Aliens: Fireteam EliteTeszt

Három, a Predator társszereplésével készült FPS, egy félresikerült akciójáték, valamint több mobilos és VR-os próbálkozás után ezúttal egy online horda-shooterben esnek egymásnak a xenomorphok és a gyarmati tengerészgyalogság elitharcosai. A végeredmény pedig egy lőporban és maró savban gazdag, ámde mégis foghíjas bevetés lett.

Tartozok egy vallomással jelen cikk elején: jómagam minden hibája ellenére is szerettem a 2013-as Aliens: Colonial Marinest (A:CM), pontosabban annak a TemplarGFX ACM Overhaul moddal feltupírozott változatát. Bár a játék természetesen a közösségi javítócsomaggal együtt is messze állt a kiemelkedőtől (oké, "jó"-nak is csak erős elfogultsággal lehetett nevezni). Nekem, mint az 1986-os Cameron-opusz nagy rajongójának, összességében mégis kellemes élmény volt tengerészgyalogost játszva, a bátyámmal vállvetve co-op módban keresztüllőnünk magunkat a film ikonikus helyszínein, leszámolva közben mind a xenomorph fenyegetéssel, mind az akciónkat eltussolni igyekvő Weyland-Yutani konglomerátum magánhadseregével. Eme gyors énbloggal csak arra akartam kilyukadni, hogy (szemben sok más játékossal) nálam nem indult előnnyel az Aliens: Fireteam Elite (A:FE) pusztán azért, mert semmi köze nincs hozzá az A:CM-et anno (névleg) elkövető Gearboxnak. A játéknak ehelyett saját erejéből kellett bizonyítania, hogy mind a játékmenete, mind pedig a hangulata terén emelt fővel állhat vigyázzba a gyarmati díszszemlén az AvP-epizódok mellett. Ez pedig sikerült is neki, az A:FE ugyanis tényleg olyan lett, mint egy régivágású tengerészgyalogos: szolid, szabálykövető, az elvárásokat teljesítő, és minden eredeti ötlettől mentes.

"Többnyire éjszaka jönnek. Többnyire."

Az A:FE egy kooperatív (bár szólóban is játszható) akció-TPS, amely elsősorban a Left 4 Dead-iskola horda-shootereire hajaz, de mellette némi Gears of War és The Division fűszerezéssel is feldobja a xenomorphok okozta savas kémhatást (utóbbiakra még később visszatérek). A játékmenetet tekintve ez (sarkosítva) azt jelenti, hogy kapunk egy, az Aliens-univerzumban játszódó World War Z-t, míg a hangulatot tekintve sajnos azt, hogy akik az Aliens vs. Predator-szériát (vagy urambocsá', a gyászos emlékű A:CM-et) idéző kidolgozott, látványos setpieceket mozgósító történetet várnak, valószínűleg csalódni fognak, még úgy is, hogy egyébként a fejlesztők narratív téren mindent kihoztak a miliőből, amit az online-orientált PvE játékmenet mellett lehetséges. Az eredeti három film után 23 évvel, 2202-ben játszódó sztori szerint így a UAS Endeavor hadihajó állományának részeként egy vészhívásra reagálva érkezünk meg az LV-895-ös planétához (és az akörül keringő ósdi finomítóhoz), hogy aztán a gyarmati tengerészgyalogság jól bevált (lőpor-, kerozin-, és gránátalapú) megoldásaival alapos rovarirtást végezzünk az űrállomáson és a planéta felszínén. Persze nem Alien játékról beszélnénk, ha a rutinmunkának induló bevetésbe nem kavarnának be az "Év munkahelye" címről valószínűleg megint lecsúszó Weyland-Yutani vállalat piszkos üzelmei, akik ismét a saját céljaikra akarják felhasználni a helyi xeno-kolóniát.

A 12 pályából álló, négy kampányba osztott történet során így klausztrofób, sötét űrállomás-folyosók, a Wey-Yu előőrsei, és a Prometheus-filmből ismerős Tervezők katakombái adják a harctereket, de az egyes küldetések között az Endeavor egy részét is bejárhatjuk, hogy a fedélzeten gürcölő (na jó, klasszikus NPC-stílusban egy helyen ácsorgó) kollégákkal kielemezzük a bevetések alatt összegyűjtött (logbejegyzéseket kioldó) dokumentumokat és tárgyi bizonyítékokat. Olcsó és jópofa módja ez a világépítésnek, bár tény, hogy kicsit furcsa is, két küldetés között ugyanis akkor is a hajónk fedélzetén találjuk magunkat, ha a történet szerint egyébként azok megszakítás nélkül, egymás után játszódnak.

"Gatyát cserélnék uram, mert ezt összeszartam!"

Maguk a bevetések, mint említettem, javarészt zombis horda shooterek alapmechanikáját követik, két nagyobb eltéréssel: egyrészt négyfős brigádok helyett háromfős lövészcsapatokkal javíthatunk az ember-idegen arányon, másrészt az élőholtakat (magától értetődően) xeno hordák váltják, amelyeket néha egy-egy, a Wey-Yu android biztonsági erőivel vívott tűzharc szakít meg. Az újhullámos horda-shootereknek megfelelően a hepajban több fejleszthető (itt "kit" néven futó) kaszttal vehetünk részt, amelyek mindegyike egyedi fegyverzettel és képességekkel dolgozik meg a zsoldjáért. A Gunner hagyományos bokorugróként a közel- és középtávú harcra specializálódott, a robbanógránátjaival gyors rendet vághat a gyengébb ellenfelek között, a csapat fegyverzetét meghackelve pedig átmenetileg megnövelheti a brigád tűzsebességét. A Demolisher gránátvetőkkel, lángszórókkal, vagy a sorozat ikonikus smart gun golyószórójával aprítja fel a konkurenciát, irányítatlan rakétáival és lökéshullám-vetőjével pedig hamar visszaszoríthatja a nyakunkba mászó dögöket. A Technician a széria közismert autonóm lövegtornyaival és sokkolóaknákkal irányítja a tűzvonalba a nagyobb ellenfél-hullámokat; a Doc ugyanakkor a társai erőnlétéért felel, de mellette harctéri stimulánsokkal átmenetileg megbikázhatja a raj pontosságát és sebességét is. Végezetül, a kampány kivégzésével kioldhatunk egy Recon kasztot is: a precíziós fegyverekkel operáló rajmesterlövész egy fifikásabb támogató-sebzésosztó, amely drónnal térképezi fel a közeli ellenfeleket (amelyeket aztán átmenetileg jobban tudunk sebezni), de képes utántölteni a társak lőszerkészletét is, növelve közben a pontosságukat.

Válasszuk is viszont bármelyik kasztot, a tényleges harc mindig ugyanazon, jól ismert alapokra épül: nagy számban érkező hordákat gyakunk le, amelyek zöme gyenge xenokból, illetve egy-két (rosszabb esetben több) táposabb speciális ellenfélből áll, miközben megpróbálunk eljutni egy adott pontra, tárgyakat gyűjtünk össze, NPC-ket kísérgetünk, elsősegélycsomaggal gyógyítjuk fel a (nem regenerálódó) életerőnket, vagy bekapcsolunk valami marha hangos (és így a teljes bolyt a nyakunkba küldő) eszközt, amely során a megadott pontot bevédve kell kihúznunk pár percig a rohamokat. A variációkat tekintve a speciális ellenfeleknél távolsági sebzésosztók és közelharci tankok is bő számmal akadnak, kis túlzással élve mondhatnám, hogy a Cold Iron egy az egyben lehozta a Left 4 Dead 2 speciális zombijainak a xeno-megfelelőit. Közelharc esetén csípőből lövöldözve, míg középtávtól kezdve szemhez emelve használjuk a flintát, miközben folyamatosan mozgásban maradunk, sprintelünk és vetődünk a xenok csapásai-savköpetei elől, valamint a harc hevének megfelelően (például az izzasztóbb böszme dögök érkezéséhez) időzítve próbáljuk a kitünk speciális képességeit (és a pályán elszórt ládákból összeszedett, vagy az Endeavorön megvásárolt egyszer használatos ketyeréket) elsütni. Amint viszont feltűnnek a színen a Wey-Yu androidjai, a harcrendszerbe implementált fedezékrendszer is rögtön értelmet nyer - akkor ugyanis a Gears of War és a The Division tűzharcait idéző taktikusabb, és olykor-olykor zavaróan hosszúra nyúló életerőcsík-bontás vár ránk.

A teljesített bevetések után természetesen "pénzt" és tapasztalati pontokat kapunk, amelyekből aztán az Endeavor fedélzetén tápolhatjuk karakterünket és felszerelésünket. Zsoldból két variáns áll rendelkezésünkre: a Requisition pontokkal a fegyvermesterünktől vételezhetünk új flintákat, az azok statjait módosító kiegészítőket (irányzékokat, tárakat, stb.), valamint egyszer használható ketyeréket (pl. mini lövegtornyokat vagy taposóaknákat). A Scrip pontokból ugyanakkor a felszerelésünket és karakterünket testreszabható ruházati elemeket, színmintákat vagy matricákat rakhatunk kosárba. Tapasztalati pontokat szintén két ágazatban szór a program, a bevetések során használt fegyverek és a kasztjaink ugyanis külön-külön fejlődnek. A lőszerszámaink a szintlépéseik után javuló passzív bónuszokat kapnak, míg az utóbbiakhoz globális és kaszt-specifikus perköket és módosítókat oldhatunk ki, amelyekkel az egyes kasztok képességeit szabhatjuk testre (például a doki harctéri gyógyítóállomása akár lassíthatja-sebezheti is a hatókörébe kerülő ellenfeleket, de cserébe kevesebb életerőt tud visszatölteni). Perkökből egyébként bőséges (és minden kaszt-szintlépéssel egyre gyarapodó) mennyiség áll rendelkezésünkre, amiket egy dizájnos, de meglehetősen áttekinthetetlen képernyőn aktiválhatunk. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a kioldott módosítóknak csak töredéke lehet aktív egyszerre, így érdemes kitapasztalni, hogy melyek a játékstílusunknak legmegfelelőbbek.

Atomot az egész bolygóra!

A harc maga tehát teljesen rendben van, ahogy kioldható fegyverekből, kiegészítőkből és képzettségekből sincs hiány, épp ezért fájó, hogy jelenleg a játszható tartalom finoman szólva sem áll arányban a megszerezhető cuccok mennyiségével. A 12 kampánypálya ugyanis nehézségi szinttől függően kb. 6-10 óra alatt abszolválható - azt követően vagy a nehezebb (és Intense szinttől kezdődően olykor túlélőhorrorosan szadista) fokozaton való újrajátszásuk, vagy a megnyíló Survival mód érhető el a további farmoláshoz, e sorok írásakor pedig egyik opció sem különösebben motiváló alternatíva. A karrier bevetései ugyanis, dacára pár, a műfajra jellemző véletlengenerált faktornak (úgymint eltérő helyen spawnoló hordák és titkos ládák, egyszer ellenséges lőtornyok míg máskor aknák spawnolása egy arénában, stb.) alapjában véve mindig ugyanúgy játszódnak le, ezen pedig a Challenge Card néven futó, legtöbbször az alapélményt nehezítő (pl. a HUD-ot vagy valamelyik fegyverünket letiltó, esetleg a karaktereinket lassító-gyengítő), bár cserébe a küldetés teljesítésével több XP-t és pénzt az arcunkba vágó módosítók sem sokat javítanak. A Survival mód ugyanakkor jelen pillanatban egyszerűen csak gyors endgame tűzoltásnak érződik - mindössze egyetlen pályán kínál alapjáraton végtelenített rovarirtást (amiből viszont 10 körönként komolyabb jutalmakkal szállhatunk ki, ami kifejezetten jó megközelítés). Lényeg a lényeg: a jelenleg elérhető tartalomra hamar rá lehet unni, így remélem, hogy a jövőben még megdobják pár plusz kampánnyal és survival mappal a felhozatalt. A Left 4 Dead Versus módján nevelkedetteknek ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az A:FE kizárólag PvE módozatokkal bír: játékosokat egymásnak eresztő versus mód nem szerepel a tabellán, és nincs is jelenleg tervbe véve semmi ilyesmi.

Technikai téren az A:FE máskülönben rendben van, mármint az AA-kategóriás árcímkéjéhez képest. A mozgáskultúra és a gunplay abszolút erősek: előbbi gyors és könnyen megszokható, utóbbi pedig felettébb élvezetes. Az egyes fegyverkategóriák (közelharci sörétesek és géppisztolyok, középtávon hasznos karabélyok és kéziágyúk, nehéz tömegoszlatók, stb.) érezhetően eltérnek egymástól, de mindegyikkel élvezet lőni - vész esetén még a végtelen javadalmazással érkező oldalfegyverünkkel sem lehetetlen leverni az életünkre törő xenok egy részét. A kezelőfelület szintén jól megtervezett és részletesen testreszabható - a kezdőket célzás közben extra ellenfélkontúrok és a leölt ellenlábasokat mutató visszajelzés segíti, a vizuális segédletek azonban igény szerint lekapcsolhatók (magasabb nehézségi szinteken pedig alapból le is vannak tiltva). Szólójátékosoknak ugyanakkor fontos infó, hogy ismerősök hiányában a bevetésekre két android cimborával indulhatnak el, akik az első két nehézségi fokozaton kifejezetten jól vizsgáznak (Intense szinten és afölött viszont érdemes inkább random játékosokkal nekivágni a misszióknak).

Az Unreal Engine 4 hajtotta látványvilág összességében szépen fest: a karakter- és fegyvermodellek jól néznek ki és valamelyest testre is szabhatóak, az ütésváltások során túladagolt fény-, robbanás-, és lángeffektek szintén szemnek kedvesek, ahogy az Endeavor kidolgozott (bár nem valami nagy) fedélzetét is kifejezetten hangulatos élmény bejárni (amíg át nem sétálunk pár, ütközésvizsgálattal nem rendelkező karakteren, vagy beszédbe nem elegyedünk az NPC-kkel, az ajakmozgás hiánya ugyanis azért elég megmosolyogtató). A kampányok pályái ugyanakkor a helyszíntől függetlenül eléggé egysíkúan sikerültek: járjunk akár a finomítóállomáson, akár a bolygó felszínén, időnk zömét szűk, lineáris, és monoton labirintusokban töltjük, amikben csak épp annyi mellékvágány van, hogy fel tudjuk kutatni a véletlenszerűen elrejtett (fegyverkiegészítőket, aktiválható tárgyakat, vagy festéseket tartalmazó) vörös ládákat. Nagyobb termekbe, a szabad ég alá, meg amúgy látványosabb pályarészekhez (úgymint az űrállomás hangárja, vagy a második kampány függőhídja) csak ritkán jutunk el.

Audiofronton szintén korrekt iparosmunkát végzett a fejlesztőcsapat: a filmekből is ismert flinták (és xenok...) hangjai autentikusan sikerültek, ahogy a környezeti effektekkel sincs gond. A zene és a színészi játék azonban inkább csak elfogadható - előbbi teszi a dolgát (megteremti az alaphangulatot), de játékon kívül nem nagyon tudnám felidézni, a karaktereket életre keltő stáb ugyanakkor kifejezetten hullámzó teljesítményt nyújt - míg egyes karaktereknél érezni a beleélést, addig másoknál lerí, hogy papírról hadarták el a kontextus nélküli szöveget.

"Vége a játéknak ember, vége a játéknak!"

Az Aliens: Fireteam Elite összességében egy korrekt co-op hentelde lett, vizsgáljuk akár Left 4 Dead-féle horde shooterként, akár Alien-játékként. Előbbi téren magabiztosan hoz minden olyan játékelemet (azaz a pörgős, látványos és kihívással teli harcokat, a kidolgozott és változatos kasztokat, valamint a kioldandó ketyerék és képességek garmadáját), amelyet 2021-ben elvárhatnak a műfaj fogyasztói, utóbbi téren ugyanakkor egy hangulatos (bár narratív téren nem annyira kidolgozott) fejezete lett Ridley Scott és James Cameron világának.

Tény ugyanakkor, hogy a 2021-es mércével nyomottnak számító 40 eurós alapár (de főleg a Deluxe változat 70 eurós címkéje) a jelenleg elérhető játszható tartalom tükrében így is túlzás, a maximalista (minden kasztot és felszerelést teljesn felfejleszteni igyekvő) bokorugróknak ugyanis elég hamar monoton farmolásba fordul a xenovadászat. 1-2 új kampány (és 3-4 plusz survival pálya) azért elkelne, hogy javítson a szavatosságon - épp ezért kíváncsian várom, hogy a kötelező balanszoláson és hibajavításokon túl mivel készül életben tartani a programot a Cold Iron. Addig is, ha hozzám hasonlóan nagy rajongója vagy az 1986-os Aliens-filmnek, és ki vagy éhezve egy korrekt, az univerzumban játszódó shooterre, akkor nem nagyon lőhetsz mellé az A:FE-vel. Ha viszont "csak" egy vérbő horda shootert keresel, akkor inkább várj meg egy alaposabb leárazást (vagy a nemsokára érkező Back 4 Bloodot), mert a jelenleg elérhető tartalom nem igazán áll arányban az árcímkével. Ezzel pedig, noha a döntés a Weyland-Yutani profitéhségét idézi, talán még Bishop is egyetértene.