Rewmac2010.05.21. 20:42

Metro 2033

Világ a földalattin avagy atomtámadás után nem kell jegyet venni...

A Metro 2033 valahol a furcsa és az elbaszottúl jó hangulattal megáldott produktumok között van. Megvannak a maga hibái, de ennek ellenére egy egészen jó összehatással rendelkező anyag.

Történet

A helyszín Moszkva, mint a címből kiderült 2033. A világ elpusztult egy nukleáris háborúban. (Fallout 3 valaki?)Ennek következtében megszűnt az élet addig megszokott formája. A felszínen az emberek nem maradnak életben, mutáns lények jöttek létre a sugárzás következtében és az egyetlen életképes hely a föld alatt van. A túlélők itt próbálják újraéleszteni az emberiséget. Egy szó van amit mindenkinek aki a föld alatt él meg kell tanulnia. Túlélés. Ugyanis a mutánsok előszeretettel darabolna föl mindent ami emberi.

A nagyobb metró állomásokon városok alakultak ki és egy idő után beindult a kereskedelem is. Kezdett fellendülni az „élet”. Megjelent az új fizetőeszköz is, a világ legértékesebb tárgya képében ami nem más mint a tökéletes háború előtti katonai töltény. Akinek sok van az a hierarchia tetején tengeti mindennapjait. A főszereplő, akit irányítunk is egy Artyom nevű fiatalember aki 20 éves korában az élet adta helyzeteknek köszönhetően katona lesz. Artyom még a háború előtti világban született a felszínen, de a föld alatt nevelkedett. Miután vezetője eltűnik elindul, hogy megtegye ami annak utolsó kérése van. Útja közben ismerkedhetünk meg a post-apokaliptikus Moszkva „szépségeivel”. A feladata egyszerűen hangzik A pontból el kell jutnia B-be, ám ez közel semmi olyan könnyű mint amilyennek hangzik. Mutánsok, banditák és egyéb furcsa lények mind meg akarják ölni Mert természetesen valamilyen csoda folytán ő immunis a föld alatti fertőzésekre. Nos ennek tudatába vágunk neki az igen mozgalmasnak mondható történetnek. Had jegyezzek meg annyit, hogy akármennyire is klisé szaga van a sztorinak, nem az. Elég jó ahhoz, hogy szeretni lehessen, de ahhoz kevés, hogy iszonyatosan jónak mondjuk. A játék hangulata kicsit idézi a Fallout 3-ét és a Jövő Hírnöke című filmét. Meg kell mondjam az utóbbi egy remek film.

Grafika

A grafika átlagosan jónak mondható. Az engine kidolgozásáért (4AEngine) az a csapat felelős aki anno a S.T.A.L.K.E.R. motorját is elkészítette. Tehát a Kievi stúdió (melynek neve azonos az engine-vel) hiába első játékát gyártotta le, nem kezdőkkel dolgozott. Sima egyszerű grafika alatt nincsen semmilyen vsync hiba vagy framerate akadás, szépen fut minden. A karakterek kidolgozása átlagosnak mondható, bár az lehetett volna részletesebb, gondolok itt a furcsa szájmozgásra (még orosz szinkron mellett is furcsa, nincs mindig szinkronban a beszéddel). A környezet egyszerű azt nem lehet elrontani, bár a külső terek azok hagynak némi kivetnivalót maguk után, de amúgy nem rondák, de nem is erről a grafról fogunk beszélni évekig. A szörnyek kidolgozása jó lett, részletességében gyengének mondható, de a dizájn már-már eredetinek látszik. Aki a fegyverekre utazik az ne számítson Modern Warfare 2 szintű aprólékos munkára. Ez érthető hiszen a játék java sötét területeken játszódik ahol a fegyver kinézete senkit nem fog érdekelni csakis az, hogy van-e benne elég lőszer és időben észrevesszük-e ami mögöttünk jön és éppen a fejünket célozta meg magának vacsora gyanánt.

A játékmenet dinamikus és részben lineáris. Elakadni csak akkor lehet, ha valamire nagyon nem figyelünk. Vannak különböző feladatok, de lényegében egy küldetést követünk szinte végig. A sötét részeken legjobb barátunk lesz a zseblámpa. Ennek erejét egy töltővel szabályozhatjuk amit érdemes mindig felnyomni maximumra, így jobban látunk az alagútban. Bizonyos részek pedig gázmaszkot kívánnak, mert a levegő mérgező vagy éppen nincs is. Miután egy nagyon bonyolult (d-pad le) gombkombinációval magunkra húzzuk életmentő lélegezetőnket, nem kell tartanunk, csak egy valamitől, hogy megadja magát. Ennek esélye kicsit hiszen egy filter viszonylag sok időre elég és általában 12-13-al vesszük föl a maszkokat. Harc közben viszont nem árt vigyáznunk. Ha ugyanis szétverik a maszkunkat az még hagyján, hogy tönkre megy, de a berepedt üvegtől szart sem fogunk látni nem, hogy 3 méteres mutánsokat fejbe lőni. Szóval mindennek megvan az előnye és a hátránya. A fegyverek tekintetében mindegyik hasonlít valamilyen fegyverre, de látszik rajtuk, hogy apokalipszis utáni termékek. Van mindenféle gránát, kés, dobó kés, revolver, AK stb. Fontos, hogy megjegyezzem a lövöldözős részeknél nem lehet érezni a különböző fegyverek erejét, ezzel hatalmas nagy bukta van az arzenálban. Nincs visszaütési különbség egy shotgun és egy AK között. Ezt én egy ilyen játéknál nagy hibának tartom. Ennek ellenére a föld alatti hangulat viszont kárpótol minket mindenért. Elfeledjük ezeket és a túlélésért harcolunk. Életünk nagyon lassan töltődik újra, ezért lövöldözések alatt jobb ha nem a gyógyulást várjuk hanem a benyomunk egy injekciót amitől kb. az egyharmad életünk visszajön.

A játékban nincsenek úgymond váratlan események és alternatív megoldások van egy script és e szerint történik minden. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy ez neki tetszik vagy sem. Ha beleszőhetek egy saját véleményt nekem ezzel még nem volt problémám, de biztos van aki szereti a lehetőségeket. Valahol a negatívumok közé kell sorolnom a buta AI-t is ami szintén a scriptnek tudható be. Az ellenfelek csak bizonyos területeken tudnak minket megtámadni, ha kimegyünk abból a zónából akkor nem jönnek utánunk semmiféleképpen. Ez kissé idegesítő mert amúgy pedig nagyon intenzíven támadnak az ellenfelek és néha jó elesnek találni egy olyan helyet ahonnan nyugodtan lőhetünk vagy gyógyíthatunk. Ilyen nem túl gyakran van, ha harc van akkor lőni kell és nem nézelődni. A játék megadja a lehetőséget, hogy ha nehéznek érezzük akkor lejjebb vehetjük a szintet bármikor. Ez egy korrekt dolog, ilyet egyre ritkábban csinálnak manapság. A szinkron nem rossz. Most nem a technikai oldalára gondolok, hanem magára a beszélgetésekre. Ha angolra állítjuk nagyon hitelesen visszaadja az angolul beszélő orosz világot. Ez baromi hülyén hangzik, de hát nem lehet máshogy leírni. Ezen túlmenően megvan az opció az orosz nyelv beállítására amitől aztán ténylegesen belekerülünk a moszkvai életbe.

A lényeg, hogy a Metro egy nagyon hangulatos játék melyben vannak igen igényes részek és nagy hibák is. Nem bug mentes, de jó története van és kellemes kis túlélési hangulata amennyiben sötétben játsszuk este. Aki szereti a kissé furcsa, de mégis érdekes cuccokat és nem feltétel a széthypeolt agyon reklámozott izzé porrá fejlesztett anyag, azoknak csak ajánlani tudom.

Érdekesség : A játékból igen kevés van kinnt a piacon, így egész jól tartja az árát és egy pár hónap múlva talán még a nehezen beszerezhető kategóriába is bekerülhet. Ez azért furcsa, mert megjelenésnél sokan leírták a játékot pusztán azért mert ukrán fejlesztő csapat első játéka. Ahhoz képest amire számítottam viszont egész jól teljesített eddig a piacon, magához képest.

Az objektív pontozásom, egy 7

A szubjektív véleményem pedig egy erős 8.5.

Necroman Mk2
Surgeon Simulator 2013

Orvost! De ne azt az egybalkezest!

1 napja
1

axl
Tükörország peremén...

...hitem újra meglelém.

1 napja
4

Stadia HUN
Stadia Premiere Edition

Mi kell a teljes Stadia élményhez? Hivatalos kontroller és Chromecast Ultra. Hardverbemutató!

3 napja
7

liquid
We Fight For Love

Mivel vasárnap van, és nem történik semmi...

5 napja
6

Stadia HUN
Panzer Dragoon (Stadia)

A SEGA jó szokásához híven mindenre is kiadta a Panzer Dragoon Remake-jét. Jól sikerült a Stadia-port?

2021.01.11.
3

Cash Bacsi
A3 Still Alive - Teszt (iOS)

A tavalyi év igencsak jól indult, vajon így lesz ez most is?

2021.01.06.

Hwopapa
VR-vélemények 2 hónap után

Aki már régebb óta olvassa a blogom, megszokhatta, hogy rendkívüli módon tudok lelkesedni az új dolgokért / friss élményekért, amik néha hosszabb-rövidebb idő után elhalnak és ilyenkor kicsit objektívebben tudok/fogok nyilatkozni a témáról.

2021.01.05.
12

Necroman Mk2
Flash játékok 2021-től

Élet a kivégzés után, avagy az utolsó FlashFan bejegyzés

2021.01.03.
3

p34c3
A VR soha nem érhet véget

Ahogyan szemezgettem az év játéka szavazás helyezettjei között, nem túlságosan meglepve szembesültem a VR játékok szerény szereplésével, mindössze két címnek sikerült bekerülnie a legjobb harminc játék közé.

2021.01.02.
8

Warhawk
21 indie 2021-re

Nézzünk szét a radar alatt!

2021.01.02.
16

mcmacko
Készázötvenhat

MB, GB, avagy 16 év távlata egy ezres nagyságrend ugrásának szemszögéből.

2021.01.02.
8

Stadia HUN
Cthulhu Saves Christmas (Stadia)

Megérkezett a könnnyed karácsonyi JRPG Stadiára is. Teszt.

2020.12.30.
4

Necroman Mk2
2020. év dala

2020-ban ismét keresem az év dalát! Nem a legjobb zenét, nem is a személyes kedvencemet, hanem azt a slágert, amely adott esztendőben, nemzetközi szinten a legnagyobb hatást váltotta ki. Így ha azt mondom, hogy 2020. év dala, akkora válaszom:

2020.12.29.
4

vem
Retró kvíz (tuti Steam kulcs!)

Gyere játékosnak vagy nézőnek, olyan címeket nyerhetsz mint pl. a Duke Nukem: Forever a 2 DLC-vel vagy a Two Worlds: Epic Edition. December 31-én este 20.00-kor.

2020.12.26.

Idgn
SYNERGY

Sziasztok! 12 évvel ezelőtt fogant meg először a gondolat bennem, hogy készítek egy grafikus novellát. Idő közben az alap koncepció többször változott átalakult, míg végre olyan formát öltött, amivel meg vagyok elégedve. Az elmúlt 10 évben beutaztam azokat a helyszíneket, ahol a történetem játszódik és szorgalmasan fotóztam, videóztam, jegyzeteltem. Nem ezen a platformon szeretném elindítani ezt a projektet, de úgy döntöttem teszek egy próbát az új Gamer365 blogban is. Új oldalak hamarosan!

2020.12.22.
4

reptile
AMONG US - PERMANENS DISCORD

Gyertek játszani, link a posztban.

2020.12.20.
1

maktub
Destiny 2 - Beyond Light

Amikor a sötétség jelenti a fényt az alagút végén.

2020.12.20.
13

Necroman Mk2
Hijacker Jack

Gazdag. Híres. Körözött. (Részben) Magyar.

2020.12.18.
10

Warhawk
Alba: A Wildlife Adventure

Környezetvédelmi kisokos a napsütéses mediterrán szigetvilágban.

2020.12.18.
4

Stadia HUN
Stadia bemutató

Már Magyarországon is elérhető a Google Stadia szolgáltatása. Mivel egy teljesen újfajta gaming platformról van szó, sok minden magyarázatra szorulhat. Rövid bemutató arról, hogy mit tud a Stadia, és mit várhatunk tőle a közeljövőben.

2020.12.18.
15