Halo 3: ODST - az első eladási adatok

Halo 3: ODST - az első eladási adatok

Oldern2009.10.08. 17:38

Megérkeztek az első eladási adatok a Halo 3 ODST kapcsán: hiába Master Chief hiánya, azért a játék az amerikai kasszáknál jól láthatóan remekül teljesített az első hetekben.

Az első számokat az USA Today tette közzé a régióból: a többek között a Halo franchise jövőjét bemutató (lásd korábbi hírünket) cikkben megemlítették az ODST eladási adatait is: a játékot két és fél millióan vásárolták meg eddig a régióban. Összehasonlításképpen: a 2007 szeptemberében debütált Halo 3 az adott hónapra vonatkozó NPD adatokban 3,3 millió eladott példánynál járt.

Az egész világra vonatkozó eladási adatok egyelőre nincsenek, a fentiek alapján mindenesetre nem tűnik túlságosan vad becslésnek a három és négy millió közötti teljesítmény: remélhetőleg nemsokára pontos számokat tudunk meg erről is.

Supermassive Games leépítés, limitált PS5 – ez történt kedden

Továbbá: Persona 4 Revival, The Lord of the Rings: War in the North – Legacy Edition, SPRAWL zero.

57 perce

Sovereign Tower

Noha a nyár jellemzően uborkaszezonnak számít a játékiparban, ez nem jelenti azt, hogy ekkor ne jelenhetnének meg jó címek. Vessünk csak egy pillantást a Sovereign Towerre!

10 órája
1

1666: Amsterdam korai start, Big Walk sikerek – ez történt hétfőn

Továbbá: over the hill, Lost & Found, PATLABOR the Case Files, Crowns and Pawns: Amber Road, Hubert, Village in the Shade.

1 napja

Heti megjelenések | 2026 #33

1 napja
1

Kiln - a Double Fine nem köcsögöl!

2 napja
2

Doom: The Dark Ages - Revelations DLC

3 napja
12

THQ Nordic újdonságok – ez történt pénteken

THQ Nordic Digital Showcase összefoglaló.

4 napja
7

GTA a Netflixen – ez történt csütörtökön

Továbbá: Warrior Cats: Clans of the Forest, Onimusha: Way of the Sword, TOEM 2, Quake remaster.

5 napja
11

SENARA: The Sacrament

Szektások, mélytengeri rémek és egy realisztikus óceánjáró. A SENARA-ban első pillantásra minden megvan, ami a sikerhez kell, ez az összkép azonban becsapós.

5 napja
5

Megjelenési dátumok napja – ez történt szerdán

Benne: Isle of Reveries, Beaten Path, Moonlighter 2: The Endless Vault, Fallen Tear: The Ascension.

6 napja
2

Corsair Clipper Pro Mini 60 - kicsi, de erős

6 napja
6

Fire Emblem: Fortune's Weave Direct, Mafia: The Old Country DLC – ez történt kedden

Továbbá: Crimson Moon, The Walking Dead: Streets of Survival, Endless Legend II.

7 napja
4

Game Pass: augusztus első hetei

A Beast of Reincarnation premier árnyékában ezúttal inkább a Premium előfizetők könyvtára növekedik majd a következő néhány napban.

7 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #32

8 napja
7

Ian Livingstone - A Vér-sziget labirintusa

8 napja
2

Denshattack!

9 napja
9

A Sony marad a tervnél – ez történt pénteken

Továbbá: CloverPit, Marvel Tokon: Fighting Souls.

2026.08.01.
12

PS5-eladások és Bethesda megújulás – ez történt csütörtökön

Továbbá: Gears of War: E-Day, Rideshare "Stimulator", Seasons of Books and Keys, SpeedRunners 2: King of Speed.

2026.07.31.
86

NBA: The Run

2026.07.30.
6

Wuchang és Croc visszatérés – ez történt szerdán

Továbbá: Xbox üzleti jelentés, The Eventide, 1666: Amsterdam, Thimbleweed Park 2, Pokémon Pokopia, Lost & Found: A This Bed We Made Story, Stupid Never Dies.

2026.07.30.
3