Cash Bacsi2019.05.06. 10:49

Dungeon & Heroes - teszt (iOS)

Heroes of Might and Magic mobilon?

Legalábbis erre a nagysikerű címre asszociál az ember rögtön, főleg miután megnézünk pár videót a Dungeon & Heroesról akkor aztán biztos, hogy azonnal rányomunk a „get” gombra. Az hogy a végeredmény milyen már egészen más kérdés, úgy gondolom, hogy ez már egyénfüggő. Én személy szerint ledöbbentem mennyire elmaradott és kezdetleges a játék, úgy is döntöttem hogy jól lehúzom majd, de aztán megtörtént a csoda, ne menjetek sehova!

Ki ne emlékezne az örök klasszikus Heroes of Might & Magic sorozatra, a számítógépes játékok hőskorszakában jött ki, hatalmas siker volt, majd egyik folytatás jött a másik után mindig egy picivel jobbá téve az elődöket, majd a játék 3D-re váltott és akkor már vizuálisan is mérföldkőnek számított. Mi tette naggyá a játékot? Nehéz lenne megmondani, talán csak jókor jött ki jó időben, mert valójában mai szemmel nézve nem volt egy nagy szám. A készítők már akkor tudták, hogy az ember alapvető gyűjtögető szenvedélyét hogyan kell kihasználni, maximalizálni, kihozni belőle a legtöbbet. Feledhetetlen élmény volt több ezer sárkánnyal szeletelni az ellenfeleket, folyamatosan szépítgetve, fejlesztve a városokat, kipróbálva minden lehetséges hőst. Sajnálatos módon a Dungeon & Heroes csak a főtérképen való lovaglásban hasonlít a nagy elődre, illetve itt is lesz egy várunk amit lehet fejlesztgetni, de mind a játék mechanikája mind pedig a harc teljesen más alapokra épült.

A játék grafikája egy nagyon érdekes egyveleget képez, hiszen alapvetően majdhogynem csúnyának és kezdetlegesnek mondható, mindeközben magas felbontással lett prezentálva, tehát gyakorlatilag egyszerre szép és csúnya is. Ahogy haladunk előre a játékban viszont megszokjuk, és kifejezetten szeretni fogjuk, ennek következtében már nem is tűnik majd olyan csúnyának. A harcrendszer piszkosul béna, gyakorlatilag semmit nem tehetünk benne, csupán annyi feladatunk lesz, hogy ha egy hősnek összegyűlik egy speckó támadása rányomunk a képére ezzel aktiválva azt. Nem is csoda, hogy automatizálni lehet a csatát, mert gyakorlatilag amúgy is magától megy minden. A fő térképen való csatákon kívül egyébként szinte minden más harc túlnyomható, illetve 30-as szint után (vagy a fizetős VIP1 szinten) már a térképen is túl lehet ezeket nyomni. Ne is nagyon törődjünk vele, mert csúnya, primitív és semmi élvezet nincsen benne.

De akkor mi az, ami miatt megfogott a játék? Nehéz lenne ezt pontosan megfogalmazni, de valahogy van benne egy olyan sajátos báj, ami miatt elkapja az embert a gépszíj, ahogyan fejlődik a player szintünk egyre több minden lesz elérhető a városban és tennivaló akad bőven, ahogyan fejlesztenivaló is. Vegyük alapul a kismillió bányát és nyersanyagot, vagy azoknak a menedzselését, amihez kifejezetten szükségünk lesz némi szürkeállományra, hiszen ahogy egyre magasabb szintű bányákat foglalunk el a térképen, annál bonyolultabb és összetettebb lesz a nyersanyagok bányászása. Ehhez természetesen parasztokra lesz szükség, akikből soha nem lesz elég, hiszen ahhoz hogy plusz tízzel több kettes szintű nyersanyagot bányásszunk, legalább ötször annyi egyes szintü nyersire lesz szükségünk, különben minuszba fog kerülni pillanatok alatt a raktárkészlet. Ezt nehéz lenne most ennél pontosabban leírni, gyakorlatban sokkal érthetőbb minden. Lesz Aréna más játékosok ellen, lesznek Dungeonök, lesz egy hatalmas sárkány (Dragon Nest) amit a világ összes játékosa egyszerre üt és egy napunk lesz legyőzni. Lesznek külön játszható Boss Fightok (Hellgate) értékes nyereményekért. A Riftben ugyancsak harcolnunk kell különböző fejlesztési nyersanyagokért, egyre jobban nehezedő pályákon egyre több jutalomért természetesen. Lesz Infinity Tower is, ami jelen esetben valóban végtelen, hogy meddig jutunk el benne csak az embereink erősségén múlik, én jelenleg a századik szinten akadtam el. Lesz kovácsműhely (Smithy) ahol készíteni tudunk felszereléseket, bebontani illetve ha rendelkezünk elegendő cuccal akkor akár legendary vagy epic felszereléseket is tudunk forge-olni.

Természetesen lesz klán is (Guild), ahol ugyancsak számtalan feladat vár majd ránk, egyrészt ott lesz az Expedition ahol egyre jobban nehezedő bossok ellen harcolhat az egész klán, egyedül nem nyerhetünk csak összesített erővel. A Trialsban egy három fős playerekből álló csapatot lehet toborozni és a cél minél tovább eljutni a végtelen rohamban ellenünk törő ellenfelekkel szemben, ezt a részt túlnyomhatjuk, nem kell megvárni míg lemegy a több tucat kör. A Championshipben más klánok ellen mérhetjük össze tudásunkat. A Technologyban közös erővel, adakozáson keresztül vihetjük tovább a klánunk fejlesztéseit, a cél közös, ahogyan a haszon is, érdemes minden nap adakozni. Lesz természetesen saját shop is, ahol értékes dolgokat vásárolhatunk. Shop egyébként a városban is lesz (Market), illetve a legtöbb tevékenység rendelkezni fog saját bolttal, az Aréna is a Sárkányharc is.

A játék sava borsát természetesen a térkép fogja képzeni, az ottani felfedezés, bányák és városok elfoglalása, az ottani rengeteg harc és végül pedig de nem utolsó sorban a hősök kártyáinak a gyűjtögetése. Ha összegyűlt elegendő darab akkor tudjuk megidézni egy hőst, akiket további gyűjtögetéssel tudunk továbbfejleszteni, hogy a zöld commonból kék rare legyen és így tovább. A hőseinket számtalan egyéb módon is fejleszthetjük, a maximális szintjük tízzel lehet több mint a saját player szintünk, harc közben maguktól is fejlődnek, de olyan szinten kevés pontot kapnak ezért, hogy érdemes kék gömbökért magunknak gyúrni őket, főleg hogy elképesztően sok lesz belőle a játékban. XP könyvekért tudjuk gyúrni a képességeiket, amikből egyre több lesz majd ahogy fejlődnek, egy hősnek összesen négy különböző képessége lesz amiket maguktól felváltva használnak majd, lesznek köztük aktív és passzív képességek is. Végül pedig már csak a felszerelések maradnak, elegendő pénzért és nyersanyagért ezek is a végtelenségig fejleszthetők, ha elértük velük a maximális szintet, akkor értékben növekedni fognak, tehát commonból rare lesz és így tovább. A számtalan képesség, felszerelés és fejleszthető dolog egy pontszámot fog képezni a hősünk neve mellett, ezeknek a pontszámoknak az összessége fogja a seregünk (maximum öt hőst választhatunk ki) erejét képezni. Innentől fogva minden már csak matematika, tehát például az Arénában ne is próbálkozzunk olyan ellenféllel, akinek az összpontszáma magasabb a minéknél, mert kb. semmi esélyünk nem lesz a győzelemre. Megtehetjük hogy mi magunk megyünk neki a csatának és kikapcsoljuk az automata lehetőségeket, de a csatarendszer egész egyszerűen nem ad nekünk lehetőséget arra hogy komolyabb taktikázásba kezdjünk és abban bízzunk, hogy majd ezzel nyerni tudunk, mert ha az ellenfél erősebb, akár csak pár ponttal is, szinte biztos hogy a végén ő fog nyerni.

A Dungeon & Heroes első körben csalódást okoz az embernek, főleg ha hozzám hasonlóan a jó öreg Heroesra számítunk, de ha adunk neki egy kevés időt be fogja lopni magát a szívünkbe. Maga a mikró tranzakció kissé bosszantó tud lenni, főleg hogy a kicsit szűkös stamina rendszer miatt nagyon hamar ki tudunk fogyni a készletből. Ilyenkor eldönthetjük hogy a rendelkezésünkre álló extra löttyökkel feltöltjük azt, esetlegesen kérünk a klántársaktól, valódi pénzért veszünk staminát vagy pedig várunk nyolc (!!!) órát a teljes feltöltésig. Ez kicsikét húzós szerintem, rengeteg idő ahhoz hogy újra játszhassunk. Alapvetően viszont hiába tolják állandóan az arcukba a reklámokat hogy vegyél ezt vegyél azt, simán játszható ráköltés nélkül is. Egy kellemes, közepesen erős játék, kevés hasonló van a piacon, érdemes tenni vele egy próbát!

3/5

p34c3
Pod előttem, pod utánam

Sok éve már, hogy a napjaim jelentős része podcast hallgatással telik, azok közül is talán a videojátékokkal foglalkozóak a legkedvesebbek számomra.

1 napja
6

Necroman Mk2
Surgeon Simulator 2013

Orvost! De ne azt az egybalkezest!

3 napja
2

axl
Tükörország peremén...

...hitem újra meglelém. (Nem kell aggódni, nem írok végig rímekben.)

3 napja
15

Stadia HUN
Stadia Premiere Edition

Mi kell a teljes Stadia élményhez? Hivatalos kontroller és Chromecast Ultra. Hardverbemutató!

5 napja
7

liquid
We Fight For Love

Mivel vasárnap van, és nem történik semmi...

7 napja
8

Stadia HUN
Panzer Dragoon (Stadia)

A SEGA jó szokásához híven mindenre is kiadta a Panzer Dragoon Remake-jét. Jól sikerült a Stadia-port?

2021.01.11.
3

Cash Bacsi
A3 Still Alive - Teszt (iOS)

A tavalyi év igencsak jól indult, vajon így lesz ez most is?

2021.01.06.

Hwopapa
VR-vélemények 2 hónap után

Aki már régebb óta olvassa a blogom, megszokhatta, hogy rendkívüli módon tudok lelkesedni az új dolgokért / friss élményekért, amik néha hosszabb-rövidebb idő után elhalnak és ilyenkor kicsit objektívebben tudok/fogok nyilatkozni a témáról.

2021.01.05.
14

Necroman Mk2
Flash játékok 2021-től

Élet a kivégzés után, avagy az utolsó FlashFan bejegyzés

2021.01.03.
3

p34c3
A VR soha nem érhet véget

Ahogyan szemezgettem az év játéka szavazás helyezettjei között, nem túlságosan meglepve szembesültem a VR játékok szerény szereplésével, mindössze két címnek sikerült bekerülnie a legjobb harminc játék közé.

2021.01.02.
8

Warhawk
21 indie 2021-re

Nézzünk szét a radar alatt!

2021.01.02.
16

mcmacko
Készázötvenhat

MB, GB, avagy 16 év távlata egy ezres nagyságrend ugrásának szemszögéből.

2021.01.02.
8

Stadia HUN
Cthulhu Saves Christmas (Stadia)

Megérkezett a könnnyed karácsonyi JRPG Stadiára is. Teszt.

2020.12.30.
4

Necroman Mk2
2020. év dala

2020-ban ismét keresem az év dalát! Nem a legjobb zenét, nem is a személyes kedvencemet, hanem azt a slágert, amely adott esztendőben, nemzetközi szinten a legnagyobb hatást váltotta ki. Így ha azt mondom, hogy 2020. év dala, akkora válaszom:

2020.12.29.
4

vem
Retró kvíz (tuti Steam kulcs!)

Gyere játékosnak vagy nézőnek, olyan címeket nyerhetsz mint pl. a Duke Nukem: Forever a 2 DLC-vel vagy a Two Worlds: Epic Edition. December 31-én este 20.00-kor.

2020.12.26.

Idgn
SYNERGY

Sziasztok! 12 évvel ezelőtt fogant meg először a gondolat bennem, hogy készítek egy grafikus novellát. Idő közben az alap koncepció többször változott átalakult, míg végre olyan formát öltött, amivel meg vagyok elégedve. Az elmúlt 10 évben beutaztam azokat a helyszíneket, ahol a történetem játszódik és szorgalmasan fotóztam, videóztam, jegyzeteltem. Nem ezen a platformon szeretném elindítani ezt a projektet, de úgy döntöttem teszek egy próbát az új Gamer365 blogban is. Új oldalak hamarosan!

2020.12.22.
4

reptile
AMONG US - PERMANENS DISCORD

Gyertek játszani, link a posztban.

2020.12.20.
1

maktub
Destiny 2 - Beyond Light

Amikor a sötétség jelenti a fényt az alagút végén.

2020.12.20.
13

Necroman Mk2
Hijacker Jack

Gazdag. Híres. Körözött. (Részben) Magyar.

2020.12.18.
10

Warhawk
Alba: A Wildlife Adventure

Környezetvédelmi kisokos a napsütéses mediterrán szigetvilágban.

2020.12.18.
4