Dead Rising Deluxe Remaster - Zombieland újrakeverveTeszt

Hogy, hogy nem, a későbbi részek ezt az érzést meg sem tudták közelíteni. Szerettem a többi epizódot is, de ahogy az első rész építkezett, amilyen arányban adagolta a humort, a horrort és a valóban next-gen nyitott világot, az egyszeri és megismételhetetlen szikra volt abban a bizonyos palackban. Persze mai szemmel nézve a játék eléggé hardcore és nehézkes képet mutathat. A Dead Rising IDŐRE ment! Érted, az óra a szó legszorosabb értelmében ott ketyegett a karodon, minden tettünk zabálta az értékes perceket, és megmentésre váró NPC-k sora veszett oda, mert nem tudtunk minden felmerülő küldetést bevállalni. De amíg ez más játékokban kontrollert földhözbaszós (Pardon!) frusztrációba torkollott, addig a DR elemi része lett az időmenedzsment és a hatékonyságra való törekvés. Sőt, a Dead Rising sarokról-sarokról tanított hatékonyabb túlélőnek lenni, a környezeti lehetőségek kihasználásával a tér, az idő, és a tömeg mesterévé válni. Ehhez csapjátok hozzá a komoly, komor, máskor paródiaszerűen túltolt hangulatot. A sztoriban nyomozol, antihősként zombikat darálsz, varázslatos méhkirálynők után kajtatsz, a valódi végigjátszáshoz pedig muszáj voltál guide-ot használni, mert elég sok mindennek kellett teljesülnie, hogy a végjáték is megnyíljon.

Most pedig itt a Capcom által készített remake, aminek sem az idejét, sem a miértjét nem értjük, de az nem feltétlen baj. Mi több, jó is, hogy megjelent, mert a sorozatot újra a köztudatba hozza. És ki tudja, ezzel készítenének elő egy lehetséges folytatást?

Nos, nem tudom, az viszont fix, hogy Frank West visszatért, és az a Frank West tért vissza, akit a franchise-ős rajongói is megszerettek.

A sztori továbbra is a Willamette-i pláza zombi inváziója körül szaglászó riporter ügyes-bajos dolgai körül forog, aki próbál a rejtélyes kór körüli összefüggéseknek utánajárni. Na meg ott van a városnyi élőhalott, akik hömpölyögnek, nyögnek, bőgnek, és darabokra hullanak, amint a leglehetetlenebb módon összeharácsolt tereptárgyakkal gyakod őket, hogy utat vágj magadnak és menekített társaidnak, akik sokszor a történet előremozdításában is kulcsszerepet játszanak.

Tipikusan olyan felújítás ez, amely arra apellál, ahogyan szeretnénk emlékezni az adott játékra. Bár az MT Framework a maga módján csodaszámba ment a hetedik generációban, most a Resi motor teszi a dolgát tisztességgel. A játék viszont nem néz olyan jól ki, mint a megjelenésekor az eredeti kiadvány. Tényleg, inkább úgy akar kinézni, ahogyan emlékeinkben élt a Willamette-i kaland. Igazából a karaktereken és a bevilágításon látszik az eltelt majdhúszév. A hátterek és textúrák alapvetően hűek maradtak az eredeti, realisztikus kidolgozottságot mímelő stílushoz. Sőt, az átvezetők is beállításról-beállításra (töltőképernyőstől) követik az eredetit. Tipikusan japán, tipikusan konzolos, úgy, ahogyan a kétezres években szerettük a CapGOD címeit!

A Dead Rising Deluxe Remaster a grafikán túl a kezelőfelületen is csiszol kicsit, a menük és a tárgyhasználat kicsit polírabb lett, az irányítás könnyebbé vált (kevésbé darabos Frank terelgetése), az autosave pedig szintén a játékosokat segíti. Ugyanígy a tovatekerhető, illetve az akciót immár meg nem rekesztő dialógusok játékmenetbe simulása is komoly előrelépés. Semmi más diszruptív változás nincs, tényleg úgy dolgozik kezed alá a játék, hogy elhitesse, ilyen flottul ment eredetileg is minden.