Destroy All Humans! 2: ReprobedTeszt

10 évvel azután járunk, hogy a főhős, avagy Cryptosporidium 137, röviden „Crypto” 1959-ben két fontos céllal érkezett a Föld nevű bolygóra. Egyrészt a 136-os klón elődje nyomába indult, aki 1947-ben tűnt el (Roswell), másrészt hogy emberi kutatásokkal biztosítsa a furoni faj fennmaradását. A 136-os klón is utóbbihoz hasonló céllal érkezett ’47-ben a bolygóra, és ahogy akkor, 1959-ben is Orthopox 13, röviden „Pox” parancsára, aki anyahajójáról a Föld Exoszférájából követte az eseményeket, és emberi agyakból termelt Furon DNS-t. Az első rész remake-jéről dragtól olvashattatok bővebben 3 éve, lássuk, mit fejlődött azóta a játék.

Crypto 137 végül legyőzte anno a Majestic titkos szervezetet a bolygón, és az amerikai elnök bőrébe bújt. Időközben elhunyt, így a 138. klón vette át a helyét, továbbra is átvéve az USA kormányának irányítását. Az amcsik nem is sejtettek semmit, de a szovjetek átláttak a szitán, és fenyegetést láttak a Furon fajban. A dolgok közben odáig fajultak, hogy elpusztították a Föld körül keringő anyahajót egy nukleáris rakétával Poxszal együtt, miközben Crypto 138 épp hippi macákkal partizgatott. Pox szerencsére sikeresen lementette tudatát, és hologramos kivetülésként újra segíthet (parancsolgathat) Crypto-nak hogyan mentsék meg a furoni fajt. Crypto tüstént fel is veszi a harcot a KGB-vel, kiderítve miben mesterkednek, bejárva öt jókora lokációt a világ (Föld) körül.

A jópofa (vagy inkább bugyutácska?) sztori ugyan egy nyomozgatós vonalnak enged teret, ahol a relatív változtatos küldetések taktikát is igényelhetnek, de ne gondoljunk semmi mélyebbre, alapvetően egy PS2 játékmenetű akciódús fungame, rengeteg humorral. Az első Destroy All Humans! hangulatát egy kicsit eredetibbnek éreztem, ahogy frissen felfedeztük a bolygót és lakosait, viszont a folytatás nagyobb és több, és hála az Unreal 4-nek a helyszínek tényleg szép nagyok és hangulatosak, számos begyűjthető bónusszal, pl. vicces/badass új külsők Crypto-nak vagy a személyesebb megjelenés a csészealjának (pimp my ride). A felrobbant űrhajóról megmaradt és szétszóródott adatmagok folyamatos begyűjtése a küldetések során egy egész jó fejlődési rendszert nyújt nekünk, avagy sorra bővülnek a képességeink, valamit a már megszerzett fegyvereinket, pajzsunkat, vagy űrhajónkat is tuningolhatjuk, amit érdemes is, mert nem kevés akcióban lesz részünk. Lehetőségeink tárháza igen bő. Sugárfegyverrel megsüthetjük az embereket, dezintegrátorral atomjaira bonthatjuk őket, meteorzáport zúdíthatunk egy célterületre, tárgyakat vagy embereket emelhetünk fel telekinetikus erőnkkel majd repíthetünk el a város végébe akár (kedvencem), olvashatunk mások gondolataiban (keresgélős küldiknél nagyon hasznos), elfeledtethetjük az emberekkel épp mit csinálnak (ha megláttak és hívni akarják a hatóságokat), rávehetjük, hogy zombiként kövessenek, vagy hogy betépve táncoljanak, jetpackkal magasra repülhetünk, Marty McFly módon „légdeszkázhatunk” a városban (ezt nagyon bírtam), és persze ne felejtsük az análszondát a mintákhoz, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Ami pedig a pláne és a küldetések kiemelt eleme, hogy bárkinek a bőrébe belebújhatunk, persze feltűnésmentesen, hiszen a testrabló horrorokban is a diszkréció az álca titka.

Első pillantásra nem voltam elájulva a játék látványától Bay City-ben (San Francisco), de aztán ahogy elkezdtem figyelni a részleteket, egyre jobban megtetszett minden. Azért a színes parkok, Golden Gate Bridge vagy Alcatraz kellemes látványt nyújtanak, aztán Albion (London) jellegzetes látványosságai már pláne tetszettek, beleértve a híres Hyde Parkot, amely többek közt szókimondó felszólalásairól vagy tüntetéseiről híres. Továbbhaladva Takoshima-ba (Tokyo külvárosa?) a centrumon kívül a gyönyörű kertvárosban tradicionális japán épületeket és templomokat csodálhatunk színes cseresznyevirágokkal. Ninjákkal is találkozhatunk, majd egy hatalmas Gojirával is megküzdhetünk a városban. Később a havas Tunguskában (lepukkant orosz külváros és ipari telep valahol Szibériában) már nagyon tetszett a látvány, abszolút bejöttek a KGST kocsik (pl. Lada) a havas utakon, a hófedte erdők és a jeges tenger a teherhajóval. A pontot a scifis i betűkre a Solaris teszi, ami egy szovjet bázis a Holdon.

Régóta megy a morgás gamerek körében, hogy a crossgen vonal esetleg visszafoghatja a fejlesztéseket, de vajon tényleg hátráltatja? Kizárólag modern konzolokat és PC-t megcélozva tényleg kompromisszumok nélkül kiélheti magát az Unreal Engine 4 az öt Open World jellegű lokáción? Konkrét technikai infóm nincsen, de ha hihetek a szememnek, a játék PS5-ön (és gondolom XSX-en is) 4K60-at céloz. A játéktér tényleg nem kicsi, de egy jóval terjedelmesebb GTA V-ből kiindulva szerintem ezt egy PS4 is simán bírta volna, akár 1080p30-al. A terep szép részletgazdag és tűéles, egészen közel hajolva a TV-hez is, és átállítva a konzolt 1080p-re sokat veszít ebből. (A fotómódnak hála a fél-indie mércével is egész korrekt karakterkidolgozást is meg lehet lesni aprólékosan.) A játék nem támogat a HDR-t, de a színek és fényeffektusok itt is gazdagok, pláne naplementekor vagy este.

A 60 FPS tartása már problémásabb. Talán Bay City-ben és Tunguskában a relatív legstabilabb (lehet ezekkel kezdték a fejlesztést), de később bizony gyakrabban előfordult akadozás/képtörés, avagy framedrop, pláne a levegőben, és sajna popup sem ritka. A játék direktben nem támogat VRR-t, de ettől függetlenül lehet engedélyezni PS5-nél is, és (valamit) szerintem segített a framerate-en. Nem ártana egy későbbi patch, egy komplett optimalizáció, vagy egy igazi VRR támogatás (vagy esetleg Performance mód zárt 60-al és dinamikus 4K-val). Bugokat sem ártana javítani, mint pl. levegőben járkáló emberek, ami egyszer még gameplay problémát is nyújtott, sőt (egyetlen) egyszer össze is omlott a játék, de szerencsére csak a játékidőt resetelte, a mentés nem veszett oda. A hangok sem voltak teljesen rendben, az átvezetőkből konkrétan hiányoztak bizonyos hangeffektek, vagy olykor feltűnően halkak voltak egyes beszédhangok, de nem kizárt, hogy ezt már premierkor egy „1.01” patch orvosolja.

Az említett fagyás miatt csak saccolni tudnám a játékidőt, de úgy gondolom a teljes végigjátszás megvan 10 óra, extrákkal együtt pedig akár 15 is, ráadásul még koop mód is rendelkezésünkre áll. A négy választható nehézség közül én az eggyel nehezebbet választottam, és ezt kiegyensúlyozott kihívásnak is éreztem, de azért a japán Gojira elleni harc rendesen leizzasztott (vagy csak gyengék voltak a fegyvereim). Nyilván egy félárú, valahol az indie és a fősodor közé sorolt játékként érdemes rá tekinteni, amelynek leginkább akkor van igazi értéke, ha nem zavarnak a klasszikus PS2 játékmeneti alapok, ha szereted a Destroy All Humans! (nem ritkán altesti) humorát, és jól értesz (például) angolul, mert bizony Crypto dumái és gesztusai adják a hangulat javát, pláne mikor Pox-szal élcelődik, vagy a segítőnkkel, a szexi szovjet ügynök Natalya-val flörtöl. (Elég olyan apróságot említeni, hogy ha leteszed a kontrollert , Crypto unalmában elkezdeni nézegetni a fegyverét, majd elteszi és táncolgat magában.)