hogy az egyik pillanatban még lassan, metodikusan vadászunk a zombikra, minden lövésünkre figyelve és mindig precízen a fejre célozva, csak azért, hogy a következő másodpercben kinyíljon egy ajtó, és állig felfegyverzett kommandósok szakadjanak a nyakunkba, egy pillanat alatt sokkal kaotikusabbá és sokkal pörgősebbé téve az összecsapást. A rombolható környezetnek hála ráadásul ezek a tűzharcok piszok látványosak is tudnak lenni: amint meghúzzuk a ravaszt, egyből törnek az üvegtáblák, szállnak a szikrák és omlanak a beton elemek, egyedül az időlassítás képessége az, ami kicsit hiányzik a felhozatalból.

Ebből a szemszögből közelítve nem nehéz észrevenni a párhuzamokat a Beneath és a F.E.A.R. között, van azonban egy kiemelten kritikus pont, ahol a Camel 101 alkotása egyelőre még csúnyán elmarad a Monolith játéka mögött: ellenfeleink mesterséges intelligenciája. A fejlesztői blogok tanulsága szerint a készítők nagy energiákat öltek a programnak ebbe a részébe is, a munkájuk gyümölcse azonban a korai hozzáférésű verzióban sajnos nem igen látszódott. Lehet, csak azért, mert a legtöbb helyszín csőszerű, és így olyan nagy taktikázásra nem ad lehetőséget, de tapasztalataink alapján a Beneath kommandósai hajlamosak elég egyszerűen viselkedni, és vagy a fedezékük mögül lövöldözni, amíg le nem szedjük őket, vagy öngyilkos rohamra indulni ellenünk. Azért is nagy kár ez, mert a tűzharcok amúgy élvezetesek, de a korlátozott AI miatt nem tudnak igazán kiteljesedni.

Érdemes lehet továbbá azt is megemlíteni, hogy a korai hozzáférésű verzióban a túlélőhorror elemek igencsak kevés figyelmet kaptak. A Beneath steames adatlapja szűkös erőforrásokat és könyörtelen játékmenetet emleget lépten-nyomon, a próbakör során azonban sosem kellett spórolnunk a lőszerrel, és a zsáner más mechanikái se jelentkeztek hangsúlyosan. Mindez persze nem feltétlen gond, hiszen három pisztolygolyóból meg egy kiürült sörétesből nehéz olyan ütős akciójeleneteket komponálni, mint amik a játékot jelenleg jellemzik, de azért a túlélőhorror háttérbe szorulását érdemes figyelembe venni, ha valaki például pont ezért ruházna be a programra.

A Beneath-ben továbbá megfigyelhető még egy sor apróság, ami az indie projektek javában felüti a fejét. Az animációk és a karaktermodellek például meglehetősen baltával faragottak, ahogy a szinkron sem az igazi helyenként, de ezek azért nem olyan komoly gondok, nem rontják jelentősen a játékélményt. Ami pedig kimondottan dicséretes, az a program optimalizációja. Mi a próbakör során 2K-s felbontásban, maximális grafikai beállítások mellett futtattuk a Camel 101 alkotását egy erősebb PC-n (i5 12600KF processzor egy RTX 4070-es videókártyával és 32 GB DDR4 RAM-mal), és se beszakadó fps számmal, se grafikai bugokkal nem találkoztunk.

Az igazi horror csak most kezdődik
A Beneath 1.0-s kiadásáról röviden

Mindössze pár héttel a fenti próbakör után megjelent a Beneath teljesértékű kiadása is, azonban a fejlesztőknek sajnos enyhén szólva sem sikerült kikalapálniuk a program hibáit ennyi idő alatt. A játékmenet továbbra is egyfajta átmenetet próbál képezni a túlélő- és az akcióhorrorok között, azonban csúnyán felsül vele. A kampány során rengeteg lőszert és egyéb erőforrást kapunk, így a túlélőhorrorok feszült hangulatának nyoma sincs, míg karakterünk lassú mozgása és az összecsapások egyhangúsága az akcióhorror vonalat ássa alá az első pillanattól kezdve.

Minderre pedig az is rátesz egy lapáttal, hogy ellenfeleink meglehetősen esetlenek, ahogy azt a korai hozzáférésű verzió alapján is sejteni lehetett. A különféle szörnyeknek még elnézhető, hogy amint meglátnak, egyből agresszívan ránk rontanak, az elvileg szigorú kiképzésen átesett zsoldosok viselkedése azonban már annál problémásabb. Ezek a katonák vagy fedezék mögött gubbasztanak és folyamatosan tüzelnek, vagy öngyilkos rohamra indulnak ellenünk, és ebben ki is merül a trükkjeik tárháza. Nyoma sincs annak az összetett viselkedésnek, annak a kifinomult mesterséges intelligenciának, amit a fejlesztők a korábbi interjúikban többször is bereklámoztak.

Emellett ráadásul a játék más aspektusai is elég gyengének mondhatóak. A pályák java például csőszerű és egyhangú, a küldetések pedig sokszor úgy épülnek fel, hogy teljesítésükhöz két pont között kell oda és vissza rohangálnunk ezeken a monoton szinteken. Plusz a Beneath technikai oldala sem az igazi, avagy a tesztelés során számtalan kellemetlen bugba belefutottunk, legyen szó akár hiányzó textúrákról, akár nem érzékelt gombnyomásokról vagy durvább esetben komplett összeomlásokról. Egyedül a történet az, ami egész korrekt lett. Sok újdonságot ugyan ez se fog mutatni, de a kozmikus horror toposzait azért biztos kézzel hozza.

Egy szó mint száz, a Beneath tipikusan egy olyan program, aminek minden porcikáján érződik, hogy az alkotói nagy ambíciókkal vágtak neki a fejlesztésnek, de túl sokat akartak markolni, és ez a végeredmény rovására ment. A történet korrekt, ha nem is kiemelkedő, ezen túl azonban a játék többi aspektusa eléggé gyengére sikeredett. A túlélő- és az akcióhorror mechanikák nem fonódnak össze organikusan, és inkább elnyomják, mintsem erősítik egymást, ellenfeleink mesterséges intelligenciája látványosan rossz, a pályák felépítése és az egyes küldetések strukturálása pedig leginkább fárasztó, mintsem bármi más. Épp ezért legyen akármilyen ígéretes az alapötlet, ezért az élményért sajnos nem éri meg alámerülni az óceán fenekére.

PLATFORM PC, PS5, XSX | KIADÓ WIRED PRODUCTIONS | FEJLESZTŐ CAMEL 101 | MEGJELENÉS 2025. október 27. ÁR 20 EUR

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

Retrace the Light

5 órája
1

Gamer365 Karácsony 2025

Az ünnepekre várva elindítjuk a nagy év végi nyereményjáték-sorozatunkat, amiben idén is teljes verziós játékkódokat és csecsebecséket sorsolunk ki közöttetek.

8 órája
81

A Netflixhez kerülnek a Warner játékai – ez történt pénteken

Továbbá: Code Vein II, Monster Hunter Showcase, Silent Road, 2XKO, Postal: Bullet Paradise.

20 órája
3

Total Chaos - Jönnek a számból a lények

1 napja

PC Gaming Show: Most Wanted traileráradat– ez történt csütörtökön

Továbbá: Total War, Cast Outs, Replaced.

1 napja
26

Twinkleby

2 napja
1

Kínai istenmészárlás – ez történt szerdán

Benne: The God Slayer, Gran Turismo 7, 4PGP Four-Player Grand Prix, Postal: Bullet Paradise, Serpent's Gaze.

2 napja
2

The Berlin Apartment

3 napja
6

Pieces of the Past

3 napja
1

Váratlan visszatérések - ez történt kedden

Benne: Elden Ring Nightreign, Let It Die, Pumuckl and the Crown of the Pirate King, Helldivers, Splinter Cell, 11 bit studios.

3 napja
5

Arc Raiders

4 napja
31

Game Pass: a decemberi mozgolódás

Marvel Cosmic Invasion. Death Howl. ROUTINE. Többek között ezzel zárja az évet a Microsoft előfizetéses szolgáltatása.

4 napja
4

Megjelenések és tease-elgetések - ez történt hétfőn

Benne: Styx: Blades of Greed, Neon Giant, NeocoreGames, God of War, Cult of the Lamb, Bleach: Rebirth of Souls.

4 napja
7

Heti megjelenések

5 napja
17

Sacred 2 Remastered

A második rész már a maga idejében sem futott sima uton, a most megérkezett remastered pedig úgy tűnik pár kátyút befoltozott, párat viszont a nosztalgia kedvéért meghagyott. TESZT!

7 napja
3

De mi az a Control: Resonant? - ez történt pénteken

Továbbá: Helldivers 2, Layers of Fear: The Final Masterpiece Edition.

7 napja
3

Kirby Air Riders

8 napja
8

PlayStation Plus: a decemberi ötös

A szokásos három cím helyett öt játék zárja az évet a Sony előfizetéses rendszerének belépő szintjén. Nem is akármilyenek!

8 napja

Új tervek az AC Shadows-hoz - ez történt csütörtökön

Továbbá: Beyond Words, Bandai Namco Studios Singapore, Arknights: Endfield, Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2, Viva Nobots, Sega Football Club Champions 2026.

8 napja
9

The Last Case of John Morley

9 napja
3