Mindenki kedves szomszédja, a Csodálatos Pókember, a mozivásznak után a HDTV-k képernyőjére is behálóhintázott. Nagyobb, szebb és talán jobb is lett a pompásan sikerült második résznél. Dőlj hátra, light kóla és popcorn a kézbe, 3,2,1...
Nem hiszem, hogy van olyan ember a földön, aki ne ismerné a Csodálatos Pókember, még csodálatosabb kalandjait. A képregények fellegvárában, az USA-ban körülbelül 10-15 magazin szól rendszeresen hősünkről. Csodálkozik ezután bárki is a filmek sikerén? Apropó filmek. Antaru írt pár sort a harmadik részről (a második oldal végén találjátok), amihez én csak annyit tennék hozzá, hogy a két főszereplőn kívül (gülüszemű, hiperbéna, gigalúzer Toby, és nagyon jellegtelen, annál is rondább K. DunsztomSincs kisasszony) teljesen rendben vannak. Kicsit soknak érzem a hype-ot körülöttük, de tény, hogy ekkora költségvetésbe, ekkora mennyiségű marketingnek kellett beleférnie, hogy megtérüljön a mozi. Ennek a marketing tevékenységnek a velejárója, a kiegészítő termékek megjelenése, mondhatni árukapcsolása. Menjünk el moziba, vegyünk Pókember menüt a büfében, hozzá egy Pókember sapit, egy Pókember pólóval. Mozi után, kislányunknak megvesszük a Mary Jane és Pókember együtt hálóhintázik mesekönyvet az ehhez tartozó, My Little MJ kifestővel. Leemeljük a polcról, a direkt a filmhez gyártott akció figurák egyikét, (akció figura, mert a kölyök lenyeli valamelyik kis alkatrészét és akció van a kórházig) mellécsapjuk az életnagyságú, pokolian drága “igazi” hálóvetőt, kiengeszteljük Anyut, hogy majd mi leszedjük a ragacsos cuccot a lakás dísztárgyairól és mehetünk is haza. Pontosabban csak mehetnénk, ha kifelé menet nem csapna le mindkét lurkó a Pókember 3 videojátékra, “hú de klafa” felkiáltással. Mire is kíváncsi ebből az egészből egy vérbeli gamer? Csupán csak arra, hogy kiszúrják a szemünket, egy sebtében összehányt szutyokkal, vagy olyan minőségi játékot kapunk, mint amilyen a 2 volt?
Peter Parkert egyetemista korában megmarta egy radioaktív pók. Ennek köszönhetően, emberfeletti képességekre tett szert, amelyeket egy kis botlás után a jó szolgálatába állított és rájött arra, hogy nagy erőkkel nagy felelősség is jár. Pókember talán a legemberibb szuperhős mind közül. Annyira esetlen, annyira emberi, ugyanazokkal a gondokkal küzd, mint minden fiatalember, aki a nehéz iskolai évek után belecsöppen a nagy betűs életbe. Még akkor is, ha mindezt legtöbbször felülről szemléli. Szerelem, munka, betegségek, tragédiák, drámák, és rengeteg humor. Ez Pókember világa. Pontosabban, ez a képregények és a mi fantáziánk világa. A filmeknek sikerült áthozni a hangulatot, köszönhetően a tényleg briliáns akció jeleneteknek, és a remekül vászonra vitt fő gonoszoknak, de véleményem szerint az egész túl lelketlen és elnagyolt. Na de lássuk, hogy milyen is lett az új filmet feldolgozó elektronikus játék.
Remek!! Ha egy szóval kellene jellemeznem. Amikor már jó pár órát beleöltem a játékba és tudtam, hogy most már lassan el kellene kezdenem írni a tesztet róla, megfogadtam, hogy megpróbálok a lehető leg objektívebb maradni. Tudni illik, nagyon jól tudtam, hogy muszáj lesz visszafognom magamat és énem habzó szájú giga Póki fan oldalát, mivel nem szerettem volna, ha egy sima halandó az alapján venné meg ezt a játékot súlyos ezrekért, hogy én milyen jókat írtam róla, holott azokat a pozitívumokat csak egy hozzáértő tudná értékelni. Szóval nem ragozom tovább, lényeg, hogy nem csöpögök annyit, mint amennyit szerettem volna, és a számomra irreleváns, de másoknak talán a világ fájdalmát jelentő kisebb-nagyobb hibákra is kitérek majd. A játék egy kellemes kis intróval nyit, ami ha nem is képvisel csúcsminőséget, az alaphangot szépen megadja. Általában nem nézem ezeket elsőre végig, csak nyomkodom a startot veszettül, hogy végre hálóhintázhassak egy kicsikét. Itt most elfordult tőlem Fortuna kisasszony, mivel egy relatíve hosszú (na jó, ha az ember már hálóhintázna, de nagyon, akkor hosszú...) tutorial részt kell végig ugra-bugrálnunk, ami szépen fokozatosan bevezet minket a póki lét rejtelmeibe. X-el ütünk, Y-al rúgunk és néha ütünk, de lassabban, mint a kék kistestvérrel, viszont erősebbet. B- a mindenféle hálóval kapcsolatos tevékenységek kiváltója, az A pedig elég meglepő módón az ugrás felelőse. Bal ravasszal gyorsíthatunk, mind a földön mind pedig a levegőben, a jobb ravasz pedig maga a HÁLÓHINTÁZÁS, csak így nagybetűvel!
Mert hát kérem szépen tisztelettel, ez valami elképesztően nagyon nagy királyság! Nem is tudom nagyon szavakkal leírni, olyan, mint a filmben csak te irányítod. Aki játszott a film második részének játék adaptációjával az tudja, miről beszélek. Ahogy pedig egyre fejlődünk, egyre gyorsabban tudjuk majd művelni ezt a csodát. Sőt! Most már kombinálhatjuk is a levegőben való mozgást, mivel ha a jobb ravaszt nyomva tartjuk, hősünk szépen felugrik a levegőbe, jobb kezével kilő egy hálót és tovalibben. Viszont ha csak megnyomjuk, és nem tartjuk úgy a ravaszt, akkor előre lő ki egy fonalat, és e folyamat gyors ismételgetésével, elég decens sebességgel lehet átszelni Manhattant. A falon mászásra és futásra, valamint a különböző ugrálós trükkökre nem térnék ki, elég szájbarágós és segítőkész a rendszer. Viszont a harc rendszer megér egy misét. Az egész rendszer a pókösztönre és a kombózásra épül. Ami mondjuk nem is túl meglepő, egy pókösztönnel és egy pók atlétikai képességeivel megáldott ember esetében. Az alap kombinációk, az X és az Y egymás utáni nyomkodásával, a bonyolultabbak már a B gomb hozzáadásával érhetőek el. Viszont az egésznek a lényege a pók reflex gomb, amit szépen meg kell nyomnunk, vagy nyomva kell tartanunk, ha egy ránk támadó gonosz feje fölött megjelenik egy veszélyt jelző ikon. Ilyenkor kikerüljük a támadást, és egy védhetetlen csapást indíthatunk az X-el. Van még egy szuper támadás is, ami a jobb felső gomb és egy másik támadás gomb együttes lenyomásával hozható be.
Nagyon nincs vége, katt az oldalválasztóra a folytatásért...
A legzseniálisabb ötlet viszont, amit egy ilyen játék esetében csak elsüthettek a fejlesztők, az a QTE rendszer implantálása a játékba. Elképesztő látványos kis átvezető jeleneteket izgulhatunk végig a megfelelő időben lenyomott gombok segítségével. Ha még mindig nem lenne világos, íme egy példa. Belibbenünk egy égő ház ablakán, ahol fel kell jutnunk két emeletet, hogy megmentsünk egy sipákoló nőt. Körbe megy a kamera, megmutatja, hogy merre kell menni, majd ráfókuszál hősünkre és részlegesen elveszi az irányítást. Ekkor neki iramodunk, látványos akrobata mutatványokat és ugrásokat bemutatva, amik csak akkor lesznek sikeresek, ha időben lenyomjuk a képernyőn megjelenő gombot vagy irányt. Ilyenkor elvetődünk, szaltózunk, hálót lövünk, verekszünk, minden olyasmit teszünk, ami egy Pókembertől elvárható. Rendkívül menő és nagyon megdobja a játékélményt, arról nem is beszélve, hogy a rengeteg Boss harcnál is gyakran fogunk vele találkozni.
Apropó Bossok. A játék alapvetően követi a film történeti szálát, de azért nyilvánvaló, hogy ennyi nem lett volna elegendő, hogy megfelelő tartalommal töltsön meg egy gamet. Éppen ezért a filmből már jól ismert Homokemberen, új Zöld Manón és Venom-on kívül találkozunk még a Skorpióval, Rhinóval, a Kingpinel, Raven-nel a vadásszal és a orvosból lett (Dr. Connors) Gyíkkal. Az egyrészt jó, hogy ilyen sok szupergonosszal lesz dolgunk, mert tényleg élvezetessé és változatossá teszi a játékot, viszont olyan szempontból rossz, hogy nem maradt idő az összecsapások hátterének kidolgozására. A fő szálak mellett különböző al küldetéseket érhetünk el, ami 3 rivális banda köré csoportosulnak. Vannak a Candy lányok, az Apokalipszis lúzerei, meg a szokásos kínai kungfus misztikus, szuper halálos banda. Az ők egymás között felosztott területeit kell megtisztítanunk a bűntől szépen fokozatosan, úgy, hogy ha hálóhintázás közben megjelenik egy sárga pont valahol a térképen, akkor oda hintázva gyorsan akadályozzuk meg és így nő a reputációnk, pontosabban a “biztonság” mértéke az adott területen. Vannak még jó kis mini játékok, mint verseny az idő ellen, bombahatástalanító futam, és bázisugrás, ami annyit tesz, hogy irtózatos magasságból ledobnak minket, és az a feladatunk, hogy a felvillanó körökön át zuhanjunk lefelé. Mindez pontokért és időre. Jó lett volna, ha kicsit jobb az irányítás, valószínűleg tanulható de én nem töltöttem ezzel az időmet. A város hatalmas, van pár gyűjthető token, hál Isten nem annyi, mint mondjuk egy Crackdownban, de azért el lehet vele szöszmötölni. Tudunk bármikor bárhol fényképezni, amiért pontokat is kapunk (egy achievement is csak így teljesíthető) de sajnos a képeket nem tudjuk elmenteni.
Vizuálisan az anyag elég impresszív, egészen addig, amíg a levegőben vagyunk. Páratlan érzés a hatalmas városban hintázni, kikerülve az akadályokat és kinevetni a dugóban ülő halandókat. Szépen csillog-villog minden, nagyon jó az animáció, és éjszaka New York mesésen néz ki. Érdemes felmászni valamelyik felhőkarcoló tetejére és szétnézni kicsit. Viszont amikor leérkezünk a fölre, és netalán tán még egy épületbe is bevisz az utunk, az már elég illúzióromboló. Egyszerű terek, egyszerű berendezésekkel, és ami a legzavaróbb, hogy néha botrányos operatőri munkával. Harc közben beleragad a falba, pont abból a szögből mutatja az eksönt ahonnan semmit sem látni és a leggázabb része, amikor a falon mászunk, pontosabban szeretnénk valamelyik irányba mászni a falon, de mivel a kamera mindig máshol van erre elég kevés lesz az esélyünk. Roppant mód idegesítő, amikor emiatt nem tudsz pontosan beérkezni két épület közé, vagy futnál felfelé a falon, erre valamiért megfordul az irányítás abban a pillanatban amikor falat fogtunk és már is száguldunk lefelé ezerrel, el is bukva az időre menő versengést. Kevesebb idegesítő dolog van amúgy a játékban, mint azok a hasztalan MJ versenyek, amikor a kisasszonyt (aki még ugye ronda is) nekünk kell átfuvaroznunk a város egyik részéből a másikba, mert viccesen kijelenti, hogy gyorsabbak vagyunk, mint egy taxi, na, ott sajnáltam, hogy nincs elejtő gomb... És ráadásként, még ilyen “cuki” kis szívecskéket is gyűjthetünk verseny közben, hogy több időnk legyen. Tiszta Outrun 2 feeling...
Kinek is tudnám ajánlani a játékot? Elsősorban a Pókember fanoknak. Ők nem fognak csalódni azt garantálom, a végső értékelést nyugodtan kerekítsék ki maguknak - számukra az SP3 jó, az igényeket ügyesen kielégítő anyag. Grafikailag rendben van, a hangok meg az a kevés zene nagyon a helyükön vannak, élvezetes a harc, jók az ellenfelek, ötletesek a Boss harcok, egyszóval unatkozni nem fogunk. Ja és ott van az Isten Hálóhintázás, ha még nem mondtam volna... Viszont mindenki más tegyen vele egy próbát a vásárlás előtt, mert nem biztos, hogy mindenkit kielégít egy pizsamás pasi fenekének a bámulása a lemenő nap fényében.
Spider-Man 3, a film - antaru
Ez a film jó is meg nem is, ezzel összességében kevés ahhoz, hogy nyugodt szívvel ki lehessen jelenteni róla: felnőtt a várakozásokhoz.
Egyszerűen túl sok mindent akartak belesűríteni egy moziba, annyi mindent, hogy az már nevetséges módon, **balszerencsés véletlenek sorozatát** indítja el a történetben.
A túl sok véletlen egybeesés pedig úgy rombolja a hihetőséget, mint a Kriptonit-torta a jókedvet a pici Clark Kent szülinapján.
Szegény szerencsétlen Flint Marko aki pont bele volt keveredve Ben bácsi gyilkosságába, pont akkoriban téved be egy furcsa kísérlet lezárt területére, amikor egy földet érő meteorból kimászik a Venom-szimbióta és felkapaszkodik Peter Parker motorjára, mert ők akkor pont ott voltak romantikázni.
Eddie Brock pedig épp most kell megjelenjen a Hírharsonánál.
## Túl sok a véletlen, mert túl sok a szereplő, akire nem jut elég idő.
Mary Jane csalódottá tételéhez elég gyenge eszköz az a hirtelen jött csók Gwen Stacy-vel, az igazi Pókembernek ilyen eszébe sem jutna. (persze neki igazi szupermodell lenne a barátnője, nem egy életunt, hervadozó énekesnő)
A két szuperellenfél szerepe szintén nincs kibontakoztatva, a történet vége felé esedékes szövetségre lépésük pedig túlságosan egyszerű, motiválatlan.
Bőven elég lett volna a filmbe csak egyikőjük, Homokember vagy Venom, hogy rendesen fel lehessen vezetni, méltó ellenféllé lehessen tenni a Pókember és a MiniManó számára.
Ehhez persze kellett volna egy icipicivel magasabb korhatár és bármilyen furcsán hangzik, de legalább egy komoly haláleset vagy néhány sérült.
Az egész olyan hatátsú volt, mint egy régi G.I. Joe rajzfilm, amelyben mindig sikerült minden pilótának katapultálni az utolsó pillanatban.
A P3 nagy pozitívuma, hogy a látványjelenetei valóban fantasztikusak, különösen a Homokember születése, de akcióból sajnos kevés jutott a filmbe. A közel két és fél óra nagy részét Mary Jane önsajnáltatása és egyéb érzelmes jelenetek töltik ki.
J.J.J. fenomenális, az éttermi poén szintén és még **maga Stan Lee is megjelenik a moziban.**
De vajon tudják-e a gyerekek, hogy az ősz hajú, szemüveges bácsi, aki buszt vezetett a Hősökben, nem más, mint a Pókember kitalálója?
A sok sírdogálás és kibékülés, Harry Osborn Han Solo féle segítségnyújtása sablonos és olyan szagú, mint ha a ugyanazt a régi, jól bevált mesét látnánk újra, csak vérmentes változatban.
Szándékosan nem hasonlítottam a filmet a képregényhez, oldalakat lehetne teleírni azzal, hogy Mary Jane igenis legyen inkább bomba nő, mint Kirsten Dunst, Venom legyen sokkal nagyobb és kegyetlenebb, a fekete Pókruha ne legyen levehető, na **és hol van a pókösztön, könyörgöm?** Egyszer megemlítették szóban...
## Összességében a film nem rossz, nézhető, de hiányoznak belőle a ma már tévésorozatokban is sztenderdnek számító, ”-Húvazzeg, most mi lesz, MOST MI LESZ?!?!”-felkiáltásokra ösztönző fordulatok.
Hogy milyen volt a táncjelenet?
Marha jó! A "Bírom a kacajod, nyuszika!" beszóláson is hangosan felnevettem!
Persze akkor már réges-rég nem úgy néztem a filmet, mint valamit, aminek bármi köze is lehet a világ legnépszerűbb képregényéhez.