Electronic Arts x Codemasters felvásárlás

sQrNagy Csaba2020.12.14. 09:10

Mindössze egy hónapja számoltunk be arról, hogy a Take-Two Interactive a tárgyalások utolsó szakaszába lépett, aminek értelmében valószínűleg 870 millió dollár fejében felvásárolták a brit kiadót. Emlékeztetőül: a Codemasters jelenleg olyan sikerszériákért felelős, mint az F1, a DiRT, a Dirt Rally vagy a Project CARS - 2023-tól pedig már a World Rally Championship jogai is hozzá kerülnek majd.

Az események azonban váratlan fordulatot vettek! Az Electronic Arts ugyanis az utolsó pillanatban egy 1.2 milliárd dolláros ajánlattal lecsapott az adásvételre. Az üzleti megállapodás lezártnak tekinthető, bár a papírmunkák 2021 első negyedévéig is elhúzódhatnak. Gerhard Florin, a Codemasters elnöke szerint a két kiadó hasonló ambíciókkal bír a versenyjátékok területén, ezért volt előnyösebb a velük kötött egyezség. Andrew Wilson, az EA elnöke így nyilatkozott:

"A videojáték ipar egyre csak növekszik, akárcsak a versenyjátékok kategóriája. Együtt képesek leszünk vezető szerepet betölteni ebben. Az EA technológiáival, a különböző platformokon szerzett tapasztalatainkkal és a globális elérhetőségünkkel a már meglévő sorozataink a zsáner élvonalát jelentheti majd a rajongóknak."

Sunlight

Félórás meditatív élmény egy senkinek sem könnyű időszakban – elmentünk virágot szedni a Krillbite festményszerű erdejébe, hogy átéljük, mit nyújt a Sunlight.

10 órája

Genshin Impact 1.3: minden szikrázik!

A Genshin világában is hamarosan beköszönt a kínai Holdújév, rengeteg lampionnal , és extra tartalmakkal.

12 órája

Rekordokat döntött a Cyberpunk 2077

Minden idők legnagyobb digitális premierje lett, 10+ millió eladott példánnyal. A kiber-RPG leginkább PC-n tarolt.

13 órája
7

A Vicarious Visions beolvadt a Blizzardba

A Crash Bandicoot N. Sane Trilogy és a Tony Hawk's Pro Skater 1 + 2 felújítások fejlesztőcsapata mostantól a Blizzard saját projektjein dolgozik.

1 napja
13

A Tencent felvásárolta a Klei csapatát

A kínai óriás tovább terjeszkedik. Ezúttal a Don’t Starve és Mark of the Ninja játékokról ismert Klei Entertainment csapatát kebelezte be.

1 napja
2

Resident Evil 4 (Remake) átalakítás

Egyes információk szerint a kiadó nem volt elégedett az M-Two eddigi munkájával, így az elsődleges belsős csapatát állította a projekt élére.

1 napja
10

Xbox Live Gold: áremelés, aztán mégsem

A Microsoft csendben megemelte az Xbox Live Gold előfizetés árát - aztán a közösségi felháborodás miatt kapásból visszavonta az egészet.

1 napja
18

Humankind: avatárok és MI-k

A PC-s grand stratégia részleteiről fed fel friss dolgokat a legújabb fejlesztői napló.

2 napja

Games with Gold: februári kínálat

Egy egészen kellemes kínálat. Egy egészen kellemetlen áremelés mellé. Egy biztos: nem most válik ingyenessé a GOLD szolgáltatás. Sőt.

2 napja
23

The Medium: 9 rejtélyes furcsaság

Ha a Maw hátborzongató jelenlétét nem is érezzük egyelőre a hátunk mögött, a marketing anyagok elől már most sincs menekvés.

2 napja
2

Olija: történet a pixelek mögött

A Devolver Digital egy pixelart gyöngyszemet csapott le a Sony indie részlegének kezéről? Pár nap múlva kiderül!

2 napja
5

Sherlock Holmes: Chapter One

Hey, Detektívek! Csak egy tipp: a Frogwares hangulatos videó formájában válaszolja meg az eddig felmerült kérdéseiteket.

2 napja
1

Resident Evil Showcase

Nézzük csak: Resident Evil Village kedvcsináló. Előző generációs verziók. Megjelenési dátum. Gameplay villanások. Na meg exkluzív próbakör!

3 napja
53

Destruction AllStars: bemutatkozik a mezőny

Hősök. Ikonok. Legendák. A bajnokság résztvevőit az egész világ ismeri, szóval ideje, hogy mi is vessünk egy pillantást a színes társaságra.

3 napja
7

Apex Legends: komolytalan őrület

Kirobbanó előzetesen az új szezon.

3 napja
1

Team Ninja: tervek a jövőre

Lehetséges Nioh folytatás, Ninja Gaiden hírek, open world játék. Ezek vannak a stúdió tarsolyában.

3 napja
1

Odabenn: a magyar hangjátéksorozat

A hatvanas/hetvenes évek klasszikus rádiójátékait idézi meg modern köntösben az új magyar kezdeményezés. Hallgassatok bele!

3 napja
2

Új játékokon dolgozik a Valve

De hogy pontosan miken, arról természetesen most sem tudtunk meg részleteket.

3 napja
15

Curse of the Dead Gods: konzolos megjelenés

Unod a görög isteneket? Itt az új roguelike kaland egy folyton változó sötét templommal, csapdákkal és szörnyekkel.

3 napja
2

Encodya: euro point and click Neo Berlinben

Cyberpunk stílus, egy árva kislány és egy robot - vajon mi kerekedik ki ebből?

4 napja