Comedian2021.07.07. 21:51

Hellboy: A pusztítás magja

Hellboy-sorozat #1: Pokoli őrangyal.

A sokat látott és sokat tapasztalt szakértők nagyjából a nyolcvanas évek végére-kilencvenes évek elejére datálják a képregények felnőtté válását, amikor is nem csupán az derült ki, hogy a rajzolt szuperhősöket igenis komolyan lehet venni (köszönhetően az olyan korszakos alkotóknak, mint Alan Moore vagy Frank Miller), hanem az is végérvényesen nyilvánvalóvá vált, hogy a szuperhős is csak ember, aki számtalan belső konfliktussal küzd, ugyanannyira, ha nem jobban gyarló és esendő, mint azok az átlagemberek, akiknek megmentésére felesküdött, és sokszor olyan fokú morális dilemmákkal kell megbirkóznia, amely során ő sem tudja igazán elválasztani a jót a rossztól. A nyolcvanas évek nagy képregényes forradalma után a következő évtizedben megállíthatatlanul elmosódtak a korábban nagyon is átlátható és egyértelmű határvonalak, a piacot pedig elárasztották az elbizonytalanodott, a társadalomba beilleszkedni képtelen antihősök, akik hiába kitaszítottak és hiába nem illettek bele abba a közegbe, melyet foggal-körömmel védelmeztek, paradox módon mégis az ő feladatuk maradt felvenni a harcot azokkal az evilági és nem evilági erőkkel, akik a mi világunk biztonságát fenyegetik. Ugyanakkor ezen hősök kalandjai nem önismétlődő csihipuhikban és valamelyik aktuális főgonosz leverésében merültek ki (jobban mondva nem csak abban), hanem emellett a főszereplő saját problémáin, saját individuumán, azaz úgy en bloc azon is legalább akkora hangsúly volt, hogy közben mi zajlik le bennük, hogyan képesek leküzdeni a puszta lényükből és bizonyos külső jegyeikből eredő ellentmondásokat, hogyan képesek a rengeteg nehézség, a csábító mézesmadzag ellenére utat vágni maguknak a helyes döntések és a győzelem ösvénye felé. Mike Mignola író-rajzoló vitán felül legzseniálisabb, legnépszerűbb karaktere, Hellboy (magyar keresztségben Pokolfajzat) tökéletesen illeszkedik ezen antihősök sorába. Mignola az izgalmas történetek, az egyedi, semmivel sem összetéveszthető képi ábrázolások, az okosan és precízen felépített mitológia, nem utolsó sorban pedig a belső narrációk révén példaértékűen ragadta meg ezen irányzat hangulatát és hagyta ott lenyomatát a kilencvenes évek átalakulófélben lévő képregényiparának közegén.

Valószínűleg még ő sem gondolta, hogy egy képregény-találkozó programfüzetébe készült rajzból ekkora brand lesz, amely nem csupán egy külön univerzum megszületéséhez vezetett, de nyugodtan el lehet mondani, hogy Hellboy sikere egy-két ritka buktatótól eltekintve mind a mai napig töretlen. 1994 óta számtalan képregény fűződik a nevéhez, rengeteg különböző spin-off, érdekes mellékszereplők saját történeteit felvonultató minisorozat kapcsolható hozzá, nem is beszélve a hol jobb, hol rosszabb mozifilmekről és videojátékokról. Való igaz, láttunk már ennél sikeresebb és népszerűbb brandet, ami a képregényhősöket illeti, de a Hellboy-univerzumnál jobbat, precízebbet és átgondoltabbat csak ritkán. Az külön dicséretet érdemel, hogy Mignola úgy tudott beilleszkedni a képregényipar megkomolyodó világába és úgy volt képes megtalálnia saját hangját, hogy közben műve ezer meg ezer forrásból táplálkozik: történetei egyszerre idézik meg a Universal stúdió klasszikus horrorfilmjeit, a steampunk műfaját, a detektívregények világát, valamint Edgar Allen Poe és H.P. Lovecraft munkásságát – mégis, saját, markáns arculatát és egyedi stílusjegyeit mindvégig megőrizte. Az első, A pusztítás magja címet viselő sztori voltaképp egy eredettörténet, amiben Hellboy keletkezésének lehetünk szemtanúi, amit egészen a második világháború végnapjaiig vezetnek vissza. A németek elkerülhetetlen veresége egyre közelebb van, ezért egy fanatikus okkult náci csoport végső kétségbeesésében megpróbál megidézni egy idegen, túlvilági entitást, akinek segítségével megfordíthatják a konfliktus kimenetelét. A kísérlet kudarcba fullad, azonban egy démonkölyök mégis átkerül a mi világunkba, akit a szövetségesek vesznek oltalmukba.

A tudósok által Hellboynak elkeresztelt lényt végül Bruttenholm professzor fogadja örökbe, és a következő ötven évet a paranormális jelenségekkel foglalkozó amerikai hivatalának (B.P.R.D.) szolgálatában tölti, aminek feladata a Földet fenyegető lények felkutatása és likvidálása. Maga a főhős tulajdonképpen egy két lábon járó klisé – nemhogy manapság, de már a kilencvenes éveben is az volt: az ördögi külsejű szörnyeteg sorsa már születése pillanatában elrendeltetett, ő azonban szembemegy végzetével, és rendre fityiszt mutat a feje fölött lebegő Damoklész-kardnak, ráadásul közben az is kiderül, hogy hiába az ijesztő kinézet, hősünknek bizony helyén van a szíve. Jól lehet, minden közhelye ellenére mind a karakter, mind a köré épített világ tökéletesen működik: Mignola teremtménye határozott, kőkemény, érti a dolgát és remekül el is végzi azt, ugyanakkor magabiztos, célirányos jellemét jókora szarkazmussal és fekete humorral öntik nyakon, amelyhez remekül illenek a sorozat történelmében először és utoljára beiktatott egyes szám első személyű belső monológok, ámde Mignola és alkotótársa, John Byrne (Fantasztikus Négyes, Superman: Az acélember, X-Men) azt is egyértelművé teszi, hogy a karakter sziklaszilárd személyiséget sugalló szigorú tartása félig-meddig látszat csupán, és Hellboy lelkileg kvázi ugyanannyira sebezhető, mint bármelyikünk, sőt, hirtelen, nehezen kontrollálható dühe is ezt támasztja alá. A koncepció alanyi jogon hozza magával a látványos, aprólékosan megrajzolt akciójeleneteket, ennek ellenére Hellboy küzdelmei (most is és később is) nagyrészt egy sokkal mélyebb szinten zajlanak – nem mintha nem koptatná az öklét és végzetes jobb kezét ellenfelein, de a legtöbb bunyó középpontjában szinte mindig a karakter identitása áll.

Ehhez pedig remekül asszisztálnak a különböző mellékalakok is. A pusztítás magjában Hellboy két kollégája, Liz Sherman, a szó szerint tűzről pattant hölgy és Abe Sapien, a bizarr, kétéltű ember kompenzálja a karakter vagány, macsós stílusát. Előbbivel kapcsolatban egy nagyon-nagyon laza, egyáltalán nem túltolt szerelmi szál is kerül a történetbe (amit igazából az első filmadaptáció domborított ki jobban, a képregényben körülbelül olyan, mintha ott sem lenne), utóbbi figura pedig intellektusával járul hozzá a detektívregényekre jellemző szikár ponyva-hangulathoz – nyilván nem véletlen, hogy idővel ő is kapott egy saját sorozatot. Mignola elborult, szürreális, időnként kifejezetten hátborzongató világot teremtett, amelyet – ahogy arra már korábban is utaltam – számtalan különböző mű és stílusirányzat ihletett, de ez a különös zsánermix pont, hogy előnyéri válik a végeredménynek – pedig emberünk enyhén szólva is vékony jégen táncolt. Annyi mindent gyúrt össze, hogy azt felsorolni is nehéz lenne: a gótikus horrort, az ókori mitológiát, a keresztény szimbolizmust, a lovecrafti romantikát és kozmikus borzalmat, a steampunk anakronizmusát, a folklór motívumait – hosszan lehetne még folytatni, de talán fontosabb megjegyezni azt, hogy ezek a bizonyos tekintetben hasonló, de mégis némiképp eltérő stílusok tökéletesen megférnek egymás mellett. Szinte minden benne van, ami szem-szájnak ingere: démonok, szörnyek, pokoli jelenések, természetfeletti képességekkel rendelkező emberek, varázslat, mágia, nácik, akik a győzelem érdekében még a sztori főellenségével, a lovecrafti istenség kapcsolattartójaként és földi hírnökeként funkcionáló Raszputyinnal (igen, azzal a Raszputyinnal) is hajlandóak lepaktálni, azt már persze nem veszik észre, hogy ebben a hatalmas, univerzumokat megrengető játszmában ő is a saját pecsenyéjét sütögeti.

Ott vannak még a frappánsan beillesztett kiegészítő anyagok, a fiktív fotók, dokumentumok, amelyek valós történelmi eseményeket ágyaznak bele Mignola univerzumába, egyúttal hozzá is járulnak világának színesítéséhez és elmélyítéséhez, hasonlóan az egyéb irományokhoz, mint például a békákról, mint a végzet hírnökeiről szóló afrikai mese, vagy egyéb anekdoták arról az apokaliptikus vízióról, amit elvileg Hellboynak kellene beteljesíteni – és ennek elérése végett Raszputyin mindent bevet, hogy elbizonytalanítsa hősünket és a maga oldalára állítsa. Ami persze nem sikerül: a világvége kulcsa nem hajlandó behódolni, és folyton folyvást bizonyítást nyer az, hogy hiába vétetett rosszból, hiába ő a Pokol két lábon járó ostora, pontosan tudja, mit kell tennie, és mellettünk harcol. A pusztítás magja remek kiindulópont a karakter számára, ugyanakkor magán is viseli az ilyen történetek tipikus hibáit: csak nagyvonalakban mutatja be a fiktív világot és a szereplők egymás közötti viszonyait, nem kapunk annyira mély tanulmányt a karakterek lelkivilágáról, motivációjáról és az univerzum hátteréről, valamint a cselekmény sem olyan erős, mint amilyen később lesz majd. Utóbbiban mondjuk nagy szerepe van annak, hogy mivel Mignola hatalmas Robert E. Howard rajongó, a legendás íróhoz hasonlóan (akinek rövid művei annak idején fillérekért dobált ponyvamagazinokban jelentek meg) ő is elsősorban rövid, alig pár részes történetekben gondolkodott, ami sajnos magával hozta a fent felsorolt problémákat, továbbá a gyors, a felvezetéshez képest hányavetett lezárást (A látszólag hatalmas erejű, legyőzhetetlen mágust végül leszúrják egy lándzsával? Ne már…), és ezt a gyűjteményes kötethez csatolt további két sztori, a Hellboy eredettörténetét megmagyarázó Leláncolt koporsó és a Szent Auguszt farkasai sem menti meg teljesen, maximum csak kellemesen kiegészíti azt.

Ellenben az ígéretes koncepció és az erős anyagból lerakott alapok könnyen elviszik a hátán A pusztítás magját. A későbbi történetek ugyan sokkal magasabb színvonalat képviselnek, az első lépéseket mégsem halványítják el. Kellemes kiindulópont ez, és közben fontos állomás a karakter történelmében, hiszen lényegében innen indult el az egész legenda, itt vette kezdetét az a brand, ami mind a mai napig tekintélyes rajongótábort tudhat magáénak. Köszönhetően Mignola szépen átgondolt és nagy odaadással dédelgetett univerzumának, és nem utolsó sorban a remek, badass főhősnek, akinek hála a Föld szerencsére biztonságban van, és aki hiába világunk leigázására született, mégis a mi oldalunkon áll – legnagyobb megkönnyebbülésünkre.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tcGF0cmVvbi1tcHVcIj5cbjxhIGhyZWY9XCJodHRwczpcL1wvcGF0cmVvbi5jb21cL2dhbWVyMzY1XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtYmcucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcm0ucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZ1wiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxzdHlsZT5cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1e1xuXHRvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47XG5cdHdpZHRoOiAzMDBweDtcblx0aGVpZ2h0OiAyMDBweDtcblx0cG9zaXRpb246IHJlbGF0aXZlO1xufVxuLi0tcGF0cmVvbi1tcHUgaW1ne1xuXHR0cmFuc2l0aW9uOiBhbGwgLjNzO1xuXHRwb3NpdGlvbjphYnNvbHV0ZTtcblx0dG9wOjA7IGxlZnQ6MDtcbn1cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1IGltZzpudGgtY2hpbGQoMSl7XG5cdGZpbHRlcjogYmx1cigycHgpO1xuXHR0cmFuc2Zvcm06IHNjYWxlKDEuMSk7XG59XG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDIpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoNHB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuXG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDEpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoMCk7XG5cdHRyYW5zZm9ybTogc2NhbGUoMSk7XG59XG48XC9zdHlsZT4iLCJpbWFnZXMiOltdLCJ1cmwiOiIifQ==

p34c3
Man Cave Micro

2 napja
8

Comedian
Megtorló: Barrakuda

7 napja
2

Comedian
Loki: Első évad

2021.07.22.
3

Krisz576
Én és a Series X

2021.07.21.
34

Comedian
Space Jam: Új kezdet

2021.07.20.
3

Necroman Mk2
Broken Age

2021.07.15.
1

Comedian
Fekete Özvegy

2021.07.15.
18

Comedian
Senki

2021.07.12.
5

p34c3
Sniper Elite VR - blogteszt

2021.07.11.
12

Comedian
Hellboy: A pusztítás magja

2021.07.07.

Comedian
Jupiter hagyatéka

2021.07.06.
4

Comedian
Halálos iramban 9

2021.07.02.
8

Necroman Mk2
A Virus Named TOM

2021.06.24.

Comedian
Hang nélkül 2

2021.06.23.
4

pendrivedealer
AniMonológok és a Motion Design

2021.06.15.

Comedian
Pókember halála

2021.06.15.
2

p34c3
Scalper-Boogie

2021.06.12.
12

Comedian
Egy igazán dühös ember

2021.06.08.
3

pendrivedealer
Videójátékok, horror, aniMonólog

2021.06.07.
2

Comedian
Kelly hősei

2021.06.03.
3