GRID 2019

StingerCsere Krisztián Gábor2019.10.30. 09:30

Rendkívül bőkezű az idei esztendő, már ami az autós játékokat illeti: a birminghami székhelyű Codemasters srácai idén már a harmadik (plusz egy ráadás) autóversenyzős játékát szállítja időszerűen a sebességbetyárok számára, melyből kettő már egyértelműen dobogós helyezés az idei évben. A DiRT Rally 2.0 és az F1 2019 kategóriáik kiválóságai, így némiképp elgondolkodtató, hogy őszi vállalásként miért épp a 2008-as GRID rebootja mellett döntöttek a brit fiúk.

Habár alapvetően ezzel továbbra is tartják három cím/év vállalásukat, a legutóbbi (egyébként abszolút élvezetes) ONRUSH elhasalás mellett valahol érthető, hogy miért nem a FUEL nyomvonalon húzzák be a nagyok árnyékában futó kisebb projektjeik felélesztését/újragondolását. Az idei évben egy kicsit távolabb, a TOCA szériába pillantanak vissza a 2008-as Race Driver: GRID rebootjával, mert túraautós és kitcar versenyjátékokból idén eléggé szegényes volt a felhozatal.

A GRID 2019 szám szerint a tizedik TOCA (Touring Car Championship) cím a sorban és a negyedik GRID folytatás, amely a tizenegy éves TOCA: Race Driver rebootjaként köszön vissza a kurrens generációs gépeken [Note: elsők közt debütál streaming platformon is, mégpedig a Google Stadia színeiben!]. A srácok a kategória elemi magjához nem nyúltak, de a játékot hajtó Codemasters-féle EGO engine-ből a legfrissebb változat fut alatta, így a GRID elméletileg ugyanazon környezet futóművére támaszkodik, mint amely az F1 2019, vagy a DiRT Rally 2.0 alatt is dübörög.

Az EGO Engine skálázhatósága és remek paraméterezhetősége miatt a játék stílusához illő környezeti hatásokról, vagy időjárás effektekről sem kell lemondanunk: a tükröződés és a felbontás tűéles, a látótávolság a framerate és a textúra csomagok pedig mindenhol maximális részletességgel, gyorsaságban és felbontásban futnak minden platformon. Az EGO minden, a játékban létező tracket az alapoktól újraépítve futtat, melyeket az idő közben lefejlesztett bevilágítási funkciókkal, illetve új árnyékkezelési metódusokkal javít fel - ezzel létrehozva egy sokkal fogyaszthatóbb összhatást a mai szem számára. Reboot révén csalódottak lennénk, ha csak a szemünk lenne nedves, így a GRID a kor igényeihez képest más területeken is változásokat hoz, melynek egyik legfontosabb eleme az irányítás és a fizikai modell szintlépése.

Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy az autók kezelése, irányítása is élvezi az elmúlt évtized emberes munkáját, amit a brit csapat az évek során be-befejlesztgetett a versenyjátékaiba. Az új GRID az eredetivel összehasonlítva egészen más dimenziókban mozog, így a félig-szimulátoros, félig árkádos beütés ellenére jelentőset sikerült ezen a téren is reszelni. Minden egyes kocsin jól érzékelhetőek az egyes kategóriák sajátosságai és bizonyos szintig a fizikai közeg eltérő hatásai is megfigyelhetőek rajtuk (csúszás, ütközés, szélárnyék, kanyarsebesség, kerékvetők és még sorolhatnám). Másik fontos pillér volt az újgenerációs GRID-et illetően, hogy a kocsik úttartása és legfőképp az ellenfeleket vezénylő mesterséges intelligencia is megállja a helyét 2019-ben. Ezen a téren 400 előre programozott AI pilóta sajátosságait kódolták a motorba, melyből 72 akár csapattagként is választható a játékos számára, így a rivális versenyzők viselkedése gyakorlatilag megfelel a mai igényeknek, azaz: megteremti a kiszámíthatatlanság illúzióját.

A három személyiségjegy, ami újnak számít a reboot intelligenciájában, a segítő csapattárs, a rivális és a nemezis: riválissá az válik, aki egy éles versenyben legalább egyszer alul marad velünk szemben, vagy épp előttünk ér be, a nemezis jelző pedig azok az AI pilótáknak jár, melyek rendre összeakasztották a bajszukat a játékossal a versenyezés során. Ez utóbbi lehet lökdösődés, törés, csúszás, vagy erőszakoskodás és szabálytalanság következménye, amely a későbbiekben egészen negatív hozzáállást is jelenthet a jövőbeli versenyek alkalmával (értsd: lesz adok-kapok ismét, csak rajtunk áll, hogy meddig húzódik a macska-egér játék). Éppen ezért minden AI sajátos karakterisztikák alapján viselkedik: eltérő az agresszivitás, a tapasztalati- és a tolerancia szint, azaz hogy „mikor borul el az agya és válik nemezissé”. A személyiségjegyek határozzák meg az AI vezetési stílusát és befolyásolják a versenyekért kapott Racecraft pont alakulását is.

Szerencsére, a GRID nem akar más lenni, mint ami: egy ún. „fun racing” a jobbik fajtából, amelyben a játékos csak egy a sok versenyző közül, így az AI-k nem csak minket, de egymást is kóstolgatják, azaz kevésbé érezhető, hogy „mindenki csak a mi seggünkre pályázna”. Ebben állítólag nagy szerepe van a kétszeres F1 világbajnoknak Fernando Alonsonak is, aki fejlesztési tanácsadóként és trainerként is részt vett a játék fejlesztésében, amely leginkább annak köszönhető, hogy más versenyágakban is példaértékű pilótaként jegyzik az autósport világában (a TOCA-hoz kapcsolódóan megnyerte például a 2018-as és 2019-es Le Manst és legutóbb a 24 órás Daytona bajnoki címet is behúzta). A single kampány végső küzdelme is hozzá köthető, gyakorlatilag vele és csapatával kell felvenni a harcot a végső győzelem megszerzése érdekében.

A GRID a szavatosság oltárán sem árul zsákbamacskát: tizenhárom helyszín, javarészt régi/új valós trackek látványügyileg felújított aszfaltcsíkjai és néhány új pálya is helyet kapott a felhozatalban, melyek közt a kínai Zhejiang Circuit például még nem is létezett, amikor az eredeti GRID debütált az előző generáció derekán. Akik behatóbban ismerik a széria korábbi epizódjait, azoknak többek közt pl. Ausztrália Sydney motorsport Park szakasza is ismerős lehet, amely ezelőtt csak a 2006-os TOCA Race Driver 3-ban bukkant fel a sorozat történetében.

A ráncfelvarrás természetesen az autók fizikája és a nagyfelbontású textúrák, környezeti hatások mellett magukat a kocsikat sem kerülte el: a klasszikus Grand Touring autók mellett prototípusok, Group 7 kocsik, izomautók, kamionok, sőt - még Alonso világbajnok győztes Renault R26-os F1 kocsija is szerephez jut a játékban. Ezeket a gépcsodákat a klasszikus kör- és időlimites versenyek, a nemezis szakaszok mellett kétféle multiplayer módban is meghajthatjuk, de a srácok a season passok segítségével további tartalmakat is ígérnek majd, így akinek kevés az alap felhozatal, jutányos pénzmagért cserébe könnyedén bővítheti majd azokat.

Tettem egy apró utalást egy negyedik idén érkező Codemasters játékra is: ez valójában a GRID switch verziója, amely bár majdnem azonos néven, de teljesen más alapokra építkezve pottyan az ölünkbe. A Tegra chipre optimalizált változat kódja ugyanis a 2014-es GRID Autosport vintage epizódjának DIREKT átültetése, amely új játékmódokkal és frissített tracklistával támadja be a handheld tulajdonosok játékpolcait. Ennek a verziónak a legnagyobb vonzereje a hordozhatósága, a birminghami srácok ugyanis szinte észrevehetetlenül okos megoldásokkal optimalizálták a játékot a switch kijelzőjére.

A játék nagyon jól fest a 720p kijelzőn és szép stabil 30 fps-t hoz mindkét játékmódban, ráadásul a dokkolt opció ingyenes HD textúra pakkja mellett még egy ún. Energy saver opciót is leprogramoztak a játékba a korábbi Android/iOS mintára, hogy alkalomadtán még inkább ki tudjuk tolni a rendelkezésre álló akkumulátorkapacitást. A dolog hátulütője, hogy a switch verzióból teljes egészében hiányzik az online multiplayer, habár egy-egy későbbi update esetén ez talán még pótolható lesz - mindent összevetve azonban a GRID Autosport switch változata a jelenleg elérhető legrealisztikusabb, legkorrektebbül összerakott autóversenyzős játék a Nintendo konzolon, így remek alternatíva lehet, ha efféle irányban gondolkodsz a játékvásárlást illetően.

Az év végéhez közeledve tehát még egy frencsájzzal bővül az autós játékok felhozatala: a Touring Car szériát becélzó GRID nem akar senki konkurenciája lenni, csupán egy tartalmas és tisztességesen ráncfelvarrt múltidézés a szokásos magas Codemasters minőségben. Kísérőként az év nagy megjelenései mellett remek választás lehet, ha egyszer kicsit lejjebb csúszik az ára - ugyanis talán ez az egy, ami igazán felróható ellene.

Mail Mole

Carrotland low-poly világa ma megnyitotta kapuit mindenki számára, aki egy bájos, gyors és precíz platformerre vágyik.

2 órája

Nintendo Switch 7''-os OLED kijelzővel?

Csöndesen készül a Super Nintendo Switch? Egyes források máris érdekes dolgokat kezdtek pletykálni a konzollal kapcsolatban.

4 órája
7

After the Fall

Az Arizona Sunshine fejlesztőinek új játéka teljes cross-platform támogatású kooperatív opciót kapott. Meg egy új előre renderelt mozgóképet.

18 órája
2

I Expect You To Die 2 platformok

The Spy And The Liar alcímmel érkezik a virtuális valóság legjobb kémkomédiás, szabadulószobás logikai játéka. PlayStation VR platformra is.

18 órája
1

Zenith: The Last City

PlayStation VR headsetekre is érkezik a klasszikus japán szerepjátékok inspirálta MMORPG. Készen állsz egy újabb véget nem érő kalandra?

18 órája
1

Fracked

A remekül sikerült Phantom: Covert Ops megalkotói úgy néz ki PlayStation VR exkluzív fejlesztésébe fogtak. A kajakot sílécre cseréljük?

18 órája
1

Song in the Smoke

A Skulls of the Shogun és a GALAK-Z fejlesztői egy különleges túlélő kalanddal lépnek be a virtuális valóságba. Irány a kőkorszak?

18 órája

DOOM 3: VR Edition

6 PSVR bejelentés egyetlen nap? Ez a VR Spotlight, aminek első leleplezése rögtön a pokolba visz! Kiegészítőkkel megpakolva érkezik a rettegés.

19 órája
7

Echtra Games x Zynga

A Max Schaefer vezette veterán fejlesztőket felvásárolta a mobiljáték piacának egyik cápája. Konzolokra és PC-re vágynak ők is a jövőben.

19 órája

Game Pass: március első fele

Egy kis űrkaland kíséretében főleg sportjátékokkal bővül a szolgáltatás a következő napokban. Néhány komolyabb távozó is akad.

19 órája
12

Tonic x Epic Games

Az óriásvállalat kezébe került ezzel a tavalyi év egyik sikercíme, a Fall Guys: Ultimate Knockout is. Épül az Epic metaverzum!

1 napja
6

Fantasian: a Final Fantasy alkotóitól

Hironobu Sakaguchi továbbgondolja a JRPG alapokat, több mint 150 valóban felépített dioráma között. Apple készüléleken.

1 napja
11

ScourgeBringer: PlayStation megjelenés

Egy villámgyors rogue-platformer érkezik PlayStation 4-re. Na meg. Dobpergés. PlayStation Vitára! Tudjátok. Volt olyan is...

1 napja
10

Aliens: Fireteam - új Aliens játék érkezik

Milyen az, amikor a Gears of War találkozik az Aliens franchise-al? Az Aliens: Fireteam egy koop TPS játék lesz, idei nyári megjelenéssel.

1 napja
13

Werewolf: The Apocalypse - Earthblood

Ha poént akarnánk a játék címe köré fűzni, azonnal kiderülne tudatlanságunk a fantasy-szerepjátékok vonalán, úgyhogy megkímélünk titeket meg magunkat is. Cserébe viszont hoztunk egy tesztet az Earthblood című játékról.

1 napja
9

If on a Winter's Night: négy utazó

Kalandjáték brutálisan kidolgozott pixel art grafikával, négy utassal és egy maszkabállal, ami a szürreális világ táptalajából épít valami újat, valami innovatívat.

1 napja

The Sinking City: kalózváltozat van Steamen?

A Frogwares nyílt lapokkal játszik: részletes videón mutatja be, hogyan kerülhette meg őket a francia kiadó.

2 napja
5

Szünetel a Need For Speed fejlesztése

Az Electronic Arts minden fejlesztőt átvezényelt a DICE mellé. Idén az új Battlefield felvonás kap csak figyelmet.

2 napja
24

The Binding of Isaac: Repentance bejelentés

Érkezik a rendkívül népszerű roguelike katakomba kaparó utolsó kiegészítője, hatalmas tartalmi bővítésekkel.

2 napja
1

Deathloop: így működik a rendszer

Dinga Bakaba, a játék rendezője magyarázza az egyedi koncepciót és játékmenetet bő három percben. Van még kérdés?

2 napja
3