[Teszt] Mass Effect 3

Mass Effect 3

dragCsető Zsolt2012.03.07. 19:45

"Gyakran felmerülő kérdés, hogy mennyire lehet komolyan venni a videojátékokat - a szórakoztatóipar azon szegmensét, amiről sokaknak elsőként inkább a komolytalan jelző jut az eszébe. A választ természetesen nem itt, és nem most fogom megkeresni, egy azonban biztos: a Mass Effect 2 olyasvalamit ad a kezedbe, amit nagyon kevés játék ad csupán. Felelősséget. Annál komolyabb dolog pedig nem sok van a világon."

Két évvel ezelőtt ezen sorokkal zártam a Mass Effect 2 tesztjét. Hogy miért térek vissza hozzá megint? Nem a benne feltett kérdés megválaszolása céljából: sokkal inkább azért, hogy ismételten leboruljak a BioWare nagysága előtt. A második rész egyedülálló élmény volt, köszönhető a karakterekkel ápolt kapcsolatokra és az öngyilkos misszióra épülő csodás koncepciónak, a Mass Effect 3 pedig most megismétli az előd zsenialitását. Csak épp ezúttal nem egyetlen epizód, hanem öt év döntéseinek következményeivel leszel kénytelen szembenézni, és a tét sem barátaid élete lesz csupán, hanem az, hogy megmented-e a galaxist a biztos pusztulástól, vagy sem.

Ahogyan a második rész, úgy a Mass Effect 3 is egyetlen dologra épít fel mindent: a Reaperek legyőzésére - ha nem sikerül elpusztítani az 50 ezer évenként felbukkanó szintetikus kaszásokat, akkor mindennek vége. Nem csak az emberiségnek: az asariknak, a turianeknek, a kroganeknek, mindenkinek. Az univerzum összes intelligens civilizációjának. Shepard feladata ennek megfelelően nem csak a Föld megmentése lesz: egy olyan szövetséget kell létrehoznia a fajok között, amely képes lehet legyőzni a nagyságrendekkel fejlettebb Reaperöket. Ahogyan az sejthető, a dolog nem lesz egyszerű: az összefogáshoz ellentétes érdekek és évszázadok óta tartó viszályok felodásán keresztül vezet az út, amely során számtalan döntést leszel kénytelen meghozni.

Dönteni rengeteg játékban lehet, kidolgozott cselekmény formájában szembesülni azok következményeivel viszont már teljesen másmilyen dolog. A Mass Effect 3 ilyen szempontból bizonyosan mérföldkő: hiába láthattunk már korábban ízelítőt a rendszerből, az első két epizódban hozott választásaid most teljesednek csak ki igazán. Ez teszi igazán egyedi élménnyé a BioWare űreposzát: karakterek, fajok és események; múlt, jelen és jövő fognak más és más képet mutatni az én és a te esetedben - a sztoriban biztosított virtuális elágazások mérete és sűrűsége most, a harmadik részben ért fel a csúcsra. A legkomolyabb, a trilógia végkimenetelét alapvetően befolyásoló döntéseket pedig - ahogyan arra számítani lehetett - most kell majd meghoznod, és nem egy olyan választás elé leszel helyezve, ahol megremeg majd a kezed. Pedig csupán egy gombnyomás az egész. Néhány gombnyomás mégis meglepően nehéz - a Mass Effect 3 megmutatja, hogy mennyire is.

Hiába lehetsz jó (Paragon) vagy rossz (Renegade), a Mass Effect világában valójában semmi sem fekete és fehér, ami a harmadik részre hatványozottan igaz. Éppen ez az, ami miatt igazán nehezek a játék legfontosabb döntései: azért, mert nem egyszer olyan morális dilemmákkal fogsz szembesülni, ahol nem lesz helyes és helytelen választás, és ahol legfeljebb az ápolhatja majd csak a lelkiismeretedet, hogy a fennköltebb jó nevében cselekedtél. Nem meglepő, hogy ilyen mélységek mellett az érzelmi töltetet illetően kiemelkedőt nyújt a játék: a Mass Effect 3 megrendítő jelenetek tucatjai elé állít majd téged, ami a nagy fináléban egy olyan döntési helyzetben csúcsosodik ki, amelyhez mérhető nem sok volt még a videojátékok történetében.

Ez utóbbi magára a kampányra is maradéktalanul igaz: a Mass Effect 3 fő történetszála egy példátlanul feszes és fajsúlyos cselekményt mutat be, amely fantasztikusan épít mindennek az alapjára, vagyis a Reaperek és a világ pusztulása által nyújtott fenyegetés elképesztő súlyára. Az őrült tempó és a rengeteg helyszín mellett azonban jut idő a karakterekre is: a harmadik rész remek munkát végez a személyiségek és a kapcsolatok kiépítése terén, ahol nem csak a Normandy legénysége, hanem Shepard lelki világa is előtérbe kerül. És bár a Mass Effect 3 közel sem épít olyan szinten a szereplőkre, mint az előd, így is rengeteget kihoz belőlük, szívmelengetésül ráadásul rövidebb-hosszabb ideig azon régi bajtársaid is visszatérnek, akik túlélték a Saren illetve a Collectorok elleni harcokat.

A Mass Effect 3 kampánya nem csak a történet és a karakterek terén nyújt kiemelkedőt: a monumentális méretek is nagyban hozzárájulnak a pazar játékélményhez. Látvány terén egyértelműen a generáció egyik csúcsával állunk szemben, amely első sorban nem is a grafikai minőségnek és a részleteknek köszönhető, sokkal inkább a hihetetlen látképeknek és a fantasztikus vizuális dizájnnak. Nem gondoltam volna, hogy a monumentalitás tekintetében bármi is megközelítheti a jelenlegi masinákon a God of War III színvonalát, de a rengeteg nyitott tér, a városok fölé tornyosuló Reaperök, az ámulatba ejtő hátterek és a tipikusan Mass Effectes fénycsóvák és effektek esetenként igen közel helyezik a BioWare játékát az ógörög kalandhoz. Mindez a szokás szerint minőségi színészi munkával, a remek hangokkal és a sorozat eddigi talán legjobb zenei anyagával kiegészítve maradéktalanul biztosítják a csúcsminőségű audiovizuális élményt.

A franchise nem csak a cselekmény és a külcsín tekintetében ért fel a csúcsra: a harmadik rész játékként is előrelépett az elődökhöz képest - shooterként és RPG-ként is jobb, mint a második rész. Előbbi leginkább az érzékenyebb irányításnak és a kibővített mozgásrepertoárnak köszönhető: a közelharci támadás bevezetésével hatalmas tátongó lyuk került betömésre a harcrendszerben, a vetődés lehetősége és a gyorsabb mozgás pedig Shepard agilitásán növeltek egy kellemeset. A pályadizájn és a mesterséges intelligencia terén is egyértelmű az előrelépés: a nagyobb, változatosabb és gondosabban kidolgozott terepek, valamint az okosabban harcoló ellenfelek újabb szintet növeltek az összecsapások élvezeti értékén. Tiszta lelkiismerettel mondhatjuk, hogy a Mass Effect 3 a gunplay és a harcok koreográfiája terén már egyáltalán nincs messze a TPS-műfaj legjobbjaitól.

Az új szerepjátékos elemek nagy része szintén a harchoz köthető. Sokak örömére visszatért a fegyvertuning, melynek keretein belül általános tulajdonságnövelő fejlesztéseket vehetsz az egyes harceszközökhöz, a fegyverenként rendelkezésre álló két üres slotba pedig egyéb extra alkatrészeket is helyezhetsz. Most már ráadásul akár minden típusból (pistol, shotgun, SMG, assault rifle, sniper rifle) magaddal vihetsz egy darabot, cserébe viszont a fegyverek súlya befolyásolja a harci képességeid újratöltődésének sebességét. És ha már képességek: itt is van újdonság, a Mass Effect 3-ban ugyanis már csak az erők első három szintjén lineáris a fejlődés, a következő hármon már rendre két különböző opció közül választhatsz.

Az óriási és szerteágazó univerzum természetesen most is számtalan mellékküldetéssel várja a mellékes elfoglaltságokra vágyókat, melyek között szép számmal akadnak fajsúlyos darabok is: nem egy olyan extra missziót teljesítettem, amiről egyébként nem mondtam volna meg, hogy csupán opcionális része a kalandnak. Ez is jól mutatja, hogy az elődhöz hasonlóan a Mass Effect 3 is rendkívül erős, mint koncepció: a Reaper-fenyegetés a játék egészére rányomja a bélyegét. Ide kapcsolódik a War Room is, ahol folyamatosan nyomon követheted háborús eszközeidet: amíg a második részben a társaid lojalitása, addig a Mass Effect 3-ban ezek mennyisége és készenléti szintje határozza meg, hogy mekkora sikered lesz a Végső Misszió során. A mellékküldetések nagy része tehát támogató csoportok, fajok és technológiák szerzésére irányul, de a multiplayer is itt kapcsolódik össze a kampánnyal, az eszközök rendelkezésre állási szintje (Galactic Readiness) ugyanis csak online játszva növelhető. Nyugalom: a definitív befejezés enélkül is elérhető.


A MULTIPLAYER

A Mass Effect sem bújhatott el a multiplayer kívánalmak elől: az online játék kooperatív móka formájában teszi tiszteletét a harmadik részben. Az egyszerre négyen játszható multi egy horda-variáns, vagyis hullámokban támadó ellenfelekkel kell benne felvenni a harcot, méghozzá újonnan generált, idegen fajú karakterekkel. A fegyvertuning és a fejlesztési rendszer a speciális képességekkel itt is jelen van, de egyszeri bónuszok szerzésére és elsütésére is van lehetőség. Az egyedi missziók a harc mellett külön objektívákat is kínálnak.

A War Assetek mennyiségének növelésére van még egy módszer: a távoli naprendszerek felfedezése, amelynek menete a második rész után ismételten változott. A Mass Effect 3-ban már nincs lehetőség a bolygók egyenkénti vizsgálatára, a szkennelés a Normandy által kibocsátott hullámok segítségével történik - ha találsz valamit, az felbukkan a képernyőn. Óvatosan nyomogass azonban: a jelek egy idő után felkeltik a Reaperök érdeklődését is, akik menekülésre kényszeríthetnek. Hogy jobb-e így? A vélemény vélhetően játékosonként más és más lesz - az biztos, hogy az új rendszer egyszerű és elnagyolt, ám szerencsére nem a játék egyik fő eleméről beszélünk. Hasonló elnagyoltság tapasztalható néhány mellékküldetés esetében is: a Citadelen bóklászva például előfordulhat, hogy egy-egy beszélgetés mellett elhaladva elcsípsz néhány infómorzsát, ami után fel is bukkan egy új misszió a menüben. Ez egyrészről jó, hiszen több a tennivaló, másrészről viszont a személyes töltet és a tényleges kommunikáció hiányával igen alacsony a motivációs szint ezen apró szálak felgöngyölítésére. Lám, a Mass Effect 3 sem hibátlan.

Utolsó szakaszába lépve újabb játékhőstől búcsúszik el a generáció. Hogy mi volt a neve, hogy nézett ki, miket tett és hogy végül miként döntött, az képlékeny: a történet által felkínált keretet mindenki mással töltötte fel az évek során. Shepard ugyanis nem egy karakter, sokkal inkább egy fogalom, amely megtestesíti mindazt, ami a Mass Effect valójában: egy olyan trilógia, amely méretét, univerzumát és cselekményét tekintve egyedülálló élményt nyújt, és egy olyan történet, amelyben sokszor egyetlen döntés jelenti a legnagyobb kihívást. Pedig ez csak egy videojáték.

A Mass Effect 3 a csúcson köszön el Shepardtől: a sorozat eddigi legfeszesebb, legmozgalmasabb és legizgalmasabb kampányához az eddigi legkiforrottabb játékmenet párosul. A monumentális jelenetek, az erőteljes érzelmi töltet és az epizódokon átívelő döntések kiteljesülése örökké emlékezetes élményként tesz pontot a trilógia végére a generáció egyik legjobb játékában.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Bemutatkozott a Marvel Rivals, bezár a Smilegate Barcelona - ez történt szerdán

Továbbá: NOTTOLOT, Doronko Wanko, Boomeroad, Metal: Hellsinger, Hellgate: Redemption, Yellow Brick Games, No Man's Sky.

17 órája
6

PlayStation Plus: az áprilisi hármas

Űrvarázsló, kockaland és kicsontozott rogulike.

1 napja
7

South Park: Snow Day! - Kabbe gyíkok, megyünk hógolyózni!

South Park, ám ezúttal szolgáltatásalapú multiplayer hack n slash formájában. Avagy lehet-e várat építeni Kula Bából?

1 napja

Stellar Blade

A nagyközönség előtt próbálhattuk ki a SHIFT UP közelgő akciójátékát. De a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk.

1 napja
4

Judas részletek, új Marvel játék közeleg - ez történt kedden

Továbbá: It Takes Two, Another Crab's Treasure, The Stanley Parable, V Rising, Dollhouse: Behind the Broken Mirror.

1 napja
1

The Thaumaturge – Depresszió és ördögűzés Varsóban

Vannak azok a játékok, amiket úgy lehet a legkönnyebben jellemezni, hogy fél pillanat alatt lehozzák az embert az életről, de jó értelemben véve, a The Thaumaturge pedig pont egy ilyen cím. A lengyel Fool’s Theory legújabb alkotása már a Steam Next Festen bemutatott demójával belopta magát...

2 napja

Stellar Blade demó, live service játék a Bend Studio-tól - ez történt hétfőn

Továbbá: Cyberpunk 2077, Final Fantasy XVI, The Elder Scrolls, Judas, handheld Xbox élmény.

2 napja
9

Heti megjelenések

3 napja
6

Outcast: A New Beginning - visszatér a kitaszított

Ulukai visszatérése egy hihetetlen történet. Szinte nem is lehet annak a szentimentumnak megfelelni, amivel a játékos az első epizódra gondol vissza. Most huszonöt évvel később nem csak Laura Palmer, de Cutter Slade is visszatért, így megnéztük, mit tudnak Adelpha lakói kínálni számunkra 2024-ben. Teszt!

4 napja
5

Taxi Life - über kis taxi?

Verőfényes katalán napsütés, és kellemesen ismerős nyíltvilágú játékmenet, mindez közel 460 kilométernyi barcelonai úthálózattal megspékelve. A Taxi Life-tól sokat vártak a könnyed polgári járműszimulátorok fogyasztói, és bár az alapok ígéretesek, ez a taxitársaság bizony messze van még a piacvezetőtől...

4 napja
4

Dragon's Dogma 2 - a sárkány éve

A Dragon’s Dogma cím azoknak is ismerős lehet, akik a 2012-es, mára már ikonikussá vált játékkal nem is játszottak, hiszen 2020-ban egy Netflix animációs sorozat is igyekezett bemutatni ezt a különleges világot. Nagy kihagyást követően, a napokban azonban megjelent a játék folytatása, amely még kifinomultabb játékmenetet, és még grandiózusabb kalandot ígér!

5 napja
27

Csúszhat a GTA VI, törölt Overwatch 2 tartalmak - ez történt pénteken

Továbbá: Final Fantasy XVI, Soulframe, Assassin's Creed Jade, SWORN, Larian Studios.

5 napja
9

A Future Games Show-n túl – ez történt csütörtökön

Shadows of the Damned: Hella Remastered, Broken Roads, Dead Island 2, Soul Covenant, Maliki: Poison of the Past, Blackout Protocol, Inazuma Eleven: Victory Road, Loretta, Anomaly Collapse, Shinji Mikami.

6 napja
2

Több mint 40 játékkal töltötte meg a csütörtök estét a Future Games Show

Összefoglaló a 90 perces traileráradatról.

7 napja
9

Rise of the Ronin

A Team Ninja ismét maradt a bevált formulájánál, ezúttal azonban egy nyílt világba ültette azt. A nagyobb játéktérrel pedig egy nagyobb közönség felé is nyitni akartak. A végeredmény? Nem hibátlan felemelkedés, de érdekes fúzió.

7 napja
6

Final Fantasy VII Rebirth

Eltelt idestova több, mint negyed évszázad, mióta boldog tizenévesként először tudomást szereztem arról a csodáról, amit Final Fantasy 7-nek hívnak.

7 napja
14

Marvel 1943 leleplezés, Chrono Odyssey erődemonstráció – ez történt szerdán

Továbbá: Golden Lap, Shin Megami Tensei V: Vengeance, Alpha Protocol, Dragon Ball: Sparking! ZERO, Epic Games Store, CorpoNation: The Sorting Process, Final Fantasy VII Rebirth, Card-en-Ciel, Foundry.

7 napja
13

Brothers: A Tale of Two Sons Remake

2013-ban a filmiparból érkező Josef Fares egy rendkívül egyedi debütáló alkotással vetette meg a lábát a videojátékok világában, aminek a koncepciója a mai napig egyedülállónak mondható. Ez elég indok arra, hogy egy évtizeddel később felpiszkálják a játékosok következő generációjának?

8 napja
5

Plunderstorm, avagy a WoW battle royale – ez történt kedden

Továbbá: Project Birdseye, Rise of the Ronin, Riven, Bleak Faith: Forsaken, Overwatch 2, SINce Memories: Off the Starry Sky.

8 napja
3

Game Pass: mozgolódás március második felében

A hónap végén debütál a Microsoft előfizetéses szolgáltatásában a Diablo IV! De talán a többi érkezőre is megéri odafigyelni.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==