Street Fighter IV kóstoló - első rész

GhzSzabó Ákos2009.02.01. 18:16

Talán jól gondolom, hogy a Street Fighter sorozatot szinte senkinek sem kell bemutatni. De azért jöjjön a lassan hagyománnyá váló kérdésem: Tegye fel a kezét aki még soha egyetlen Street Fighter játékkal sem játszott! Valószínűleg meglepődök majd a válaszok láttán, mivel gyanítom jóval többen emelik majd a magasba a “2D-s verekedős játék szűz” mancsukat. Nos igen, az elmúlt 10 évben, sőt talán még több is az, nem igazán kategorizálhattuk a SF-t a mainstream játékok közé. Ennek rengeteg oka van, de engedelmetekkel ezek kifejtésétől a hely szűke miatt eltekintenék. Fussuk át inkább pár mondatban a most már 22 éves múltra visszatekintő sorozat legfontosabb állomásait.

Az első SF 1987 augusztusában látta meg a japán játéktermek neoncsöveit. Ebben ismerkedhettünk meg a sorozat azóta ikonná vált karakterével Ryu-val, aki itt még piros hajjal és jóval kevesebb mozgással rendelkezett. Relatíve sok, konkrétan 4 év várakozás után jelent meg 1991-ben a Street Fighter 2, amivel a sorozat örökre és végérvényesen beírta magát a videojátékok nagy történelemkönyvébe. Innováció volt az kérem szépen a köbön. Rengeteg (oké, konkrétan 8 de az akkoriban soknak számított) játszható karakter, fantasztikus mozgás repertoár, egyedi karakterek, brutálisan részletes sprite grafika és a mai napig fülbemászó midizene. A Capcom japán stúdiójában valami olyasmit alkottak ami örökre lefektette a verekedős játékok alapjait. Természetesen, ha egy üzlet beindul akkor nem nagyon van megállás. '91-től folyamatosan érkeztek az újabb részek, amik igazából csak kiegészítéseknek feleltek meg, hiszen egy laikus számára csak annyit jelentettek, hogy na még egy bőrlehúzás a sorozatról. Természetesen messze nem erről volt szó. Közben a “franchise” kinőtte önmagát és több anime / manga sorozat is született a témában. Az egyik legsikeresebb Anime ezek közül a Street Fighter Alpha volt, amiből aztán játék is készült (ami sokak szerint máig az egyik legjobb verzió).

Természetesen voltak mellékszálak is, mint például az EX sorozat, ami '96-ban az Arika (a korábban a SFII-n dolgozó, Akira Nishitani által alapított cég) és a Capcom közös produkciójaként ültette át a sorozatott a 3D világába. Az igazi folytatás azonban '97-ben érkezett meg a Street Fighter III személyében. Erről a részről elég talán annyit elmondani, hogy amikor a Street Fighter IV fő producerét Yoshinori Ono-t megkérdezték, hogy mért váltottak a jól bevált 2D-s játékmenetről, azt mondta, hogy úgy érezte a SF eredeti fejlesztőcsapata, hogy mindent kihoztak már a zsánerből a SFIII: Third Strike-al amit kitudtak. A játék HD grafikába való átültetésének pedig nem látták értelmét, hiszen mostanság debütált a Super Street Fighter II TURBO HD Remix (teszt róla a napokban az arcade.gamer365.hu-n) a két HD konzolon, így mivel egy grafikai tuning nem hozott volna szignifikáns játékmenetbeli különbségeket úgy gondolták, hogy teljesen új vizekre eveznek a látványvilágban.

Ne tévesszen meg senkit a számozás, a SF IV története a II és a III között játszódik. Sokat még nem tudunk róla, csupán annyi derült ki eddig, hogy a World Warrior Championship (ez a bajnokság adta a keretet a SF II-ben egymás püfölésére) utáni évben minden visszatér a régi kerékvágásba, azonban a nyugalmat furcsa dolgok zavarják meg. Emberek tűnnek el és furcsa sötét árnyak gyülekeznek a háttérben. Aki ismeri az eddigi SF történetét annak nem nehéz kitalálni, hogy az egyszer már felszámolt bűnszövetkezet a Shadaloo kezd újra feléledni. Ennek a szervezetnek volt a vezetője M.Bison, de mivel legyőzték a SF II-ben, elvesztette a hatalmát a szervezete felett és egy új főnők állt az élre, aki egyben a SF IV új főellensége, Seth.

Aki bővebben is megszeretne ismerkedni a SF történelmével annak ajánlom figyelmébe a már fentebb is említett Mangák és Animék beszerzését, mert azokból mindent kérdésére választ kaphat.

Természetesen az évek során a sorozat nem csak látványban és a karakterek számának a növekedésében, hanem a játékmenetben is folyamatos újításokkal szolgált. A Super SF 2 bevezette az úgynevezett “super támadást” amit akkor “süthettünk” el amikor a képernyő alján található csík teljesen feltöltődött. Ennek a brutálisan erős támadásnak a megjelenése alapjaiban változtatta meg a sorozatot, hiszen ha sikerült mondjuk vert helyzetből jókor időzítenünk, az egész küzdelmet meg fordíthattuk a javunkra. Ezeket a szupertámadásokat fejlesztették egyre tovább egészen addig míg a SF III-ban már minden karakternek legalább három állt a rendelkezésére. Az evolúció következő lépcsőfoka szintén a III-ban debütált, a Parry rendszer. Ez az új fajta védekezés lehetővé tette az ellenfél megállítását mondjuk egy kombó közben és a helyesen kivitelezett Parry mozgással való védekezés nem vett le semmit az energiánkból, ellentétben a sima védekezéssel. Csak magáról a Parry rendszerről lehetne írni egy komplett cikket, annyira részletes és összetett.

A SF IV azonban (sokak bánatára) elhagyta ezt a rendszert és bevezetett egy újat, az úgynevezett Fókusz támadást (a játék japán verziójában “mentési rendszer” néven fut). Ennek a lényege az, hogy a két középső gomb (tehát a közepes ütés és rúgás) egyszerre való lenyomásával kivitelezhetünk egy támadást aminek az ereje a lenyomva tartás időtartamától függ. Ha csak egy pillanatra akkor a támadás nem lesz túl erős és csak egy gyenge vagy egy közepes támadást tudunk úgymond “magunkba szívni” és nem tudunk kivitelezni egy ellen támadást. Igen jól értitek, a Fókusz rendszer lényege, hogy egy ellenünk indított támadás kombinációt megtudunk állítani egy időben bevitt fókusz támadással. Persze a dolog még ennél is összetettebb, hiszen, ha sikerül elég sokáig nyomva tartani a gombokat akkor a támadás nagyon erős lesz és ami a lényeg, kivédhetetlen. Persze elugrani el lehet előle, de a védekezés hatástalan. A rendszer másik szépsége, hogy ha elindítunk egy ilyen fókusz támadást akkor a bekapott támadások ugyan nem tántorítják meg a karakterünket, viszont az életerő csíkjából levonódnak. Azonban, ha sikeresen bevisszük a támadást akkor a közben levont energia visszatöltődik! Elég jól hangzik nem? A rendszer a játéktermi verziót szénné játszó fanok szerint remekül működik és saját tapasztalataim szerint is elképesztő élvezetessé teszi a harcot, hiszen győztes pozícióból is kikaphat az ember pillanatok alatt. Na de tovább is van, mondom még.

A “sima” speciális támadások (tehát például Ryu energia labdája) kivitelezése közben is átválthatunk fókusz támadásra! Persze csak akkor ha a lenti szuper energia csíkunk legalább félig van töltve. Ennek az a lényege, hogy ha mondjuk a speciális támadásunk animációja már elkezdődött, de látszik, hogy az ellenfél kifogja védeni vagy még rosszabb esetben egy ellentámadással hatástalanítja, akkor a már említett fókusz kombináció gyors bevitelével a támadásunk ellen irányított ellentámadást kontrázhatjuk meg egy fókusz támadással. Remélem érthető így elsőre, de ha nem, akkor sem kell aggódni hamar beletanul az ember.

Az utolsó újdonság a játékmenetben az úgynevezett “revenge/bosszú” vagy más néven ultra kombók megjelenése. Ez a támadás kapott egy külön kis kör alakú energia csíkot amit ha feltöltünk, ellőhetjük ezt a rendkívül látványos, sok ütés és rúgás kombinációból álló támadást, ami közben még az odáig fix kamera is látószöget vált, hogy a lehető leg látványosabb szemszögből követhessük nyomon az eseményeket. Remélem tisztán látszik mindenkinek, hogy ez a Street Fighter már nem az a sokak által (mármint az abszolút hozzá NEM értők által) lenézett SF ami régen volt. Igen, nincs minden karakternek 53 millió mozgása és 12 fajta dobása. Viszont a Street Fighter nem is erről, hanem a tökéletes időzítésről, a fantasztikus precizitásról és a pillanatra sem lankadható összpontosításról szól, mert ezek összessége alkotja meg azt az esszenciát ami milliónyi játékost rabul ejtett már az elmúlt években.

...és még nagyon nincs vége! Holnap folytatjuk, méghozzá a játék bőséges karakter-választékának részletes bemutatásával.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon, vagy buymeacoffee platformon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tcGF0cmVvbi1tcHVcIj5cbjxhIGhyZWY9XCJodHRwczpcL1wvcGF0cmVvbi5jb21cL2dhbWVyMzY1XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtYmcucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcm0ucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZ1wiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxzdHlsZT5cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1e1xuXHRvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47XG5cdHdpZHRoOiAzMDBweDtcblx0aGVpZ2h0OiAyMDBweDtcblx0cG9zaXRpb246IHJlbGF0aXZlO1xufVxuLi0tcGF0cmVvbi1tcHUgaW1ne1xuXHR0cmFuc2l0aW9uOiBhbGwgLjNzO1xuXHRwb3NpdGlvbjphYnNvbHV0ZTtcblx0dG9wOjA7IGxlZnQ6MDtcbn1cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1IGltZzpudGgtY2hpbGQoMSl7XG5cdGZpbHRlcjogYmx1cigycHgpO1xuXHR0cmFuc2Zvcm06IHNjYWxlKDEuMSk7XG59XG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDIpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoNHB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuXG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDEpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoMCk7XG5cdHRyYW5zZm9ybTogc2NhbGUoMSk7XG59XG48XC9zdHlsZT4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LWJnLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LXJtLnBuZyJdLCJ1cmwiOiIifQ==

Heti megjelenések

57 perce
1

Beautiful Desolation

Mit tennél, ha a jövőbe pottyanva egy lassan haldokló bolygót találnál furánál furább lényekkel és társadalmi berendezkedésekkel? A Beautiful Desolation hősei kezüket-lábukat törve próbálnának azonnal hazajutni. Switchen teszteltük a játékot.

19 órája
3

Csak kapkodod Geralt után a fejed: kedvcsinálón a The Witcher második évada

A Netflix tudja hogyan kell feltüzelni a népet. És kádból kilépős mozzanat is lesz a második évadban.

1 napja

A Bayonetta 3 létezik, állítólag...

A Nintendo Treehouse-os arcok adtak interjút, amiben elárulták a folytatás fejlesztésének állását.

1 napja
3

Guilty Gear Strive

1 napja
2

A Konami a Castlevania Advanced Collection-ön dolgozhat

Ausztrál korhatár-besorolási rendszerben tűnt fel a kiadvány.

1 napja
6

Augusztusban jön a Recompile

A metroidvania ihletésű platformer hamarosan debütál.

1 napja
1

Chivalry II

2 napja
1

Elő a jetpacket! Az Elex II ott folytatja, ahol az előd abbahagyta

A történet és a játékmenet is az Elex-re alapoz majd.

2 napja

Júliusban visszatérnek az A Plague Tale: Innocence patkányai

Újgenerációs frissítést kap az Asobo Studios testvérdrámája.

2 napja
4

Subnautica: Below Zero

A kezdetben kiegészítőnek szánt, majd folytatássá nyilvánított Subnautica: Below Zero nemrég elhagyta a Korai Hozzáférést, jómagam pedig az eredeti játék hatalmas rajongójaként lelkesen vetettem magam ismét a 4546B-es bolygó tengerének habjai közé.

2 napja
1

Ingyen ebéd: az Epicről szedhető az Overcooked 2

A Team17 főzőcskézős játéka lett az aktuálisan ingyen szedhető cím.

2 napja
3

A Back 4 Blood eleinte csak online zombivadászatot kínál majd

Az offline játékot elfelejthetik a magányos farkasok.

2 napja
2

Pofit villant a Sea of Thieves kráken szörnye

Davey Jones és Jack Sparrow mellett a kráken is bemutatkozik.

2 napja

Az Age of Empires IV összes birodalma bemutatkozott

Belépők a rómaiak és a ruszok.

2 napja
12

Senua nem siet: sokára fogunk a Hellblade II-vel játszani

A fejlesztő szerint még a teljes produkciós fázisban sincs a Senua's Saga projekt.

2 napja
4

Északi államokba reptet minket a Microsoft Flight Simulator

Play Jaja Ding Dong!

3 napja
2

A visszatérő MicroProse a Tiny Combat Arena-val reptet vadászgépet

Erre mondják, hogy robbanás a múltból!

3 napja
5

Vegyétek, amíg lehet: fizikai kiadásban is kapható a Chicken Police

Mi meg majdnem ráaludtunk a megjelenésre.

3 napja
1

A vámpírhölgy visszaszív: érkezik a BloodRayne Betrayal - Fresh Bites

A 2D-s epizód kap felújítást tíz évvel az eredeti után.

3 napja
2