Hadd kezdjem a tesztet egy vallomással! Bármennyire is szeretem a motorsportokat, be kell vallanom, egy hangyányit sem gyanítok magához a technikához. Vér folyik az ereimben, nem benzin, tudom, hogy van valahol egy kardántengely, de nem tudom, hogy hol és bár régen tanultam, ma már valószínűleg egy kerékcsere is nehezemre esne. Mégis, a Forza első része, bármennyire is bizonygatták, hogy ez bizony a tuningbuziknak lesz a mennyei manna, nekem, a koca sofőrnek is egy teljes értékű kiadós, élvezetes játék volt. Ezek után pedig jogosan reménykedtem benne, hogy a második résznél - teljes fizikai szimuláció ide, először a matek, utána a grafika oda - szintén gondolnak a hozzám hasonló, “csak” szórakozni vágyókra. Szerencsére nem tévedtem.
Van egy rítusom, melyet minden autós játéknál végrehajtok, legyen az vérprofi szimulátor, vagy egyszerű arcade versenyző. Egy kocsi, egy pálya, egy kör. Semmi karrier mód, semmi lacafacázás, egyszerűen egy gyors kör valami kellemes autóval (általában ahol van, ott régi szerelmem, a Dodge Viper a választott). Ebből ugyanis nagyon sok mindent le lehet szűrni, grafika, irányítás, hangok, nehézség, kocasofőr-barátság - a játék ilyenkor kap a fejemben egy pontszámot, onnan indul, a többi csak ad hozzá, vagy vesz el belőle. Itt is hasonlóan történt a dolog, a kedves viperámat megkerestem, pályának pedig természetesen a lehető leghosszabbat, a Nürburgringet választottam. Először visszaköszönt az előző rész azon rendszere, hogy nincsenek jól szétválasztható nehézségi fokozatok. Van egy rakás segítség, melyeket egyesével kapcsolhatunk ki vagy be, tudásunktól és bátorságunktól függően. Ezek az olyan triviális dolgoktól, mint a különböző pályán tarthatóságot növelő elektronikák (ABS, TCS, stb), vagy a sérülésmodell komolyságától egészen az AI erősségéig vagy az ideális ív kijelzéséig kapcsolgatható. Mindet bekapcsolva kis túlzással egy jobb arcade játékban érezhetjük magunkat, kikapcsolva őket pedig sofőr legyen a talpán, aki néhány száz kitörni készülő lovat elsőre a helyes úton tart.
Mikor mindezeket beállítottuk indulhat is a futam és azonnal szembesülünk... a hááááááát grafikával. Őszintén bevallom, első ránézésre nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog a játék kinézete, legyünk őszinték, ennél születtek már szebb autós címek a masinára és valószínűleg fognak is. Nem lehet egyesével megszámolni a fűszálakat, és igen, lehet recéket látni az autón. Azonban rögtön a verseny indulásakor rá kellett döbbennem arra, hogy aki ilyeneken fennakad, az pont a játék lényege mellett megy el. Hogy ez mi? A FIZIKA! Így, csupa nagybetűvel, mert amit a srácok ott a Turn10-nél csináltak az minden dicséretet megérdemel. Minden, MINDEN ami az autón mozog, vagy mozoghat az hihetetlen pontossággal le van modellezve, legyen az akár a gumi hőmérséklete, vagy a fellépő gravitációs erők hatása a... mit tudom én, mondom, hogy nem merek szakszavakkal dobálózni! Nem fogom elkezdeni sorolni, milyen elképesztő adatmennyiséget tud a játék ránk zúdítani, ha akarjuk, legyen elég annyi, hogy bizony több oldalni statisztika és grafikon a jutalmunk, ha elkezdünk bíbelődni a menükben. Igazából kicsit húztam a fogam, mikor már a játék megjelenése előtt hallottuk a “először a fizikát csináltuk meg, utána jön a grafika” kijelentést, hiszen ez tök jó arra, hogy bevalljuk, bocs, nem a mi játékunk lesz a legszebb. Viszont látva mindezt tényleg el tudom hinni, hogy az X360 három procija egymásnak dőlve izzad ennyi számítástól.
A másik, ami rögtön az indulásnál megfog az a sebességérzet. Nem megyek most bele a 60 vs 30 fps vitába, nem kell ez senkinek, az azonban biztos, hogy a Forza2-ben rémisztően jól fogjuk érezni a sebességet. Rémisztően, igen, én szó szerint beleszédültem egyszer-egyszer néhány gyorsabb autónál az egyenesekbe.
Rendben, a tesztkör megvolt, grafika, hang, stb letudva, nézzük, mit rejt még a program! Következő utam a karrier módba vezetett, ahol első körben, szintén az elődhöz hasonlóan régiót kellett választani. USA, Japán, EU - a játékmenet ugyanaz, csak az autófelhozatal változik. Ezek után már csak első autónkat kell kiválasztanunk, majd gyűrhetjük is le a versenyeket. Ezek rendszere szintén hasonlít az első részhez (hm... hányszor kell ezt még leírnom?), azonban ez így van jól - kellemesen kitalált rendszer lett az, minek módosítsanak rajta? Annak, aki most kapcsolódik a sorozatba elmesélem, van néhány versenytípus, félamatőr, amatőr, riválisok versenye, megbízhatósági versenyek, és így tovább. Ezek folyamatosan nyílnak meg, mihelyst elértünk egy bizonyos szintet. Ezeken belül további bontásban találjuk meg magukat a futamokat, melyek egyrészt szintén szintünktől függően nyílnak meg, másrészt a nevezéshez bizonyos autók is kellenek. Van ahol kifejezetten egy autótípust követelnek meg, máshol csak annyit, hogy középmotoros legyen, vagy a maximális motorteljesítményt adják meg. Amennyiben minden kritériumnak megfelelünk, már nevezhetünk is a hárompályás futamokra, melyek teljesítéséért különböző mennyiségű pénzt kapunk, illetve “tapasztalati pont” formában autónk is megkapja a kiírt összeget. Bizonyos mennyiségű Zseton (ez a Forza valuta hivatalos elnevezése) szintet lépünk, ekkor azon kívül, hogy újabb versenyekbe nevezhetünk, bizonyos gyártók válnak szponzorainkká, így egyes kocsikat, vagy kiegészítőket jelentős kedvezménnyel tudjuk megvenni. Ezen kívül ha mindhárom futamot befejeztük egy új autó is begördül garázsunkba, majd jöhet a következő futam. Ennyi. Nem bonyolult, jól átlátható és igazából elég nagy kihívást ad, már a legelső versenycsoportban van olyan futam, melyet csak később, néhány drágább autóval tudunk elindítani.
[Nincs vége, katt az oldalválasztóra a folytatásért!]
Ami azonban a játék igazi sava-borsát adja, az nem a versenyeken található meg. Igen, jól sejtitek, a tuningolós-fejlesztős része gondolok. Egyértelmű, hogy a szimulátor hívők itt fogják megtalálni a maguk kis paradicsomát, de szerencsére a Turn10-nél a hozzám hasonló amatőrökre is gondoltak. Az autó fejlesztése így nem lett első körben túlbonyolítva: van egy jó rakás különböző alkatrész vagy alkatrész csoport, melyeket több szinten lehet fejleszteni. A képlet egyszerű, minél magasabb szintű annál jobb és annál drágább. Az út pedig eddig tartott nekünk, mindennapi sofőröknek, azonban tuningmágusoknak itt kezdődik. Az autóknak ugyanis minden egyes pici mozgó vagy fix alkatrésze teljesen személyre szabható. Ezek pedig természetesen könyörtelenül megjelennek a kocsi vezethetőségében, erejében. Tudom, kipróbáltam, bár csak azt a részét, hogy az addig kellemesen erős járgányomat hogyan degradáljam egy haszontalan négykerekű fémkupaccá néhány szerencsétlen beállítással, de többen mondták, hogy a jó konfigurációkkal akár másodperceket is faraghatunk le körönként egy “default” járgányhoz képest. Értékelendő azonban, hogy a fejlesztők legalább az esélyét megadták annak, hogy megértsük miről van szó, minden egyes kapcsoló mellé egy igen kiterjedt információs rész is tartozik, ahol szépen, érthetően leírják, mi is az az alkatrész, mire lehet használni, milyen hatása van a kocsi egészére nézve, illetve mit eredményez ha valamerre elbarmoljuk. Ez az információ áradat egyébként a játék egészére igaz, akár még a gépkocsigyártók történetét is elolvashatjuk, ha nagyon akarjuk. Van benne sok érdekesség és tényleg hasznos tud lenni néha. Ami előtt pedig végképp meg kell emelni a kalapunkat - és reméljük, más kiadók is követik az MS példáját - az a tény, hogy mindent magyar nyelven közöl velünk a játék!
Amennyiben pedig egy kis művészi érzék is szorult belénk, akkor irány a festőműhely, ahol kis ráérzéssel és rengeteg idővel valódi csodák születhetnek. Az autók festése abszolút egyszerű rendszeren alapul, mely segítségével pillanatok alatt össze lehet dobni egy lazább, a Need for Speed szériában már menőnek mondható dizájnt, azonban a profik akár egy Mona Lisat is ráfesthetnek a karosszériára. És hogy mit ér a belefeccelt idő?
Van rá esély, hogy sokat. Újdonság ugyanis, hogy az általunk megvett/megnyert, majd átfestett, tuningolt autókat, melyekkel lehetőleg néhány versenyt is nyertünk egy aukciós házban meghirdessük, majd bekasszírozzuk a nagy Zsét. Finom kis rendszer ez, mely a játék teljes on-line részére is értendő. A verseny az verseny, ebben sok újdonságot nem lehet mutatni, de az ilyen kis finomságok, nomeg az olyanok, hogy a játékban lelőtt fényképeinket fellőhetjük a netre igencsak megnövelik az élvezhetőségi szintet. Arról nem is beszélve, hogy a multiplayer futamokért is kapunk Zsetonokat, illetve mi is és járműveink is fejlődnek, így akár úgy is elérhetjük a mágikus ötvenes szintet, hogy egy percre sem indítottuk el a karrier módot.
Melyet azonban nem érdemes kihagyni, már csak a gyakorlás, illetve a gépi ellenfelek megcsodálása miatt sem. Nem hiába muzsikál a játék alatt a Microsoft cambridge-i laborjában kifejlesztett Drivatar mesterséges intelligencia, a verseny nem merül ki a drótpályán rángatott autók elleni küzdelemben - helló, PGR3 - itt keményebb szinten az ellenfelek igenis agresszívebbek, nem hagyják magukat leelőzni. Ami pedig a legjobb, az első rész oly zavaró hibája, a “belémjött az AI hátulról ezerrel” élmény már csak rettentő elvétve fordul elő.
Van azonban néhány dolog, mely mellett nem szabad szó nélkül elmenni. Első és legfontosabb: észrevettétek, hányszor szerepelt a tesztben az, hogy az “előző részhez hasonlóan”? Sokszor. Nem szép kimondani, de a játék újdonságait egy bővebb bekezdésben le lehet írni, és akkor még hosszú lére eresztettük. Van néhány zavaró grafikai hiba és hiányosság is, előbbiből szemezgetve előkerül némely autón a darabok rossz illesztése (közeli nézetben csúnya fekete csíkok bukkannak fel), vagy mikor a pilóta feje kanyarnál beledől az autó karosszériájába, utóbbiból a legfontosabb a pilótafülke hiánya, de a visszajátszások sem lettek azok a mindent vivő bajnokok. Nekem kicsit kevésnek tűntek a pályák. Igaz, van negyvenvalahány benne, de ez összesen egy tucat pályának a keveréke, melyeknek egy részét már az előző részben is (már megint le kellett írnom!) megcsodálhattunk.
Persze, a fizika állati, az egész játékmodell őrülten jó minden hibája ellenére - tessék csak a pontszámot meglesni - viszont a fentiek miatt megint van egy olyan érzésem, hogy a játék igazán csak az első rész híveit, valamint a kevéske most belépő, tuningolással elidőző rajongót fogja megszólítani. Ettől függetlenül a Forza Motorsport 2 a jelenlegi generáció legjobb versenyszimulátora, mely ha mást nem is, azt az érdemet biztosan magának tudja, hogy általa magasabb szintre emelkedtek az elvárásaink a kihívókkal szemben.