brother of macew2010.11.26. 11:58

warezom múltja, jelenje, jövője

A minap öcsém blog-ja felverte a port, kivert pár biztosítékot eme témakörben. Így gondoltam Én is kavarok rajta egy kicsit.

Emlékszem 12éves lettem - öcsém 10 - mikor első C64-t megkaptuk. Öröm volt ezerrel, rengeteget játszottunk a gyárilag hozzá adott játékokkal. Mai szemmel ÁÁÁÁÁÁÁ.

Azt lassan meguntam mindig ezzel az 5 játékkal játsszak így az iskolában - olyanokkal akiknek szintén volt - kérdezgettem a többieket honnan szedik a legkülönfélébb játékokat. Pár nap alatt Én is benne voltam a csere körben és egymás után jutottam a játékokhoz. Annyihoz, hogy már időm/nk sem volt minddel játszani. 16 éves lehettem amikor egyik barátom mesélt a PECSA-ról, hogy mennyi játékot, a legújabbakat lehet beszerezni. Egyik hétvégén kiruccantam és körbe nézve, ámulva elköltöttem a havi zsebpénzemet a warez játékokra. Azt jött az Amiga és az egyik warez árus - nevezzük csámpinak -, akivel haverok lettünk mondta segítsek neki írni, mert már nem bírja a másolást. Tényleg nem kevés lemezt kb. 800-1 000 lemezt adott el hétvégente. Mondtam ááá, Én ehhez nem értek. Na majd elmondja mit kell és hogyan és pénzt is kapok érte. Rendben elkezdtem "dolgozni" neki és a keresett pénzből lett egy 486DX2-66 pc-m. Majd akkoriban arany áron mért DVD irót is tudtam bele venni. Csámpi úgy gondolta nyit PC felé is így azt a területet Én fedtem le a készletében. S hogy honnan hozta a legújabb tört játékokat. Hát egy érdekes figurától - hívjuk Tomorinak - akitől az összes árus a PECSA-n szerezte a warez játékokat. Szóval ez így ment egészen 94 júniusáig, amikor is számomra egy addig ismeretlen csoport - BSA - és a rendőrség razziát tartott az illegális másolás ellen. Alig tudtunk elmenekülni és a rengeteg lemezt is ott hagytuk. Bokrok, fák között lapulva léptünk meg. Majd a következő hétvégéken kimentünk, de mindig sok volt a rendőr. Így a tulajdonképpeni aranykor lezárult. Helyére egy ideig nem lépett semmi. Tomoritól persze beszereztük az aktuális játékokat és a törzsvevőkkel tartottuk a kapcsolatokat. De ez elenyésző volt a régi folyamatokhoz képest.

Egyébként itt jegyezném meg öcsém akkoriban zsebpénzét lelkesen verte el a Gyruss-ba, Pac-Man-be, Lady Bug-ba nevü játéktermi játékokba.

Mire 97 lett már nem is foglalkoztam játék warez-l. Bár érdekességként megjegyzem egyetlen eredeti játékomat a 576Kbyte pozsonyi utcai boltjában vettem. Jelesül az NHL 93-t - akkoriban kemény 6eFt-ért. Haza vittem és egy idő után feltűnt pár komoly bug, főleg a statisztikai részen és játék közben is. Vissza vittem, hogy ez hibás program. A válasz kimerítő volt "ez eredeti játék, a kiadó így adta ki". S mikor kérdeztem másik esetleg jobb lenne, azt mondták nem hiszik. Így el is dőlt számomra a kérdés soha többet eredetit.....

Warez-m jelenje filmeket, sorozatokat, mp3-t szerzek be. Mivel a legtöbb film, sorozat soha a büdös életben nem fog bekerülni MO-ra így pofátlanul szerezem meg - warez útján.

S még álmatlan éjszakáim sincsenek miatta....

A jövő mit hoz. A mostani küzdelmet a warez ellen soha nem fogják megnyerni azok, akik elkezdték a háborút.

S miért nem? Jó kérdés, de a válasz a fejlődésben van. Akik röghöz akarják kötni nem csak a fogyasztói társadalmat, hanem az időt is megakarják állítani egyszerűen nem nyerhetnek. A fejlődés sose állt meg, és sose volt még olyan gyors mint ma. Amiért ma a jogvédők harcolnak már elavult. Ahelyett,hogy a kihívásokra megoldásokat keresnének egy régi elavult rendszert akarnak fenntartani ami pedig már évek óta romokba hever.

Egyébként a kritikát jól tűröm, így hajrá lássuk kinek mi a véleménye a dolgokról.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7