B.I.O.T.ATeszt

Mi a bánatot jelent mindez?

Nagyjából annyit, hogy a 22. században játszódó B.I.O.T.A igazi retro stílusban igyekszik KÖNNYED kikapcsolódást okozni, erős Gameboy korszak áthallást cipelve a hátán: legnagyobb erénye a zenei irányzatokból jól ismert és szeretett chiptune-synthwave életérzés, amely nem csak a prüntyögő aláfestésben, de a pl. Quixotic által is élt színspektrumban is visszaköszön. A játékos bármikor dönthet, hogy a játék egészét a rendelkezésre álló (54!) színpaletta valamelyikére cserélje, amely felhozatal idővel a rejtett dolgoknak köszönhetően ki is bővülhet. A repertoár klasszikus ‘80-as évekbeli szinorgia, a korhű párosítások tónusok között azonban akadnak egészen groteszk párosítások is, amelyben nemhogy a játék kap vérszemet, de garantáltan mi is.

Spacepunk ?

De hogy felvezessük, mi is tulajdonképp a B.I.O.T.A, egy kis spacepunk adalék: a jövőben az emberiség a galaxis benépesítésére tör, de a növekedés fájdalmas. Nem is menne az újonnan felfedezett viridium nélkül, amely a csillagközi utazás egyik hajtóanyaga és amelyet kifejezetten világvégi bányászkolóniák segítségével állítanak elő. Az egyik ilyen létesítménnyel azonban váratlanul megszakad a kapcsolat és a kivizsgálásra küldött osztagnak is nyoma vész. A Gemini II osztag marcona specialistáin van a világ szeme, hogy kiderítsék, mi a bánat történt a háttérben és amelynek tulajdonképp mi, játékosok leszünk a szem- és fültanúi, az elkövetkezendő 6-7 óra idejére.

A játék alapvetően a bányászkolónia egyes szektorainak felderítéséről és bebarangolásáról szól: az akció odalent zajlik, a felszínen található bázishoz tulajdonképp csak fejlesztések, karakterváltás, tréning és gyógyulás szempontjából térünk majd vissza időnként. A Gemini Squad II összesen nyolc féle marconából áll (ebből néhány csak az első walk után nyílik meg), akik közt az összes klisés karaktermodell felsorakozik, így a tank, a mesterlövész, kommandós és még sorolhatnám. A valódi játék viszont akkor kezdődik, mikor az LV427-re.. akarom mondani, a tisztogatásra kiszemelt alany alámerül a pokol hetedik bugyrába és lecsusszan a mélysötét katakombákba száguldozó liften.

Innentől fogva tapasztalható némi Metroidvania érzés, ugyanis a stílushoz masszívan ragaszkodó pályafelépítés, ellenfelek és maga a labirintus is ismerős lesz annak, akinek már volt dolga hasonszőrű játékokkal. A kisebb-nagyobb, akár több szintes területek bonyolult láncolata természetesen ellenfeleket is rejt, kilövésük nyomán viridiumot zsákolhatunk be, amelyet aztán a felszíni black marketen adhatunk tovább, némi fejlesztésért cserébe. Őszinte leszek: a játék igazából csak azon a ponton köthető a metroidvania zsánerhez, hogy az egyes pályaszakaszok újrahasznosításra és az újonnan szerzett cuccok erőszakolására visszarugdossa a játékost néhány korábbi lezárt, vagy ún. blocking helyszínre, ahol aztán megnyitja a lehetőséget a továbbhaladás felé.

A B.I.O.T.A-ban ne keress Metroid Dread-szintű ötletelést és átlagon felüli pályaterveket sem. A játékot fejlesztő néhány fős olasz Small Bros csapatnak biztosan nem volt efféle fixa ideálja, ők csak egy szórakoztató és színes retroid shootert akartak tető alá hozni. Őszintén? Kis túlzással, de sikerült is nekik: a Retrovibe által kezelt játék egy afféle átlagos metroidvania loop, szép lassú karakter fejlődéssel, látványos pixel art körítésben, nem túltolt, teljesen emészthető szavatossággal és ellenfelekkel.

Összegezve, a B.I.O.T.A egy rövid, élvezetes és látványvilágában mindenképp kiemelkedő indie lövölde. Nincs masszív térképe, se misztikus körítése, nem is túl nehéz. De van neki tempója, ‘80-as évek színvilágában fogant látványa és über retro körítése.