A Ubisoft is közzétette friss üzleti jelentését, melyből kiderül, hogy a kiadó jelenleg veszteséges, ám az év végi hajrában nagyot fordulhat a kocka.
Az üzleti év első felét (április-szeptember) 58 millió eurós mínusszal zárta a cég - tavaly ugyanekkor 49 millió eurós veszteségük volt. A dolog hátterében első sorban a komoly fejlesztési- és marketingköltségek állnak: Ubiéknál több következő generációs projekt is készül, az Assassin's Creed III kapcsán pedig történetük legnagyobb reklámkampányát indították el.
A bevételekre pillantva hamar rájövünk, hogy valóban a költségnövekedés áll a veszteség hátterében, hiszen 279 millió euró folyt be a céghez az első félévben, ami 12 százalékos növekedést jelent.
Az aktuális negyedévben (október-december) nagyot fordulhat a kocka: az Assassin's Creed III, a Just Dance 4, a Far Cry 3 és a számos Wii U nyitócím megjelenésével a Ubisoft ismét visszatérhet majd a nyereséges zónába. Csak ebben a három hónapban 740-800 millió euró bevételre számítanak.
A vizsgált negyedéven ugyan kívül van, ám megkaptuk az első Assassin's Creed III eladási adatokat: a játékból egy hét alatt 3.5 millió került a boltokba, ami a duplája az eddigi legsikeresebb epizód, a Revelations korai teljesítményének.
A Just Dance 4 a várakozásoknak megfelelően teljesít, a Far Cry 3 pedig a belsős mock review-k alapján a Ubisoft történetének egyik legjobb játéka lesz.
Visszatérve a következő generációs játékokra: megerősítették, hogy a Watch Dogs - amely ugyan jelenleg 360 / PS3 / PC cím, de biztosra vehető, hogy nextgenekre is meg fog jelenni - 2013-ban fog a boltokba kerülni.