[Teszt] Pokémon Brilliant Diamond & Shining Pearl

Pokémon Brilliant Diamond & Shining Pearl

dragCsető Zsolt2021.12.02. 17:02

Talán soha nem volt még annyi remake a videójátékos palettán, mint az elmúlt néhány évben, ebből a hullámból pedig az amúgy is igencsak termékeny Pokémon franchise sem maradt ki, esetenként egészen bátran nyúlva a klasszikus alapanyagokhoz – gondoljunk csak a 2018-ban debütált Let's Go párosra. Aki valódi újdonságra vágyik, az szerencsére ezt is megkapja hamarosan, hiszen januárban érkezik a széria eddigi talán legambiciózusabb darabja, a kalandokat egy nagy, nyitott világba áthelyező Pokémon Legends: Acreus, előtte azonban itt van nekünk a Pokémon Brilliant Diamond & Shining Pearl duó, amely továbbra is az eredeti, felülnézetes RPG vonalat képviseli. Sajnos talán túlságosan is...

Az eredetileg 2006-ban, Nintendo DS-re megjelent Diamond és Pearl a megszokottnál is jobban körülrajongott darabjai voltak a sorozatnak, a Pokémon-játékokat hagyományosan gondozó Game Freak helyett pedig most az ILCA csapatát bízta meg azzal a Nintendo, hogy készítsék el a modernizált verziókat. Talán ennek is köszönhető, hogy a Brilliant Diamond és a Shining Pearl minden lett, csak bátor nem. A motorház alá tekintve a lényegi elemek változatlanok: a játékmenet, a cselekmény és a tartalom tulajdonképpen ugyanaz, mint tizenöt évvel ezelőtt – ami önmagában nem feltétlenül lenne baj, hiszen számtalan ilyen remake-et láttunk (és ünnepeltünk) már. Az azonban már más kérdés, hogy ez az archaikus, lassan csordogáló, random összecsapásokkal és grindolással teli receptúra ér-e egy újrázást akkor, amikor már a nagy N és a The Pokémon Company is érzi, hogy sokkal inkább a megújulás ideje jött már el, és nem a végeláthatatlan nosztalgiáé és egy helyben toporgásé...

Van persze, ami változott: ilyen a vizuális stílus, aminek kissé fura hatása van a Funko POP! figurákat idéző, lufifejű karakterekkel, úgyhogy ezzel nem biztos, hogy mindenki ki lesz békülve, hiába lett minden eddiginél csinosabb a Sinnoh régió. A quality-of-life változások már sokkal egyértelműbben kerülnek a mérleg pozitív serpenyőjébe: a harcok minden eddiginél gördülékenyebbnek (ennyi önismétlés miatt ez rengeteget számít), a felhasználói interfész is jobb, részletesebb, de bekerült egy egészen király kényelmi funkció is: a HM-ek használata már a virtuális Pokémon Watch alkalmazáson keresztül történik, ami azt jelenti, hogy nem kell egy spéci mozdulatokkal „felszerelt” 'mont tartanunk állandóan a partinkban, ami óriási segítség. Már csak azért is, mert az automatikus XP-megosztó rendszernek hála már a kezdetektől fogva kapja mindegyik szörnyecskénk a tapasztalati pontot a harcok után, aki épp nálunk van, ami egyrészről elvesz jócskán a kihívásból, másrészről viszont kevesebbet kell legalább grindolnunk. Mindenki döntse el maga, hogy ez számára inkább jó vagy rossz megoldás.

Lényeg a lényeg: nem könnyű feladat leokézni a legújabb Pokémon-duó létjogosultságát. Hiába a szebb külső, a kényelmi változások, illetve az eredetihez képest jelentősen kibővített (ezáltal az endgame-et is szépen megtoldó) The Grand Underground, összességében a Brilliant Diamond és a Shining Pearl pont ugyanazt nyújtják élményben, mint a tizenöt éve megjelent eredetik. Ha valakinek ez elég, az nosztalgiázhat most egyet egy audiovizuálisan némileg modernizált remake-kel, aki azonban valami újra – vagy legalábbis másra – vágyik, az várjon inkább még néhány hetet a következő Poké-megjelenésre.

A Pokémon Brilliant Diamond & Shining Pearl nem több egy meglepetésektől mentes, egy-két ponton áramvonalasított, de tartalmában és játékmenetében az eredeti játékokat szolgai módon követő remake-nél. Ha új beugróként ismerkednél ezzel a nagy sikerű, könnyed JRPG-élményt nyújtó szériával, akkor érdemes lehet lecsapni rá, hiszen a minőség megkérdőjelezhetetlen. Az előző évezredből megörökölt tartóoszlopokat azonban egyre nehezebb elrejteni...

Pontosan
6
Pokémon Brilliant Diamond & Shining Pearl
Platform: Switch | Kiadó: Nintendo | Fejlesztő: ILCA
Megjelenés: 2021. november 19. | Ár: €59.99

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

5 órája
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

17 órája

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

21 órája
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

1 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

1 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

1 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

2 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

3 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

4 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

4 napja
21

Heti megjelenések

4 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

6 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

8 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

8 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

8 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

9 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==