Prince of Persia: The Forgotten Sands részletek

Prince of Persia: The Forgotten Sands részletek

dragCsető Zsolt2009.12.15. 10:34

Az éjszaka folyamán a Ubisoft új sajtóközleménnyel állt elő a közelmúltban leleplezett Prince of Persia: The Forgotten Sands-ről, aminek köszönhetően végre részletesebb információkat kaptunk a Herceg következő kalandjáról.

Mint az korábban már kitudódott, a The Forgotten Sands visszatér az előző trilógiához. Történetileg az új epizód a The Sands of Time és a Warrior Within között játszódik, amikor is a Herceg Azadot hátrahagyva bátyja királyságába látogat: az örömteli fogadtatás elmarad, hősünk ugyanis szemtanúja lesz annak, ahogy a gonosz erők porig rombolják a királyi palotát. A Hercegnek nem marad más választása: az Időhomok segítségével meg kell változtatnia a dolgok alakulását.

Visszatér tehát az Időhomok, és vele együtt az idő visszapörgetésének a lehetősége is, a játékmenet alapelemei pedig szintén ismerősek lesznek az előző trilógiából, hiszen a sorozatnak mára védjegyévé vált akrobatikus, ügyességi részek mellett ismét több ellenfél ellen harcolhatunk majd.

A látványért a Ubisoft az elmúlt években már sokat bizonyított, Anvil névre hallgató motorja szolgál, ami az Assassin's Creed játékokat, illetve a tavalyi Prince of Persia epizódot is hajtotta - a francia kiadó epikus momentumokat ígér.

Az továbbra sem derült ki, hogy a Ubisoftnak melyik részlege felelős a fejlesztésért, a pontos célplatformokra azonban fény derült: a The Forgotten Sands Xbox 360-ra, PlayStation 3-ra, PC-re, Wii-re, PlayStation Portable-re és Nintendo DS-re érkezik, méghozzá jövő májusban, a The Sands of Time mozifilmmel egyidőben.

A galériában az első látványterveket is megtekinthetitek a játékról - a hétvégén megrendezett Video Game Awardson bemutatott rendertrailert a jobb oldalon, a játék adatlapjánál érdemes keresni.

Zelda: Ocarina of Time remake, Kingdom Hearts IV és HD-2D Final Fantasy - Nintendo Direct összefoglaló

1 órája
39

Nintendo Direct a láthatáron, Project Mara lelőve – ez történt hétfőn

Továbbá: Halo: Campaign Evolved sztori trailer, Street Fighter 6 eladások, Sea of Stars frissítés.

13 órája

Fatekeeper (Early Access) - Sorsod Borsod

1 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #24

1 napja
3

Xbox Games Showcase 2026 összefoglaló

2 napja
63

Future Games Show: Summer Showcase 2026 összefoglaló

Ezúttal is két jól ismert videójáték-szinkronhang, Troy Baker és Alix Wilton Regan voltak a házigazdái a Future Games Show legújabb kiadásának, melyben több mint másfél órányi újdonságot láthattunk.

3 napja
5

Resident Evil Veronica, Alien: Isolation 2 és Final Fantasy VII Revelation - Summer Game Fest 2026 összefoglaló

3 napja
102

Hírek a show közé ékelve - bővül az FC26, a BF6, a Subnautica 2...

... és még az Elden Ring Switch 2 kiadása is megjelenési dátumot kapott.

4 napja

Huntdown: Overtime - korai skulóömlés

5 napja
2

A State of Playen túl – ez történt kedden

Benne: Clutch, Star Fox, Venus: The Last Ascent, Toy Story: Retro Roundup!, Toy Story 3 Complete Edition, Fallout 76.

6 napja
9

Új God of War, Until Dawn-folytatás - State of Play összefoglaló

6 napja
47

FESZTIVÁL MENETREND 2026

7 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #23

7 napja
1

Bus Bound - Végre a buszok is menetrend szerint járnak

7 napja
1

Elric - Michael Moorcock nyomán

8 napja
3

Yoshi and the Mysterious Book

A zöld dinoszaurusz belenyal egy enciklopédiába, mi pedig a természetfilmes stáb tagjaként lelkesen követjük.

9 napja
14

Hexarchy: elmélkedés a pakliba bújtatott 4X játékról

2026.05.30.
1

Jövőre csúszik a Fable – ez történt pénteken

Továbbá: Hollow Knight: Silksong, Edge of Memories, The Cat in the Hat: Rainy Day Mayhem.

2026.05.30.
1

WILL: Follow the Light

2026.05.29.
4

Call of Duty: Modern Warfare 4 és Planet Zoo 2 bejelentés – ez történt csütörtökön

Továbbá: 007 First Light, Escape the Backrooms, BeamNG.drive.

2026.05.29.
3