Necroman Mk22019.04.10. 21:06

Unreal P.T.

Para Túra!

A Playstation 4 debütálásakori "ínséges", HD remakektől elárasztott első évében jött ki a P.T. nevű demó. A Hideo Kojima és Guillermo del Toro által fémjelzett, rövid programocska igen népszerű lett, sokan a horrorjátékok megújítójaként tekintettek rá.

Eredetileg a következő Silent Hill bemutatójának szánták, sajnos azonban a Konami 2015-ben eltávolítatta a konzol kínálatból, betöltetlen űrt hagyva maga mögött. Egy Radius Gordello nevű programozó azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és több hónapnyi munkát követően újraalkotta PC-re az Unreal motort felhasználva. A [url href="https://radiusgordello.itch.io/unreal-pt"]hivatalos oldalról[/url] ugyan már lekerült a játék letölthetősége, de ne felejtsük el, hogy "ami egyszer felkerült az internetre, az ott is marad". (Amely közhely egyébként nem igaz, saját példát is tudnék erre mondani, de most nem mennék el ebbe az irányba...)

A P.T-ben egy férfit alakítunk, aki folyton folyvást ugyanabban a szobába barangol; ez ugyan elég ködös megfogalmazás, de a spoilerek elkerülése végett nem akarok többet írni. A játék már az elején sokkolóan indul, és később igazán nyomasztóvá, félelmetessé válik, ügyesen alkalmazva a horror és a pszicho thriller elemeket, amitől az embernek végig a hideg futkos a hátán. A remake megvalósítása közel azonos lett az eredetivel (legalább is ezt írják), a grafikánál beállíthatjuk a tiszta kép vagy filmes elmosódás lehetőségét, sőt, ezt a verziót akár VR sisakban is játszhatjuk.

Bár a P.T. (ami a Playable Teaser rövidítése) nem hosszú, nekem nem sikerült végigvinnem. Lehet a hiba a én gépemben van, de egy ponton valami nem akart triggerelődni/beindulni többedszeri nekifutásra sem, ezért a végét sajna videón kellett megnéznem.

Pro:

  • horror a köbön;

  • elsőrangú rajongói remake;

  • jól fut gyengébb gépeken is;

Kontra:

  • nem lehet a billentyűzetkiosztást állítani;

  • nálam nem triggerelődött egy esemény;

Kiknek ajánlható?Horror és pszicho-thriller rajongóknak kötelező jelleggel!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==