Game Pass mozgolódás július utolsó heteiben. A Microsoft előfizetéses játékkatalógusa a hónap második felében is bővülni fog - igaz, ezúttal a lista elég rövid. Nem véletlenül! A hivatalos bejelentés szerint rendhagyó módon még egy bejelentéssel készülnek a következő napokra. A Game Pass érkező és távozó címeiről szokás szerint külön hírben számoltunk be.
Megjelenési dátumot kapott a The Casting of Frank Stone. Az interaktív horrorfilmek modern úttőrőjének számító Supermassive Games, valamint a Dead by Daylight mögött álló Behaviour Interactive közös alkotása az utóbbi univerzumot igyekszik bővíteni, ezúttal single player formában. A játékmenet és a világ tehát adott, most pedig már a premier időpontja is, kiderült ugyanis, hogy a játék szeptember 3-án érkezik, méghozzá PC-re, PS5-re és Xbox Seriesre.
Jövő héten debütál a Sylvio: Black Waters. A belső nézetű horrorszéria harmadik felvonása július 25-én érkezik PC-re, a bejelentés alkalmából pedig egy új előzetest is kaptunk a hátborzongatónak ígérkező felfedezős kalandról. A későbbiekben konzolos megjelenés is várható, ennek kapcsán azonban egyelőre még nem ismertek a részletek.
Bemutatkozott a Neverness to Everness. A Tower of Fantasy mögött álló Hotta Studio a Perfect World Games közreműködésével egy nagyvárosi, nyitott világú, természetfeletti elemekkel operáló RPG-t készít, amely PC, PS5 és mobil platformokra fog megjelenni, free-to-play címként. A különös metropolisz hangulatából a lenti trailer nyújt rövid ízelítőt.
Konzolos verziókat kap a Crossy Road Castle. A kooperatív platformer még 2020-ban debütált az Apple Arcade kínálatában, most pedig eljött az idő, hogy konzolokon is bemutatkozzon: PS5, Xbox Series, Xbox One és Switch masinákra érkezik, cross-platform támogatással – hogy mikor, azt egyelőre még nem tudni.
Két új bejelentést tervez a NetEase Games. A kiadó a Fragpunk, a Marvel Rivals, a Once Human és a Shadows of the Damned: Hella Remastered kvartettjét biztosan kiviszi az egy hónap múlva esedékes Gamescomra, mindemellett azonban kiderült az is, hogy két leleplezés előtt álló címmel is készülnek a német expóra.

Megjelenési dátumot kapott az Amber Isle. A szupercuki dínós játékban egy boltot kell üzemeltetnünk egy szigeten, megspékelve némi építkezéssel – és persze a szomszédok sem maradhatnak ki a buliból. Október 10-én érkezik, első körben a Steamre, de „nem sokkal később” Switch-verzió is jön belőle.