Necroman Mk22020.08.13. 21:41

Mark of the Ninja

Osonva jön, és megtalál a halál

A Mark of the Ninja az indie körökben patinánsnak számító Klei Entertainment mesterműve. 2012-ben jelent meg X360-ra és PC-re, majd 2018-ban kapott egy feljavított kiadást, illetve portot XO, PS4 és Switch konzolokra.

Történetünk névtelen főhőse a Hisomu klán egy képzett harcosa, aki egy különleges bevetés után arra ébred, hogy fegyveres katonák megtámadták a főhadiszállásukat. Ezt persze nekünk kell megbosszulnunk, de aztán érdekes fordulatot vesznek az események. Mivel hősünk a tradíciók híve, ezért a modern technika helyett a tetoválásai által előhívott képességeket használja a pályák teljesítéséhez. Erre szükségünk is lesz, mert a lőfegyveresek elleni, szemtől szembe harcok során kicsi az esélyünk, nem beszélve a riasztásról. Az egész játék erre a mechanikára lett kihegyezve, sőt, minden egyes új helyszínen kapunk valami új kihívást is. Mindezt rajzfilmszerű animáció meg dinamikus, japán stílusú hangok és zene mellett - az összhatás páratlan!

Segítőnk egy Ora nevű nő, akinek útmutatásával sajátíthatjuk el a rejtőzködés, illetve a lesből támadás technikáit 12+1 pályán keresztül, amiket amúgy újra is lehet játszani. A játék során hősünk fejlődik, és bár szintek nincsenek, de a történet előrehaladtával új képességeket meg fegyvereket vehetünk a teljesítményünk alapján szerzett skill pontokból. Az egyenként akár 1 órát is felölelő szinteken a küldetések teljesítése mellett ellopott ereklyéket meg tekercseket is gyűjthetünk, utóbbiakból néhány ún. Challenge Room-okban található. Különféle achievmentek teljesítésével új kosztümöket nyithatunk meg, amik bónusz-málusz alapon módosítják a tulajdonságainkat, a pályák végén pedig a program pontoz minket, ahol extrán jutalmazza a riasztás és/vagy gyilkolás mentes végigvitelt.

Ha a játékot egy tárgyhoz kellene hasonlítani, akkor a Mark of the Ninja egy katana lenne: a tökéletességet szem előtt tartva, szívvel-lélekkel összerakott, minden ízében és vonásában precíz remekmű. Nem véletlen a 90 %-os Metacritic átlag!

Pro:

  • a grafika;

  • a pályadesign;

  • hosszú játékidő;

  • az achievmentek;

  • japán stílusú hangok;

  • a fejlődési lehetőségek;

  • magával ragadó hangulat;

  • összetett, átgondolt irányítás;

  • dinamikusan változó zene;

  • rejtett tárgyak és szintek;

  • az alternatív kosztümök;

  • újrajátszhatósági faktor;

  • pálya végi pontozás;

  • New Game Plus;

  • az epilógus;

Kontra:

  • Ora időnként túl sokat szövegel;

  • tudom, hogy a játékmenet része, de az őrök rövidlátása akkor is...

Kiknek ajánlható?Ha szeretnél egy utolsó porcikájáig összerakott, minőségi játékprogramot, akkor a Mark of the Ninja-t vétek kihagyni.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tcGF0cmVvbi1tcHVcIj5cbjxhIGhyZWY9XCJodHRwczpcL1wvcGF0cmVvbi5jb21cL2dhbWVyMzY1XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtYmcucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcm0ucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZ1wiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxzdHlsZT5cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1e1xuXHRvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47XG5cdHdpZHRoOiAzMDBweDtcblx0aGVpZ2h0OiAyMDBweDtcblx0cG9zaXRpb246IHJlbGF0aXZlO1xufVxuLi0tcGF0cmVvbi1tcHUgaW1ne1xuXHR0cmFuc2l0aW9uOiBhbGwgLjNzO1xuXHRwb3NpdGlvbjphYnNvbHV0ZTtcblx0dG9wOjA7IGxlZnQ6MDtcbn1cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1IGltZzpudGgtY2hpbGQoMSl7XG5cdGZpbHRlcjogYmx1cigycHgpO1xuXHR0cmFuc2Zvcm06IHNjYWxlKDEuMSk7XG59XG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDIpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoNHB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuXG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDEpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoMCk7XG5cdHRyYW5zZm9ybTogc2NhbGUoMSk7XG59XG48XC9zdHlsZT4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LWJnLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LXJtLnBuZyJdLCJ1cmwiOiIifQ==

Comedian
Top 10 - 2020 legjobb filmjei

Sorra vesszük a tavalyi év legjobb filmjeit.

21 órája
2

Comedian
Batman: Gotham gázlángfényben

A viktoriánus kori Denevérember Hasfelmetsző Jack nyomában.

1 napja
1

Comedian
Pár dollárral többért

Eastwood-retrospektív #2: A fejvadász szakma szépségei.

2 napja

Comedian
Hulk: Világháború

Egy szabály mind felett.

3 napja
7

pendrivedealer
Még mindig AniMonológok!

Sziasztok! Nem is tudom mikor volt utoljára, hogy csak a videókészítéssel, animációzással kapcsolatba írtam nektek, de időhiány miatt ez egy ilyen csonka bejegyzés lesz.

4 napja
2

Comedian
Batman: Az első év

A legenda kezdete...

4 napja
2

Cash Bacsi
Infinite Galaxy - Teszt (iOS)

Ki ne vágyna egy jó kis űroperára?

4 napja

Comedian
Batman: A gyilkos tréfa

Az őrület gondtalan, boldog szépségei.

2021.04.01.
12

Comedian
WandaVision

A gyász és a valóság elviselhetetlen keserűsége.

2021.03.31.
10

Comedian
Egy maréknyi dollárért

Eastwood-retrospektív #1: A nyers realizmussal és szatirikus humorral felmutatott szigorú, ámde cinikus mosolyú középső ujj.

2021.03.30.
2

CHASE
A 90-es évek legjobb filmjei

Én nem tudom olyan szépen megcsinálni mint Liquidék, de remélem így is megfelel.

2021.03.28.
27

p34c3
Videojáték zene TOP 20

Nemcsak játék, de egyéb tevékenységek közben is szívesen hallgatom a videojátékok zenéit, a kedvenceimből készítettem most egy top 20-as listát. A lista nem feltétlenül a dalokra vonatkozik, hanem a teljes albumra, egy játéksorozatból nem került be több rész zenéje, noha többször is indokolt lett volna.

2021.03.26.
15

c1b3rpunk
Dual Sense broken spring

Decembertől februárig bírta a PS5 kontrollerem R2 gombjának rugója.

2021.03.25.
3

Stadia HUN
Resi 8 és 7! - Stadia News #1

Aktuális hírek a Stadiáról. Atom bejelentések!

2021.03.23.
6

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2021

Újabb játékok a hallhatatlanná válás felé

2021.03.18.
3

p34c3
Az én Fantasztikus Négyesem

A Konnektor podcast istállójából, Warhawk prezentációjában indult el a közelmúltban egy új podcast, amelyet Fantasztikus Négyes címmel érdemes keresnünk és hallgatnunk, ha kíváncsiak vagyunk, hogy beszélgetőpartnerei számára melyek voltak azok a videojátékok melyek utólag visszatekintve formálták az ízlésüket, olyanok, melyek többé tették őket, melyek valamennyire meghatározták, ki is az ember, akit ma ismerünk.

2021.03.14.
34

vem
Az "inventory hell" jelenség

A mostani videóban arról mesélek, milyen mechanikák vezetnek ahhoz hogy tele leszünk haszontalan és/vagy nehéz dolgokkal, melyik játék hogy próbálta ezt kezelni és mit várhatnánk el joggal a jövő játékaitól.

2021.03.07.
10

Necroman Mk2
Mutropolis

A lelet azonosítása: old school kalandjáték a XXI. századból

2021.03.02.
7

Cash Bacsi
Forge of Empires - Teszt (iOS)

Annyit és olyan régóta jött az arcunkba a reklám, hogy most már ki kellett próbáljuk!

2021.03.01.
1

p34c3
Drága hobbi a videojáték?

- Tényleg léteznek olyan emberek, akik eredeti, dobozos játékokat vesznek? Akik megengedhetik maguknak ezt a méregdrága úri huncutságot? Gondoltam magamban, miközben vágyakozó pillantásokkal néztem a kirakat túloldalán díszelgő protoss csábító sárga szemeibe.

2021.02.28.
44