Necroman Mk22019.10.23. 15:36

A sötét kristály: Az ellenállás kora (sorozatismertető)

Forradalmi!

1982-ben került a mozikba A sötét kristály című, bábanimációs film. Bár a Muppetek által az akkoriban csúcson lévő Jim Henson's Company készítette, a mű nem lett kasszasiker, tegyük hozzá: az E.T. mellett nehéz dolga is volt. Azonban az évek folyamán egy kisebb kultusz alakult ki körülötte, aminek eredményeként idén a Netflixen debütált egy ebben a világban játszódó, 10 részes sorozat.

Az ellenállás kora alcímű széria egy előzmény a mozifilmhez, amiben a gelfling civilizáció még nagyban virágzott. (Itt jegyezném meg, hogy az eredeti magyar szinkronban még tündéknek fordították őket, a sorozatban azonban már koboldok lettek.) Három kiválasztott hős: egy hercegnő, egy katona és egy parasztlány egymásba fonódó történetén keresztül mutatják be a szkeksziszek (avagy: "sárkányok") elleni lázadás históriáját.

A világépítés és - bővítés mellett maga a sztori is jól lett fölvezetve és előadva. Nem egyszer érzi úgy a néző, hogy minden elveszett, de aztán történik valami kevéssé várt, ami megfordítja a sors kerekét, és tovább lehet a hőseinkért izgulni. Mind a jó oldalt, mind rossz oldalt mélyebben mutatja be a sorozat, sőt, némi Trónok harca beütés okán egy-egy mellékszereplő is elhalálozik az epizódokban.

Az ellenállás kora megtartotta az eredeti formulát, azaz itt is bábokkal adják elő a történetet. A technikai fejlődés látványos az eredeti mozifilmhez képest, azonban sikerült újraalkotni annak a jellegzetes képi világát, beleértve a sokszínű fauna bemutatását is. CGI természetesen van, és nem csak az effektek esetében, viszont egy jelenetet leszámítva (a fákon ugráló Vadász) egyáltalán nem zavaróak. Meg legalább nincsenek maskarás színészekkel fölvett nagytotálok...

Előzmény történet révén jó kérdés, hogy mivel érdemes indítani. Mivel maga A sötét kristály nem annyira közismert, mint pl. a Star Wars, ezért az első rész egy kiváló összefoglalóval indít Thra világáról. Spoilerek tekintetében nehéz a döntés, mert ide-oda lövik le egymás fordulatait, a filmmel indítva viszont fölfedezhetjük a különféle utalásokat, illetve megértjük hogy miért is voltunk biztosak már az első évad végét látva egy második eljövetelében.

Bár a Sötét kristály: Az ellenállás kora megtalálható a Netflix gyerekeknek szóló kínálatában is, a sötétebb hangulata miatt óvodás kor és az alatt nem ajánlom. E felett azonban bátran megnézheti mindenki, aki a kicsit is rajong fantasy-ért, mert ritka jól megszerkesztett, egyedi élménnyel lesz gazdagabb!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tcGF0cmVvbi1tcHVcIj5cbjxhIGhyZWY9XCJodHRwczpcL1wvcGF0cmVvbi5jb21cL2dhbWVyMzY1XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtYmcucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcm0ucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZ1wiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxzdHlsZT5cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1e1xuXHRvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47XG5cdHdpZHRoOiAzMDBweDtcblx0aGVpZ2h0OiAyMDBweDtcblx0cG9zaXRpb246IHJlbGF0aXZlO1xufVxuLi0tcGF0cmVvbi1tcHUgaW1ne1xuXHR0cmFuc2l0aW9uOiBhbGwgLjNzO1xuXHRwb3NpdGlvbjphYnNvbHV0ZTtcblx0dG9wOjA7IGxlZnQ6MDtcbn1cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1IGltZzpudGgtY2hpbGQoMSl7XG5cdGZpbHRlcjogYmx1cigycHgpO1xuXHR0cmFuc2Zvcm06IHNjYWxlKDEuMSk7XG59XG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDIpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoNHB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuXG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDEpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoMCk7XG5cdHRyYW5zZm9ybTogc2NhbGUoMSk7XG59XG48XC9zdHlsZT4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LWJnLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LXJtLnBuZyJdLCJ1cmwiOiIifQ==

Comedian
Top 10 - 2020 legjobb filmjei

Sorra vesszük a tavalyi év legjobb filmjeit.

21 órája
2

Comedian
Batman: Gotham gázlángfényben

A viktoriánus kori Denevérember Hasfelmetsző Jack nyomában.

1 napja
1

Comedian
Pár dollárral többért

Eastwood-retrospektív #2: A fejvadász szakma szépségei.

3 napja

Comedian
Hulk: Világháború

Egy szabály mind felett.

3 napja
7

pendrivedealer
Még mindig AniMonológok!

Sziasztok! Nem is tudom mikor volt utoljára, hogy csak a videókészítéssel, animációzással kapcsolatba írtam nektek, de időhiány miatt ez egy ilyen csonka bejegyzés lesz.

4 napja
2

Comedian
Batman: Az első év

A legenda kezdete...

4 napja
2

Cash Bacsi
Infinite Galaxy - Teszt (iOS)

Ki ne vágyna egy jó kis űroperára?

4 napja

Comedian
Batman: A gyilkos tréfa

Az őrület gondtalan, boldog szépségei.

2021.04.01.
12

Comedian
WandaVision

A gyász és a valóság elviselhetetlen keserűsége.

2021.03.31.
10

Comedian
Egy maréknyi dollárért

Eastwood-retrospektív #1: A nyers realizmussal és szatirikus humorral felmutatott szigorú, ámde cinikus mosolyú középső ujj.

2021.03.30.
2

CHASE
A 90-es évek legjobb filmjei

Én nem tudom olyan szépen megcsinálni mint Liquidék, de remélem így is megfelel.

2021.03.28.
27

p34c3
Videojáték zene TOP 20

Nemcsak játék, de egyéb tevékenységek közben is szívesen hallgatom a videojátékok zenéit, a kedvenceimből készítettem most egy top 20-as listát. A lista nem feltétlenül a dalokra vonatkozik, hanem a teljes albumra, egy játéksorozatból nem került be több rész zenéje, noha többször is indokolt lett volna.

2021.03.26.
15

c1b3rpunk
Dual Sense broken spring

Decembertől februárig bírta a PS5 kontrollerem R2 gombjának rugója.

2021.03.25.
3

Stadia HUN
Resi 8 és 7! - Stadia News #1

Aktuális hírek a Stadiáról. Atom bejelentések!

2021.03.23.
6

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2021

Újabb játékok a hallhatatlanná válás felé

2021.03.18.
3

p34c3
Az én Fantasztikus Négyesem

A Konnektor podcast istállójából, Warhawk prezentációjában indult el a közelmúltban egy új podcast, amelyet Fantasztikus Négyes címmel érdemes keresnünk és hallgatnunk, ha kíváncsiak vagyunk, hogy beszélgetőpartnerei számára melyek voltak azok a videojátékok melyek utólag visszatekintve formálták az ízlésüket, olyanok, melyek többé tették őket, melyek valamennyire meghatározták, ki is az ember, akit ma ismerünk.

2021.03.14.
34

vem
Az "inventory hell" jelenség

A mostani videóban arról mesélek, milyen mechanikák vezetnek ahhoz hogy tele leszünk haszontalan és/vagy nehéz dolgokkal, melyik játék hogy próbálta ezt kezelni és mit várhatnánk el joggal a jövő játékaitól.

2021.03.07.
10

Necroman Mk2
Mutropolis

A lelet azonosítása: old school kalandjáték a XXI. századból

2021.03.02.
7

Cash Bacsi
Forge of Empires - Teszt (iOS)

Annyit és olyan régóta jött az arcunkba a reklám, hogy most már ki kellett próbáljuk!

2021.03.01.
1

p34c3
Drága hobbi a videojáték?

- Tényleg léteznek olyan emberek, akik eredeti, dobozos játékokat vesznek? Akik megengedhetik maguknak ezt a méregdrága úri huncutságot? Gondoltam magamban, miközben vágyakozó pillantásokkal néztem a kirakat túloldalán díszelgő protoss csábító sárga szemeibe.

2021.02.28.
44