Persona 5

ne5hVáradi Dániel2017.04.14. 19:30

A jótett mindig elnyeri méltó büntetését. Hasonló cipőben jár Főhősünk is (a névtelenség nem véletlen), aki hamar megtapasztalja, hogy mivel is jár, ha rossz emberrel akadunk össze. Javítóintézet, iskolaváltás, kirendelt felügyelet, van itt minden, ami egy egészséges kamasz élet alapját képezi. Mindezeket tetőzendő szokatlan természetfeletti események megmagyarázhatatlan sora is kezdetét veszi, mi pedig nem meglepő módon az események kellős közepébe csöppenünk, ráadásul még egy egészen kitekert valóságba is belépőt válthatunk.

Dióhéjban ennyi képezi a Persona 5 történetének vázát, a részletek fejtegetésébe pedig nem is merészkedünk, hiszen a játék sok eleméhez hasonlóan ez is fokozatosan kerül bemutatásra, magyarázásra és elmélyítésre. Ezen megoldásnak köszönhetjük, hogy bizonyos tekintetben a játék teljes egésze felér egyfajta oktatómóddal is; bár egy ponton túl a program hosszabb pórázra enged minket, időről-időre kiveszi a kezünkből a gyeplőt, új tippeket, trükköket ad, korábban már ismert elemeket bővít és magyaráz újból el.

A Persona 5 tevékenységeit két nagy csoportba oszthatjuk, melyek ugyan függetlenek egymástól, mégis kapcsolódnak egymáshoz, mi több, a másikra épülnek. Elsőként itt van a dungeon crawler oldal, mely a játék történetének előrelendítéséért felel. Ezek a missziók felépítésükben azonosak, vagyis a cél mindig a terep felderítése, opcionálisan loot gyűjtése, a végső kincs megkeresése, majd távozás a zsákmánnyal. Természetesen a dolgunk nem ilyen egyszerű, hiszen menet közben folyamatos harcokra kell készülnünk és a hőn áhított kincset is mindig komolyan őrzik és védik. A harcrendszer alapja klasszikus JRPG-metódus, vagyis felváltva támadunk mi és az ellenfél. A csavart a perszónák és a képességeik viszik a buliba. Durván leegyszerűsítve, ezek a démoni kivetülések képezik a varázslatokat, amikkel kiegészíthetjük a közelharci és távolsági támadásainkat. A duplacsavar pedig ott jön be a képbe, hogy az ellenfeleink is "personák", így egy kő-papír-olló rendszer alakul ki, ahol az egyes ellenfelek ellen más és más taktikát kell bevetnünk, ügyesen kombinálva a csapatunk tagjainak adottságait. Csapatunk pedig népes lesz, igaz ebből mindig csak egy kvartettet dirigálhatunk, vagyis három segítővel ugorhatunk fejest az összecsapásokba. A harcok között azonban bármikor lecserélhetjük a tagokat, hogy mindig a legjobb felállásban várjuk az ütközeteket. A leosztást pedig célszerű időről-időre felülbírálni, hiszen nem csak a folyamatosan megnyíló új képességek miatt, de a folyton változó ellenfelek miatt is rákényszerülünk, hogy átértékeljük a korábbi stratégiákat. Erre csak rátesz az, hogy társainkkal ellentétben az általunk irányított Néma Levente nem csak egy personát birtokolhat, a különböző típusú lények birtokában tehát könnyebben variálhatjuk a kezdő négyesünket.

A másik nagy részegység a közösségi életünk és ezzel egyidejűleg az egyre gyarapodó csapatunk tagjaival való kapcsolatok egyengetése. Ennek szerepe kettős, egyrészt a szabadidős tevékenységek során növelhetjük ezen a téren értékeinket öt kategóriában, valamint a csapattagokkal közösen eltöltött idő során mélyíthetjük velük a bizalmat. Utóbbinak pedig nagy szerepe lesz, hiszen minél magasabb szintre tornázzuk velük a kapcsolatunkat, annál több aktív és passzív bónuszt kaphatunk tőlük a harcok során és azon kívül is. Érdekesség, hogy nem pusztán a velünk tartó segítőkkel tölthetünk időt és ápolhatjuk a viszonyt, megannyi partvonalas tag is brigádunk részét képezi, akik a harcok közben ugyan nem szolgálnak hasznos képességekkel, azonban nem írhatjuk le a tőlük érkező áldásokat sem.

A fenti kettő mechanikát pedig az időmenedzsment intézménye foglalja tökéletes keretbe. Ennek értelmében minden tevékenységünk a szűkös szabadidőnkből emészt fel, így mindig résen kell lennünk, mire is fordítunk figyelmet. Készülünk az évközi vizsgákra, hogy jó benyomást tegyünk a nevelőnknél és biztosítsuk a nyugodt felvigyázást? Suli után összefutunk a haverokkal, hogy közösen mozizzunk? Esetleg betámadjuk az éppen aktuális dungeont, hogy még a határidő előtt biztosítsuk az akció zavartalan kivitelezését? Ilyen és ehhez hasonló kérdések minden nap elő fognak kerülni, ráadásul a dolgokat csak tetézi, amikor bizonyos esetekben még a határidők is szorítanak bennünket.

Korábban már szó esett a központi elemnek számító dungeonök kipucolásáról, azonban vissza kell kanyarodnom hozzájuk, ugyanis két mechanika mindenképpen szót érdemel. Az első a már némileg taglalt harcrendszerhez köthető, melyben az ellenfél gyenge pontjainak kiaknázása a leghasznosabb segítőnk. Ehhez a Japánban népszerű elementális kő-papír-olló rendszert kell kiismernünk, mindezt kiegészítve a fizikai és távolsági támadásokkal. Ha minden ellenfelünket egyidejűleg sikerül kifektetnünk gyenge pontjuk sebzésével, dönthetünk arról, hogy egy erőteljes frontális támadással jutalmazzuk őket, esetleg leállunk alkudozni velük. Mindkettőnek nagy szerepe van az előmenetelünkre, azonban nem célszerű csak egyik vagy másik megoldást alkalmazni. A másik elem az eddig nem részletezett fedezékrendszer, mely legalább annyiszor fog segíteni minket, mint hátráltatni. Ennek segítségével bizonyos tereptárgyakhoz lapulva szlalomozhatunk az őrszemek között gyakorlatilag láthatatlanná válva a számukra és egy jól időzített támadással rajtuk ütni, esetleg szorult helyzetben teljesen elkerülni őket. Eme játékelem orbitális hátránya, hogy ilyenkor meglehetősen korlátolt mértékben tudjuk a kamerát kezelni, sokszor nehéz és frusztráló szituációkba kényszerítve magunkat.

És hogy ne csak a harchoz és a dungeonhöz kanyarodjak vissza, a szabadidős tevékenységek kapcsán is ki kell térnem egy-két apróságra. Egyik ezek közül, hogy bizonyos tevékenységek vagy lehetőségek használatához elengedhetetlen, hogy közösségi értékeink (tudás, erő, képzettség, kedvesség, sárm) megfelelő szinten legyenek, enélkül esélyünk sem nyílik az adott tennivalóra. Ezen területeken megannyi elfoglaltsággal tudunk fejleszteni, azonban ez is az oly' drága és értékes időnkből emészt fel - a tervezéssel kapcsolatos zsonglőrködés tehát itt is visszaköszön. Ha pedig ennyi nem lenne elég, még a tudatalatti világ egyre mélyebb bugyraiba is alászállhatunk, hogy megbízásokat teljesítsünk és értékes jutalmakkal gazdagodjunk.

És ezzel elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor is a játék egyik legnagyobb negatívumának kell, hogy hangot adjak. Ez pedig sajnálatos módon pont a mindent átlengő és behatároló időkeretünk kényes beosztásához kapcsolódik. Ahogy egyre inkább kibontakozik a történet, gyarapodik kis tolvaj bandánk, úgy kapjuk az újabbnál újabb tevékenységekhez a hozzáférést, nyílnak meg korábban nem látott opciók. Éppen emiatt különösen fájó, hogy az általában szabad éjszakáink jelentős részében semmilyen tennivalót nem végezhetünk, olyannyira, hogy a szállásunkon elérhető lehetőségek (tárgyak készítése, olvasás, edzés) is tiltott cselekednek minősülnek. Hasonlóan frusztráló tud lenni, amikor mindenféle előzetes értesítés nélkül napok, esetleg hetek telnek el úgy, hogy kizárólag csak a kötelező teendőkkel foglalkozhatunk, teljesen megfosztva minket a szabad akarattól.

Hogy elejét vegyem a negatív élnek, rögtön meg kell említenem azokat az elemeket is, amikben viszont kimagaslóan teljesít az új Persona. Ezek egyike a pályadizájn, ami a dungeonöket jellemzi. Bár felépítésükben mind egyeznek, hiszen végső soron többszintes, némileg labirintusszerű helyszínekről beszélünk, mindegyikük merőben eltér a többitől, ezt pedig az adott terület főellenfelének köszönhetjük, hiszen ezen színterek mind a személyiségeik kivetülései. Hasonlóan csak szuperlatívuszokban beszélhetünk a szinkronokról (igen, az angolról is, még ha egy-két orgánum némileg el is marad a japán társától), a szinkronszínészek kitettek magukért, bár ez bizonyos tekintetben elvárható is volt. Szintén elismerő szavakat érdemel a csapat- és szabadidőmenedzselési rendszer, ráadásul egy ponton túl a lehetőségek még össze is kapcsolódnak, így egyidejűleg több fronton is fejlődhetünk, mind egyéni, mind csapatszinten. Nem esett még szó a karakterekről (pedig akár egy külön cikket is megérdemelnének), akikkel kapcsolatban a készítők ugyan nem vállaltak túl nagy kockázatot, viszont talán pont emiatt olyan jó köztük a kémia. Majd' az összes sztereotípia felvonul, amit egy animétől (vagy akár a való élettől) elvárnánk: iskola szépe, osztály bajkeverője, éltanuló, hallgatag művészlélek, zárkózott zseni, egyszóval azok a karaktertípusok, akik már-már kötelezőnek számítanak, és pont ennek a tankönyvi megoldásnak köszönhetően működik olyan jól a dinamika a tagok között.

A Persona 5 remekül kitervelte, hogy belopja magát a szívünkbe, azonban a nagy ötletelés közepette pont annyira sikerült elgáncsolnia saját magát, hogy ne nevezzük tökéletes sikernek az akciót. Az alapmechanikákhoz köthető problémákat és nehézségeket pedig még a legnagyobb mestertolvaj sem tudja elorozni a szemünk elől, ám mindezen hibái ellenére is egy kiemelkedő JRPG-t köszönthetünk személyében. Csak Morgana ne pofázna annyit a kielégítő alvásról.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon, vagy buymeacoffee platformon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tcGF0cmVvbi1tcHVcIj5cbjxhIGhyZWY9XCJodHRwczpcL1wvcGF0cmVvbi5jb21cL2dhbWVyMzY1XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtYmcucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcm0ucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZ1wiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxzdHlsZT5cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1e1xuXHRvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47XG5cdHdpZHRoOiAzMDBweDtcblx0aGVpZ2h0OiAyMDBweDtcblx0cG9zaXRpb246IHJlbGF0aXZlO1xufVxuLi0tcGF0cmVvbi1tcHUgaW1ne1xuXHR0cmFuc2l0aW9uOiBhbGwgLjNzO1xuXHRwb3NpdGlvbjphYnNvbHV0ZTtcblx0dG9wOjA7IGxlZnQ6MDtcbn1cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1IGltZzpudGgtY2hpbGQoMSl7XG5cdGZpbHRlcjogYmx1cigycHgpO1xuXHR0cmFuc2Zvcm06IHNjYWxlKDEuMSk7XG59XG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDIpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoNHB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuXG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDEpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoMCk7XG5cdHRyYW5zZm9ybTogc2NhbGUoMSk7XG59XG48XC9zdHlsZT4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LWJnLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LXJtLnBuZyJdLCJ1cmwiOiIifQ==

Firegirl megmenti a rászorulókat!

A játék alcíme: Hack and Splash! Ez sok mindent elárul!

2 perce

Guerrilla Collective: második nap

Idén is két alkalommal jelentkezik a Media Indie Exchange által megrendezésre kerülő digitális Showcase műsor. A második nap ma 17:00 órától!

2 órája
1

EDGE #360 pontszámok

A szőrös főszereplőkkel nem tudott megbékélni a neves angol magazin, de egy-két váratlan indie gyöngyszemre azért felhívhatják a figyelmünket!

3 órája
5

Kiszivárgott a Mario + Rabbids: Sparks of Hope!

Először egy kóbor listán tűnt fel a név, de mostanra a hivatalos Nintendo adatlap is felkerült. Valószínűleg este megkapjuk az első trailert is!

3 órája
1

Dinamikus időjárással és napszakváltozással jön az Elden Ring

A Bandai Namco pedig már most nagy terveket dédelget a játékkal kapcsolatban.

8 órája
3

Minden egy helyen

Bár az E3 idén is kicsit rendhagyó formában zajlik, bejelentések azért akadnak bőven. Ezeket gereblyézzük most egy helyre.

17 órája

Itt az első hosszabb animáció a The Cuphead Show-ból

Rajzfilmes stílusú játék, amiből végül tényleg rajzfilm készül.

17 órája
2

Gamer365 Podcast #202106

18 órája

A Netflix egy komolyabb kedvcsinálót mutat a Witcher második szezonjából

Cirivel a főszerepben. + Witchercon!

19 órája

Tribeca Games Spotlight

A Tribeca Festival az idén már elhagyta a nevéből a “Film” tagot és teljesen megnyitotta a kapuit a narratív videojátékok előtt.

21 órája
5

Szépen csendben megjelent a Star Wars Jedi: Fallen Order nextgen változata

Ez az E3-időszak első komolyabb árnyék-megjelenése.

23 órája
4

Iskolát menedzselhetsz a Two Point Campus kampuszán

Ha Sintér iskolaigazgató babérjaira törnél...

1 napja
2

Suliba és skate-parkba invitál a Hot Wheels Unleashed

Friss gameplay videókon dübörögnek a zsebjárgányok!

1 napja
2

Wholesome Direct 2021 nyár

Szombat este 19:00 órakor indul a Wholesome Direct, ahol főszerepbe emelik a jókedvet és a kellemes hangulatot.

1 napja

Korai nyílt bétával támad augusztusban a Back 4 Blood zombiserege

Trailert is tudunk mutatni a henteléshez!

1 napja

Nyáron bontja szárnyait a Monster Hunter Stories 2: Wings Of Ruin

Új előzetes igyekszik meghozni a kedvet a jövő hónapban érkező JRPG-hez.

1 napja

A túlvilág rémével támad a The Dark Pictures Anthology: House of Ashes

A sorozat következő darabja a megjelenési dátum mellé egy gyűjtői kiadást is kapott.

1 napja

Ősszel mesél a Tales of Arise

Szeptemberben szervezhetjük a csapatot, hogy megóvjuk Elde Menancia békéjét.

1 napja
1

Eleven és Hopper is feltűnik a SMITE Stranger Things bővítményében

Megmondták, hogy a Netflix új utakat keres a játékok felé, nem?

1 napja
2

Még idén megküzdünk a gonosz halottakkal az Evil Dead: The Game-ben

Multiplayer akció Ash főszereplésével. Groovy!

1 napja