CHASE2015.08.27. 20:30

Revised: az előző generáció legjobb játékai

Revised, azaz újraértelmezett, újragondolt. Most tehát jól pofám is rúgom magam, de lássuk.

Sose szégyen bevallani, hogy az ember tévedett vagy rosszul gondolt valamit, főleg ha olyan nem túl jelentős dologról van szó, mint a legjobb játékok vagy ilyesmi.

Szóval ebben a bejegyzésben jó néhány dolog máshogy lesz, mint az előző felsorolásban, és főleg máshogy ahhoz képest, amit egy másik blogpostban állítottam.

De az idő mindent helyrerak, szóval lássuk mit változtatott meg bennem.

A vezérfonal az volt, hogy melyik játék állja meg a helyét x év múlva.

ja, indie játékokkal természetesen nem foglalkozom..

10. Heavy Rain

Nagyjából tartja a helyét a Heavy Rain nálam, a játék, amelynél jobban talán nem szerettem játékot, de amit a végigjátszása óta egyszer se vettem elő.

A Heavy Raint még mindig egy forradalmi alkotásnak gondolom, és egyedülállónak bizonyos dolgokban, de ennek a stílusnak a helyét (kalandjáték - interaktív film) már kevésbé tartom nagyra a játékvilágon belül.

A Beyond jól rámutatott arra, hogy milyen könnyű hibázni ezen a területen; a Heavy Rain története még mindig megállná a helyét egy nagyon jó film alapanyagaként, és nem vét nagyon nagy hibákat, úgyhogy itt a helye.

9. Resident Evil

Természetesen nem szándékozom remake-eket vagy újrakiadásokat rátenni a listára, de ezzel kivételt kellett tennem. A Resident Evil sztem a mai napig megállja a helyét, és magában foglalja mindazt, amiről ez a műfaj szól (survival horror). Igen, hogy ha új játékként jött volna ki, akkor is itt találná magát.

A feljavított grafika és a kezelés okán ez a játék ugyanolyan jó, mint tizenakárhány éve, amikor először megjelent.

8. Bayonetta

Hiba lenne sztem előrébb sorolni a Bayonettát csak azért, mert a zsánerben nem történt komolyabb előrelépés a Devil May Cry óta; de még ha ennél többről is van szó, a Bayonetta egy olyan szűk mezsgyéjét képezi a játékos világnak, ami miatt ennél többre értékelni nem nagyon tudom.

Persze szabadkozni nem is kell, a Bayonetta a legjobb h'n's, és itt a helye. (a második rész a WiiU-n természetesen nem tartozik ide)

(ezt a képet annyiszor felhasználtam, hogy már szakálla van: pedig milyen hülyén állna az már Bayonettának?)

7. Tomb Raider

Kétféle dolognak vélem betudni azt az utálatot, ami a Tomb Raidert övezi. Az egyik a régi Tomb Raider fanok felől érkezik, akik sajnálják játékuk megváltoztatását, a másik azon játékosok felől, akik nem igazán szeretnek női karakterrel játszani... mert ezen túlmenően teljesen érthetetlen az, ahogy ezt a játékot szétmarcangolják, sőt, én ki merem jelenteni, hogy a Tomb Raider az előző generáció legjobb akciójátéka.

A Tomb Raider a műfajban olyan változásokat képvisel, amelyeket követnie kéne más játékoknak is, mindenekelőtt az Uncharted-nek; és lazán lenyom sztem olyan akció gigászokat, mint a Batman-ek, vagy a teljesen statikus Gears of War.

Ennél följebb nem teszem, de ez már az előtte lévőknek köszönhető.

6. The Last of Us

Amikor a The Last of Us megjelent, sok minden ellene szólt. Nem tetszett az apokalipszisos téma, nem tetszettek az Uncharted-es áthallások, nem tetszett az a hype ami körülveszi. A generáció által kitermelt fogalmakból pont eddigre lett elegem, és ez nem mást, hanem ugyanazt nyújtotta.

Mindez azonban már a múlté.

Mert a TLOU ezen kívül mindenben a csúcsminőséget képviseli, és nincs olyan szegmense, amiben igazán rossz lenne.

Atmoszféra teremtés, a helyszínek kidolgozása, az irdatlan produkciós minőség, a váratlan és merész dramaturgiai elemek alkalmazása, a The Last of Us igazi Tripla A kategóriás játék, és semmi nem foglalja jobban össze az elmúlt generáció trendjeit, mint ez.

A The Last of Us tehát ezért áll itt. Ha egy játékot akarok elővenni, hátradőlni és élvezni, amit a hetedik generáció nyújt(ott), akkor ez az.

"Azon gondolkodtam, hogy elhívjalak fagyizni, de kiskorú vagy."

5. BioShock

Mindvégig gondolkoztam, hogy ez vagy a TLOU álljon-e előrébb, de végül a közelmúltban újra elkezdve játszani vele, hajszállal a BioShock győzött.

Ez a hajszál nem is annyira vékony, ami azt illeti. A BioShock ma is úgy fest mint újkorában, és egyáltalán nem látszanak rajta az öregedés jelei.

A művészi gondosság és a sebészi játékmechanika ötvözése, a BioShock tíz év múlva is ugyanaz a játék lesz mint ma, és semmi oka, hogy ennél hátrébb szorítsam.

Innentől jönnek azok a játékok, amelyek - nagy szavak - sztem inkább az örökkévalóságnak szólnak mint a jelennek. A BioShock ennek a kvintettnek az első tagja.

4. Super Mario Galaxy

Valahol számíthattál rá, hogy Mario előbb-utóbb elődugja fejecskéjét. De miért csak negyedik, miért nem áll előrébb?

Mert a Super Mario Galaxy amellett, hogy a műfaj csúcsát képviseli (3D-ben mindenképp), igazán lényeges új dolgot nem talált fel. Összefoglalja mindazt, ami jó a 3Ds Mario-kban, és egy furcsa környezetbe helyezi.

De ezt ne becsüljük le, mert ugrálni...örök.

3. Dead Rising

Anélkül hogy megnéznéd a második helyezettet, elárulom, hogy ez és a második helyezett játék között is irdatlan sokat vacilláltam. Minden első látásra szembeszökő különbségüket leszámítva ugyanis ez a két játék valami nagyon hasonló élményt nyújt a fejemben.

A Dead Rising rakta le az első alapokat a generáción: amelyekre a továbbiakban senki nem építkezett. A teljesen egyedi, a szabadság és a kötött nyomvonalak keresztezéséből álló játékmenete valami olyasmi, amit se előtte, se azóta nem láttam a játékok között.

A Dead Rising igazi játék (még akkor is, ha ez a jelző felbosszant egyeseket): akkor kezdődik, amikor már az egész a fejedben van és nem a környezetre figyelsz.

2. Dark Souls

A Dark Soulsnak mindenhol volt helye a top 10-ben, annak megfelelően, hogy éppen hogy haladtam benne. Mert a Dark Souls ilyen játék: néha eleged lesz belőle, néha tagadhatatlanul az idegeidre megy, de amikor igazán ráhangolódsz, olyan nirvána élményben van részed, ami teljesen páratlan számomra a játékok történetében.

A Dark Soulsba nagyon könnyű belekötni, talán az itt látható játékok közül a legkönnyebb, erényei mégis túlszárnyalják minden "gyerek"betegségét. És se a folytatásának, se az előzményének nem sikerült sztem ezt az élményt überelnie.

1. Portal

Obvious is obvious...

Mit mondjak? Ez annyira nyilvánvaló (ennyi idő után), hogy nem is igényel komolyabb indoklást részemről.

Ha van egyetlen játék, amit mindenkinek ismernie kell a generációból, az a Portal. A Portal az a játék, ami 10, 20, 30 év múltán is ugyanaz lesz, kihívása örök, grafikai stílusa egyből megkülönbözteti minden mástól.

Ennyi lenne.

Egy játéknak azért még mindenképpen itt lenne a helye, a Batman: Arkham Asylum, de az egész Batman széria nálam egybefolyik, és nem jutok dűlőre vele kapcsolatban.

Úgyhogy ennyi.

Vélemény?

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==