Aréna
A világ, az élet, meg minden - ami máshová nem sorolható
 
 
Mi Pörög Nálad?
Aréna
Eddig 15604 hozzászólás | Létrehozta: nasty - 2006. Sep 14. 06:11
Összesen: 11961 [51-100]
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 ...240
[55] axl
Aug 27., Thursday 18:06 #15554
Star Wars Episode I Racer (PS4)

A végletekig hű az eredetihez, értsd: az égvilágon semmit nem változattak, de legfőképpen nem fejlesztettek rajta. Ennek ellenére még mindig jól szórakozom vele és cseppet sem zavar a PS1-szintű látvány, köszönhetően a pályák remek felépítésének és egyedi színvilágának. Persze nem bánnék egy új részt belőle mostani grafikával (vagy legalább a THPS 1+2 mintájára felhúzott változatot) és egy kicsit több kihívással. Gyerekkoromban valahogy sokkal nehezebbnek tűnt, de most ellenfelet többnyire csak a rajtnál látok (esetleg amikor lekörözöm őket, bár ez azért viszonylag ritkán fordul elő). Értem én, hogy elsősorban a film mellé készült kapcsolt-árunak szánták, de számomra játékként is helytáll a fenti apróságot leszámítva. A sebességérzet még mindig fantasztikus, az irányítás kellően reszponzív, a jól ismert zenék és hangeffektek pedig ugyanolyan ütősek, mint annak idején. A fejlesztésnek a második rész "pénzért növelhetjük az egyes tulajdonságok szintjét" rendszeréhez képest itt némi mélységet ad a sérülő alkatrészek állandó menedzselgetése, amiknek az állapota egy-egy verseny után akár javulhat is, ha kellő számú szervizdroidunk van és keveset ütközünk, így működőképes taktika a leamortizált alkatrészek Watto roncstelepéről aprópénzért történő beszerzése a bolti újak helyett. Sokszor tényleg jelképes összegért tehetünk szert egy-egy upgrade-re, de még akár pénzt is kereshetünk egy teljesen feljavított komponens ugyanolyan típusú-, ám sérült darabra történő becserélésével. Ezek először jóval alacsonyabb hatásfokkal üzemelnek, de ha odafigyelünk a vezetésre, később úgyis magától helyreáll az épségük. Sajnos a nehézség hiánya (kis odafigyeléssel az Abyss pálya is könnyedén leküzdhető) és a játék rövidsége erősen rányomják a bélyegüket a szavatosságra, de ha az ember egyben tervezi lenyomni a kampányt (mint ahogy én is szoktam), akkor azért egy kellemes délutánt el lehet tölteni vele.
I WλNT TO BELI3VE
[41] Kuresz
Aug 27., Thursday 11:43 #15553
Quantum Break

Nagyon jo game. Az act 3-at fejeztem be tegnap. Mivel mostanaban nem nezek sorozatokat, igy extra pont jar a jateknak. Kinezetre nagyon jo, a szineszek jok. A harc kelloen valtozatos. Eddig talan a legnagyobb negativum, hogy tul konnyu. Mivel sok a valasztasi lehetoseg, igy szerintem legalabb 2 vegigjatszassal kezdek.
"Minden multi cím exkluzív mert x-en olyan minőséget ad ami pron is elérhetetlen."
[31] Matild
Aug 24., Monday 19:01 #15552
Far Cry 3: Blood Dragon (PSN)

Kb. másfél hónapnyi Yakuza 3 Platinum-túra után végre nekiültem valami újnak.
Mindenképp leakartam tudni a 4. rész előtt, és amúgy is már 5 éve csücsült ez is a vinyón letöltve, várva, hogy végre elindítsam. Nyilván nem ugorja meg az eredetit, de nagyon szórakoztató, gyors kis lövölde, pont erre volt most szükségem. Remekül parodizálja a 80-as évek akciófilmjeit, és bár az én szememnek ez az állandó sötétség, és az ezt kiküszöbölendő (főleg vörös) neon színek és fények még a rövid játékidő ellenére is sok volt, de a stílus csillagos ötös.

Vicces, meg érdekes, amúgy, hogy akármilyen sikeres is volt, a mai napig nem adták ki újra, a 7. generáción hagyva. De ennek ellenére is érdemes még most is bepótolni.
NNID / PSN_ID: Travis_HUN
[55] axl
Aug 22., Saturday 19:40 #15551
Válasz Lacek92 (#15550) üzenetére
Tudom, én a PSP-s Monster Hunter Freedom 2-vel próbálkoztam, de elég hamar feladtam. Mint utólag kiderült, kb. azt az élményt kerestem benne, amit (jóval) később a HZD adott meg.
I WλNT TO BELI3VE
[3] Lacek92
Aug 22., Saturday 19:17 #15550
Válasz axl (#15549) üzenetére
Haha, tényleg!

Egyébként attól függetlenül, hogy könnyű (még) a harc, a MHW egy elég komplex és elsőre igen kaotikus szisztéma, elkél az a guide az eligazodáshoz.
[55] axl
Aug 22., Saturday 17:41 #15549
Válasz Lacek92 (#15548) üzenetére
Mondja ezt az, aki guide-ot használ hozzá...

(Bocsi, túl magas labda volt. )
I WλNT TO BELI3VE
[3] Lacek92
Aug 22., Saturday 16:47 #15548
Válasz ne5h (#15547) üzenetére
Na, ez egész jól hangzik A guide szerint, amit használok, Kirin tizenhárommal ezután következik a szörnylistán - és onnan még mindig jó messze a vége. Akkor gyorsan letudom a csicskákat, aztán hadd jöjjön az igazi férfimunka!
Aug 22., Saturday 15:03 #15547
Válasz Lacek92 (#15546) üzenetére
Majd amikor eljutsz a Bazelgeuse-hoz meg a Kirinhez, akkor térjünk vissza erre.
I am such a B.A.
[3] Lacek92
Aug 22., Saturday 11:32 #15546
Monster Hunter World

Egy újabb patinás cím a backlogomból. Eddig nagyon tetszik szinte minden szempontból, egyet kivéve: rettenetesen könnyű! Most kerültem Wildspire Waste-be, a szekértolókat kísérve megtámadott egy Barroth nevű szörny, és konkrétan semmi kihívás nem volt a legyőzésében, el se talált egyszer se. Előtte a Pukei-Pukei nevű madárszerű lény szintúgy, az azelőtt levőkről nem is beszélve.

Most az van, hogy még nagyon az elején ez ilyen felvezető rész, mint sok JRPG-ben, aztán majd nehezedik, vagy ez egy ennyire noob game videojátékos analfabétáknak?

Sajnálnám, ha ezt is félre kéne dobnom, mert nagyon szép ízléses a grafika stílusa, a fegyverek is jók meg minden, de ez így kurva unalmas...
[11] Soulootion
Aug 20., Thursday 13:29 #15545
kingdom come deliverance
ahogy kinyílt a "játék", úgy 5 óra után kb., én azzal a lendülettel zártam be és töröltem a gépről..örökre..

bánom és szégyenlem, hogy támogattam akár egy forinttal is ezt a
fejlesztőnek nem nevezhető tehetségtelen hordát..
elképesztő mekkora förtelem ez az átgondolatlan, béna, klisé sz@rkupac..
(miután agyon foltozták már.. és igen.. elolvastam a sztorit is utólag.. "hatalmas" mű..)

Váltás Detroit-ra...
kb 30 perc után az androidom csak akkor mehet át a zebrán, ha zöld a jelzés..
várok..
zöldre vált..
de egy rendőrautó miatt nem tudok átmenni..
XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

szánalmas.. erre nem gondoltak a "fejlesztők"??!!!???

Sajnos eléggé nehéz a TLoU2 után már bármivel is játszani..
el lettem kényeztetve a már megjelenéskor tökéletesre csiszolt játékmechanikákkal,
és átgondolt játékmenetekkel.. (igen, sony exkluzív címekre gondoltam most és az RDR2-re.. )

csak tudnám, hogy a többi szemetet miért pontozzák akkor ennyire magasan..
(korábban a Metro Exodus utolsó dlcje is kínkeserves élmény volt.. pedig az még februárban egészen bejött.. most meg már nem.. az is közepesnek sem mondható idejétmúlt valami volt már a megjelenésekor..csak eddig nem vettem észre)

- a fenti szubjektív vélemény volt természetesen.. nem flame keltés, nem sony elvakultság (RDR2!) .. csak esetleg egy felébredés egy hosszú és naiv állomból..
All those memories will be lost in time, like tears in the rain
[73] zaz
Aug 20., Thursday 8:49 #15544
Válasz KiswechPS3 (#15542) üzenetére
Én eddig az Acolyte shellt használtam ami ugye elég rizikós. most megtaláltam a tankot,és stat hiányában lehet ,hogy csak bebeszélem magamnak,de mintha gyorsabb lenne az alap karddal.
psnid: zaz_hun gamertag:kovacskati PSN:zaz-hun Gamecenter:zaz-hun
[73] zaz
Aug 20., Thursday 7:26 #15543
Válasz KiswechPS3 (#15542) üzenetére
4gb s jatek kapott egy 3.9 gb patch-t szoval kicereltek az egeszet😁
psnid: zaz_hun gamertag:kovacskati PSN:zaz-hun Gamecenter:zaz-hun
[55] KiswechPS3
Aug 20., Thursday 0:00 #15542
Válasz zaz (#15540) üzenetére
Igen, az egy tok jo szo ra. Most mar megvan az osszes shell es 3 fegyver is, igy mar lehet taktikazni. Az elejen a Martyr Blade-el nyomtam vegig, olyan boss ellen akit azzal kb meg sem lehet utni, mert lassu mint a dog. Masik fegyverrel meg elsore, shell nelkul legyaktam, sok staminaval
/* Life runs on Code */
[55] axl
Aug 19., Wednesday 21:05 #15541
Válasz axl (#15530) üzenetére
Most ilyen össze-vissza játszok, szóval megint Quake:

A 3. fejezetet is lepörgetve arra a megállapításra jutottam, hogy ez a formula szinte semmit nem öregedett, azaz ha valaki az elmúlt években (vagy egyáltalán bármikor) játszott akármilyen FPS-sel, az ebben is otthonosan fog mozogni. (Nemhiába, no! Látszik, hogy kik fektették le a zsáner alapköveit! ) Legfeljebb az lehet először egy kicsit fura, hogy az életerőnk nem töltődik vissza automatikusan, nem kell (sőt!) fedezékbe bújnunk, ill. nem vagyunk lekorlátozva a személyünknél tartható fegyverek számát illetően, az állandó kulcskeresgélés pedig már csak a krém a torta tetején. Apropó, kulcsok: a pályák felépítése egész egyszerűen zse-ni-á-lis, tele önmagukba visszatorkolló hurkokkal és titkos zeg-zugokkal (persze életszerűséget vagy logikát kár is keresni bennük, elvégre egy pokoli dimenzió megelevenedett lidércnyomásába kalauzolnak el bennünket). Nekem tulajdonképpen ez az első igazi végigjátszásom, amikor ilyesmikre már tudatosan igyekszem odafigyelni. Persze, annak idején végigtoltam csalással, de arra pl. már nem mernék megesküdni, hogy a sharewave-változaton kívüli epizódok is megvoltak-e. Mindenesetre nagyon örülök neki, hogy most végre lehetőségem adódott erre is.
I WλNT TO BELI3VE
[73] zaz
Aug 19., Wednesday 19:13 #15540
Válasz KiswechPS3 (#15538) üzenetére
van benne egy két cheap fight ,de összeségében jó kis cucc eddig
psnid: zaz_hun gamertag:kovacskati PSN:zaz-hun Gamecenter:zaz-hun
[55] KiswechPS3
Aug 19., Wednesday 17:36 #15539
Válasz KiswechPS3 (#15538) üzenetére
Na meg egy eselyt adtam neki, meglett azota meg 2 shell is, es mindjart mas a fekvese a dolognak. Most meg tul gyorsan haladok, kicsit a balansz nem sikerult.
/* Life runs on Code */
[55] KiswechPS3
Aug 19., Wednesday 16:46 #15538
Válasz KiswechPS3 (#15537) üzenetére
Na jo, felre is raktam legalabb 1 patchig. Retkesul szar a hitbox, a rolling olyan hogy lekoveti az ellen, hiaba ut elorefele te meg gurulsz moge, akkor is sebez (lol). Shell nelkul vegtelen stamina kb, de egy legyszartol is megdoglesz. Sikerult a legszarabb fegyvert elsore megszerezni is...

Sajnos nagyon nincs a kozeleben sem egy Souls cimnek, pedig a kezdeti reszeknel meg azt mondtam.
/* Life runs on Code */
[55] KiswechPS3
Aug 18., Tuesday 17:51 #15537
Mortal Shell

Nagyon ki voltam már éhezve egy Souls Like cuccra, így 2 óra után igen csak bejön, kicsit clunky, de a pálya és karakterdizájn nagyon tetszik. Jó lesz ez. A kardokat magából kihúzó és utána neked baszó dög rohadjon meg
/* Life runs on Code */
[3] Lacek92
Aug 18., Tuesday 17:27 #15536
Na, 12 óra után úgy érzem, ez a Persona 5 nem igazán az én játékom. Rosszat nem tudnék róla mondani, minden ízében minőségi darab, az art style pedig több, mint zseniális, de a történet se fogott meg annyira, így a rengeteg párbeszéd inkább nyűg, és a harcrendszer sem igazán jön be - mondjuk én eleve mindent az FFX-hez mérek, ha turn based combat, és nem is találtam még ahhoz foghatót más JRPG-ben... Sebaj, hosszú még a backlog
Aug 17., Monday 12:20 #15535
Válasz Lacek92 (#15534) üzenetére
Érthető. Rosszul mondjuk így sem jársz (már ha tetszeni fog a játék), viszont a Royal újításai után én nem tudnám ugyanúgy élvezni az alapkiadást. Ez persze nálad még nem szempont.
I am such a B.A.
[3] Lacek92
Aug 17., Monday 12:08 #15534
Válasz ne5h (#15533) üzenetére
Az alapkiadást vettem meg 5 ezerért. A Royallal nem mertem kockáztatni 18-at, hátha nem tetszik majd.
Aug 17., Monday 12:03 #15533
Válasz Lacek92 (#15532) üzenetére
Az alap vagy a Royal változatra sikerült lecsapni?
I am such a B.A.
[3] Lacek92
Aug 17., Monday 12:01 #15532
Persona 5

Kerülgettem már egy ideje, de valahogy egyszerre vonz és taszít, emiatt nem mertem belevágni. Most a Summer Sales keretében olcsón behúztam, teszek vele egy próbát. Van egy olyan érzésem, hogy vagy imádni fogom és belerakok 150 órát, vagy utálattal hajítom ki a PS4-ből (vagyis törlöm a vinyóról) 10 óra után Annyi időt mindenképpen kap, aztán majd meglátjuk.
[55] axl
Aug 16., Sunday 18:41 #15531
Egy kisebb átrendezést követően leporoltam szegény elhanyagolt PlayStation Classic-om és hogy felavassuk az új helyét a hálószobai "kistévé" alatt (ami eddig a nappalit díszítette), a feleségemmel gyorsan le is zavartunk pár kört a Tekken 3-ban. Meglepő módon élveztem, pedig inkább Mortal Kombat-os vagyok és a Tekken zsonglőrködős játékmenetét még a PSP-n agyonnyúzott Dark Resurrection után sem tudom teljesen a magaménak érezni, de ami ennél is jobban meglepett az az, hogy a feleségem is (ő meg a Street Fighter II-re esküszik). Szerencsére egyformán bénák vagyunk benne, így bőven jutott sikerélmény (és persze pofonok) mindkettőnknek. Azt hiszem, nagyon jó helyen lesz ott a kis gép.

Mellette továbbra is a God of War pörög PS4-en, de még lassan 50 óra után (legalábbis valahova ebbe a magasságba saccolom az eddig játékidőmet, mert eléggé szüttyögősen haladok benne) sem tudom hova tenni. Helyenként nagyon tetszik, helyenként meg nagyon nem. Néha alig várom, hogy újra játszhassak vele, valamikor pedig csak azért veszem elő, hogy haladjak vele és végre belekezdhessek valami másba (nem szeretek játékot félbehagyni, mert akkor sosem fejezem be). Összességében jó játéknak tartom, de nagyon nem tudott felnőni a hype-hoz a szememben (sanszos, hogy konkrét elvárások nélkül sokkal jobban tetszett volna, de párszor azért még így is képes volt kellemesen meglepni).
I WλNT TO BELI3VE
[55] axl
Aug 01., Saturday 21:41 #15530
Quake (PC)

Hihetetlen, hogy ez még most, 24 év után is mennyire ütős, zsigeri élmény tud lenni! Persze a grafikája felett mára jócskán eljárt az idő, de még így is átjön, hogy annak idején milyen durvának számított a maga sötét, gótikus dizájnjával és a(z akkoriban) elképesztő tempójával. A fegyverek ereje és az ellenfelek reakciói a találatokra döbbenetesek (Nail Gun FTW! ), a NiN baljóslatú aláfestő zenéje pedig a hab a tortán. Mindezt a megjelenés környékén átélni szinte földöntúli lehetett, most pedig ráadásként még egy kemény gyomrost is bevitt a nosztalgia. Ebből kéne a Doom mintájára egy, az eredeti szellemiségéhez hű, modern újragondolás!
I WλNT TO BELI3VE
Aug 01., Saturday 20:57 #15529
The Witcher 2: Assassin's of kings enhanc.edition (Xone-360 Back. Compat)

KB 55 órát tolhattam a CD project remekebe, nálam egy jó erős 10/9-es lett a game! Szinte minden mellekuldit is letoltam plusz sikerült a legerosebb cuccokat is megnyitnom. Apropó melekkuldetesek:remekül sikerült szinte mindegyik és érdekes történetek nyíltak meg a fő story történéseivel párhuzamosan.
Egy kisebb negatívum akadt:a a game a közepétől mikor már Geralt egyre erősebbé válik a szintlepesek miatt kicsit könnyebb is lesz. Talán három komolyabb összecsapás volt a többi nem igazán embertprobalo. (közepes fokozat) És igy a végén egy rakás fozet és fegyverolaj is megmaradt potyara...Kicsit rapihenek a témára aztán az ősszel neki is ugrok a harmadik resznek.

Raging Justice(Xone s)
Kellemes néha felulni a nosztalgiavonatra, az arcadeok hoskorat (és a gyerekkort) juttatja eszembe a játék. Igazi retro style beat em up. 🙂
(A final flight nevezetű acsi mondjuk elég beszédes is 😀
Forza INTER,csak az INTER!!! 3DS Friend Code 2191-7745-9568(NfanSanyi)
Aug 01., Saturday 9:38 #15528
Válasz multishoot (#15527) üzenetére
Teljesen egyetértek, tavaly játszottam újra, az emlékeimben sokkal szebben élt, és akkor még finom voltam. Nagyon érződött (az E3-as prezit újranézve meg pláne), hogy kitaláltak egy koncepciót, és addig butították, ameddig játszható nem lett az előző generációs konzolokon. Sokkal-sokkal lineárisabb volt mint ahogy emlékeztem, a gunplay a vigorokkal meg a tearekkel papíron sokkal jobban hangzik, mint ami kisült belőle, és néha olyan nehézségi tüskék voltak benne (főleg az utolsó összecsapásnál, ahol a harc felét kb lőszer nélkül kellett kihúzni), hogy azt hittem hogy kettétöröm a billentyűzetet. Viszont a hangulat szerintem még erősebb, mint a Rapture-i részek, és egyike annak a nagyon kevés sztorinak, ami szerintem jobban működik videojátékként, mint bármilyen más médiumon működött volna. Összességében persze még mindig inkább tetszett, mint nem, de nem volt olyan hatalmas nagy élmény játszani vele azért.
Rise and shine, Mister Freeman - rise... and shine.
[46] multishoot
Aug 01., Saturday 1:09 #15527
Bioshock Infinite (PS4)

Az elején nagyon tetszett a setting miatt, de a vége felé már lassan kibasznám a lomtárba... annyi idegesítő, arénaharc van szivacs ellenfelekkel. Mint ha hirtelen vízipisztollyá vált volna minden fegyverem, a fejlesztések ellenére is. A gunplay meg... papíron jó, de ilyenkor élőben már monoton és frusztráló. Kár érte... kicsit rövidebb történet és barátibb játékmenet szimpatikusabb lett volna.
Egyre jobban. [Rühiblokker user]
[46] multishoot
Aug 01., Saturday 1:06 #15526
Válasz parandroid (#15525) üzenetére
Meg az abban az időben igen divatos CSI hullám is meg lett lovagolva.
Egyre jobban. [Rühiblokker user]
Jul 31., Friday 13:15 #15525
Válasz multishoot (#15523) üzenetére
Kiélveztem, bár nem volt egy hosszú élvezet, így 2020-ban különösebben nem zavar, meg legalább feszes volt a sztori, de teljesen áron húztam volna azért a számat. Azt nehezen tagadhatná le a Monolith, hogy látta a Twin Peaks-et mondjuk.
Rise and shine, Mister Freeman - rise... and shine.
[55] axl
Jul 30., Thursday 20:59 #15524
Még mindig nem értem a God of War végére, de mióta megtaláltam Ratatöskr-t, alias Gecimókust, azóta 1 pontot ugrott a szememben a játék.
I WλNT TO BELI3VE
[46] multishoot
Jul 30., Thursday 9:47 #15523
Válasz parandroid (#15522) üzenetére
Jó játékot, nálam egy örök kedvenc. Sajnos a folytatás már nagyon halovány lett, így élvezd ki minden percét az elsőnek.
Egyre jobban. [Rühiblokker user]
Jul 29., Wednesday 22:54 #15522
Condemned: Criminal Origins

Multishoot bajtárs valamelyik videója juttatta eszembe, hogy ezer éve a Steam könyvtáramban pihen a játék szóval rá is próbáltam. A megjelenés és egyes gameplay megoldások is elég archaikusan hatnak, de ez a Fahrenheites, Max Payne-es hangulat erősen megkapó, és a harcrendszer is sokkal gördülékenyebb, mint vártam. Délután estem neki, az imént ment le a próbababás plázás fejezet, egy-egy jelenetnél erősen teli volt a gatya.
Rise and shine, Mister Freeman - rise... and shine.
[41] Kuresz
Jul 27., Monday 10:05 #15521
Rogue Company

Az elmúlt évek multis játékai, összegyúrva.
Még csak beta, igy a szerverrel vannak problémák és a content se túl sok, de ha ez eljut 1.0-ig, hosszú hónapokra le fog kötni. Már így is alig tudom letenni. Tps 4v4 lövölde. Nézzetek rá, érdemes!
"Minden multi cím exkluzív mert x-en olyan minőséget ad ami pron is elérhetetlen."
[3] Lacek92
Jul 26., Sunday 15:03 #15520
Dragon Age: Inqusition

Valamiért eddig kimaradt, de most sort kerítettem rá. Azt kell mondjam, hiba lett volna kihagyni! Zseniális játék, élvezetes a harcrendszer, gyönyörű és változatos a képi világ, érdekes a történet, jó a zene. Ízig-vérig igazi fantasy hangulatot áraszt, ami személy szerint a kedvenc videojátékos témám. Kb. 40 óra után ez számomra 10/10, simán odateszem a Skyrim és a Witcher 3 mellé.
[37] fr4231
Jul 26., Sunday 10:53 #15519
Kurva jo jatek a Last of Us 2, de nekem kicsit neha mar tul sok a harc es keves a nemileg az atlagos jetekmenettol eluto, extra elem.

Megis a legnagyobb nehezseg, hogy a Abby annyira antipatikus minden szempontbol, hogy sokszor a zombikhak drukkolok, es felaldozom, hogy nezzem ahogy megzabaljak, ezzel nemileg heltre allitva a lelki bekemet.
PSN: fr4231_jp
[31] Matild
Jul 23., Thursday 22:56 #15518
Válasz axl (#15517) üzenetére
Jó, hát gyakorlatilag az összes karakterre rálehetne mondani, hogy sablon.
Nem volt egy agysebész gonosz persze, de volt egy fenyegető fellépése, bármikor keresztezte hőseink útját; olyan volt, aki nem fél meghúzni a ravaszt és nem egy lazáskodó hülye idióta (a'la Flynn vagy Raja). A vele való végső harc ezért sem érződik egy tét nélküli kis kerti sétának, tényleg egymással csaptok össze. És ez az ami a 3. részben nem sikerült olyan emlékezetesre, de nem lövöm le neked.

A történet meg szintén nem egy magasröptű valami, de jól szolgálja a széria legfőbb mozgatórugóit: a filmszerű kaland-érzetet és a karaktereket. Ne görcsölj rá a sztorira ennyire szerintem, hidd el a harmadik részben sem jön el a megváltás. Vagyis eljön, de nem ezáltal. Ettől még szórakoztató és érdekes így is, legalábbis nekem az volt.

A Remasztiba tényleg nem került bele, de inkább azért nem, mert az elég tetemes meló lett volna, Azért irreleváns leginkább, mert tavaly bezárták a szervereket, de így is 10 évig ment, ami Sony játékhoz képest nagyon jó. És nem véletlenül tartott ki eddig, meg volt a maga kis közönsége és hardcore magja. Én is tojtam rá persze az elején, de aztán a trófeák miatt kipróbáltam és nagyon belemélyültem, jobban, mint talán bármely másik multiba a gépen. Nagyon megszerettem, remek élményeket adott. 3. rész dettó. Itt egy remek videó minderről: KATT!
Az Uncharted 4 még mindig kimaradt, kíváncsi leszek ott milyen a multi.
NNID / PSN_ID: Travis_HUN
[55] axl
Jul 23., Thursday 21:24 #15517
Válasz Matild (#15516) üzenetére
Az új karaktereket adom, kivéve Lazarevic-et, ő egy tipikus sablon-főgonosz volt. A biztonság kedvéért még úgy is nézett ki, mint Jason Statham és Woody Harrelson szerelemgyereke.

A többféle helyszín valóban nem vált hátrányára, de én elég változatosnak éreztem az első részt is, kreatívak voltak a dzsungel-miliőn belül. Viszont az tényleg zavart egy kicsit, hogy nem nagyon erőltették meg magukat a sztorival (tudom, nem ezen volt a hangsúly, de akkor is) és pöccre ugyanaz, mint az első részben: keresünk valamit, amiről kiderül, hogy nem is ott van, ahol sejtettük, de kapunk további útmutatást a valódi helyét illetően. Később kiderül, hogy amit keresünk, egyáltalán nem az, mint aminek eredetileg gondoltuk. Aztán jönnek a szörnyek, mi pedig harcolhatunk velük a nácik által hátrahagyott fegyverekkel... Ez már elsőre sem volt valami eredeti, de nekem tetszett, sikeresen idézte meg Indiana Jones szellemét. Másodjára már csak a szemeimet forgattam.

A multi meg olyannyira irreleváns, hogy a Remastered-be alapból bele sem került.
I WλNT TO BELI3VE
[31] Matild
Jul 23., Thursday 18:12 #15516
Válasz axl (#15515) üzenetére
Imádtam az első részt, nagyon közel áll a szívemhez, semmi kivetnivalóm sem volt a dzsungeles témával, de a második rész egy egyértelmű ugrás a szememben minden tekintetben. Persze a fejtörők nem vettek hatalmas fordulatot, de fedezékes-gurulós-gunplay kézreállóbb, könnyedebb lett szerintem,"fluid"-abb játékmenetet adva, mint elődje. Az alapokat mondod jónak, és ezen annyira nem változtattak, csak még jobban finomítottak rajta, miközben minden máson rálicitálták az elődre. Az egy helyszínes buli után itt gyakorlatilag globálisan össze-vissza ugrálunk a sztoriban, amitől nekem "kinyílt" a játék világa, és imádtam. Még akciódúsabb, még grandiózusabb, még állejtősebb az egész kaland. Emlékszem az első után alig bírtam várni a 2-re, kb. egy tucatszor nyomtam végig a demót, ami a nepáli utcai részeket mutatta, és el voltam ájulva. Ja és az új karakterek... Chloe, Flynn, Tenzin, zseniálisak mind szerintem, Lazarevic pedig a legjobb főgonosz.a szériában.
A multiról nem regélek, mert az ma már teljesen irreleváns, de nekem egy extra plusz volt az is.
NNID / PSN_ID: Travis_HUN
[55] axl
Jul 17., Friday 19:36 #15515
Válasz Matild (#15514) üzenetére
Teljesen jól elvoltam mindkettővel és nem is mondanám csalódásnak a második részt, egyszerűen csak nem látom benne azt az ugrást grafikailag (ami ugyebár az újrakiadások miatt teljesen érthető), de főleg a konkrét játékmenetet illetően (ezt viszont már nincs mire ráfogni), amiről sokan beszámolnak. Szerintem abszolút nem tudott egy AC 1-2 szintű fejlődést felmutatni (ami tényleg óriási volt - megjegyzem, az UC-nek a sokkal jobban működő alapok miatt nem is volt szüksége ekkora változásra), de még csak nem is egy Gears of War 1-2 átmenet (jöhetnek azok a kövek). Amúgy nem tudom, belőlem az UC2 egyik helyszíne sem tudott akkora csodálatot kiváltani, mint az első rész katedrálisa, pedig végig ezt vártam. Talán a városi harcos pálya kidolgozott belső tereit látva csettintettem a nyelvemmel. Ahogy Mackó írta a tesztjében, már maga a tény, hogy nem PS3-mon toltam őket, sokat elvett a "Hűha!"-faktorból. (Ettől függetlenül remek volt mindkét eddigi rész, ezt nem győzöm hangsúlyozni.) A harmadiknak nem is azonnal terveztem nekiállni, pont a kiégés elkerülése miatt hagytam ki több, mint fél évet az első kettő között is.

...

És hogy végképp felszítsam az indulatokat: eddig a God of War-tól sem vagyok hanyatt esve. Persze grafikailag lazán büntet mindent, amit eddig képernyőn mozogni láttam (amikor anno a Blizzard intróit nézve megfogalmazódott sokunk fejében, hogy egyszer talán még megérjük, hogy a játékok valóban így nézzenek ki, na, az szerintem mostanra valósággá vált, ezek után bátran ki merem jelenteni), bár a HZD után, ami egy sokkal nyitottabb világot jelenített meg közel hasonló színvonalon több, mint egy évvel korábban (ráadásul váltakozó napszakok és dinamikus időjárás mellett), ez sem akkora vízválasztó. A játékmenet eddig a Fable első részét juttatja eszembe (nyugalom, ez dicséret, mivel az egyik kedvencemhez hasonlítgatom éppen) a maga ARPG-light módján, csak a sztori menete tűnik sokkal kötöttebbnek. (Mondjon bárki bármit, nekem már annak idején sem volt különösebb bajom a kevésbé nyitott világgal, manapság meg kimondottan felüdülésnek hat.) Pesze még nagyon az elején járok, most értem csak Alfheim-be, szóval még bőven változhat a véleményem és eddig is meglehetősen pozitív, de hasonló idő alatt már a Spider-Man és a HZD is nagyobb hatással voltak rám (hogy házon belül maradjak).
I WλNT TO BELI3VE
[31] Matild
Jul 17., Friday 16:17 #15514
Válasz axl (#15511) üzenetére
Ha a grafikai oldalát nézed, és remasztival játszol, akkor persze, hogy nem, de akkoriban, jó 10 éve PS3-on érezhető volt az ugrás bőven. De azt még így is láthatód a kettőt összevetve, hogy mennyivel látványosabb "set piece"-ekkel tolták meg a folytatást. Pl. vonatos rész, de a változatosabb, nagyobb, kidolgozottabb helyszínek is feltűnhetnek, az első rész totális dzsungel-romos pályáival összevetve.

A 3. rész már régebben is egy második újrázása volt, ami szerintem pont ezért az újdonság érzet nélkül már nem ütött akkorát, de még így is bőven szórakoztató volt, és elképesztő volt nézni, meddig facsarják még a PS3 erejét. Hangulatbomba az is. Ha ennyire friss az élmény, talán jobb, ha vársz vele, én legalábbis sosem bírtam darálni "ugyanazt" egymás után, mert a fülemen jönne ki és csak gyorsan megunnám, de ahogy érzed.
NNID / PSN_ID: Travis_HUN
[8] Ra1D3n
Jul 17., Friday 11:45 #15513
Válasz axl (#15511) üzenetére
Na az Uncharted 3 a határozott mélypont nálam a szériában. Azok után az Uncharted 4 egy akkora megaton, amit felfogni is alig lehet.
Take me into your heart! Accept me as your savior! Nail me to the fucking cross, and let me be REBORN!
[16] seci92
Jul 17., Friday 10:57 #15512
Válasz axl (#15511) üzenetére
Számomra és anno mindenkinek olyan volt az ugrás az egyhez, mint az assassin's creed 1-2 volt.
[55] axl
Jul 16., Thursday 13:48 #15511
Uncharted 2 Remastered pipa. Nagy elvárásokkal ültem neki azok után, hogy az első részhez viszonyítva mekkora fejlődésről számoltak be sokan, ehhez képest számomra ez csak egy szimpla második rész volt. Persze tetszett, ahogy az első is, de én tényleg nem tapasztaltam akkora előrelépést. Talán ha 2 új fegyver volt, ezen kívül még a történet íve is ugyanaz, még kevesebb fejtörővel. Technológiai előnye ha volt is (a hardver mélyebb ismerete révén), azt az újrakiadások szépen elsimították. Ez persze egyáltalán nem baj. Piszok nagy előnyei az erős alapok és a szerethető főhős. Kíváncsi vagyok a harmadik részre is, de előbb a jó öreg Kratos áll rajthoz.
I WλNT TO BELI3VE
Jul 05., Sunday 18:25 #15510
The Witcher 2:Assassins Kings Enhanced Edition (Xone/360 backward.comp)

Most már kezdem érteni hogy miért van ez a hozsanna a Cd project Red körül.
Egy nagyon aprólékosan és részletesen kidolgozott fantasy világot és a hozzá illő karaktereket alkotott meg a lengyel csapat.Még az npc-ék is elég szépen kivannak dolgozva!
Remek a story is,(politika,intrika,viszály)10 óra játék után még mindig Flotsamben dekkolok,csinálom a melléküldiket minijátékokat,de ma már a történetet is próbálom előre gördíteni.Ami a látványt-grafikát illeti a Red engine szépen teszi a dolgát,és nagyon jól kidolgozott tájakat és karaktereket látni!Egy nyolc éves gameről van szó de mai szemmel is szépnek mondható.Le a kalappal a lengyel skacok előtt!Igényes,minőségi game minden szempontból!

Elég nagy kalandra is van itt kilátás,(Kb 40 órát írnak),bár tisztában vagyok vele hogy a harmadik rész még ennél is jóval nagyobb lesz.
Forza INTER,csak az INTER!!! 3DS Friend Code 2191-7745-9568(NfanSanyi)
[31] Matild
Jul 05., Sunday 16:52 #15509
The Darkness II (PS3)

Számomra első rész azon kevés játékok közé tartozik, amit eladtam. Nem szoktam hasra ütésre választani, csak azt veszem, ami tényleg érdekel, így elkerülve a csalódásokat és a felesleges pénzkidobást. Nem arról van szó, hogy ne tetszett volna a The Darkness, csak az első végigjátszás után úgy keltem fel mellőle, hogy én ezt soha az életben nem fogom újrajátszani, így megtartani sem látom sok értelmét. Már nem emlékszem hány évvel az eredeti megjelenése után játszottam vele, de már nagyon lerítt a foghíjas külcsín, a technikai bumszlik, a rosszul öregedő játékmenet stb... folyton be-be járni az az "open-world" nyitott világot a story folyamán, és minden alkalommal szétverni ugyanazokat a lámpákat és fényforrásokat engem szétuntatott. De a Mafia-történet, a karakterek és persze az egész játékot szó szerint átjáró sötét-tónusnak volt egy egyedi hangulata, nem tényleg bánom, hogy egyszer végigjátszottam, és pont ezért voltam kíváncsi a folytatásra ezek után is, mert látható változásokat eszközölt az új fejlesztőcsapat, amiket megértem, ha az első rész rajongói nehezen fogadtak be, de nekem pont a javára vált az élménynek.

Persze most is van egy bejárható hub-world, Jackie rezidenciája, ahol lehet beszélgetni a karakterekkel, de ezt leszámítva az egész játék átment ebbe a linerális, egysíkú felépítésű pálya-rendszerbe, ami szerintem totál a javára vált, és amiből amúgy a 7. generációban annyit kaptunk, hogy már hánytunk tőle, de ma már annyira letűntek, hogy tökre hiányzott beleugranom egy ilyenbe. Persze rövid, és csak mész előre és darálsz, de szórakoztató. És az új cel-shaded külső, amivel a képregény látványvilágát akarták visszahozni, is remekül passzol ebbe az ultra gore összképbe. Ennyi év után is sokkal befogadhatóbb a gyomornak a comic art style szerintem, hiába a kisebb difik. A narratíva így is működik, a rövid, de érdekes story most is megvan, és a vége meg hát... gondolom sok esély nincs Darkness III-ra, így azért keserédesebb a befejezés, de az izgalmat végig fent tartja.

Amúgy azt még had tegyem szóvá, hogy mekkora gyökérségnek tartom ezeket az extrákat tartalmazó redeem kódokat, amik főleg ilyen Limitált kiadások mellé pakolt kis plus dolgok. Oké, hogy mondjuk sok-sok év után játszom a játékkal és ne lepődjek meg, hogy nem elérhető, de baszki, legalább írnának egy tetves lejárati dátumot a csomagolásra, hogy tudja az ember meddig kell beváltani. Merthogy ezt még sokan nem teszik meg, és hiába gondolom, hogy a 10 éves lejárati dátum lenne a megfelelő, de még ha csak 5 év is, legalább egyesek odaírják, hogy mi van. Hiába basztam be a Darkness II lemezt a gépbe 8 évvel később, ez egy újonnan vett játék, kurvára nincs leírva, hogy lejártak volna a kódjaim hozzá, de mégse veszi be. Persze legyen ez a legnagyobb problémám az életben, nem is érdekel, de ez a többedik ilyen a közelmúltban és nem értem miért. Márciusban az Anarchy Reigns 7 év távlatából is mindent engedett leszedni (nem mintha bárki játszaná még a multit, hehe), majd később rá a szintén új Killer Is Dead viszont értetlenkedett nekem, hogy mi ez a kód, meg mit képzelek (természetes nincs ráírva lejárati dátum), mindezt úgy, hogy a dlc amúgy továbbra is elérhető a Store-ból, így most extra 4 fontért vehettem meg, pedig ingyen kéne járnia. Ez tényleg egy kis semmiség, csak egyszerűen meglehetne oldani azzal, hogy minden kiadó ráírja a borító hátoldalára a dátumot és kész.

Eh, na mindegy. A lényeg, hogy a The Darkness II-t csak ajánlani tudom, ha akad még ma olyan valaki, mint én, akinek kimaradt volna, és jobb ötlet híján talán nekivágna. Most pedig jöhet a Yakuza 3 Platinum-trófea szopómaraton, ami már ezer éve vár.
NNID / PSN_ID: Travis_HUN
[1] zioncsabi
Jun 24., Wednesday 2:55 #15508
Válasz axl (#15507) üzenetére
Hmmm... en azthittem, hogy ez a kontrollerproblema mar nem is letezik. Nekem kimaradt a mostani generacio, de mivel mind a 3 elozo gen megvan es mivel ott nem lattam semmi olyat, ami erre utalna, most megleptel. Amugy en a 360 kontrollernel nem talalkoztam jobbal. Egy ps3 d-paddal kigeszitve tokeletes lenne a szamomra. Meg kotyogosan is 😀

Eredetileg mosthetvegen akartam volna elhozni a gepet, de tul szep ido lesz itt mifelenk a hetvegen, ugyhogy tuti nem fogok negy fal kozott uldogelni utana meg mar szabadsag... szoval en is latom, hogy 2-3 het, de inkabb egy honap lesz, mire a stablistat meglatom.
[55] axl
Jun 23., Tuesday 20:44 #15507
Válasz zioncsabi (#15506) üzenetére
Én meg remélem, hogy a gépemhez kapok kölcsön egy Last of Us 2-t pár héten belül. (Kollégámat kellően felcseszte ahhoz, hogy ez realitás legyen. )

Meg persze azt is, hogy így lassan 1 hónap után végre visszakapom a kontrolleremet a szervizből (esetleg abból is kölcsönzök egyet). Tragédia ez a Dual Shock 4 (ergonómiailag nem lenne semmi bajom vele), fél év alatt már másodszor javíttatom, pedig tényleg kímélem, nem dobálom, nem ütlegelem, nem püfölöm a gombokat, nem rángatom az analóg karokat. Az X360 kontrollereim ellenben még mindig kifogástalanul működnek, pedig a legrégebbi már több, mint 13 éves (igaz, annak van is holtjátéka rendesen, ettől függetlenül a mai napig használható és legalább semerre nem húz).
I WλNT TO BELI3VE
[1] zioncsabi
Jun 22., Monday 21:50 #15506
Válasz axl (#15503) üzenetére
De basszus, ps3. Szoval itt sem elgeti ki magat a trophykurva énem

A Last of Us 2-hoz egy baratomtol kapom kolcson a gepet a hetvegen.
moderator sQr
Jun 22., Monday 11:51 #15505
Call of Duty: Modern Warfare 2 (Remastered) [ PlayStation 4 Pro ]

Eszeveszetten pörgős, a régi iskola szerint ügyesen építkezik a hangulati elemekből és néha meglepően látványos tud lenni. Ez még midig egy egészen jó kampány, ami történeti szempontból is ügyesen árnyalja a képet. A tavalyi rész árnyékából azonban egyszerűen már képtelen ugyanazt az érzést nyújtani. A fegyverek furcsán erőtlenek, az ellenfelek szörnyen buták és a script is hajlamos szétesni néha. Kitűnően mutatja, hogy ez a sorozat is mennyit fejlődött azért az utóbbi években.

The Last of Us Part II [ PlayStation 4 Pro ]

32 óra után lepörgött a stáblista éjjel, én pedig még most is nehezen találom a szavakat. A játékmenet gyönyörűen öleli fel a stúdió eddigi munkásságát, minden téren tovább építve az első rész jellegzetességeire. Ez egy szörnyen zord, sötét, velőtrázó, de bátor és izgalmas történet, amit ügyesen támaszt alá a játékmenet és az elmesélési mód is. Viszont szerintem számos olyan témát érint, amit nem fog tudni helyén kezelni sok ember.
Twitter: sequeeer
Összesen: 11961 [51-100]
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 ...240
A témát indította
nasty
(offline)
Fórum toolbox
Kereső Új téma
Rövid fórum szabályzat
1. Igyekezz mindíg a témába illő hozzászólást írni, ne nagyon térj el az adott fórum témájától. (ha mégis másról szeretnél írni, de úgy érzed, hogy az adott témába kell ezt megtenned, jelezd ezt egy *offtopic* kiegészítővel)
2. Mielőtt új témát hozol létre, nézz körül a fórumban, használd a keresőt, hogy más nem indított e már hasonló beszélgetést!
3. Ha vitába keveredsz más fórumozókkal, kerüld a személyeskedést, a trágárságot. Ha ilyesmin érünk, moderálni fogunk, durvább esetben kitiltunk.
4. Törvényt sértő dolgok reklámozása, terjesztése azonnal kizárást von maga után!
5. Üzleti célú hirdetéseket a fórumokban tilos elhelyezni, apróhirdetést is csak az arra létrehozott témában lehet!