A Jó, a Rossz és a Gonosz

Volt egyszer egy FPS, ami 2005-ben Xbox Classic-ra és PS2-re jelent meg, a Darkwatch. Vadnyugat, szörnyek, vámpírok, jóféle lövöldözés. A sors szeszélyéből kifolyólag ebben az évben tudtam csak pótolni (kissé megcsúsztam vele 17 évet) és eléggé tetszett. Főleg a vadnyugati-dark téma miatt, ami nem sokszor volt eddig felhasználva, mondhatni kuriózum a mai napig. Ezért is csigázott fel az Evil West, mert szintén a Vadnyugaton játszódik és rengeteg vámpírt kell visszatessékelni benne a túlvilágra!

A Flying Wild Hog fejlesztette az EW-t, akiktől a Shadow Warrior elég kellemes FPS volt PS4-en, szal bátran előrendeltem a játékot, mert titkon egy bűnös élvezet kategóriára számítottam, egy olyan külső nézetes hack'n slash játékra, mely ezer sebből vérzik, de szívvel-lélekkel van összerakva és abszolút szórakoztató (az erre fogékonyak számára). A számításom többé-kevésbé bejött!

Van egy papírmasé vékonyságú sztori a játékban: Jesse Renier és apja vámpírvadász családi vállalkozást tart fenn, azonban a vérszívók néhány tagja megelégeli, hogy karót vernek a szívükbe és lebarnítják őket a napon, ezért komoly válaszcsapást készítenek elő ellenlábasaik ellen. Kb. ennyi a történet, van alap az akcióhoz. Amúgy CG animációk gördítik előre a sztorit, szerencsére nem sok van belőlük, nem is túl érdekfeszítőek, ahogy a karakterek se, legyenek azok fő vagy mellékszereplők. Azért az mindenképpen pozitívum, hogy a fejlesztők törekedtek valamiféle világépítésre, még ha nem is sikerült emlékezetesre.

A játék szigorúan single player (jó, van kétfős sztori co-op is) és nem a gyorsan végigjátszható fajtából! Összesen 16 pálya van (szellemvárosok, mocsarak, bányák, stb.), elég terebélyesek, az utolsó se csak a boss-ból áll jó japán szokás szerint. A pályaszerkezet már erősen megkérdőjelezhető, ha láttuk az első 2 pályát, utána ismerjük sajnos az összeset, legalábbis azt, ahogy végigmegyünk rajtuk. Béna, fénylő láncok jelzik, hol lehet leugrani, felkapaszkodni, stb. Percekig szűk ösvényeken menetelünk előre, ahol még ellenfelek is csak ritkán vannak, majd jön egy nyitott tér (a.k.a. aréna) és ez megy végig. Logikai feladványok nincsenek, csak harc és gyűjtögetés. Valahogy a feszültség is gyenge: a legtöbb ilyen játékban, ha mondjuk átkapcsolunk egy kapcsolót vagy kinyitunk egy továbbvezető ajtót, akkor kapjuk a nyakunkba az ellenfeleket még egy kis harcra, itt ilyen nem igazán van. Sokszor van, hogy már kívánjuk a harcot, de nem akar megérkezni.

A változatosságot hírből sem ismeri az EW, ugyanis elejétől a végéig ugyanazt fogjuk csinálni, nincs járműves szekció („ló”), nincs semmiféle mellékküldetés (a vadnyugati alap pedig adná a wanted: dead or alive küldetéseket), vagy valami pisztolypárbajos szösszenet. 1 nyitottabb pálya található a játékban, ami picit felüdülés a szabadabb megközelítésével. Mondjuk nézhetjük a dolgok jó oldalát is, mert én, akit ki lehetne zavarni a világból az unalmas, végtelen kiterjedésű, önismétlő mellékfeladatokkal rendelkező open world játékokkal, egy zsigeri, a lényegre fókuszáló játékkal játszhatok. A játékidő szerintem egész jó, első végigjátszás normal fokozaton 10+ óra biztosan megvan és ha bejön a játék, akkor úgyis belevágsz egy NG+ba!

A harc szerintem teljesen korrekt. Van egy „vasöklünk”, amivel ütünk, meg rengeteg távolsági fegyverünk (pisztoly, lángszóró, puska, stb.), amivel meg lövünk/robbantunk. Lehet perkeket megnyitni szintlépéssel, a gyűjtögethető money-ból meg upgrade-eket vehetünk a fegyverekhez/eszközökhöz. A pályák több pontján vannak olyan tárgyak, melyekkel kicsinálhatjuk a szörnyeket (tnt-s hordók, szöges-karós ketrecek), szóval az mindenképpen elmondható, hogy szórakoztató a csihipuhi. A komolyabb (elektromosságon alapuló) eszközeink elég komoly cooldown-hoz vannak kötve, szóval magasabb nehézségen (vagy már normal végefelé is) komolyan meg kell gondolnunk, mikor mit vetünk be.

Mielőtt azt gondolná bárki, hogy végiglötyögi a játékot, ki kell ábrándítsam, mert az EW már normal fokozaton képes a játékos vérét szívni! Az első 9 pálya még totál okés, szórakoztató kihívást nyújt, onnantól viszont elszállt a készítőkkel a kiscsikó és olyan difficulty spike-okkal vágják tele, hogy ihaj! Korábbi minibossok jönnek hármasával(!), majd legyalulásuk után jön még 3(!!), persze közben kisebb mobok is kellemetlenkednek ezerrel és ez kezd állandóvá válni a későbbi pályákon. A 2016-os Doom-hoz hasonlóan kivégzésekkel tudunk életerőhöz jutni (van külön gyógyítás, de energia menedzsmenten alapul), de ha éppen 3 különféle miniboss és kisebb minyonjaik kóstolgatnak, akkor durván oda kell figyelni, mert ha beszorítanak, akkor secperc alatt kampó. A bossok nem rosszak, több fázisúak és észnél kell lenni, ha nem tudjuk ügyesen kilőni a gyenge pontjaikat (ez az alap ellenfelek néhányára is igaz). Utóbbi fontos, mert valamilyen cselekvésben akadályozhatjuk meg az ellenfeleket és általában életerőt kapunk jutalmul.

Az EW technikai megvalósítása ugyanolyan felemás, mint maga a játékmenete. A játék alatt a hamarosan megjelenő The Callisto Protocol-hoz hasonlóan az UE4 engine mocorog, de ég és föld a két játék egymáshoz képest vizuálisan! Az eget a TCP képviseli... Tök hasonló a helyzet, mint a Gears sorozat idejében, hogy ott is csak azok néztek ki szuperül, a többi játékon megse látszott, hogy ugyanazt az UE3 engine-t használták. Nem tudom, ez már inkább tehetség lehet, mint pénz kérdése. A korai PS2-es korszaktól a kb. 2013-as grafikai megvalósításig végigzongorázik mindent a játék, ami szerintem egy X360-on is simán elfutna. Iszonyat elnagyolt grafikával és rengeteg durva hiányossággal rendelkezik, melyeket napestig lehetne sorolni (pl. az NPC totál mozdulatlan, nem pislog, nem mozog a szája, pedig épp beszél, ami csak azért gond, mert PS1-en az első Resident Evil-ben is legalább gesztikuláltak a karakterek...). A játék első felének pályái még elnagyoltságuk ellenére is elfogadhatóan festenek, a második fele összecsapottabb (szerintem a játék nagyrészét kiszervezték a Spark Unlimited-nek…). Amúgy a fények természetellenesek (HDR nincs), ha arénán kívül látjuk a szörnyeket, elpusztíthatatlanok, kisebb bugok tömkelege (halál után nem jöttek az aréna szörnyei, szal simán mehettem tovább). Az meg egyenesen vicc, hogy kétféle grafikai opció van (quality meg performance), én az előbbit preferálom mindig, ami itt 4K30, de ezt az elmaradott szintet egy PS4 Pro-nak is 4K60-al kéne pörgetnie! Valószínűleg az is lehetett a célplatform, csak a megjelenési év tolódott el durván 9 évvel. Mondjuk pozitívumként az azért megemlítendő, hogy elég brutális és véres a cucc, meg az is jó látvány, amikor belebokszolunk valakit egy ládányi tnt-be. :) De az se semmi, amikor egy igen komoly elektromos eszközünkkel (blokkol és ellenfeleket is magához ránt vagy minket hozzájuk) sokkoljuk és szénné verjük közben a szörnyeket, mert közben látszik a csontvázuk amolyan X-ray módra!

Zeneileg szörnyen jellegtelen, ismétlődő, abszolút nincs kihasználva a témában rejtőző potenciál. Tán egy vagy két olyan dallam van, ami alkalmas arra, hogy harci hangulatba hozza a játékost. Az angol szinkron is az elfogadható kategória (legalább van…).

A rengeteg hibája, baja ellenére amúgy a nap végére az Evil West egy abszolút szerethető játék marad! Amit kigondolt, azt fogcsikorgatva, de hozza és előnyére tudja fordítani egyediségét. Mivel nincsenek igazán a témába vágó, nagyköltségvetésű játékok (Legacy Of Kain, Vampire The Masquerade, Bloodrayne, bármi más) és Devil May Cry, Ninja Gaiden-féle hack'n slash se jön minden évben, az EW most hiánypótló alkotás. Főleg akkor, ha már a tököd kivan az open world, cinematic experience, indie 2D-s 8 bit-es cuccokkal és csak egy agyatlan, de mégis piszkosul szórakoztató cuccra vágysz! 20 ezer forintért nem, de 10 ezer alatt, ha szeretted a Knights Contract-ot és a Neverdead-et, a Splatterhouse-t meg egyenesen imádtad, akkor nyugodtan bepróbálkozhatsz vele! ;)