JETT: The Far ShoreTeszt

__// EMBARK ##

Az emberiség jövője, a Föld elhagyása és egy új otthon felkutatása az egyik legnépszerűbb és legizgalmasabb témája a tudományos fantasztikumnak. Monumentális – nemcsak léptékében, hanem filozofikus értelemben is, hiszen az irodalomban és a filmművészetben is megannyi érdekes gondolatot vetett már fel az évtizedek során a csillagközi utazás kérdésköre. Ehhez próbálja most hozzátenni a magáét a Superbrothers második alkotása, a Pine Scented közreműködésével készült JETT: The Far Shore, melyben magunk mögött hagyjuk a kék bolygót, hogy egy rejtélyes távoli jelhullám és egy ősi prófécia által vezérelve elérjük a címadó Messzi Partot.

__// DEPLOY ##

A motiváció mondhatni a szokásos: az időnk lejárt a Naprendszerben, így néhány kiválasztott hős útnak indul, hogy az elveszett jelent egy reményteli jövőre cserélje. A JETT első félórája erről a búcsúról és az évezredes utazásról szól, hogy aztán megérkezzünk a Földhöz egészen hasonló, valójában azonban minden egyes elemében, flórájában, faunájában és atmoszférájában idegen érzést árasztó bolygóra. A felütés – legfőképp annak tálalása – iszonyatosan erős, főként a vissza-visszatérő kérdéssel párban. Vajon a fenyegetően kísértő elmúlás elől menekülünk? Vagy csak az álmok hajtanak minket előre?

__// INVESTIGATE ##

A játék nagy részében egy űrsiklóval fogjuk átszelni az óceánok által körülölelt kontinenseket, ami kétség kívül a JETT leghangulatosabb eleme (nem véletlenül mutogatták nagyrészt ezt az előzetesekben sem). Nagy kár, hogy amikor valami mélyebb játékmenettel kellene feldobni az élményt, akkor sajnos darabokra hullik az egész. Maguk a tennivalók egyáltalán nem bonyolultak, de mivel az irányítás rendkívül nehézkes (szándékosan könnyen lefulladó hajtóművel, valamint igencsak visszafogott fordulékonysággal és emelkedéssel), ezért a legegyszerűbb feladatok is nyögvenyelősek. Meg hát komolyabb izgalom sincs bennük, tekintve, hogy klasszikus értelemben véve nincs harc a játékban, csupán különféle trükkökkel tudjuk lerázni magunkról a ránk támadó lényeket. Emiatt az első igazán nagy akciószekvenciára egészen az utolsó fejezetig kell várnunk, de abban sincs túl sok köszönet. Félreértés ne essék: működik, ráadásul variálja is annyira az objektívákat a JETT, hogy ne mindig ugyanazt kelljen csinálni, de ha szigorúan légijárműves akciójátékként értékeljük a The Far Shore-t, akkor az elégséges szintnél nem igazán tudunk feljebb menni sajnos.

__// ADAPT ##

Szerencsére ott van a már említett felfedezés, ami valamelyest megmenti az egészet, meg persze a rengeteg párbeszéd, amik viszont rettentő módon lassúak és vontatottak. Emiatt a játék kedvéért megalkotott fiktív nyelv sem üt akkorát, sőt, ez az elem sok esetben még visszájára is sül el, hiszen gyakran manőverezés közben kell olvasnunk a feliratokat, miután a fülünkre nem támaszkodhatunk. Volt például, hogy azért kellett visszatöltenem az állást, mert az egyik „ügyességi” feladat közben lecsúsztam egy fontos információról, de az sem ritka jelenség, amikor a bor-zasz-tó-an-las-san csordogáló dialógusok miatt kell egy helyben köröznünk, hogy megkapjuk végre a következő feladatot. De a belső nézetű kalandjátékként funkcionáló, a háttértörténetet kiépíteni hivatott szekvenciák közben is nem ritkán az az ember érzése, hogy a kevesebb talán több lett volna – így az a néhány erősebb, filozofikus pillanat is elveszik a hosszú monológok erdejében.

__// PERSEVERE ##

Összességében tehát azt kell sajnos mondanunk, hogy az izgalmas téma ellenére jókora kapufa lett a JETT: The Far Shore. Az audiovizuális tálalás egészen remek, sajátos képi világgal, valamint az Interstellar és a Blade Runner 2049 szerelemgyermekeként jellemezhető zenei anyaggal, mint ahogy a misztikumot, valamint az ismeretlentől való félelmet is jól alkalmazza a játék. A nyögvenyelős játékmenet és a vontatott párbeszédek közben azonban nagyon ritkán érezni azt, hogy összeállna egységes egésszé a koncepció.

A zseniális felvezetéssel a JETT: The Far Shore hamar eléri a csúcspontot, és bár élmény szinten akad egy-két emlékezetes momentuma, nagyrészt unalom vár csak ránk ezen a messzi bolygón – szórakoztató játékmenet, izgalmas cselekmény vagy komolyabb érzelmi katarzis sajnos már kevésbé.