Necroman Mk22020.05.14. 21:30

Reus

Ha egy istennek hét nap kellett a világ megteremtéséhez az emberrel együtt, akkor négy istennek mennyi idő alatt sikerül?

A Reus egy 2013-ban megjelent istenszimulátor asztali gépekre. A programot olyan klasszikusok ihlették, mint a Populus vagy a Black and White.

Kezdetben vala egy üres bolygó, ahol egy "nap" lőn világosság, és felébred(e) négy óriás: Tenger, Erdő, Hegy és Mocsár. A játékos feladata az ő irányításukkal egy élhető planéta létrehozása emberi civilizációk sokaságával és gyarapításával. Mindegyik óriásnak megvannak a maga speciális képességei, hogy egységnyi területen mi éljen vagy legyen kibányászva, de ez kezdetben erősen limitált. A fejlesztésükhöz követekre van szükség az egyes emberi civilizációktól, akik a sikeres projektek után jelentkeznek. Bonyolult? Semmi gond, a három részes Tutorial jól elmagyaráz mindent, beleértve a szimbiózisok fontosságát is.

Az alap játékmód az ún. Era, ahol fél, egy vagy két órán keresztül fejleszthetjük a világunkat. Első körben azonban csak a 30 perces mód áll rendelkezésre, a hosszabb időket különféle feladatok, kvázi achievmentek teljesítése után nyithatjuk meg. Apropó: ezek megcsinálásával a következő, szintén nulláról induló játékban új fejlesztési lehetőségek is adódnak, ám ezek egy része csak az erősebb varázslat után érhetőek el. E fix. 33 %-os szerencse faktor bizony kicsit rombolja az egész játék miliőjét, védekezni ellene pedig csak a jó öreg "mentés-próbálkozás-"Francba!"-újratöltés, amíg nem sikerül" kombóval lehetséges, ha van a játékosnak erre türelme meg idege...

A játék 2016-ban kapott PS4 és XO portot is, ami annyiban nem meglepő, hogy gamepaddal is egészen jól irányítható. A Reus grafikája színes, részletes, és a zenék meg hangok miatt egyfajta nyugtató, pihentető hangulatot is áraszt, ami kiemeli a sok feszültségre építő játékprogram közül.

Pro:

  • szép grafika;

  • nyugtató zenék;

  • kontroller támogatás;

  • az achievmentek;

  • újrajátszhatóság;

  • a szimbiózisok;

Kontra:

  • a mázlifaktor;

  • mindig mindent az elejéről kell kezdeni;

  • egyik-másik fejlődési kritérium;

Kiknek ajánlható?Mivel manapság nemigen akad istenszimulátor, ezért ennek a régi, már-már elfeledett műfaj rajongóinak mindenképpen.

liquid
We Fight For Love

Mivel vasárnap van, és nem történik semmi...

15 órája
2

Stadia HUN
Panzer Dragoon (Stadia)

A SEGA jó szokásához híven mindenre is kiadta a Panzer Dragoon Remake-jét. Jól sikerült a Stadia-port?

6 napja
3

Cash Bacsi
A3 Still Alive - Teszt (iOS)

A tavalyi év igencsak jól indult, vajon így lesz ez most is?

2021.01.06.

Hwopapa
VR-vélemények 2 hónap után

Aki már régebb óta olvassa a blogom, megszokhatta, hogy rendkívüli módon tudok lelkesedni az új dolgokért / friss élményekért, amik néha hosszabb-rövidebb idő után elhalnak és ilyenkor kicsit objektívebben tudok/fogok nyilatkozni a témáról.

2021.01.05.
12

Necroman Mk2
Flash játékok 2021-től

Élet a kivégzés után, avagy az utolsó FlashFan bejegyzés

2021.01.03.
3

p34c3
A VR soha nem érhet véget

Ahogyan szemezgettem az év játéka szavazás helyezettjei között, nem túlságosan meglepve szembesültem a VR játékok szerény szereplésével, mindössze két címnek sikerült bekerülnie a legjobb harminc játék közé.

2021.01.02.
8

Warhawk
21 indie 2021-re

Nézzünk szét a radar alatt!

2021.01.02.
16

mcmacko
Készázötvenhat

MB, GB, avagy 16 év távlata egy ezres nagyságrend ugrásának szemszögéből.

2021.01.02.
8

CHASE
2020 25 legjobb száma

2020-ben őrületes mennyiségű zenét hallgattam. Ennek egy különleges világjárvány volt az oka, amely mindenkit otthon maradásra késztetett.

2020.12.31.

Stadia HUN
Cthulhu Saves Christmas (Stadia)

Megérkezett a könnnyed karácsonyi JRPG Stadiára is. Teszt.

2020.12.30.
3

Necroman Mk2
2020. év dala

2020-ban ismét keresem az év dalát! Nem a legjobb zenét, nem is a személyes kedvencemet, hanem azt a slágert, amely adott esztendőben, nemzetközi szinten a legnagyobb hatást váltotta ki. Így ha azt mondom, hogy 2020. év dala, akkora válaszom:

2020.12.29.
4

vem
Retró kvíz (tuti Steam kulcs!)

Gyere játékosnak vagy nézőnek, olyan címeket nyerhetsz mint pl. a Duke Nukem: Forever a 2 DLC-vel vagy a Two Worlds: Epic Edition. December 31-én este 20.00-kor.

2020.12.26.

Idgn
SYNERGY

Sziasztok! 12 évvel ezelőtt fogant meg először a gondolat bennem, hogy készítek egy grafikus novellát. Idő közben az alap koncepció többször változott átalakult, míg végre olyan formát öltött, amivel meg vagyok elégedve. Az elmúlt 10 évben beutaztam azokat a helyszíneket, ahol a történetem játszódik és szorgalmasan fotóztam, videóztam, jegyzeteltem. Nem ezen a platformon szeretném elindítani ezt a projektet, de úgy döntöttem teszek egy próbát az új Gamer365 blogban is. Új oldalak hamarosan!

2020.12.22.
4

reptile
AMONG US - PERMANENS DISCORD

Gyertek játszani, link a posztban.

2020.12.20.
1

maktub
Destiny 2 - Beyond Light

Amikor a sötétség jelenti a fényt az alagút végén.

2020.12.20.
13

Necroman Mk2
Hijacker Jack

Gazdag. Híres. Körözött. (Részben) Magyar.

2020.12.18.
10

Warhawk
Alba: A Wildlife Adventure

Környezetvédelmi kisokos a napsütéses mediterrán szigetvilágban.

2020.12.18.
4

Stadia HUN
Stadia bemutató

Már Magyarországon is elérhető a Google Stadia szolgáltatása. Mivel egy teljesen újfajta gaming platformról van szó, sok minden magyarázatra szorulhat. Rövid bemutató arról, hogy mit tud a Stadia, és mit várhatunk tőle a közeljövőben.

2020.12.18.
15

p34c3
Jó polákok / Loot atyafiak

Hosszú várakozás után döbbenetes körülmények között jelent meg az amúgy is elég kalandos utat maga mögött tudó lengyel szerepjáték. Ennek kapcsán - meg persze a gamer 2.0 miatt is - végre belecsapok én is a lecsóba, hiszen alig 15-20 éve tervezem csak a blogolást.

2020.12.15.
14

c0m1n65un
Pumpkin Jack és egy aniMonológ!

Sziasztok! Eljött az idő egy újabb bejelentkezésnek, hogy mit csináltam, vagyis pontosabban mit nem csináltam az elmúlt hetekbe.

2020.12.15.
1