A Viago Egyetem megbízásából érkezünk terepgyakorlatra, hogy egy high-tech kütyükkel telepakolt lakókocsiban töltsünk el heteket az erdő mélyén mókusok megfigyelésével, ezzel ugyanis megakadályozhatunk egy nagy és gonosz céget abban, hogy a területet beszántva véget vessen a sokévtizedes idillnek. Feladatunk nappal bejárni a terepet és kamerákat elhelyezni, hogy aztán éjjel a felvételeket visszanézve feltérképezzük, merre járnak és miben sántikálnak a kis rágcsálók. Feladatainkat főnökünk, Dr. Nina Scholz adja telefonon és küldi el írásban is faxon, mi pedig a kinyomtatott fotóinkat szintén faxon küldhetjük el neki, hogy lássa, hogy állunk az aktuális kutatófeladattal.

A mindössze 6 fejezetből álló kaland szokatlan, mindig három szín tónusait használó kinézete ellenére hangulatában leginkább a Firewatch és talán az Oxenfree távoli rokonának tekinthető, és bár van benne némi monotonitás, szinte letehetetlen. A feladatok nehezedésével egyre több éjszakánkba telik eleinte vaktában próbálkozva jó helyre letenni a kamerákat és felderíteni a minden éjjel pontosan ugyanúgy viselkedő és ugyanarra haladó mókusok útvonalát és fészkük helyét. Olykor nem várt felfedezéseket teszünk és menet közben változik a feladatunk is (például kiderül, hogy az épp megfigyelt példány nem egyedül ténykedik), a pár órás történetben előre haladva pedig egyre több nyomát látjuk a környezetszennyezésnek és az emberi gonoszságnak. Érdekes ellentmondás, hogy tulajdonképpen mi magunk és a kütyüjeink is tájidegen betolakodók Melmoth-ban, amelynek megmentéséért ilyen szokatlan módszerhez folyamodunk.

A korábban említett letehetetlenség a szokatlan látványból és az olykor megmagyarázhatatlan zörejekből táplálkozó szürreális hangulat mellett a nagyszerű írásnak köszönhető. Elfogultságom csak nőtt, amikor felfedeztem, hogy a Divinity: Original Sin 2-n is dolgozott Charlene Putney titokzatoskodó és bizarr stílusa húzott be ezúttal is. A több csavart követő váratlan befejezés hagyott bennem némi hiányérzetet, aztán elfogadtam, hogy végül a teljesen bizarr Nuts végig több kérdést vetett fel, mint ahányat megválaszolt, miközben az összegyűjthető kazettákból azért össze lehet rakni egy mondanivalót.

Amellett, hogy mindvégig borzasztóan lekötött, több esetben kifejezetten bosszantott is a játék, mert kisebb technikai gondok azért akadtak vele. Switchen játszva például kezdetben finoman szólva nem egyértelmű az irányítás bizonyos esetekben (fotó naplóból kiszedése és elfaxolása). Kézben játszva ráadásul gúvaszthatjuk a szemünket nem csak a gombkiosztás értelmezésekor, hanem mókusles közben is. Ezen túllendülve a váratlan szaggatások és egy-egy esetben a hangbeakadás és kimaradás már jóval zavaróbb volt, de szerencsére egyik probléma sem túl gyakori. A mentésrendszer működése sem volt mindig teljesen egyértelmű: néha a játék mentett fejezet közben, más esetben viszont ha nem csináltam meg egy ültő helyemben a felvonást, akkor kezdhettem elölről.

Bosszantó dolgai ellenére is imádtam a Melmoth erdei mókusok után rohangálást, ahogy azt is értékeltem, hogy nem nyúlt tovább a kelleténél. Egy-két estés futó gamer kalandnak tökéletes a NUTS, amely könnyed fejtörőivel és furcsa történetével kellemes kikapcsolódást nyújt. Természetkedvelők előnyben!