PlayStation ünneplés, Arcane trailer - ez történt csütörtökön

PlayStation ünneplés, Arcane trailer - ez történt csütörtökön

ne5hVáradi Dániel2024.09.06. 08:00

PlayStation évfordulóra készül a Sony. A cég nemrég egy közleményben osztotta meg, hogy októbertől januárig különböző módon ünnepli a konzol 30 éves történetét. Ennek keretében a God of War, a God of War II, a God of War: Ghost of Sparta, a Twisted Metal, a Starhawk és a Unit 13 zenéi lesznek elérhetők Spotify-on, illetve egy ingyenes próbaverzió is érkezik a Gran Turismo-hoz My First Gran Turismo néven, amivel azokat a játékosokat szeretnék megszólítani, akiknek eddig kimaradt a Polyphony Digital sorozata. A fentieken túl érkeznek a Shapes of Play termékek is, amik között találunk egy táblajátékot, "stresszlabdát", valamint mágneses kockákat, amikből kedvünkre alkothatunk. A közleményben arra is kitértek, hogy a következő hetekben további bejelentésekre számíthatunk a PlayStation 30. évének ünneplése kapcsán.

Tovább menetel a Black Myth: Wukong. A Game Science akciójátékának kapcsán már kaptunk egy, az eladásokra vonatkozó statisztikát, akkor azt osztották meg, hogy 3 nap alatt 10 millió példányban kelt el a Nyugati utazás adaptációja, most pedig arról számoltak be, hogy ez a szám két héttel a premier után már 18 milliónál jár. Ezzel együtt azt is megosztották, hogy dolgoznak egy kiegészítőn a játékhoz, a folytatás azonban egyelőre nem szerepel a terveik között.

Új trailert kapott az Arcane második évada. A Riot játékának animációs sorozata hamarosan megkapja záró szezonját, a francia Fortiche csapata pedig nemrég egy új előzetessel jelentkezett a novemberi premierre hangolódáshoz, a 2 perces előzetes pedig kifejezetten jól teljesít ezen a téren.

DLC-vel bővülhet az Astro Bot. Alig jelent meg a Team Asobi platformere, a fejlesztők már korábban felfedték terveiket azt illetően, hogy a játékot különböző challenge és speedrun pályákkal bővítenék, azonban ezek pontos száma egyelőre nem ismert. A kritikai siker már megvolt a játéknak, így már csak a játékosokon múlik, hogy mekkora támogatást is élvezhet majd a kis kabala.

Új platformokon lövöldözik a Mecha Ball. A Whale Peak Games twin stick shootere hamarosan PS4, PS5 és Switch platformokon is elérhetővé válik, derült ki egy friss közleményből. A PC-n és Xbox konzolokon már elérhető játék friss átiratai szeptember 26-án érkeznek, a hír mellé pedig egy új trailert is szállítottak a készítők.

Mobilokra költözik a Balatro. A LocalThunk pakliépítős addikciója szeptember 26-án iOS és Android platformokra költözik, derült ki a stúdió friss bejelentéséből.

Érkeznek az Unholy konzolos átiratai. A Duality Games 2023-as horrorja, hamarosan PS5 és Xbox Series platformokon is tiszteletét teszi, amire nem is kell sokat várnunk. A csapat bejelentette, hogy (stílszerűen) péntek 13án számíthatunk a portokra, a bejelnetés mellé pedig egy új trailert is kaptunk, ami a természetfeletti nyomozáshoz igyekszik meghozni a hangulatot.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Capcom Fighting Collection 2

A Capcom Fighting Collection 2 most nyolc újabb ikonikus címet hozott el felújítva, újgenerációs konzolokra optimalizálva. Megtalálhatók benne ikonikus 2D-s verekedős játékok, háromdimenziós különlegességek, crossover címek, és kevésbé ismert kuriózumok is.

2 órája
1

Megint leépít a Microsoft - ez történt kedden

Továbbá: The Sinking City Remastered, Marvel 1943: Rise of Hydra, Fallout, Capcom.

11 órája
6

Stellar Blade PC-n, bezárhat a Moon Studios - ez történt hétfőn

Továbbá: Blades of Fire, FBC: Firebreak, Dragon is Dead.

1 napja
22

Doom: The Dark Ages

Szerencsére a Mars-Föld-Pokol háromszögből már az előző epizódban is kizoomoltunk, a Doom háttérvilága így lényegesen gazdagabb és karakteresebb dark fantasy rémálommá bővült. Lássuk, mit hoznak a Sötét Korok!

2 napja
19

Heti megjelenések

2 napja
5

Aranyon a Death Stranding 2, Doom: The Dark Ages launch trailer – ez történt pénteken

Továbbá: The First Berserker: Khazan, Dragon Ball Z: Kakarot, Risk of Rain 2, Sir Whoopass: Immortal Death, Killing Floor III.

4 napja
5

Fatal Fury: City of the Wolves

Huszonhat év dühe kellett ahhoz, hogy a patinás SNK verekedős széria feltámadjon hamvaiból. Megérkezett a Fatal Fury: City of the Wolves és pusztítóbb, mint valaha!

5 napja
12

Nikoderiko: Director's Cut

Jó platformerekre mindig szükség van, a Nikoderiko pedig a rendezői változatnak köszönhetően csak jobb lett. Teszt!

5 napja
2

Nintendo üzleti jelentés, Mafia: The Old Country megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Továbbá: Alien: Rogue Incursion Evolved Edition, Europa Universalis V, Gex Trilogy, Spray Paint Simulator, Section 11, Shantae Advance: Risky Revolution, Titan Quest II.

5 napja
5

Tempest Rising

Nincs többé új Command & Conquer? Oké, akkor megcsináljuk a sajátunkat - gondolhatta a Slipgate Ironworks... és mi lett a vége?Tényleg megcsinálták!

5 napja
6

Új Sony-stúdió a láthatáron – ez történt szerdán

Továbbá: Yakuza 0 Director's Cut, Nikoderiko: The Magical World, Gloomy Eyes.

6 napja
5

Days Gone - Remastered

Hiába sikerült átlépniük idővel a 10 milliós mérföldkövet is, a rendkívül vegyes kritikai fogadtatás örökre rányomta a bélyegét a Bend Studio alkotására. Sőt. Feltételezhetően a csapat jövőjére is. Tudnak esetleg szépíteni ezzel a ráncfelvarrással?

7 napja
9

Az új GTA 6 trailer árnyékában – ez történt kedden

Benne: Destiny 2, Clair Obscur: Expedition 33, I Am Ripper, Battlefield, Split Fiction, Day of the Shell, Tales of the Shire, Knock on the Coffin Lid.

7 napja
4

Game Pass: mozgolódás május első felében

Hamarosan premiernapon érkezik a Revenge of the Savage Planet és a DOOM: The Dark Ages a szolgáltatás kínálatába!

8 napja
2

Itt a második Grand Theft Auto VI trailer!

Megérkezett a Rockstar Games következő alkotásának második előzetese, amivel ismét beléphetünk picit Vice City utcáira.

8 napja
49

The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered

Egy ideje már hallani lehetett olyan pletykákat, hogy a Bethesda a Skyrim sokadik újrakiadása után az Obliviont is szeretné ismét piacra dobni, ezek a híresztelések pedig végül igaznak is bizonyultak.

8 napja
9

Gears of War: Reloaded bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Kingdom Come: Deliverance, The Hundred Line: Last Defense Academy, Tinkerlands, Ecco the Dolphin.

8 napja
10

PlayStation Plus: a májusi hármas

Dinoszauruszos túlélés. Népszerű rougelike. Egy kiváló boomer-shooter. Ezek várják a szolgáltatás előfizetőit ebben a hónapban.

9 napja
4

Heti megjelenések

9 napja
5

Amerzone - The Explorers Legacy

Utazás az ismeretlenbe, utazás egy idegen helyre, utazás Föld és ég között, utazás a semmibe. Benoit Sokal életműve előtt ekkorát még nem tisztelgett soha senki.

2025.05.04.
2