Mass Effect 2: ütős DLC-k lesznek

Mass Effect 2: ütős DLC-k lesznek

dragCsető Zsolt2009.11.28. 18:39

Az első Mass Effecthez érkezett letölthető tartalmak nem nyerték el maradéktalanul a játékosok tetszését, a Mass Effect 2 esetében azonban már nem fogunk csalódni - ezt ígéri a BioWare.

A fejlesztőgárda egyik alapítója, Greg Zeschuk a Joystiq stábjának nyilatkozta mindezt, és az interjú során elmondta, hogy sokkal nagyobb figyelmet fognak kapni a DLC-k.

"A legfontosabb dolog amit tanultunk az az, hogy a terveid között alapvető helyet kell szorítanod a DLC-k számára. Ezt olyan értelemben értem, hogy a fejlesztési folyamat részeként, még a játék megjelenése előtt."

A BioWare a frissen megjelent Dragon Age: Origins esetében is érezhetően komoly energiákat fektetett a letölthető tartalmakba - úgy néz ki, hogy a Mass Effect 2 esetében is hasonlóra számíthatunk.

A második rész január huszonkilencedikén jelenik meg Európában, Xbox 360 és PC platformokra.

Corsair HS35 V3 Wireless - Dolby Atmos költözött a gaming fejhallgatóba

A Corsair termékei mostanában járnak nálunk először, a legutóbbi billentyűzet-tesztünk után pedig egy remekbeszabott kis headsettel ismerkedünk. Corsair HS35 V3 Wireless a tesztlaborban!

7 órája

Netflix stúdióbezárások – ez történt csütörtökön

Továbbá: Darksiders 4, Kingdom Come, Mafia: The Omerta Collection, .curator, Waste the Fallen, Nautus, High on Life VR, Neo Berlin 2087.

23 órája
8

Pigeon: A Love Story – Turbó Turbi Társkereső

1 napja

PlayStation Game Catalog: az augusztusi érkezők

Helldivers II. Hell is Us. Kingdom Come: Deliverance II. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket ebben a hónapban.

1 napja
9

Bővül a Ghost of Yotei, csúszik a Dawn of War IV – ez történt szerdán

Továbbá: The Sinking City 2, Phantom Blade Zero, Crescent County, Shellbound, Precognition, Aether Wizard Life.

1 napja
5

Lunarium

2 napja
1

Supermassive Games leépítés, limitált PS5 – ez történt kedden

Továbbá: Persona 4 Revival, The Lord of the Rings: War in the North – Legacy Edition, SPRAWL zero.

2 napja
5

Sovereign Tower

Noha a nyár jellemzően uborkaszezonnak számít a játékiparban, ez nem jelenti azt, hogy ekkor ne jelenhetnének meg jó címek. Vessünk csak egy pillantást a Sovereign Towerre!

3 napja
1

1666: Amsterdam korai start, Big Walk sikerek – ez történt hétfőn

Továbbá: over the hill, Lost & Found, PATLABOR the Case Files, Crowns and Pawns: Amber Road, Hubert, Village in the Shade.

3 napja

Heti megjelenések | 2026 #33

4 napja
2

Kiln - a Double Fine nem köcsögöl!

5 napja
3

Doom: The Dark Ages - Revelations DLC

6 napja
12

THQ Nordic újdonságok – ez történt pénteken

THQ Nordic Digital Showcase összefoglaló.

6 napja
7

GTA a Netflixen – ez történt csütörtökön

Továbbá: Warrior Cats: Clans of the Forest, Onimusha: Way of the Sword, TOEM 2, Quake remaster.

7 napja
11

SENARA: The Sacrament

Szektások, mélytengeri rémek és egy realisztikus óceánjáró. A SENARA-ban első pillantásra minden megvan, ami a sikerhez kell, ez az összkép azonban becsapós.

8 napja
5

Megjelenési dátumok napja – ez történt szerdán

Benne: Isle of Reveries, Beaten Path, Moonlighter 2: The Endless Vault, Fallen Tear: The Ascension.

8 napja
2

Corsair Clipper Pro Mini 60 - kicsi, de erős

9 napja
6

Fire Emblem: Fortune's Weave Direct, Mafia: The Old Country DLC – ez történt kedden

Továbbá: Crimson Moon, The Walking Dead: Streets of Survival, Endless Legend II.

9 napja
4

Game Pass: augusztus első hetei

A Beast of Reincarnation premier árnyékában ezúttal inkább a Premium előfizetők könyvtára növekedik majd a következő néhány napban.

2026.08.04.
7

Heti megjelenések | 2026 #32

2026.08.03.
7