FIFA 23Teszt

Az évenként jelentkező sportjátékszériáknál meglehetősen ritka, hogy egy korszak lezárásáról beszélhetünk, hiszen itt nincs érdemi sztori vagy bármi hasonló elem, ami keretet adhatna az egésznek. Mind közül a legnagyobb, a FIFA azonban most mégis elérkezett egy fejezet végére, lezárul ugyanis a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség és az EA Sports régóta íródó közös története: a franchise 2023-tól EA Sports FC néven folytatja. Az optimista gamer azt gondolná, ez ideális alkalom egy nagy hajrára, ahol – focis párhuzammal élve – be lehet vetni az utolsó energiatartalékokat, a FIFA 23 esetében azonban sokkal inkább az az ember érzése, hogy bár nem vették fél vállról meccset, ahol azért lehet, ott már a következő mérkőzésre tartalékoltak.

Ez utóbbit talán mi sem szemlélteti jobban, hogy a FIFA 23 legtöbbször hangoztatott újítása a HyperMotion technológia ami... nos, igazából itt volt velünk már tavaly is, csak most megkaptuk a kettőpontnullás változatot is. Szó se róla: a valódi mérkőzéseken rögzített, minden eddiginél élethűbb és sokrétűbb animációk valóban sokat hozzátesznek az élményhez, arról nem is beszélve, hogy az átmenetek, illetve a megszakítási-irányváltási lehetőségek sem voltak még ennyire jók soha. Az új generációban immáron viszonylag mélyen lépdelve azonban egyre inkább alapelvárásnak érzi ezt az ember, mintsem ünnepelnivaló újításnak.

Ne legyünk azért szőrösszívűek: a FIFA 23 játékmenete – részben a még jobb animációknak is köszönhetően – összességében jó irányba lépett előre. Egyrészt tovább lassult az egész, ami örömteli hír az élethűbb játékképre vágyóknak, és bár az árkád jellegű „ping-pong” passzokat még mindig könnyű előhúzni, támadásépítésben – legalábbis a magasabb nehézségi fokozatokon – kevésbé támaszkodhatunk már erre. Ami nagyon tetszett, hogy talán egyik korábbi FIFA-játékban (de akár a megboldogult PES-szériát is ide vehetjük) sem éreztem azt, hogy ennyire meg kellett volna dolgozni egy-egy progresszív megoldásért, ami nemcsak arra ösztökéli a játékost, hogy kicsit jobban mélyüljön el a gameplayben, túllépve az alap repertoáron, de a modern futballal is jobban rezonál – az idők során rengeteget kritizálták a FIFA-t az egyénieskedő és direkt megoldások túlzott hatékonysága miatt, de most nem érzem úgy, hogy ez lenne a helyzet. Az egyik új lövéstípus, a Power Shot is inkább egy Tsubasa kapitányos geg (konkrétan bezoomol a kamera közben, wtf), mintsem a Szent Grál, a nagyjából két ütemmel hosszabb felkészülést igénylő bombát ugyanis leginkább olyan helyzetekben süthetjük el, amikor már amúgy is van elég területünk jó megoldást választani. Hogy összességében mennyire lesz erős, az úgyis hosszú távon, az online meta alakulásával fog kikristályosodni. Ilyen szempontból a helyzet hátul sem különb: ahogy szinte minden új résszel, úgy idén is kicsit újra kell tanulni a védekezést, a hátrálás és a szerelés néhány éve újragondolt rendszere azonban továbbra is jól működik, és aminek sokan örülhetnek, hogy újból érdemben használhatóvá váltak a becsúszó manőverek – egyedül a gépi társak reakcióideje és helyezkedése az, ami még mindig hagy kívánnivalót maga után, de ez már csak egy ilyen műfaj.

Tartalmi fronton túl sok érdemi újításról nem beszélhetünk sajnos. Ami mindenképpen örömteli, hogy az egyre nagyobb figyelmet kapó női futball immáron klub szinten is képviselteti magát (az animációk itt is sokat javultak!), illetve az erősen kétes megítélésű (joggal) téli világbajnokság sem marad ki a repertoárból. A közelmúlt egyik nagy újításának szánt Volta azonban eléggé háttérbe szorult (sebaj, mekkora újítás lesz, amikor pár év múlva megint lesz benne sztori mód, taps!), de a karrier mód sem változott különösebben. Oké, új játékost kreálva saját személyiséget alakíthatunk ki, ami alapvetően határozza meg, milyen jellegű spíler lesz belőlünk a pályán, a menedzserek közül pedig minden eddiginél többen képviseltetik magukat (köztük poénos húzásként Ted Lassóval), de minden egyes apró újítást aláásnak az olyan bosszantó dolgok, mint például az, hogy az átvezetőknél teljesen random, hogy éppen melyik karakternek van hangja és melyiknek nincs – pedig nem hiszem, hogy épp itt ne lenne pénz szinkronszínészekre.

És ha már pénz: ideje rátérni a szobában bujkáló elefántra. Igen, természetesen az Ultimate Team az, az EA Sports aranytojást tojó tyúkja, ami a legkevésbé sem távolodott el a legális szerencsejáték jellegtől – na, nem mintha bárki is számított volna hasonlóra. De legalább vannak itt is újítások – még ha a megítélésük nem is feltétlenül lesz egyöntetűen pozitív. Jelentősen megváltozott például a FUT talán legfőbb alapja, a Chemistry rendszer, és bár az új pontszámítási módszer (ahol immáron 33 a maximális érték) papíron nagyobb rugalmasságot tesz lehetővé a csapatok összeállításánál, éppen a Squad Building Challenge-ek azok, amiknél ez vissza fog ütni, az „SBC puzzle-ök” kirakása ugyanis nehezedik az új szisztémában, ami természetesen a pakkvásárlás felé tolja el a játékmód gazdaságát. Mondhatjuk, hogy mindezt próbálták némileg ellensúlyozni az új FUT Moments menüponttal, ahol konkrét játékhelyzeteket kell „megoldanunk”, amolyan meccs közbeni minikihívások formájában, de az ezek teljesítéséért járó jutalmak nyilvánvalóan limitáltak – még ha várhatóak is időszakos események. Azt mondjuk nem tudom, ki találta ki, hogy mindegyik után kötelező visszalépni a menübe (nem lehet sorban teljesíteni őket, mint a training drilleket), de igazából ez a komplett FUT mód rákfenéje, ahol még akkor is több időt fogunk eltölteni a képernyők között lépkedve, ha amúgy a lehető legáramvonalasabb módon szeretnénk játszani.

Szomorú, de pont ez utóbbi az, ami talán a leginkább megragadt bennem a FIFA 23 kapcsán: a kezelőfelület és a komplett UI dizájn olyan szinten archaikussá vált az évek során, hogy tényleg itt volna az ideje egy nagyobb megújulásnak. A menütenger kényelmetlensége nagyrészt persze abból is fakad, hogy rengeteg dolgot szerver oldalon tárol a játék, ami tovább lassítja az egész menetét, de ettől még igaz, hogy amennyire kikapcsoló (és néha végtelenül bosszantó – pláne az új, hatékonyabb kapusokkal) élmény a FIFA a tényleges gameplay közben, annyira időpazarlásnak érez az ember minden mást, ami két meccs között történik. A legjobb dolog, amit a fejlesztők tehetnek, hogy fogják az asztalt, és lesöpörnek róla mindent – erősen megkérdőjelezhető persze, hogy meg fogják-e tenni ezt...

Van az a fajta dolgozó, aki az utolsó munkahetén mindent megtesz azért, hogy jó benyomást és szájízt hagyjon maga után, emelt fővel lépve ki a kapun, amikor lezárul egy fontos fejezet az életében. És van az a fajta, aki még a kötelezőt is jóindulattal hozza már csak ekkor, számolva a napokat, fejben már valahol teljesen máshol járva. A FIFA 23 sajnos ez utóbbi kategória. És bár túl jó (sőt: kifejezetten jó) ahhoz, hogy rossznak – vagy akár csak középszerűnek – nevezzük, a puskaport érezhetően jövőre tartogatja, így leginkább akkor érdemes lecsapni rá a futballszeretőknek, ha az elmúlt egy-két alkalommal kimaradtak az EA Sports éves bulijából.

PC-para