Sir Clive Sinclair - a Micro Man

Sir Clive Sinclair - a Micro Man

elvisLaborci Gergely2021.09.17. 09:54

Sokan úgy aposztrofálják, hogy fantasztikus feltaláló, innovátor, mások úgy hogy zseniális üzletember; én személy szerint a karrierem köszönhetem Sir Clive Sinclairnek.

1940-ben született, édesapja és nagyapja is mérnökök voltak. Angliában a háború utáni élet nem volt egyszerű, sok iskolát megjárt, de mindig olyan területre próbált fókuszálni, ahol fizika és matematika vonalon pallérozhatta elméjét. Tizennyolc éves korától különböző elektronikai magazinokba írt cikkeket illetve könyvet is adott ki. Három évvel később, írásaival szerzett tőkére alapozva alapította Sinclair Radionics cégét. A Radionics először Hi-Fi berendezéseket gyártott - erősítők - később megjelent a piacon egy gyufásdoboz méretű rádióval is. A hetvenes évek elején a számológép piac tűnt a legérdekesebbnek: gyártott egyszerű számológépeket és programozható tudományos számológépeket is. Amit fontos kiemelni az összes termékkel kapcsolatban, amit a Sinclair Radionics gyártott, az a miniatürizálás, a design és a konkurenciához mérten megdöbbentően alacsony árazás volt. Sir Clive innovátor volt, nem a bevált technikákat használta, hanem mindig újított és az újítást legtöbbször az egyszerűségben találta meg; az egyszerűbb termék pedig olcsóbb. De mivel Sir Clive üzletember is volt, olcsó termékeket árulva már ezekben az években is milliókban számolta a fontsterlingeket.

Természetesen voltak bukásra ítélt projektjei már a Radionics-nak is, ilyen volt a Microvision TV készülék. A világ első hordozható televízióját 1966-ban fejlesztette ki, de a gyártási költségek olyan magasak lettek volna, hogy végül nem került gyártásba. Tizenegy évig polcon hevertek a tervek, mígnem befektetők segítségével 1977-ben meg is jelent a Microvision TV1A. A projekten végül a 480.000 font veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Egy évvel később biztos volt benne, hogy a TV1B modell megjelentetésével talán mégis nyereségessé teheti a hordozható TV projektet, de végül csalódnia kellett abban is.

1979-ben végleg elengedte a Sinclair Radioncs-et, és minden figyelmét az addig több nevet is viselt (Sinclair Instruments Ltd., Science of Cambridge Ltd., Sinclair Computers Ltd.) cégére, a Sinclair Research Ltd.-re fókuszálta. És itt jön az az időszak, amire már én is emlékszem, ami sok - akkori - fiatal életére hatott, ami sokunk további karrierjét is meghatározta. 1980-ban piacra került az első Z80 alapú Sinclair gép, a ZX80. Fekete fehér kép, Basic programozási nyelv, csak egész számok, 1Kb memória és érintő gombok... ezek mellett is siker volt. Egy évvel később 1981-ben jelent meg a ZX81, ami már tudott lebegőpontos kalkulációkat is végezni, volt hozzá 16Kb-os memória kiegészítés. Ami fontos, hogy bár ezek a gépek akkor viszonylatban is szerényebb képességűek voltak, mégis relatív alacsony áruk miatt nagyon sok háztartásban megjelentek, mint első személyi számítógép.

Eddig a pontig úgy hívták Clive Sinclair. 1982-ben jelent meg a ZX Spectrum, aminek a sikere és hatásai vezettek oda, hogy a Királynő 1983-ban lovaggá üsse Sir Clive Sinclairt! A ZX Spectrum - ZX elődeihez hasonlóan - Z80 processzor alapra épült, de már akár 48Kb memóriával (+16Kb ROM), színekkel (16!), fizikailag lenyomható gumibillentyűkkel és kiegészítők végtelen sorával jelent meg. A BASIC programozási nyelve a kor egyik legjobbja volt. A készülék - a korábbiakhoz hasonlóan - elképesztően gyönyörű külsőt kapott (itt meg kell emlékezzünk a néhány éve elhunyt designerre, Rick Dickinsonra) és a legelképesztőbben egyszerű - tehát olcsó - technológiákat használta. Például Sir Clive felvásárolta a hibás memória modulokat fillérekért (pennykért) majd ezeket a hibás memóriákat építette a gépbe párosával. A hibás memória chipeknek csak az egyik felük volt hibás, de nyilván ezeket úgy forrasztották az alaplapra, hogy csak a jó, hibátlan memóriaterületet használta a gép. Ennek megfelelően hibátlan, olcsó (£99) gépeket gyártott, gyárilag hibás, olcsó alkatrészekből. A ZX Spectrum több iterációt megélt, 1984-ben megjelent a ZX Spectrum+, ami technológiailag nem jelentett előrelépést, de új házat és sokkal kényelmesebb műanyag billentyűzetet kapott - meg egy reset gombot. 1985-ben jött a ZX Spectrum 128K. Ez a gép 128Kb memóriával rendelkezett, kapott egy újabb Basic interpretert (a régi mellé!) és egy új, három csatornás hangcsipet. Na jó, nem újat, az eredeti ZX Spectrumban ugyanis nem volt hangchip, a speaker vezérlését a Z80 processzor végezte. Ez a gép jelentette sokunknak a belépést a számítástechnika világába, a programozásba és a videójátékok nyújtotta kalandokba!

A ZX Specturm lett a nagybetűs Számítógép Angliában és sok egyéb helyen is a világban. A játékfejlesztők egyik fő platformja volt a Commodore64 mellett, hatalmas szoftverbázissal rendelkezett - egyébként a cégalapító maga nem szerette a játékokat, az ő nemes célja a programozás oktatás volt! Hivatalos licencelt klónok jelentek meg (Timex) és számtalan nem hivatalos klón is feltűnt, főleg Európa keleti felén (Tim-S, HC85, HC91, Cobra, Junior, CIP, CIP 3, Jet, Didaktik Gama). Miután 1986-ban a Sinclair Research-öt megvásárolta az Amstrad, megjelent még két ZX Spectrum modell, a +2 beépített magnóval és a +3 beépített három(!) colos floppy meghajtóval; ezek egyike sem tudta megismételni az elődei sikerét.

Sikeres Kickstarter kampányt követően 2020-ban megjelent a ZX Spectrum Next, ami tudja mindazt, amit az eredeti gép tudott és még sokkal többet is... egy modern ZX Spectrum, aminek a formaterveit ugyan az a Rick Dickinson készítette, aki az eredeti Spectrum tervein is dolgozott.

1984-ben megjelent a piacon az üzleti szférába célzott új számítógép, a Sinclair QL (Quantum Leap), a Motorola 68008 processzorra alapozva, egyfajta folytatásaként vagy nagy testvéreként a ZX Spectrum vonalnak. Nem hozott sikert. Piaci harcba bonyolódott az egykori fegyvertárs, Chris Curry cégével (Acorn), amelyik a BBC Micro gépével szintén a személyi számítógép piac teljes meghódítására törekedett; ebből a harcból végül mindketten vesztesen jöttek ki. Sinclair megszállottan hitt a C5 kódnevű elektromos autójában (egyszemélyes autó), mely megelőzte korát, de sem a piac nem volt rá nyitott, sem a technológiák nem álltak olyan szinten, hogy ne hozzon végül bukást a Sinclair Research-nek.

Sir Clive Sinclair ezt követően sem maradt tétlen, folyamatosan újított, fejlesztett, szenvedélyes pókerjátékos hírében állt, illetve a Britt Mensa egyesület aktív tagja és tizenhét éven keresztül elnöke is volt. A BBC 2009-ben egy filmet forgatott a Sinclair Research-ről, Micro Men címmel Alexander Armstronggal és Martin Freemannel a főszerepben.

Az innovátor, az üzletember, aki sokunkat inspirált, hosszú betegséget követően tegnap, 2021. szeptember 16-án távozott közülünk. Nyugodj békében Sir Clive és köszönöm szépen!

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Eiyuden Chronicle folytatás, Prison Architect 2 csúszás - ez történt pénteken

Továbbá: Kena: Bridge of Spirits, Sclash, Biped 2, Unending Dawn.

1 órája

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

1 napja
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

1 napja
1

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

2 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

2 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

3 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

3 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

4 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

4 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

5 napja
21

Heti megjelenések

5 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

7 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

8 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

9 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

9 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

9 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

9 napja

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==