Max MustardTeszt

A mára közel 30 főt számláló Toast Interactive hat év után végre lelépett a Richie's Plank Experience korhadó virtuális deszkájáról, hogy átzuhanjon egy alapoktól a headsetekre épített platformer színes és vidám világába. A Max Mustard idén márciusban kellemes fogadtatásban részesült az önálló Meta masinákon, hamarosan pedig PCVR és PlayStation VR2 platformokon is csatlakozhatunk az ugrabugra utazáshoz. Érdemes felhúzni hozzá a rakétahajtású surranót?

A mindvégig háttérben tartott, sablonos, olykor picit sötét hangvételű történet kizárólag a pályák végén kézhez kapott levelek soraira szorítkozik. Bár a játékmenetet így tényleg csak minimálisan akasztja meg, nem igazán motivál a karakterek és a világ megismerésére - nem mintha túl nagy mélységet kellene keresni ezen a téren. A főszereplő szavak nélkül is könnyen kedvelhető és a felütés pont elég motiváció egy könnyed kalandra! A Krunch bolygó ugyanis haldoklik, mert egy Stubbins néven ismert gátlástalan üzletember tömegesen rabolja el az apró Mudpupsokat szüleik mellől, hogy a pénzes elit hanyagul kezelt háziállatává váljanak. Max, a fiatal feltaláló tehát felrántja a rakétás bakancsát, hogy a nyomába eredjen és összegyűjtse az útközben elszórt édes kis kölyköket.

A negyven lineáris pálya négy hangulatos terepasztalon van szétosztva. Bár nagyrészt kötött útvonalon tudunk haladni a pofás diorámák között a fejezet végi főgonoszig, néhol azért kapunk egy-egy boltot, opcionális ügyességi kihívást vagy érmegyűjtögető bónusz szintet. Az első benyomás rendkívül pozitív! Hamar kiderül azonban, hogy a környezet csupán egy maréknyi bevált sémát variál - egyedi hangulatú, kiugróan látványos és emlékezetes helyszínt keveset találunk közöttük. Felépítésükben is csak a műfaj eszköztárának szűkös kezdő készletéig nyújtózkodik. Innovációval senki nem fogja tehát vádolni a stúdiót, ettől függetlenül kimondottan szórakoztató akadálypályákat gördítenek elénk és a tradicionális boss harcokkal is felmondják a kötelezőt a szűk 3-5 órában.

Max mozgásrepertoárja alapvetően szintén kimerül az ugrás és egy rövid lebegés párosában, de az összekuporgatott érmékért cserébe a boltban megnyithatunk később egy forgócsapást, abból előretörést a levegőben, gyorsabb futást vagy hosszabb levitációt. Furcsa viszont, hogy ezek egyikére sem építenek. Még opcionális területekkel sem. Az ügyességi részek így kissé limitáltak, a pályánként három Mudpups megtalálása sem kihívás és a harc is primitív. Gyakorlatilag elég, sőt inkább ajánlott az ellenfelek fejére ugrani. A fejlesztési rendszer ebben a formában kissé értelmetlennek tűnik, nem könnyíti meg érdemben a dolgunk, olykor ráadásul logikátlanul szembemegy egy korábbi passzív bónusszal. Az irányítás viszont kellően precíz, az ugrások kiszámíthatóak, a játékmenetnek egészen kiváló ritmusa van - így komolyabb hiányérzetünk nem lesz.

Nagyobb problémának éreztem a különböző kütyük kihasználatlanságát, amivel közvetlenül is beavatkozhatunk olykor a játékmenetbe. A minden agressziót nélkülöző WC pumpa lövő és porszívó szerű fegyverek minimálisan lettek csak integrálva a szintek felépítésébe, nem elég gyakoriak vagy változatosak és soha nincs igazán egymásra utaltság kis hősünkkel. A céllövölde szerű opcionális mini-játékok persze jópofák, de egy kis robot pár éve már megmutatta, hogy ennél mennyivel kreatívabb megoldásokat kínálhat az egyes játékelemek egymásba simítása. Ráadásul pont ettől lehetne egy kizárólag VR eszközöket megcélzó platformer némileg több, csak ilyen formában megvalósítható, valóban egyedi élmény.

A Unity motorja egyébként szépen dolgozik a háttérben. Bár a látványvilágon tagadhatatlanul érződik a mobil headsetek limitáltsága. A kép PlayStation VR2 alatt is kellően éles és kontrasztos, a képkockaszám stabil, a művészeti dizájn pedig nem feltétlenül üvölt a nagyobb részletességért. A Sense kontrollerek közben unottan mocorognak, a ravaszok kötelességtudóan kattannak át, egyedül az életvesztés esetén érezhetjük kicsit agresszívnek a headset rezgését a fejünkön. A zenei anyag erőtlensége ellenben kimondottan fájó pont. Főleg ebben a műfajban. Tom Thum szájdobolása próbál ugyan becsempészni némi egyediséget a felejthető dallamok közé, de valószínűleg már a pálya végén sem tudja majd visszaidézni őket senki.

A Max Mustard a fenti morgások ellenére abszolút szórakoztató, kompetensen felépített és bájos darab, ami a fiatalabb korosztály számára is könnyen ajánlható. A stúdió műfajban tett első próbálkozásaként kezelve némileg üde színfolt az utóbbi évek szegényes VR platformer felhozatalában. De ez inkább a piacot minősíti és nem a Toast Interactive biztonsági játékot űző alkotását.

PLATFORM PlayStation VR2 (tesztelt), SteamVR, Quest KIADÓ Toast Interactive FEJLESZTŐ Toast Interactive   MEGJELENÉS 2024. október 3. ÁR 39.99 USD