Borderlands: Game Of The Year Edition

ne5hVáradi Dániel2019.04.19. 12:00

A Gearbox látványosan igyekszik felfevezetni a Borderlands 3-at, hiszen nem pusztán a Handsome Collection és a nemrég kiadott Borderlands 2 VR kap ilyen-olyan extrákat, de a régóta pedzegetett és várt első rész is újra berobbant a köztudatba. Ezzel pedig a csapat egyúttal be is mutatja, azt a közel 10 évvel ezelőtti ötletet, ami nem pusztán a stúdió egyik legnagyobb dobása lett, de olyan címeknek ágyazott meg, mint a Destiny, a Division vagy épp az Anthem.

Meglehetősen szokatlan élmény ennyi idő után ismét visszatérni Pandora egysíkú, sivatagos tájaihoz. Dacára annak, hogy az első rész sok tekintetben a sorozat leggyengébb darabja, bőven tartogat olyan elemeket, amik már könnyen a feledés homályába vesztek, ráadásul ezek mellé megannyi mechanika társul a későbbi epizódokból. Ennek köszönhetően a Borderlands GOTY kiadása egy ismerős ismeretlen, aminek hála még azokat is képes meglepni, akik kivülről tudták az összes trükkjét.

Az első és szó szerint legszembetűnőbb változás a 4K-s és UHD textúrákkal felvértezett látvány, azonban a csapat nem érte be némi grafikai tuninggal, ennél jóval tovább mentek. A sorozat összképének egységesítése érdekében például teljesen lecserélték Angel karaktermodelljét, aki így már sokkal jobban emlékeztet a második részben megismert alakjára. Hasonló átdolgozáson estek át a boltok, és a táskánk egyes elemei, ahogy a lőszerek is teljesen átdolgozott modelleket kaptak. A koronát az egészre pedig az állítható látótávolság (Field of View) teszi fel, mely funkció szerencsére a konzolos portokból sem maradt ki.

Ezzel együtt pedig a Borderlands 2 sok, kényelmi szempontból nem elhanyagolható eleme vándorolt át az első részbe. Ilyen például a földön található cuccok automatikus begyűjtése (régebben ezt manuálisan kellett megtennünk minden egyes alkalommal), valamint a könnyebb tárgymenedzselést elősegítő kijelölő rendszer implementálása, mellyel lezárhatjuk azokat a cuccokat, amiket semmiképpen sem szeretnénk eladni vagy kidobni, illetve egy gombnyomással eladhatjuk az összes nálunk lévő "szemetet," már amennyiben előtte ebbe a kategóriába pakoltuk őket.

Ennyi nem elég? Oké, mert van még itt más is. Például az első rész egyik sokat kritizált problémájának, az iránytűnek a kibővítése, hiszen az újrakiadásban már lehetőségünk van a 2-ből ismerős minitérképet is használni, ezáltal lényegesen könnyebb az egyes helyszíneken való tájékozódás. A közlekedés kapcsán is kaptunk egy újdonságot, amennyiben egyedül pattanunk volán mögé, lehetőségünk van az ellenfelek kijelölésére, így hatékonyabban irthatjuk őket a járgányokra pakolt fegyverekkel.

A lista pedig még mindig nem véges, hiszen az egyik legnagyobb újdonságként bekerült a játékba a Shift támogatás, vagyis mostantól az első rész esetében is vadászhatjuk az aranykulcsokat adó kódokat, melyekkel aztán a speciális aranyládát nyithatjuk ki jobbnál jobb loot reményében. Ha pedig szerencsénk van, a kódok nem pusztán jobb arzenálhoz juttatnak minket, hanem a szintén újdonságként behozott, a karaktereket egyedivé tevő headek számát is növelni tudjuk a kezdésként elérhető 6 változat mellett.

Ezek után csak érintőlegesen kell szót ejteni azokról az elemekről, amik csak azoknak lesznek újdonságok, akiknek a Borderlands eredeti verziója kimaradt. Ilyenek a fegyvertípusok használatával megnyíló passzív bónuszok (amiket a mai napig visszasírok, a későbbi részek is megkaphatták volna), a csak boltokból vásárolható lőszernövelés, illetve a kizárólag sérült Claptrap robotok javításával elérhető táskabővítés.

A Borderlands: Game Of The Year Editionje azon ritka újrakiadások egyike, amit bárkinek lehet ajánlani. Ha az eredeti változat kimaradt, a későbbi részek áramvonalasításainak köszönhetően ugyanazt az élményt kapod, mint a Handsome Collection részeinél. Ha pedig már 2009-ben is nagyban lootoltál, a már említett átdolgozások szintén üdítően hathatnak. Ráadásul ne felejtsük el azokat a mechanikákat, amik a folytatásokra kikoptak és amik újra megismerése szintén újdonságként hathat.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon, vagy buymeacoffee platformon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tYnV5bWVhY29mZmVlLW1wdVwiPlxuPGEgaHJlZj1cImh0dHBzOlwvXC9idXltZWFjb2ZmZWUuY29tXC9nYW1lcjM2NVwiIHRhcmdldD1cIl9ibGFua1wiPlxuXHQ8aW1nIHNyYz1cIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LWJnLnBuZ1wiPlxuXHQ8aW1nIHNyYz1cIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LXJtLnBuZ1wiPlxuXHQ8aW1nIHNyYz1cIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDZcL2J1eS1tZS1hLWNvZmZlZS5wbmdcIj5cbjxcL2E+XG48XC9kaXY+XG48c3R5bGU+XG4uLS1idXltZWFjb2ZmZWUtbXB1e1xuXHRvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47XG5cdHdpZHRoOiAzMDBweDtcblx0aGVpZ2h0OiAyMDBweDtcblx0cG9zaXRpb246IHJlbGF0aXZlO1xufVxuLi0tYnV5bWVhY29mZmVlLW1wdSBpbWd7XG5cdHRyYW5zaXRpb246IGFsbCAuM3M7XG5cdHBvc2l0aW9uOmFic29sdXRlO1xuXHR0b3A6MDsgbGVmdDowO1xufVxuLi0tYnV5bWVhY29mZmVlLW1wdSBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDEpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoMnB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuLi0tYnV5bWVhY29mZmVlLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDIpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoNHB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuXG4uLS1idXltZWFjb2ZmZWUtbXB1OmhvdmVyIGltZzpudGgtY2hpbGQoMSl7XG5cdGZpbHRlcjogYmx1cigwKTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxKTtcbn1cbjxcL3N0eWxlPiIsImltYWdlcyI6WyJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzA2XC9idXktbWUtYS1jb2ZmZWUucG5nIiwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNlwvcGF0cmVvbi1tcHUtYmcucG5nIiwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNlwvcGF0cmVvbi1tcHUtcm0ucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuYnV5bWVhY29mZmVlLmNvbVwvZ2FtZXIzNjUifQ==

Guerrilla Collective: második nap

Idén is két alkalommal jelentkezik a Media Indie Exchange által megrendezésre kerülő digitális Showcase műsor. A második nap ma 17:00 órától!

1 órája

EDGE #360 pontszámok

A szőrös főszereplőkkel nem tudott megbékélni a neves angol magazin, de egy-két váratlan indie gyöngyszemre azért felhívhatják a figyelmünket!

1 órája
5

Kiszivárgott a Mario + Rabbids: Sparks of Hope!

Először egy kóbor listán tűnt fel a név, de mostanra a hivatalos Nintendo adatlap is felkerült. Valószínűleg este megkapjuk az első trailert is!

2 órája

Dinamikus időjárással és napszakváltozással jön az Elden Ring

A Bandai Namco pedig már most nagy terveket dédelget a játékkal kapcsolatban.

7 órája
3

Minden egy helyen

Bár az E3 idén is kicsit rendhagyó formában zajlik, bejelentések azért akadnak bőven. Ezeket gereblyézzük most egy helyre.

16 órája

Itt az első hosszabb animáció a The Cuphead Show-ból

Rajzfilmes stílusú játék, amiből végül tényleg rajzfilm készül.

16 órája
2

Gamer365 Podcast #202106

17 órája

A Netflix egy komolyabb kedvcsinálót mutat a Witcher második szezonjából

Cirivel a főszerepben. + Witchercon!

18 órája

Tribeca Games Spotlight

A Tribeca Festival az idén már elhagyta a nevéből a “Film” tagot és teljesen megnyitotta a kapuit a narratív videojátékok előtt.

20 órája
5

Szépen csendben megjelent a Star Wars Jedi: Fallen Order nextgen változata

Ez az E3-időszak első komolyabb árnyék-megjelenése.

21 órája
4

Iskolát menedzselhetsz a Two Point Campus kampuszán

Ha Sintér iskolaigazgató babérjaira törnél...

1 napja
2

Suliba és skate-parkba invitál a Hot Wheels Unleashed

Friss gameplay videókon dübörögnek a zsebjárgányok!

1 napja
2

Wholesome Direct 2021 nyár

Szombat este 19:00 órakor indul a Wholesome Direct, ahol főszerepbe emelik a jókedvet és a kellemes hangulatot.

1 napja

Korai nyílt bétával támad augusztusban a Back 4 Blood zombiserege

Trailert is tudunk mutatni a henteléshez!

1 napja

Nyáron bontja szárnyait a Monster Hunter Stories 2: Wings Of Ruin

Új előzetes igyekszik meghozni a kedvet a jövő hónapban érkező JRPG-hez.

1 napja

A túlvilág rémével támad a The Dark Pictures Anthology: House of Ashes

A sorozat következő darabja a megjelenési dátum mellé egy gyűjtői kiadást is kapott.

1 napja

Ősszel mesél a Tales of Arise

Szeptemberben szervezhetjük a csapatot, hogy megóvjuk Elde Menancia békéjét.

1 napja
1

Eleven és Hopper is feltűnik a SMITE Stranger Things bővítményében

Megmondták, hogy a Netflix új utakat keres a játékok felé, nem?

1 napja
2

Még idén megküzdünk a gonosz halottakkal az Evil Dead: The Game-ben

Multiplayer akció Ash főszereplésével. Groovy!

1 napja

Metálcsigák taktikusan: bejelentették a Metal Slug Tactics-et

A '90-es évek egyik ismert szériája újult erővel tér vissza.

1 napja
11