ConscriptTeszt

Sokan azt mondják nem lehet igazán jó első világháborús játékot csinálni, mert az unalmas lenne, és amúgy sem érdekelne nagyobb tömegeket a lövészárkok statikussága és a több hónapon át tartó ütközetek. Engedtessék meg, hogy ezt a gondolatot kertelés nélkül bullshitnek bélyegezzem, és erre a Conscript az élő példám. Minden, de tényleg minden, ami eszünkbe jut az első világégéssel kapcsolatban, úgy belesűríthető néhány órába, hogy semmi hiányérzetünk ne maradjon utána, mégse érezzük azt, hogy közhelyek halmaza az egész. Lövészárkok, föld alatti bunkerek, hosszú szögesdrót kerítések, elfeledett, majd újra felfedezett francia erődök, sártenger, patkányok mindenfelé, leszakadt végtagok, megőrült harcostársak... Az időpont 1916 közepe, a helyszín Verdun. Aki esetleg nem ismeri a történelemnek ezt a szeletét, a tíz hónapos küzdelem során közel háromnegyed millió, zömében francia és német katona esett el itt, jelentős részük húsz év alatti volt. A Conscript megpróbálja az időszakot minél több aspektusán keresztül bemutatni, legyen szó a személyes kapcsolatokról (a főhős megsérült testvérét keresi a harctéren), a csatáról (többször kell visszavernünk nagyobb támadásokat) vagy az őrült harctéri viszonyokról (engem az első végigjátszás után a sajátjaim úgy agyonlőttek, mint egy kutyát). És ahogy említettem, mindez a Resident Evil mechanikáit idéző formában van prezentálva, mintegy tizennégy órában.

A fix kamerás, felső nézetes Conscript nagyon jó ütemben adagolja a harcot, a felfedezést és a nyugisabb részeket, bár összességében elmondható, hogy francia katonaként itt minden ellenünk fordulhat, legyen szó a mindenhol jelen lévő patkányokról (néha nehezebb ellenük, mint a németek ellen, érdemes egy lapáttal agyonverni őket, vagy inkább menekülni), az elgázosított zónákról, vagy akár az időnként ellenséges bajtársakról. Kíváncsi voltam, hogy felvonultat-e klasszikus horror-, esetleg természetfeletti elemeket a játék, de nincs itt igazából semmi csalás, a háború autentikus bemutatása a valódi borzalom, és ha önmagában nem lenne jó a Conscript (de az!), a hangulata még akkor is lehengerlő lenne. A földig bombázott városok, a cuppogó, saras mocsarak, a támadások következtében kettészakadt testek úgy mesélnek a háború borzalmairól, hogy nem tolják az arcodba a propagandát, nem erőltetnek semmit, csak bemutatják azt a mocskot, amivel jó egy évszázada az Észak-Francia régióban bárki találkozhatott. A legmegrázóbb jelenet számomra (a saját, szerintem igazságtalan agyonlövetésem után) mégis az volt, amikor egy lelőtt német katona után láttam a földön a lootot jelző csillogás-effektet, majd saját tettemen el sem gondolkodva (hullarablás, minden videojátékban legális, nem?) rá is vetettem magamat, reménykedve, hogy végre kötszert vagy lőszert találok. A halottnál a négy éves kislányát ábrázoló fénykép volt, amit olyan sebességgel dobtam el, mintha égetné a kezemet...

A Conscripten érződik, hogy egyemberes projekt (készült is vagy hét évig), annak minden pozitívumával és negatívumával. Végig világos a vízió, látszanak a megalkuvásoktól mentes design döntések (itt aztán nem volt marketinges vagy projektvezető, aki megálljt parancsolt volna bárminek) és az, hogy hihetetlen pontossággal át van gondolva minden játékelem és történés. Vannak tárgyak, amelyek öt órával megtalálásuk után nyernek jelentőséget, de a négy különböző befejezésnél is készüljünk arra, hogy számítanak az első fél óra döntései is. Mégis akadnak pontok, ahol egy kicsit feszesebb design jót tett volna a játéknak. A tizennégy órás játékidő kicsit hosszú, fókuszáltabban elmesélve nyolc-tíz óra szerencsésebb választás lett volna, kicsit kevesebb backtrackinggel, jobb tárgymenedzsmenttel és kicsit pontosabb térképezéssel. Semmi komoly probléma nincs, de a játékmenet nem mindig tud felnőni a hangulathoz, utóbbi területen ugyanis olyan magasan van a mérce, hogy azt nehéz megugrani.

Ennek fényében a harcrendszer lehetett volna egy kicsit precízebb és bugmentesebb, ha már a játék jelentős részét azzal töltjük, hogy másokat ölünk, a hátuk mögé lopózunk vagy lőszer hiányában elbukfencezünk a felénk tartó lövések útjából. Habár lehet lopakodni, de néha minden előzetes jel nélkül vesznek észre minket, a falakon keresztüllövés pedig szintén mindennapos, persze csak ellenünk. Ezek kellemetlen, idegesítő hibák, amik a játék átlagosnál magasabb nehézsége miatt fogcsikorgatós élményt garantálnak, elsőre a négyből a második, esetleg a harmadik nehézségi szintet ajánlom csak tiszta szívvel, utóbbinál már olyan nehéz a mentések menedzselése, hogy néha negyed órákat simán újrajátszatnak velünk, ami meg ugye kinek kellemes már manapság.