Postal 4: No RegertsTeszt

"Már elkezdődött a buli?! Akkor a szokott módon késve érkeztünk!" - szólott főszereplő karakterünk a Saints Row: The Third-ben, amikor fegyvert lóbálva, padlógázzal belehajtott egy bandaháborúba, nekem pedig e sorok írásakor két okból is önkéntelenül eme, a POSTAL-széria melletti másik kedvenc suttyósorozatom filozófiáját tökéletesen megragadó idézet jutott eszembe.

Egyrészt, mert mire ezt a cikket olvassátok, a gaming sajtó zöme már régen bevizsgálta a Running With Scissors (RWS) legújabb, ismét nyíltvilágú tömeggyilkos-szimulátorát abszurd életszimulátorát, a kritikai konszenzus pedig finoman szólva sem a friss arizonai életkép javára billenti a mérleget. Hogy jómagam az embargó lejárta utáni azonnali cikkélesítés helyett mégis inkább megvártam az 1.0-s változat rajtját, annak volt köszönhető, hogy a sajtóváltozat bitre megegyezett a nyilvános, 0.9-es early access builddel, ezért aztán nem tartottam volna szerencsésnek, hogy egy release teszt alapját azon verzió képezze.

A Saints Rowra emlékeztető másik ok ugyanakkor a humorban keresendő - jómagam ugyanis úgy vélem, hogy ha már a Volition sorozatához hasonlóan a POSTAL 4 gegjei is erősen támaszkodnak a mémekre és popkulturális utalásokra, akkor sokat nyert volna vele, ha hangulatában és szövegkönyvében az RWS számára inkább a Saints Row 3 és 4 szolgál zsinórmértékül, semmint a POSTAL III narratív színvonala. Akkor talán a játékmenetbeli problémái és a jelenlegi technikai állapota felett is jobban szemet tudnék hunyni.

Igen, a POSTAL 4 1.0-ás változata számomra annak ellenére is csalódás, hogy nem bánom a vele eltöltött órákat, elégedetlenségem pedig két tőből fakad. Egyrészt a kellemes tinikori emlékekből, a 2003-as POSTAL 2 nekem ugyanis nagy kedvencem volt, úgy az elborult poénjai és a sokszor ízléstelen gegmáz alatt megbúvó alkalmi társadalomkritikája, mint az akkoriban még meglehetősen különleges nyíltvilágú FPS játékmenete és (a kor mércéjével mérve) jó mesterséges intelligenciája miatt is.

Szolid, de stabil akciójátékos alapok ezek még 2022-ben is, főleg egy kispénzű, az interneten szerveződő indie stúdiónak. Épp ezért, amikor a 2019 októberi hirtelen early access rajt során a fejlesztők tisztázták, hogy a POSTAL 4 tervezésénél a kultikus második etap inspirálta őket, szerintem nem voltak elszálltak azon elvárásaim, hogy egy kurrens technikai szintre felhúzott, játékmenete terén pedig az Unreal Engine 4 lehetőségeit kiaknázó, a POSTAL 2 open-world sandbox játékmenetét továbbgondoló epizódot rakjanak le az asztalra.

A csapat early access ámokfutása pedig (ami a csalódottságom második oka) kezdetben táplálta is eme reményeimet. Részletes korai hozzáférési roadmap, rendszeres frissítések, és állandó kommunikáció jellemezte a csapat példaértékű hozzáállását. Legalábbis március végéig, amikor a brigád hirtelen bejelentette, hogy szűk egy hónapon belül a POSTAL 4 elhagyja az early access fázist. A játék akkori állapota mellett eme döntés finoman szólva is megkérdőjelezhető volt - mostanra pedig egyértelműen kiderült, hogy elhamarkodott is.

Játékmenetét és történetét tekintve a friss etap a POSTAL 2 és III egyvelegeként fogható fel - előbbiből a nyíltvilágú sandbox FPS gameplay alapjait, míg az utóbbiból pár sztorielemet emelt át a csapat (tekintve, hogy az már rég nem a kánon része). Eszerint a 2003-as kultrész helyszínének, Paradise kisvárosának a füstölgő bombatölcsérré konvertálását követően a helyi atomcsapás két túlélője, a címszereplő Postal Dude és hűséges ebe új otthon keresésébe fognak. Egy útmenti benzinkútnál könnyítve azonban Dude szakadt verdájának és lakókocsijának is lába kél, bizonyítva, hogy egyetlen blöki sem jó házőrző, ha ideje javarészében a golyóit nyalogatja nem nevelték kellően figyelmes fegyelemre.

A páros szerencsére (?) mégsem sül meg Arizona forró sivatagában, a horizonton ugyanis hamar felsejlik egy flancos felhőkarcoló, és a körülötte kinőtt kisváros: Edensin, amely leginkább Las Vegas, egy kaktuszokkal teli kősivatag, white trash lakókocsik, egy csomó bidé, valamint Szodoma és Gomora keverékeként jellemezhető. Azaz ideális célállomás, ha egy tisztes (?), csak egy szál köntöst magáénak tudható, de megnyerő (??) átlagembernek gyorsan pénzre van szüksége...

A POSTAL 2-höz hasonlóan a fenti alaphelyzetet a negyedik rész is egy öt fejezetre osztott sztoriban tálalja, amely hétfőtől péntekig követi nyomon hősünk munkaerőpiaci bonyodalmait. Minden napunk 3-4 ártatlannak induló feladattal (pl. a helyi munkaközvetítő felkeresésével, aláírásgyűjtéssel, vagy épp egy VR játék tesztelésével) kezdődik, rossz lóra tesz (vagy éppen nem nagyon ismeri a sorozatot) viszont az, aki ez alapján nyugis job simulator vonalra számít. Az egyes napok szkriptelt küldetései ugyanis minden esetben groteszk (és lőporos) fordulatot vesznek, amely során mind Edensin népével, mind a jóízléssel összeakasztjuk a bajuszt.

Az akár véresen szó szerint is érthető polgárpukkasztás receptje tehát ismerős, a tálalás viszont már más tészta, pár kivételtől (mint pl. egy elektromos robogóderbi megbundázásától, vagy a helyi hegyi kannibálok felaprításától) eltekintve az egyes napok "fő" küldetései ugyanis elég gyengén sikerültek. A feladatok zöme ugyanis vagy a jól ismert, bő 20 éves, POSTAL 2-féle forgatókönyvet követi (azaz a meló elvégzése közben vagy azt követően egy rakás rosszarcút ereszt a nyakunkba a játék), vagy pedig valamilyen unalmas, frusztráló, és önismétlő ügyességi/gyűjtögetős marhaság köré épülnek.

És bár egy szórakoztatóan elszállt körítés és szövegkönyv ezen misszióknál is mentené a helyzetet, a POSTAL 4 története sajna a játékidő 90%-ában annak ellenére is fájdalmasan bárgyú, gyerekes, és öncélúan otromba, hogy papíron a mexikói mariachi-kartell (!) határmenti üzelmei, a bidémániás polgármester szarkavarása fürdőszobai kampánya, vagy épp a helyi olasz maffia visszautasíthatatlan ajánlatára épülő csütörtöki teendők teljesen agyament marhaságnak hangzanak. Olyasminek, amiből egy jobb író hasfalszaggató sztorit tudott volna kerekíteni...

Ezzel nem azt mondom persze, hogy a POSTAL 4 híján van a finomabb társadalomkritikának és a jobb poénoknak, hanem azt, hogy arányában elég kevés van belőlük, és azok zömét is (mint pl. a meghackelt technikai akadályokkal küzdő kormányzóválasztást, vagy az apokaliptikus finálét) a POSTAL 2-ből emelte át az RWS. Ez pedig az előd abszurd és olykor sötét mindennapi fonákságait (a hosszú és frusztrált bolti sorbanállást, az átlagembereken nyerészkedő bankrendszert, a rendőri túlkapásokat, vagy épp az egyházon belüli gyermekbántalmazást és vallási fanatizmust) groteszkül kifigurázó, kultikus életképeihez képest azért szomorú fejlemény.

Főleg mivel magvasabb kurrens témákért (úgymint a koronavírus és a közösségi média társadalmi hatásai, vagy épp a tömegkultúrában túltolt wokeizmus) a POSTAL 4-nek sem kéne a szomszédba mennie - a játék viszont, bár érinti eme témákat, nem szán rájuk több időt pár gyors és sekélyes gegnél. Annál jobban lubickol viszont az öncélú altesti poénokban, az edensini hetünket ugyanis teleszart vécék tucatjai, egy bidé-budipapír polgárháború (!), vagy épp egy szabotálandó vulva-vidámpark (!!) is tarkítja. Emiatt furcsa mód a jobb poénok a főszálon kívül, a nyílt világban eldugva, Edensin felfedezése-szétlövése során várnak ránk, egyrészt mert Dude harci szövegelése most sincs híján az olykor nagyon elborult oltogatásoknak, másrészt pedig, mert a játékvilágot felforgatva most is számtalan finom popkulturális és (aktuál)politikai kikacsintásba botolhatunk...

A csábító karrierlehetőségekben bővelkedő Edensin felfedezése a fentiek mellett még azért is ildomos, mivel a játékvilágban elrejtett kisebb mellékküldetések ("grilltűz" gyújtása, elrejtett kokain kiásása, stb.), a GTA "Kill Frenzy"-jeit idéző rövid Postal Challenge-ek, valamint a gyűjtögethető figurák mellett a hétköznapi ügyeink intézését elősegítő arzenált és powerupokat is a legkönnyebben a terep bejárásával, azaz a vendégszerető (?) helyiek meglátogatásával és módszeres kifosztásával átkutatásával lelhetjük fel.

Ezek zöme egyébként szintén a POSTAL 2-ből (és annak Paradise Lost DLC-jéből) tér vissza, szóval ismét kézbe vehetjük a kobakok lecsapására tökéletes hólapátot, a bumeráng-bozótvágót, vagy épp a benzineskanna + gyufa kombónkat, de folytatás lévén persze új flinták és kütyük is segítik a kisvárosi gyilkosságokat karrierünket. A kínálatot pedig nem érheti panasz: a konvencionális célszerszámoktól (pisztolyok, puskák, karabélyok, gránátok, rakétavetők) az elborult szuperfegyvereken át (a Red Dead-sorozat 'Dead Eye' mechanikáját parodizáló revolver, vagy négycsövű vadászpuska) az egészen elborult ketyerékig (pisi és napalm szórására egyaránt használható vízipisztoly, koronavírusos galambok, vagy fejek lenyisszantására és csáklyavetős gyorsutazásra is alkalmas sarló) terjed a paletta. Szóval POSTAL-os genyózással élve mondhatnám, hogy a játékban már most több fegyver van, mint a Battlefield 2042-ben...

Munkaeszközeink zöme pedig bizonyos mértékig testre is szabható. A hagyományos flintákra a fejlövések akkurátusabb kiosztását segítő reflex célzórendszer pakolható, egyes szerszámok alternatív tüzelési módokat kínálnak (a rendőrségi tonfának pl. sokkoló, gumiborítású nem-halálos, és kobaktörő feje is van), míg a legtöbb lőfegyver több lőszertípussal (pl. kábító, sokkoló, vagy épp gyújtólövedékkel) is betárazható. Ennek pedig főleg a békegalambok örülhetnek, a POSTAL 4-ben így ugyanis minden eddiginél több lehetőségünk van pacifistaként, emberélet kioltása nélkül lerendezni a konfliktusokat (még ha a kábító megoldások lehetnének is kissé erősebbek, azok hatása ugyanis nem tart tovább néhány másodpercnél).

A közelharci és lőporalapú tárgyalóeszközök mellett viszont a powerupok listája is bőséges, szóval ezúttal is kapunk életerőtöltő junk foodot, a gyors healnek megfelelő (de idővel a HP-nkat csökkentő) vízipipát, a két fegyver egyidejű használatát segítő szteroidokat, a blökik szelídítésére (is) alkalmas kutyakekszet, vagy épp a cicák csalogatására (közvetlen fogyasztás esetén pedig az idő mátrixos lelassítására) szolgáló macskamentát.

Újdonságokra persze itt is telt az elfajzott kreativitásból: egyrészt a lábrúgásunkát lórugássá (a finom vizeletmintázást pedig Niagarává) erősítő "vitamint" is zsebre vághatunk, másrészt az egyes 'eszköztári elemek' használati módjai is kibővültek az előző részekhez képest. A cirmosok például (és most ennek taglalásával biztosan kivívom a macskaszerető olvasók haragját) a 'szokásos' cső végi, hangtompítós használat mellett kézigránátokkal és rakétavetőkkel is használhatóak (előbbi esetben automatikusan, utóbbinál pedig kézileg vezérelve juttatják el a robbanóanyagot az ellenfelekhez). De a Singularity-t idézve a távcsöves puskánkból útnak indított lövedékek röppályáját is módosíthatjuk, ha beverünk egy kis macskamentát a ravasz meghúzása előtt...

A fegyverekhez és lőszerekhez hasonlóan ezen használati cikkeket is megtalálhatjuk városszerte szétszórva - ha viszont épp hiányzik a gyűjtőkedv, akkor a Paradise Lost DLC-hez hasonlóan az utcákon fellelhető automatákból is megvehetjük őket. A megszerzett pénzmagot a vigalmi és lőszerszámok mellett ugyanakkor gyorsabb utazásra is költhetjük - a városban elszórt fast travel pontok használatával és az elektromos robogók időalapú bérlésével ugyanis gyorsabban járhatjuk be Edensin igencsak nagy kisvárosát...

A POSTAL 4 tehát nem gondolta számottevően tovább a sorozatot, olyannyira, hogy az RWS voltaképp "csak" a POSTAL 2-t és annak Paradise Lost DLC-jét hozta le egy újabb generációs Unreal motoron. Ezzel persze nem is lenne akkora gond (elvégre a széria rajongói által leginkább kedvelt etapokról van szó), ha - ahogy fentebb írtam - a narratív körítés túl tudna lépni a zömében öncélú gusztustalan poénokon, és ha nem lenne jelenleg egy veszett technikai csődtömeg...

Ne kerülgessük hát a forró kását és a gőzölgő állati-emberi belsőségeket: a POSTAL 4, mint 'éles' v1.0-s változat egy merénylet a szoftverminőség-biztosítás ellen. Ahhoz képest ugyanis, hogy a játék alatt az Unreal Engine 4 dübörög senyved, a képi világ nagy jóindulattal is max. egyedinek nevezhető, semmint szépnek, cserébe viszont tele van pályatöltő zónákkal, és konfigurációtól függetlenül kb. úgy fut, mint bármelyik in-game NPC, miután lerobbantottuk a fél lábát egy shotgunnal.

És hát bugos is, mint a vesztés: geometriai és ütközésvizsgálati hibák serege, váratlan és olykor láthatatlan pályalyukak, az egyes mapszektorok közötti hosszú töltési idők, durva memory leakek, és emiatt pár óránként rendszeres fagyások jellemzik jelenleg a játékot. Amely ráadásul borzasztó hullámzó pályaépítési minőséggel is "büszkélkedhet" (egyes részei jobban, de a zöme inkább kopárul fest), és az elérhető fast travel valamint robogós utazási opciók mellett is kb. kétszer nagyobb, mint amekkorának érzésre lennie kéne.

De a technikai polírozottság macskamentás bukéja a játék többi aspektusát sem veszélyezteti. Noha a játékbeli telefonunkról streamelhető in-game rádióadók szórakoztatóak (ahogy a három választható főszereplői hangsáv is szép főhajtás a keményvonalas rajongók felé, tekintve hogy Jon St. John, alias Duke Nukem orgánuma, illetve Rick Hunter és Corey Cruise, avagy a POSTAL 2 és III színészei adják a repertoárt), audiotéren máskülönben abszolút steril a program. Környezeti effekteket alig hallani, az NPC-k szövegkönyve érzésre két A4-es lapot sem tölt ki, ráadásul a jelenleg használt NPC szövegek és egyéb effektek zöme is egyenesen a POSTAL 2-ből lettek átemelve.

De nem jobb a helyzet a játék 'emberszimulátoros' vonalán sem: karakterünk mozgása nehézkes (épp ezért frusztráló, hogy több küldetés is ügyességi-platformer részekben tobzódik), a sebzésosztás pedig egyszerűen nem élvezetes. A közelharci eszközök használata nyögvenyelős (lőfegyverrel hadonászó ellenfelek esetén pedig rizikós is), míg a flinták gunplay-je fapados, szórásuk jelentős, zömüknek az ereje pedig már középtávon is gyenge, idegesítő golyónyelővé téve így a legtöbb NPC-t. A sorozat veteránjai ezen gameplay-botlásokat persze régi ismerősként üdvözölhetik, anno ugyanis a POSTAL 2 játékmenetét is pont ugyanezen problémák szadizták - csak hát bő 20 év után illett volna ezeket meghaladni...

...ami nem hogy nem történt meg, hanem épp ellenkezőleg, bizonyos téren a POSTAL 4 még visszalépés is az elődjéhez képest! Rombolható (vagy urambocsá' fizikával rendelkező) beltéri dekor elemeket alig találni Edensinben, az NPC-k mesterséges intelligenciája pedig borzasztó csökevényes. Az ellenfelek taktikája kimerül a Serious Sam-i felénk rohanásban vagy az egy helyben állva lövöldözésben, zárt tereken belül az NPC-k zöme statikusan várakozik, nyílt téren pedig össze-vissza sétálnak bármilyen rendszer és logika nélkül. És bár egy cirka 30 főt számláló indie stúdiótól nem várom el, hogy flottul működő forgalmi rendszert kódoljon, azért eléggé illúzióromboló, hogy 2022-ben egy nyílt világú kisvárosi mapon egyetlen közlekedő autót sem látni az utakon.

A legfájóbb fejlemény azonban a dinamizmus azon hiánya, ami a POSTAL 2-t technikailag annyira emlékezetessé tette anno - tudjátok, amikor a játék megteremti a létező város érzetét azzal, hogy az NPC-k beszédbe elegyednek egymással az utcán, a boltban beállnak a sorba, a rendőröknek rajtunk kívül másokkal is akad dolga, vagy épp hogy amennyiben betörünk egy házba, a házigazda a megdöbbenéséből felocsúdva vagy nekünk esik, vagy elrohan rendőrt hívni. Aki, amennyiben letartóztat, dutyiba is zár, ahonnan aztán fortélyosan (?) meg kell lépnünk. Na, a POSTAL 4 1.0-s változatában ezek egyike sincs jelen (még a sittről is azonnal kiengednek minket valamiért), az AI és a játékmenet dinamizmusának ilyen mértékű regressziója pedig borzasztó fájó fejlemény, tekintve hogy mindezt a második rész már a megjelenésekor tudta - 2003-ban...

A POSTAL 4 leginkább arra a sztereotipikus gyerekkori osztálytársra emlékeztet, aki a tipikusan harsány, nagyszájú, vicces osztálybohócaként maradt meg az ember emlékezetében, de amikor bő 20 évvel később megint összefutunk vele, kiderül, hogy a srácnak nem hogy nem jött meg az esze az eltelt évtizedek alatt, hanem a megfáradt korát kompenzálva inkább még alpáribb, kevésbé szellemes stílusban nyomja végig az osztálytalálkozót. Félreértés ne essék, nem vártam semmiféle érettebb, magvasabb üzenetet az új epizódtól (ez ugyanis tényleg nem az a széria...), de azért szerintem nem volt eltúlzott igény az sem, hogy a játék 1.0-s változata súlyos technikai problémáktól mentesen jelenjen meg, hogy az AI és a gameplay tekintetében hozza azt a szintet, amit a 20 éves elődje megjelenésekor lerakott az asztalra, vagy hogy urambocsá' minden ötödik fingós-szarós viccre jusson azért legalább egy szellemesebb geg.

Tény persze, hogy az RWS nem hagyja magára a POSTAL 4-et: csak a cikk írásának kezdete óta három hotfixet adtak ki a Steamen hozzá, a következő hónapokban-években pedig további jelentős frissítéseket tervez a csapat, amelyek az új tartalom (úgymint a co-op támogatás, Edensin további beépítése és csinosítása, valamint a plusz járművek) mellett komolyabb technikai polírozást is tartalmaznak majd (ehhez pedig külsős portolócégek segítségét is kérik majd, a jövőben ugyanis konzolos megjelenést is tervez a brigád).

Született pacifistaként optimistaként így egyelőre nem temetném a játékot, a csapat hozzáállását ismerve ugyanis minden esély meg van rá, hogy idővel ez az epizód is elérje a szórakoztató trashjátékok "olyan szar, hogy már jó" színvonalát - addig viszont a laikusoknak semennyire, a sorozat kedvelőinek pedig csak óvatosan merem ajánlani a játékot. De az utóbbi csoport is lehet jobban jár, ha vár még pár hónapot a beszerzéssel, legalább addig, amíg a legsúlyosabb technikai hibákat kijavítják. Jelen pillanatban ugyanis (és ez ügyben merem vállalni a POSTAL-rajongók lépfene-borítékait is) szerintem az új rész még a leprásként megvetett moszkvai POSTAL III-nál is rosszabb állapotban van - ezt a malőrt pedig ezúttal bizony nem lehet rákenni az orosz kapcsolatra!