Túlélő-horror a Round8-től, Light of Motiram gameplay - ez történt pénteken

Túlélő-horror a Round8-től, Light of Motiram gameplay - ez történt pénteken

ne5hVáradi Dániel2024.11.30. 08:00

A Round8 Studio új részletekkel szolgált közelgő alkotásairól. Azt már a stúdió korábbi nyilatkozataiból tudjuk, hogy nem pusztán a Lies of P DLC-je készül náluk, de annak folytatása is. Előbbi kapcsán most annyi új adalékot osztottak meg, hogy a kiegészítő valamikor 2025 első negyedévében érkezik, ennél több részlettel azonban nem szolgáltak. Ezek mellett igazi újdonságként azt közölték, hogy egy teljesen új projekten is dolgoznak, ami egy sci-fi világban játszódó túlélő-horror lesz. Jelenleg annyit tudni róla, hogy PC-re és konzolokra fejlesztik.

Tartalmas gameplay-t hozott a Light of Motiram. A Tencent Games legújabb, "erősen megihletett" játékáról nem is olyan régen számoltunk be először, az azóta eltelt néhány nap alatt a fejlesztő Polaris Quest és Aurora Studio gyorsan összehozott belőle egy negyed órás bemutatót, illetve egy új bemutatkozó trailert is legyártottak. Sőt, azt is bejelentették, hogy a PC változat mellé a játék PS5-re és iOS-re is meg fog jelenni.

Nevet váltott a Project Mugen. A NetEase Games és a fejlesztő Naked Rain nemrég bejelentette, hogy free-to-play nyílt világú RPG-jük elnyerte végső nevét, a jövőben Anantaként kell keresnünk. Ezzel együtt egy új trailert is kiadtak egy másik érkezését pedig beharangozták, erre december 4-én kell számítanunk.

Új részletek a The Witcher 4-ről. A CD Projekt RED nemrég a Eurogamerrel készített interjút, melyben többek között természetesen a Witcher széria következő felvonása is előkerült. Ennek kapcsán megosztották, hogy a 4-es számú epizód "jobb, nagyobb és nagyszerűbb" lesz mint elődje, valamint nem akarják megismételni a Cyberpunk 2077 megjelenésének fiaskóját, így jobban figyelnek a konzolos verziók állapotára és csak akkor haladnak tovább a fejlesztéssel, ha mindegyik porttal elégedettek.

5 millió fölött a Warhammer 40,000: Space Marine 2. A Focus Entertainment nemrég közölte, hogy a Saber Interactive szeptemberben megjelent adaptációjának játékosszáma meghaladta az 5 milliót. Hogy ez az eladások tekintetében mennyire számít pozitívnak a kiadó részéről, azt nem tudni, így egyelőre be kell érnünk ezzel a statisztikával.

Új mérföldkő a No Man's Sky életében. Nem eladások vagy játékosszám kapcsán volt alkalma örülnie a Hello Games csapatának, hanem annak, hogy a játék értékelése a megjelenése óta először érte el a "Nagyon Pozitív" kategóriát a Steamen. A megjelenés körüli botrányokat és a csapat azóta tanúsított hozzáállását figyelembe véve mindenképpen említésre méltó ez a teljesítmény.

Szokatlan folytatást kap a Watch Dogs: Legion. A Ubisoft nyílt világú hackerkedése nem könyv, film vagy sorozat formájában folytatja történetét, hanem egy interaktív audiósorozatban. A Watch Dogs Truth a 2020-as játék eseményei után veszi fel a fonalat és a sorozat több ismerős karaktere is felbukkan benne.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

PGA Tour 2K25 - Csak még egy kupát

Mikor felmerült bennem, hogy írnék a PGA-ról, nem hittem, hogy végül ilyen jól fogok szórakozni; a golf sokak számára egy unalmas sportnak tűnhet, ami bár nézhető, sok más látványsport mögé rendezhető, élvezeti faktorát tekintve.

8 órája
5

Heti megjelenések

16 órája
18

Mandragora: Whispers of the Witch Tree

Egy virtuális preview esemény keretein belül lehetőségünk nyílt a hazai Primal Game Studio egy hónap múlva megjelenő single player játékáról, a Mandragora: Whispers of the Witch Tree-ről egy átfogó képet kapni. A benyomásaimat úgy tudnám röviden összefoglalni, hogy gyere rám, Mandragora!

1 napja
12

Carmen Sandiego - Elég okos vagy, hogy megtaláld a tolvajt?

Az 1980-as évek közepén gondoltak egyet és megalkották Carmen Sandiego karakterét, aki edutainment játékok sorának volt főszereplője. Most, majd’ 40 évvel az első kiadás után egy újabb játékban eredhetünk tolvajok nyomába.

2 napja
1

Sony-People Can Fly együttműködés a hét végére - ez történt pénteken

Továbbá: Star Wars: Hunters, Void Martyrs, Star Wars: Knights of the Old Republic.

2 napja
4

Space Marine III bejelentés, Mountaintop bezárás - ez történt csütörtökön

Továbbá: Split Fiction, Clair Obscur: Expedition 33, Hello Sunshine, Teenage Mutant Ninja Turtles: Tactical Takedown, PowerWash Simulator 2, Silent Hill f.

3 napja
25

Tomb Raider IV-VI Remastered

Valentin-napra megkaptuk a második csokor klasszikus Tomb Raider játékot a Core Design-érából, ez a válogatás azonban jóval vegyesebb, mint a tavalyi trilógia, itt ugyanis az eredeti ötletek mellett már erősen érződött a fejlesztőcsapat végkimerülése a több évnyi crunch-öt követően.

4 napja
11

Már idén érkezik az Xbox handheld?

Minden amit eddig hallottunk a nyílt titokként kezel Project Kennan-ről és a Microsoft Xbox részlegének irányváltásáról.

4 napja
39

PlayStation Game Catalog: márciusi érkezők

UFC5. Prince of Persia: The Lost Crown. Arcade Paradise. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket hamarosan.

4 napja
4

Apró bejelentések hét közepére - ez történt szerdán

Benne: Wall World 2, Bubble Ghost Remake, Wild Blue, Bo: Path of the Teal Lotus, Town of Zoz, ANTRO, IXION.

4 napja

Like a Dragon: Pirate Yakuza in Hawaii

Kalózos Yakuza? Yakuzás kalózosdi? Ez meg mi a szösz? Teszteltük a Ryu Ga Gotoku legújabb agymenését!

5 napja
9

BlizzCon-visszatérés és VR-újdonságok – ez történt kedden

Továbbá: Aerial_Knight's Dropshot, The Triple-i Initiative, Many Nights a Whisper, Amerzone - The Explorer's Legacy, Steel Hunters, JDM: Japanese Drift Master, Out of Sight VR, Surviving Mars: Pioneer, Postal 2 VR.

5 napja
17

Suikoden I & II HD Remaster - The Gate Rune And Dunan Unification Wars

Megváltoztatható a végzet? Merre vezet a 108 csillag útja? A Suikoden I & II HD Remaster The Gate Rune And Dunan Unification Wars tesztünkből kiderül!

6 napja
26

Death Stranding 2 megjelenési dátum, Split Fiction sikerek – ez történt hétfőn

Továbbá: Rootbound, Steel Seed, Forgotlings, Silent Hill Transmission, Urban Jungle.

6 napja
10

Urban Myth Dissolution Center - Vajon hihetünk a szemünknek?

Lépjünk be egy olyan világba, ami tele van rejtélyes igazságokkal! Bár itt nem Jonathan Frakes fog vezetni minket, hanem helyette inkább a józan gondolkodásunkra és a bizonyítékokra hagyatkozva kell döntéseket hoznunk. Szerinted hol van a valóság határa és hol kezdődik a fikció?

7 napja
2

Bajusz és gokart: friss Lego készlettel ünnepeljük Super Mario napját

Március 10-e a hivatalos Super Mario nap, ennek megfelelően a LEGO egy friss készletet mutatott be Mario Kart - Mario & Standard Kart címen.

7 napja
4

Heti megjelenések

7 napja
4

Rift of the NecroDancer

A nekromanta kriptáját már évekkel ezelőtt kipucoltuk, úgy tűnik azonban, hogy a zene még nem csendesült el teljesen, hőseinkkel együtt ugyanis a gonosz is visszatért, így itt az ideje, hogy újból megmentsük a világot a reanimált undormányoktól. Szerencsére csak egyetlen dologra lesz szükségünk: a ritmusérzékünkre.

8 napja
5

Egy csendes nap zárásként - ez történt pénteken

Benne: Killing Floor III, Bleach: Rebirth of Souls, Cookie Cutter Overkill Edition, Resident Evil film.

9 napja
4

Steam Next Fest 2025 február #3: Arctic Awakening, Demon Tides, Islands and Trains, Glum, Promise Mascot Agency

Bár a Steam Next Fesztiválnak már vége, van pár játék, amit mindenképp szerettünk volna nektek megmutatni. Alaszka, vonatok, kabalák, démonok... ez sem lesz egyszerű menet!

2025.03.07.