Digimon SurviveTeszt

A történet egy egészen erőteljes jelenettel nyit, amelyben két kisgyerek, Haru és Miyuki menekül egy rejtélyes, ám nagyon erős szörny elől. Pár digimon a fiatal testvérpár segítségére siet, ám hogy mi lesz a gyerekek és az oldalukon harcoló lények sorsa, ekkor még nem derül ki egyértelműen.

A sztori főszála nem is a nyitányban bemutatott testvérek, hanem teljesen más szereplőgárda körül forog: Takuma, Minoru és Aoi pár diáktársukkal együtt vidékre utaznak, hogy egy történelmi tematikájú tanulmányi kirándulás keretein belül egy hegyek között megbúvó kisvárosba látogassanak. Ám arra nem számítottak, hogy egy földcsuszamlás miatt nem jutnak majd el a tábor legfőbb célját jelentő romokhoz.

Viszont közben megismerkednek egy cserfes kislánnyal, Miuval, aki mesél nekik a csak helyiek által ismert, még térképeken sem feltűntetett Kemonogami szentélyről. Pár diák, Saki és Ryo kedvet kap az újdonsült kalandhoz, és elindulnak a lánnyal, ám a főszereplő triónk csak kicsit lemaradva követi őket. Útközben becsatlakozik hozzájuk a táborért felelős egyik felsőbbéves, Shuuji, illetve Kai, Miu bátyja is. Együtt indulnak Miuék után a titkos templomba, ám odaérve furcsa teremtmények támadják meg őket, és egy újabb földcsuszamlás miatt el is szakadnak egymástól.

A játékban leginkább Takumát tudjuk irányítani, aki igyekszek megtalálni a barátait, miközben egyre inkább furcsállja a körülötte lévő világot is. Ahogy sorra szedik össze egymást a szereplők, úgy ismerkednek meg azokkal a szörnyekkel is, akik segíteni szeretnék őket (és akikről mi mind tudjuk, hogy digimonok, hiába hivatkoznak rájuk a játékban Kemonogamiként), és megvédik őket az ellenséges Kemonogamik támadásaitól. Együtt nyomoznak, hogy többet tudjanak meg a történésekről, és próbálnak túlélni, ami nem is olyan egyszerű feladat, mint elsőre hangzik!

A történet meglepően sötét és misztikus hangulatú, abszolút nem olyan barátságos, könnyed kis sztori, mint amire a legtöbben számítunk, ha meghalljuk a „Digimon” kifejezést. De nagyon jól áll a játéknak ez a kicsit felnőttesebb és ijesztőbb légkör, különösen, hogy a fejlesztők minden eszközt bevetettek, hogy sikeresen elérjék ezt a hatást.

A szereplőgárda pedig hiába gyerekekből áll, eléggé színes egyéniségekről van szó, akik bár helyenként kissé sablonosak (olyan japán animékre jellemző módokon), de ettől függetlenül szerethetők. Különösen sok közöttük a játékban az interakció is, így a tényleges cselekményt gyakorlatilag ők tálalják számunkra, ahogy próbálnak összefogni a közös boldogulás reményében.

A játékmenet leginkább két fő részre bontható: egy interaktívabb visual novel jelenti a játék magját, amit közbe ékelt csaták egészítenek ki.

Az előbbi rész gyakorlatilag a szokásos recept: jó sokat fogunk olvasni, viszont nem csupán állóképeket kell néznünk a háttérben. A játék helyszínei mind 3D-sek és látványra is mozgalmasak (láthatóan fúj a szél, csörgedeznek a patakok, valamiféle életszerűséget mindig mutatnak), és eléjük helyeződnek a karakterek rajzolt modelljei. A 3D-2D közötti eltérés azonban abszolút nem zavaró, különösen, hogy a szereplők számos arckifejezést kaptak, illetve őket is igyekeztek életszerűvé tenni: időnként pislognak, illetve mozog a szájuk is, ha beszélnek. Nem is beszélve arról, hogy a készítők még arra is figyeltek, hogy a szereplőket érő fényhatások és színek egyezzenek az aktuális helyszínével (tehát például naplementekor minden karaktermodell kicsit vöröses színezetet ölt).

A párbeszédek és Takuma belső monológjai könnyen olvashatók még tényleges szövegdoboz híján is, illetve a történet hangulatát és a szereplőkkel való kapcsolatunkat valamennyire befolyásolni is tudjuk a választásainkkal. Bár elsőre nem tűnhetnek fontosnak a meghozott döntéseink, de ezek alapján nemcsak különböző digimon evolúciókat oldhatunk fel, hanem a történet befejezése is más irányt vesz (ami rosszabb esetben szereplők halálához is vezethet).

Az olvasás mellett azonban sok effekt segít abban, hogy mozgalmasabbnak éljük meg a történet alakulását, hiszen Takuma nézőpontját követve sokszor mozog a kamera (akár a szereplők közötti párbeszédek idején is afelé fordulunk, aki éppen beszél), illetve Takuma néha jobban is körbenéz vagy elfordul, vagy röpke pillanatokra mozgás illúzióját is keltik számunkra a készítők, ahogy kicsit beljebb sétálunk egyes helyszínekre. Így valamennyire próbálnak játszani a műfaji korlátokkal, nem elégedve meg azzal, hogy helyszíneket és karakterábrákat mutatnak nekünk.

Az olvasós részek mellett vannak még point-and-click elemek is, amelyek szintén segítenek abban, hogy a Digimon Survive ne egy illusztrált és valamennyire animált könyvnek, hanem tényleges játéknak érződjön: az „Explore” idő alatt Takuma be tud barangolni egyes helyszíneket, ami annyit tesz, hogy a helyszínek panorámaképként terülnek ki elénk, ahol módunkban áll interakcióba lépni az egyes elemekkel vagy az éppen ott tartozkodó karakterekkel. Ezeket különösebb animáció bár nem kíséri, de így találhatunk tárgyakat (ezek akár később a harcban, akár a sztori szempontjából lesznek hasznosak), vagy utalásokat arra, hogyan vihetnénk tovább a történetet. Nem ritka ugyanis, hogy egyes helyszíneken tárgyakat vagy mást kell keresnünk, ilyenkor a térképről választhatjuk ki az aktuális színtereket, amiket bejárhatunk. Szerencsére a térkép azt is jelzi, amennyiben karakter szerepel az egyes helyszínen, vagy valami történet szempontjából meghatározó cselekmény következik majd. Sőt egyes lokációkon tudunk harcolni is (de ennek a menetére kicsit később részletesebben is visszatérünk). Emellett az egyes helyeket Takuma mobiltelefonjával is átnézhetjük, mert sokszor olyan dolgok is lappanganak körülöttünk, amiket szabad szemmel nem veszünk észre.

A „Free Time” a másik interaktívabb játékmód, amely során megadott energiapontokért tudunk a szereplőkkel időt tölteni. Itt is főleg beszélgetni fogunk az aktuális történethez kötődően, de lehetőségünk nyílhat jobb viszonyt kialakítani a szereplőkkel. Amikor az összes energiapontunkat elhasználtuk, a történet folytatódik tovább.

A játék másik főbb eleme a tényleges küzdelem, amiben nem maguk az emberi szereplők, hanem az oldalukon harcoló digimonok vesznek részt. A pálya négyzetháló alapú, a kezdőpont(ok)ra mindig megadott számú digimont választhatunk ki, hogy harcba küldjük őket.

Maga a csata körökre osztott, a mi digimonjaink és az ellenséges digimonok is aszerint rendeződnek sorba egymás után, hogy milyen nagy a sebességük (a legnagyobb Speed pontszámmal rendelkező digimon kezd).

A digimonokkal számos akciót végrehajthatunk. Mozoghatunk: a játék mindig jelzi, hogy az adott körülmények között melyik mezőkre tudunk szabadon áthaladni (sokszor vannak akadályok vagy szintkülönbségek a pályán, amelyek akadályozhatják a mozgásunkat).

Emellett támadhatunk is: van a digimonoknak egy sima támadása, illetve speciális akciók is (ezek SP-be kerülnek). A sima támadással általában csak egy szomszédos mezőn lévő ellenségre mérhetünk csapást, a speciális képességek azonban digimononként eltérnek, és akár egészen nagy kiterjedésűek is lehetnek, így nem is kell közvetlenül egy ellenség mellé mozognunk, hogy sebzést okozzunk neki. Valamint egyes digimonoknak nem is támadó, hanem esetleg gyógyító képességük van, például Labramon önmagának vagy a partynk más tagjának is vissza tudja tölteni valamennyire a HP-ját.

Használhatunk emellett tárgyakat is, leginkább gyógyításhoz, SP visszatöltéséhez vagy valamilyen effekt eltávolításához. Az Evolution fül alatt bizonyos SP-ért cserébe felfejleszthetjük a digimonunkat egy már feloldott evolúciós változatára is, ami szintén sokat erősíthet a csapatunkon és a győzelmi esélyeinken, így érdemes használni.

A Talk funkció érdekes eleme a játéknak, ami két főbb célra is használható: itt beszélhetünk a saját digimonjainkkal, hogy egy kis boostot adjunk nekik. Emellett lehetőségünk nyílik az ellenséges digimonokkal is beszélni, és amennyiben az általuk feltett kérdésekre megfelelő válaszokat adunk, akár arra is rávehetjük őket, hogy csatlakozzanak hozzánk (vagy valamilyen tárgyat adjanak nekünk)! A sokféle eltérő képesség miatt érdemes lehet minél nagyobb számú szövetségest magunk köré gyűjteni a játékban.

Alapvetően minden akciót kiválaszthatunk egy digimon körében, ha azok éppen elérhetőek (az elején nem mindenkihez lesz evolúciós formánk, illetve a Talk sem mindig elérhető), de amennyiben a mozgás mellett nem választunk semmilyen támadó akciót, a karakterünk védekezni fog a következő körben esetleg bekapott támadások ellen. Viszont csak úgy tudunk védekezni, ha nem támadunk, így érdemes mindig mérlegelni, hogy az ellenségre mért csapás, vagy a tőle bekapott sebzés minimalizálása a fontosabb.

Főleg, hogy minden digimonnak van egy alaptípusa (Vaccine, Virus vagy Data), amelyek erőviszonyai háromszögbe rendeződnek. A Vaccine típusú digimonok nagyobb csapást tudnak mérni a Virus-típusúakra, a Virus-digimonok pedig a Data-típusra, míg a Data-digimonok erősebbek a Vaccine-típusúakkal szemben. Így érdemes mindig tudni, az adott digimonunk melyik típusba esik, és milyen ellenfél ellen akarjuk küldeni, valamint minden digimon számára egyénileg is adottak azok a különféle elemek, amikkel szemben ellenálóbb vagy éppen gyengébb.

A digimonok a körük végén mindig egy adott irányba néznek, és erről nekünk kell döntenünk. Ennek azért van jelentősége, mert az oldalról vagy hátulról bekapott támadások sebzése mindig jóvalta nagyobb (ez általános szabály a játékban, ami az ellenségre éppúgy vonatkozik, mint ránk), így ezzel is kalkulálnunk kell.

A harc így azért elég izgalmasnak és összetettnek hangozhat, de nagyon hamar bele lehet jönni, és nem kimondottan nehéz egy rutinosabb játékosnak, aki kellően átlátja, mikre kell figyelni. A csata a legfőbb módja annak, hogy erősebbé tehessük a digimonjainkat, így érdemes a sztorin kívüli extra harcokban is részt venni, de tudunk a statjaikon úgy is erősíteni, ha felszerelést adunk (vagy változtatunk) a digimonjainkon.

Ahogy korábban is volt már róla szó, a játék vizuálisan kimondottan szép és a tipikus visual noveleket meghazudtolóan mozgalmas is, különösen a sokféle helyszín nagyon üdítő. Bár sajnos a beállításokat nem lehet túlzottan személyre szabni, azonban a valamennyire tudunk variálni például a megjelenő szövegek sebességén, illetve az egyes hangsávok erősségén, ami elég hasznos.

Ami nem működik túl jól a játékban, az az Auto funkció: a szinkronos sorokat nagyon jó tempóban adagolja a játék, de amennyiben Takuma belső monológjára kerül a sor, hihetetlen gyorsasággal ugrál át rajtuk a játék (egyszerűen nem lehet őket rendesen végigolvasni), így a Log-ban tudjuk maximum pótolni a gondolatait, amikről így lemaradtunk.

Ami pedig kimondottan erőssége még a játéknak, az a hangzásvilág: a Digimon Survive-ban felcsendülő dallamok rendkívül fülbemászóak a maguk melankólikus bájával, és nagyban közrejátszanak, hogy az érzelmes vagy megdöbbentő pillanatok még erőteljesebbnek hassanak.

A játék felületének nyelve több opció közül kiválasztható, a szinkron azonban adott: csak japán hanggal tudjuk hallgatni a szereplőket. A szinkronstáb nagyon jól végzi a munkáját, így aki szereti, ha japánul szólalnak meg a karakterek, annak ez nagyszerű hír, de akinek a füle jobban szereti az angol szinkront, annak sajnos most nem lesz opciója a váltásra.

A Digimon Survive egy kimondottan élvezetes, erőteljes hangulatú játék, ami hamar magába tudja szippantani a játékost. Bátran ajánlom azoknak, akik nem bánják a visual novel formátumot és a sztoriközpontú játékokat egy kis taktikai harccal, de aki idegenkedik a sok olvasástól és a Digimon Survive kimondottan kötött játékmenetétől, annak jó eséllyel nem nyeri majd el a tetszését.