Jet Set RadioTeszt

Remek lenne úgy kezdeni a Jet Set Radio tesztemet, hogy egy erőteljes bekezdést szánok annak, hogy miért is volt annyira fantasztikus a játék a maga korában, vagy hogy mennyire izgalmas, egyedi, elvont és egyben felszabadító jellegű zenéje is volt. Ezt a részt már csak azért sem lennék képes megírni, mert nem szokásom zenéről ilyen formátumban írni - nem is tudnék. Szubjektív téma ugyanis, amit lehet feszegetni oldalakon át, de a nap végén úgyis a meghallgatás után mindenki maga dönti majd el, hogy újra és újra elindítja-e az adott számot, vagy hümmög egyet, és átkapcsol másik adóra. Már ha lennének még rádiók, ugyebár. Vannak? A Jet Set Radiónak azonban nincs szüksége nosztalgiázásra: a játék ugyanis ma is megállja a helyét a digitális kiadások egyre keményebb felhozatalában. És ez többet mond minden dicsérő szónál.

A Jet Set Radio eredetileg Dreamcastre jelent meg, a konzol képességeit egyedi módon kihasználó, és az elsők közt érkező cel shaded grafikával, egyedi zenei kínálattal és a graffiti köré felépített játékmenettel. Maga a rendszer pofonegyszerű: minden pályán útnak indulunk a GG klán valamelyik tagjával, aztán görkörizás közben szépen fújni kezdünk. Nem csak úgy bele a vakvilágba, hanem a megadott pontokra (ezeket piros nyíl jelzi). Ezek közül három típussal találkozunk: az egyik a ravasz egyszeri billentésére már el is készült, a közepeshez három flakon kell, és néhány egyszerű mozdulatot (nyilak, félkörök, egész körök) kell megtennünk a graffiti elkészítéséhez - a legnagyobb darabhoz pedig még több flakon, és háromszor ennyi manuálisan bevitt mozdulatra lesz szükség. A rendfenntartó erők persze nem nézik jó szemmel ténykedésünket: minél több felületet taggeltünk le, annál nagyobb erőkkel jönnek. A kihívás? Megtalálni az ideális útvonalakat, aminél még a legnagyobb nehéztüzérség mellett is befejezhetjük a munkálatokat. Ezernyi trükköt lehet ilyenkor alkalmazni, a félig befejezett graffitiktől kezdve a gyors menekülési útvonalak tervezésén át egészen odáig, hogy egyszerűen a legkisebb graffitiket hagyjuk csak hátra, így nem lőnek minket szénné, miközben valami bonyolult mintát próbálunk felfújni Tokio-To falaira. Ennyi? Ennyi!

Indulhat a buli: elkezdődik a pálya, megszólalnak a fergeteges zenék, és akaratlanul is hümmögni kezdjük a nótát - majd suhanni kezdünk. Bumm, 2012-es sínjátékok, helló: a Jet Set Radio még a valódi játékok csoportjába tartozik, ahol nem vezetnek minket kézenfogva - így szinte bármilyen bukkanó, nagyobb tereptárgy vagy akadály azonnal felborítja, de legalábbis lelassítja hősünket. Mi a teendő? Megtanulni játszani! Az irányítás elsőre szokatlannak tűnhet, pedig valójában semmi gond nincs vele: egyszerűen csak pontos. Ha egy falról akarunk visszapattanni, akkor valóban be kell lőni az irányzékot. Ha hibátlanul akarunk suhanni, akkor kövessük a hosszú, egyenes felületeket a csúszás kedvéért. Ha nem akarunk minden percben kétszer lezuhanni, akkor kitanuljuk karaktereink érdekesebb ugrásait. Néhány óra játék után biztosan belerázódunk majd a játékba, onnantól kezdve pedig már az elért eredményeink javítása jelenti majd a kihívást, nem az irányítás. A Jet Set Radio ezen a fronton is remekül megállja a helyét - bár tény, hogy az elején szokni kell. Itt a sínekre mi huppanunk rá, ha úgy tartja úri kedvünk, nem a fejlesztők kötöznek minket azokra.

Kifejezetten jól tartotta magát a Jet Set Radio látványvilág szempontjából. Az Xbox 360-as verziót teszteltük, ahol belassulások itt-ott valóban akadtak (Slim X360, 250gb hdd - csak a miheztartás végett), de a játékmenetre valóban csak az Achievementek felbukkanása volt hatással, ami erős tíz másodpercekre kényszeríti térdre minden egyes alkalommal. A két-három délután alatt könnyedén végigvihető játékban nem az akadások, és nem az itt-ott furcsán viselkedő textúrák (remegés, boogie a falakon) voltak túlsúlyban, hanem a problémamentes, 2012-ben is abszolút vállalható szórakozás. A Jet Set Radio kevés problémával rendelkező, kifejezetten olcsó (10 dolcsi, illetve 800 ms pont) játék, amit, ha fogékony vagy az ilyesmire, már csak Hideki Naganuma egyedi zenei aláfestése miatt is érdemes megvásárolni - ha pedig bejön maga a játék, akkor duplán jól jársz majd. Az igazán elszánt rajongók pedig a végigjátszás után is ellesznek: kezdődhet a pályák betanulása, a legjobb értékelés utáni hajsza - az pedig nem két perces elfoglaltság lesz...

Olcsó, még mindig eszméletlen hangulattal bíró, és az elejétől a végéig szórakoztató retro a Jet Set Radio. És nem úgy retro, hogy félve veszed elő, ha senki nem látja, hanem úgy retro, hogy meglepődsz azon, hogy miért nem nagyon sikerült ezt másoknak megismételni az elmúlt több, mint tíz évben - az eredeti fejlesztőket is beleértve. Ha szereted az ügyességre építő játékmenetet, nem taszít a graffiti és a különleges zene, akkor a JSR remek választás lesz.