Hell PieTeszt

Már az alapötlet sem ganajjal gurít (nem véletlen a megfogalmazás...)! Képzeljetek el egy olyan platformer-mechanikát, ahol a kisördög antihősünkhöz láncolva repked egy pufi puttó. A pöttöm angyalka azonban nem csak dísz, hanem egy aktív csáklyaként funkcionál. A levegőben megáll, ha kell, így lengedezhetünk a segítségével, fegyverként nagyot lehet vele suhintani, és ahogy megnyílnak a lehetőségeink, lendületvételre, pattanásra, szökkenésre is használhatjuk a kis szárnyast. Ez ad eleve egy olyan dinamikát, amiben a légi közlekedés, valamint a magassági pályadesign új szintekre léphet. És új szintekre is lép!

Ehhez pedig egy jóízlés határait feszegető körítést alkottak a német Sluggerfly-ék. A sztori hőse Nate, a rosszízlés határainak feszegetésével foglalkozó démonocska. Namost, a pokoli kis vakarcs azt a feladatot kapja, hogy a Főnök ünnepi pitéjéhez gyűjtsön hozzávalókat, ehhez pedig három plusz egy (a Pokol) világot kell megjárnia. A haladás fokozatos, az alvilág főszakácsa aszerint nyitja meg az új világokat, ahogy gyűjtögetjük a gusztustalan alapanyagokat. És valóban, a morbid és olykor tényleg öklendezős poénokért nem kellett a fejlesztőknek a szomszédba menni. A Conker például könnyed gyerekmese a Hell Pie-hoz képest, ahol a kakafétis csak a jéghegy csúcsa. A féceszfaló mumusoktól a náci tábornoknak öltözött kulabá ellenfeleken felül ördögi csínytevések sorát fogjuk elkövetni. De a Hell Pie-ban nem csodálkozunk a kifordított popkulturális utalásokon, a Monty Python jelenetek újragondolásán, vagy a teljes képernyős unikornis kivégzéseken sem. Ez egy ilyen sztori.

De ettől nem lesz több vagy jobb a Hell Pie. Inkább a játék többi része az, ami erőt ad a programnak. Például mindegyik biom egy központi nagy pályából indul ki, aminek a felderítésével három összetevőt már össze is lehet szedni, és innen ágaznak le a fő pályák is, ahol egy-egy alapanyag mellett a kosztümökre beváltható kristályvaluta, a Nugget puttót fejlesztő konzervkaják és jószerencsét-cicák, meg unikornisok gyűjtögethetőek. Az unikornis-áldozatokkal amúgy új szarvakat nyithatunk meg, amelyek például boost-futást, vagy faltörő kos lehetőséget kínálnak hősünknek. A fejlődés folyamatos, de az alap mozdulatokkal is a játék java (talán egésze is) teljesíthető.

láncra vert puttót használó ugrálás pedig dinamikus és jól működik - tényleg ad egy egyedi ízt a játéknak és mint mechanika, végre nem csak a régi dolgokat koppintja, hanem próbál újítani is.

Mint látható, a Hell Pie tényleg kreatív, amúgy váratlanul hosszú is - valóban a műfaj felsőbb ligáihoz tartozó kimérettel rendelkezik. Tényleg amolyan dupla A-s játék, amiből egyre kevesebb van mostanában. De hogy miért nem kerülhet magasabb polcra, annak jó okai vannak. Soroljam?

Sorolom! Alapvető gondom, hogy bár a készítők beleadtak apait-anyait, azért még így is látszódik néhány korlát, amin valószínű egy nagyobb csapat tudott volna segíteni. A grafika például látványos, az Unreal motor képességeit használja is, de az egyes elemek olykor nem illeszkednek organikusan. Érződik, hogy valami hiányzik ahhoz, hogy minden természetesen hasson a terepeken. Az ellenfelek száma és animációja sem túl meggyőző, ahogy például a zenei háttér sem. El tudtatok volna képzelni egy platformert a 90-es években maradandó OST nélkül? Ezen az Eskimo... bocsánat Electric Callboy közreműködése talán segít picikét.

Összességében számomra a gusztustalankodásból is sok volt már a játék közepére. El lehet menni a kaki-pisi utcába egy paródiában, de ahogy az ördögi fondorlatoktól, úgy a szaros szájú khm Fűrész Oszkároktól is tele lesz egy idő után az ember tudata. És ami talán a legrosszabb, igen a legrosszabb negatívum: olykor a pattogós ugrálás is pontatlan tud lenni. Lásd a csövekről való elrugaszkodást követő félrehuppanást és az azzal járó dühkitöréseket. Vagy a himbi-limbizésnél azokat a hajtépő pillanatokat, amikor Nuggetet falhoz vágjuk, vagy mi magunk érünk a perem alatt a falhoz, és lepattanunk, mert épp akkor nem működik a falon felfutás intézménye. Ami amúgy szerintem pont az ilyen helyzetek mentésére lett kitalálva.

Technikailag amúgy a csomag hozza azt, amit várunk tőle - a játékot Steam Deck-en teszteltem, amelyen tökéletesen fut. Ha max grafikára vágyunk (igaz ray-tracing és DLSS nélkül), akkor 30FPS körül tudunk játszani, moderált beállításokkal pedig nem lehetetlen az 50-60FPS közötti érték sem, ami nem rossz kompromisszum. Mondanom sem kell, maradtam ez utóbbinál (annyival nem is néz ki gyengébbnek a játék).

A fentiek alapján azért igyekszem ismét hangsúlyozni, hogy a Hell Pie-t én a saját kategóriájában többnek érzem, mint az átlagos indie-ugrabugrát. Simán oda lehet tenni mondjuk egy Hat in Time vagy egy Lucky mellé, de a konzolos nagyfiúk (Ratchet, Psychonauts 2) szintjéhez még sok ganékonzervet (remélem nem kell több szinonímát keresnem a cikkhez) kellett volna rágcsálnia a kis pokolfattyúnak. Stílusa miatt semmiképp nem gyerekeknek való, és Nate ármánykodásainak köszönhetően a jó ízlést is sokszor megerőszakolja. De ahogy fentebb is írtam, ez már csak így megy a pokoli körökben. A mechanikai megoldások és a változatos tartalmának köszönhetően viszont a platformer megszállottak jól fognak szórakozni a szívtelen ételkritikus szíve, a hányásgombócok variációi, az antibiotikumos gyógyszerek, meg a többi undormányos pite-alapanyag összegyűjtése során.