Bemutatkozik a PS5 Pro, beköszön Carmen, a mestertolvaj – ez történt hétfőn

Bemutatkozik a PS5 Pro, beköszön Carmen, a mestertolvaj – ez történt hétfőn

dragCsető Zsolt2024.09.10. 08:00

Jön a PS5 Pro leleplezése. A Sony bejelentette, hogy a keddi napon, itteni idő szerint 17 órától egy 9 perces PS5 technikai prezentációt láthatunk majd Mark Cerny előadásában, ami elég egyértelműen a konzol új változatáról fog szólni.

Bemutatkozott a Fomography. Ahogyan arra a cím is utal, az indie kalandjáték fotókon keresztül fogja elmesélni egy idősödő ember történetét, a kamera lencséje mögül végigfigyelve életét és emlékeit. 2025 elején érkezik PC-re, PS5-re, Xbox Seriesre és Switch-re.

Új feldolgozást kap a Carmen Sandiego. Az eredetileg is videójátéknak indult, de az elmúlt években inkább az animációs sorozat által ismertté vált franchise a HarperCollins Productions és a Netflix Games gondozásában tér vissza egy ügyességi-logikai kalandjáték formájában. Elsőként a streaming szolgáltató felhozatalából lesz elérhető iOS és Android platformokra 2025 elején, de később PC-s és konzolos verziókra is számíthatunk belőle.

Készül a Mirage 7. Egy meglehetősen különleges tematikájú akció-kalandról van szó, a Blackwind alkotóinak új játéka ugyanis Az Ezeregyéjszaka meséit ötvözi a sci-fi elemekkel. PC-re, PS5-re, PS4-re, Xbox Seriesre és Xboxra készül, az első rövid trailert pedig lent láthatjátok róla.

Elhagyja az Early Accesst az Ender Magnolia: Bloom in the Mist. A nagy sikerű metroidvania folytatása az elmúlt félévet a Steam korai hozzáférésű címei között töltötte, most pedig kiderült, hogy 2025. január 22-én érkezik az „éles” verzió, méghozzá immáron PS5, PS4, Xbox Series és Switch platformokra is.

Konzolokra látogat a Beneath Oresa. A Goblinz Publishing bejelentette, hogy PS5, PS4, Xbox Series, Xbox One és Switch platformokra is átköltözteti a Broken Spear roguelike pakliépítős játékát, amely PC-re tavaly szeptemberben jelent meg. Nem is kell sokat várni a konzolos átiratokra, hiszen ezen héten, szeptember 12-én érkeznek.

Újabb karakterbemutatóval jelentkezett a Bleach Rebirth of Souls. A heti gameplay videóban Rangiku Matsumotóval ismerkedhetünk meg a Tamsoft verekedős játékának felhozatalából.

Csúszik a Mirthwood. A középkori életszimulátor-RPG az eredeti tervek szerint ezen a héten jelent volna meg, végül azonban csak november 6-án fog debütálni a Steamen, a fejlesztők ugyanis szeretnék még finomhangolni a játékmenetet, de a teljesítményen és a lokalizáción is dolgoznak még.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

Mark of the Deep

A Mark of the Deep-et fejlesztő csapat nem szégyell a jobbaktól tanulni. Előző játékukat, a Dandy Ace-t akár egy Hades-klónnak is nevezhetnénk, a legfrisebb címük pedig a Death Door-ra hajaz.

11 órája
1

Portok mindenhol - ez történt csütörtökön

Benne: Once Again, Knights in Tight Spaces, Sorry We’re Closed, Crowns and Pawns: Kingdom of Deceit, Lost in Random: The Eternal Die, Ubisoft, Astro Bot, Ultros.

23 órája
3

Kingdom Come Deliverance II - légy a magad ura

Az első epizódhoz hasonlóan a Kingdom Come Deliverance folytatása sem teljesen szokványos, feltéve, ha az elmúlt két évtized legnagyobb szerepjátékaihoz viszonyítjuk. Minden kezdő kalandor érdekében összeírtunk pár tippet, ami segítheti a folytatás gazdag világának megismerését!

1 napja
2

PlayStation Game Catalog: februári érkezők

Lost Records: Bloom & Rage a premier napján, Star Wars Jedi: Survivor és TopSpin 2K25. Többek között ez várja az előfizetőket.

1 napja
2

A State of Playen túl – ez történt szerdán

Benne: PS5 eladások, Elden Ring Nightreign, The Alters, Assassin's Creed Shadows, Flesh Made Fear, Twisted Tower, The Knightling.

1 napja
2

State of Play

A legújabb State of Play-re bár nem voltak előzetes ígéretei a Sony-nak, így is sikerült egy változatos felhozatallal előállniuk.

2 napja
124

Kojima a színpadon, Ninja Gaiden frissítés – ez történt kedden

Továbbá: Centum, Into the Restless Ruins, War Robots: Frontiers, One Piece: Pirate Warriors 4.

2 napja

Blood Bar Tycoon - Véresen komoly üzlet

Vlad, a nagymúltú vámpír ránk bízza vérbár lerakatait, miután elődünk csúfosan megbukott. A nyomás nem kicsi, épp ezért van szükség a játékos látásmódjára. Tesztlaborban a véresen komoly Tycoon játék!

3 napja
8

Tervek itt, tervek ott – ez történt hétfőn

Benne: Relic Entertainment, Phasmophobia, Bubble Ghost Remake, Bleach: Rebirth of Souls.

3 napja
2

Heti megjelenések

4 napja
6

Age of Darkness: Final Stand - a mindent elnyelő sötétség

Az Age of Darknessben egy másvilági sötét nép legyőzése a célunk, akik a földi létet veszélyeztetik. Azonban körökre osztott helyett valós idejű stratégiát kell alkalmaznunk, ráadásul egyedi wave rendszer is csavar nagyokat a dolgokon. Lássuk, milyen lett a sötétség kora!

6 napja
5

Pletykák a Warner háza tájáról - ez történt pénteken

Benne: Rocksready, Wuchang: Fallen Feathers, Wonder Woman, Please Be Happy, Neon Inferno, Commandos: Origins, Distant Bloom.

6 napja
4

The Stone of Madness

Lopakodós taktikai játék egy 18-ik századi spanyol kolostorban, ami tömve van őrültekkel, rabokkal, szigorú apácákkal és kegyetlen papokkal - ennél kevés vadabb és bevállalósabb settinget látni manapság.

7 napja
6

Próbakör, szivárgás, leállás - ez történt csütörtökön

Benne: Donkey Kong Country Returns HD, Assassin's Creed Shadows, Resident Evil Re:Verse, Like a Dragon: Pirate Yakuza in Hawaii, Metal Gear Solid Δ: Snake Eater, Lollipop Chainsaw RePOP, Chronicles of the Wolf, Sugardew Island, Dungeons of Hinterberg

7 napja
5

Apróságok a hét közepére - ez történt szerdán

Benne: Cloudheim, Kingdom Come Deliverence II, EcoGnomix, Switch 2.

8 napja
4

Final Fantasy VII Rebirth - a PC változat

Mindenki tudja, mekkora hatása volt a Final Fantasy VII-nek a JRPG műfajára, de akár a PlayStation-korszak egészére is. Most pécére érkezett a teljes remake-sorozat második epizódja. Teszt!

9 napja
27

Fókuszban a Capcom újdonságai – ez történt kedden

Benne: Monster Hunter Wilds, Onimusha: Way of the Sword, Onimusha 2: Samurai's Destiny, Capcom Fighting Collection 2, Wreckfest 2, Age of Empires II: Definitive Edition, Age of Mythology: Retold, MLB The Show 25, Quilts and Cats of Calico, SteamDolls, Rogue Loops.

9 napja
7

Game Pass: mozgolódás február első felében

Az Avowed premierje mellé ezúttal egy 60 FPS foltozást kapott Far Cry: New Dawn és néhány Game Pass Standard érkező fért be.

2025.02.04.
4

150 millió felett a Switch, a közösség erejével fejlődik a Battlefield – ez történt hétfőn

Továbbá: Need for Speed, ID@Xbox Showcase, Just Crown Things, Action Game Maker, Bleach: Rebirth of Souls.

2025.02.04.
11

Kingdom Come: Deliverance 2

Bohémiában játszódik ugyan, rapszódiának viszont nyoma sincs: hét évvel hatalmas sikert aratott első játékuk után tért vissza a középkori cseh királyságba a Warhorse csapata, hogy globálisabb színtérre helyezze a rivális királyok utódlási harcát, egyenesen annak forgatagába dobva a játékost a realizmus jegyében.

2025.02.03.
32