[Teszt] Targeted -10 Days

Targeted -10 Days

dragCsető Zsolt2024.11.02. 21:00

A Don ellen irányuló ügy koronatanújaként hamarosan rács mögé juttathatod a maffia rettegett vezérét, a tárgyalásig azonban tíz nap még hátravan. Túl tudod élni addig?

A mesterségesen bloated cuccok és az open-world-mánia fénykorában minimum szokatlannak érződik egy olyan játék, ami egyetlen picike, jól körülhatárolható helyszínen játszódik. Nem is feltétlenül azért, mert ne lennének manapság „egydélutános” játékok – az indie szcéna bőséggel gondoskodik erről (is). Sokkal inkább amiatt, mert elszoktunk attól, hogy igazán kiismerjünk játékokat, szerencsére azonban mindig akadnak kivételek – ilyen a magyar fejlesztésű Targeted is, amely megmutatja, hogy akár még egy apró mélygarázsban is el lehet veszni hosszú órákra.

A játékmenet rettenetesen egyszerű, már-már primitív – de csak a felszínen, a Glitchy Frame Studio alkotása ugyanis nagyrészt a fejünkben játszódik, nem mechanikai szinten. Minden egyes nap ugyanaz történik: kiszállsz a liftből, körülnézel, és ha mindent rendben találsz, akkor beszállsz az autódba, ha pedig nem, akkor visszasietsz a lifthez segítséget kérni. És ennyi. Elsőre bizonyára valami nagyon egyértelmű jel fog szembejönni: ha például egy bomba figyel a kocsi motorháztetőjén, akkor nincs kérdés, menekülni kell. De mi van akkor, amikor már percek óta nézelődsz, de nem találtál semmi anomáliát? Nincs gáz, és lehet nyúlni a kilincshez? Vagy csak figyelmetlen voltál? Nos, hölgyek és urak: erről szól a Targeted.

Érdekes dizájndöntés, hogy ha átsiklunk egy anomálián, és úgy próbálunk beszállni az autónkba, akkor nem kapunk semmiféle visszacsatolást a hibánkról – csak jön az animáció a robbanásról, majd indul elölről a tíz nap. De igazából pont ettől működik az egész koncepció, az egyszerű logikai játék ugyanis átmegy feszült, már-már horrorisztikus, klausztrofób élménybe, ahol képesek vagyunk bármit megkérdőjelezni, vagy éppen bemagyarázni magunknak. Ez a folt eddig is itt volt? Erre a plakátra eddig is ez volt írva? Na és a rendszám? Így aztán az igazi kihívás nem a játékon belül vár ránk, hanem a saját bizonytalanságunkat kell legyőzni. Meg persze a figyelem is fontos, de megtalálni valamit, ami eddig nem volt ott mindig egyszerűbb, mint megbizonyosodni arról, hogy tényleg minden rendben van. Akár többször is egymás után.

Mivel tíz napot kell így abszolválnunk, ezért egy normál végigjátszás akár egy órán belül letudható, ha kellően figyelmesek vagyunk, a Targeted azonban itt közel sem ér véget. Egyrészt 200-nál is több anomália van ezen a picinyke területen, úgyhogy az újrajátszhatóság nagyon magas. Másrészt pedig ott vannak a magasabb nehézségi fokozatok, ahol 25, illetve 99 napot kell kihúznunk, így aki szereti a kihívásokat, az itt talál bőven. Nemrég ráadásul bekerült frissítésként az Anomália játékmód is, ami a szabályokat nem írja át, a hangulatot azonban annál inkább, az amúgy is feszült atmoszférát itt ugyanis kifejezetten horrorisztikusra hangolták, több mint 60 új hátborzongató anomáliával. Néhányszor a normál játékmódban is sikerült megijednem, ez a mód pedig kifejezetten parára sikeredett – főleg, ahogy szintről szintre rátelepszik az emberre a sötét, félelmetes közeg.

A Targeted -10 Days hibátlanul kerüli ki azt a csapdát, amibe a legkisebb indie fejlesztések gyakran beleesnek: a szűkös erőforrások és a túl nagy ambíciók kombinációjába. Ez a magyar cím ellenben a szimpla felszínt képes egy jó alapötlettel a saját javára fordítani, remekül rámutatva arra, hogy a játékélmény szócska még a videójátékok világán belül is milyen sokféle dolgot jelenthet.

PLATFORM PC
KIADÓ Glitchy Frame Studio FEJLESZTŐ Glitchy Frame Studio
MEGJELENÉS 2024. augusztus 14. ÁR €4,99

Vegyél részt nyereményjátékunkon, ahol 3 példányt sorsolunk ki a játékból!

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Onirism

Te emlékszel a legutóbbi álmodra? Carol igen, aki épp egy furcsa utazáson megy keresztül: kisnyusziját Bunbunt elrabolták! Tesztlaborban az Onirism.

1 órája

Heti megjelenések

15 órája
7

Painkiller

Lássuk, hogy a 2025-ös Fájdalomcsillapító, és a klasszikus játékmenet drasztikus mutációja boomernek való vidék-e.

1 napja
5

Halo: Combat Evolved Remake - A Varacskosdisznó újjászületése

Kedvcsináló minden idők legkedvesebb Halo játékának friss remake-jéhez, egy Warthog-rajongó sisakrostélyán át.

1 napja
9

Nemze7i ünnep – ez történt pénteken

Benne: Mass Effect, Canyons, The Awakener: Forgotten Oath, Static Dread: The Lighthouse.

2 napja
3

It Takes a War - Elégia 1.6

Elgondolkodtál már azon, hogy milyen régóta nem jártál az egykori kedvenc multiplayer pályádon? Hogy mikor beszéltél utoljára olyan online barátokkal, akikkel annak idején évekig hajkurásztátok egymást valamelyik virtuális terepen? Ott voltál te is a hőskorban, amikor egy-egy nullapontikszes update után, a kedvenc online lövöldédben, eltűntek a falak, esetleg a modellek bugzottak?

3 napja
1

Nem csak a GTA 6 csúszik, Switch megjelenésáradat – ez történt csütörtökön

Továbbá: Chicken Chicken, Suri: The Seventh Note, Pirates Outlaws 2: Heritage, Fright Train, Cash Cleaner Simulator, Etrange Overlord, MLB The Show 26.

3 napja
8

2026 végére csúszik a Grand Theft Auto VI

A Rockstar Games rövid közleményben jelezte, hogy még néhány hónapot várnunk kell mielőtt Leonida állam területére léphetünk.

4 napja
38

Beneath – Félelem és reszketés az óceán fenekén

A Beneath fejlesztőit nem kisebb cím isnpirálta, mint a 2005-ös F.E.A.R., de vajon fel tud-e nőni egy kis indie csapat alkotása a Monolith legendás horror FPS-éhez?

4 napja
6

Tervek a jövőre - ez történt szerdán

Benne: Insomniac, Unbeatable, PlayStation Portal, One Piece: Pirate Warriors 4, Nintendo, Planet Zoo.

4 napja
4

Konc (Bone): Sárkányok mégis léteznek

Kiteljesedett a Vad Virágok Könyvműhelynél kimondottan igényes kivitelben megjelent Omnibus-sorozat, mely nem kínál nagy újdonságokat, de amit nyújt, azt nagyon szerethető és emlékezetes formában teszi.

5 napja
3

Switch 2 menetelés - ez történt kedden

Továbbá: Darwin’s Paradox!, Leaf Blower Co., Warhammer Survivors, Metroid Prime 4: Beyond, VRacer Hoverbike, Audio Trip, Roboquest VR, Shadowgate VR: The Mines of Mythrok, Rager.

5 napja
9

Game Pass: november első hetei

Távozik a S.T.A.L.K.E.R. 2 Heart of Chernobyl. De rengeteg érdekes indie fejlesztés érkezik helyette a Black Ops 7 előtt!

6 napja
1

Iparági apróságok - ez történt hétfőn

Benne: Electronic Arts, Odds Chronicles, Fantastic Pixel Castle, Fatal Fury: City of the Wolves.

6 napja
5

Programajánló: Telekom PlayIT Show, TECHXPO és Hungarian Game Awards

Hamarosan újra a játékok és a technológia világába ugorhatunk a Hungexpón megrendezésre kerülő Telekom PlayIT Show és a TECHXPO konferencia keretein belül.

7 napja

Chickenhare and the Treasure of Spiking-Beard

Már a 8-bites korszak óta alapvetés, hogy a gyerekeknek szánt mozifilmek mellé érkeznie kell valamilyen videojátékos feldolgozásnak, vagy tie-in játékprogramnak. Lássuk, Pipiána Hoppsz új kalandját hogy sikerült feldolgozni!

7 napja
2

Heti megjelenések

7 napja

Farthest Frontier - Poros Polgi

Középkori városépítős témában az utóbbi 10 évben igen kevés érdekes játékot sikerült kiizadnia a játékiparnak; a nagy stúdiók helyett rendszerint az indie fejlesztők találják fején a szöget. Most a Farthest Frontier 1.0-ás verziója került be a tesztlaborba. Lássuk is, mire megyünk poros utak polgármestereként.

8 napja
3

DLC-k és átiratok - ez történt pénteken

Benne: Arknights: Endfield, Frostpunk 2, Silent Hill 2, Turok 2: Seeds of Evil, Triarchy, Fatal Fury: City of the Wolves.

9 napja
1

Tormented Souls II

Caroline és Anna csak ideiglenesen menekültek meg a borzalmakról, a Tormented Souls folytatásában ugyanis valami még szörnyűbb vár a nővérekre.

2025.10.31.
6