Let's Cheer!Teszt

Előbb vagy utóbb eljön a tesztelő pályafutásában az a pillanat, amikor megáll, és elgondolkodik azon, hogy a cikke mellé oda merje-e írni a nevét. A Let's Cheer már a borítóképe után bebillenti a dilemmát, de mivel az utóbbi időben elég sok különleges Kinect játékról írtunk, ezért ezen már alig múlik bármi is. (Gondolod te! - a szerk.) Lássuk tehát mit sikerült a fejlesztőknek kihozni a feltételezhetően első és egyetlen cheerleader játékból, amely mozgásérzékelés segítségével próbálja a hajrá-hajrá mókát videojáték formába ültetni.

Az amerikában igencsak népszerű, akrobatikus tánccal kevert sport alapjai egyébként remek alapot adhatnak egy mozgásérzékelős játéknak, a Kinect széles közönségét ismerve pedig bizton állíthatjuk: elég csitri csemete ugrál a képernyő előtt, hogy a játék létjogosultsága üzleti szempontok szerint is igazolt legyen.

Mint az általában a táncos Kinect játékoknál már hagyomány, a Let's Cheer is sorban adagolja egymás után a különböző számokat, előadásokat, melyek virtuális koreográfiáját követnünk kell a tévé előtt. A program ezúttal kétfelé osztja a feladatokat. Az első csoportba azok a rigmusok (chant, cheer) kerülnek, melyeket legföljebb 30-40 másodperces adagban, zene nélkül, általában valamilyen dob-ritmus segítségével adunk elő.

A második típus, a cheer-rutin, már jóval komolyabb kihívást igényel. Itt általában valamilyen licenszelt nótára (pl. Lady Gaga, Kool & the Gang) ugrálunk végig egy összetettebb mozdulatsorozatot. A feladatokat a különböző bajnokságok nívója alapján szortírozták a készítők, így a helyi sulitól egészen a nemzeti sportdöntőkig vihetjük a hajrázó karrierünket.

Egy-egy helyi bajnokságon tehát négy kántálás, és két rutin van terítéken. Mindegyiket begyakorolhatjuk a különböző nehézségi fokok szerint, legföljebb pedig akár ketten is dobálhatjuk magunkat, ha van elég hely a nappaliban. A pontozás persze közel sem olyan összetett, mint a valóságban - a szokásos öt csillag szerint megy a feladatsorok értékelése, a pontok felfelé tornászását pedig a “Perfect” sorok kombójával és a szorzók növelésével érhetjük el.

A program öt bajnokságot nyújt a játékosoknak, melyeken belül összesen harminc feladat van felsorakoztatva. Mivel a licenszelt nóták is csak egy-másfél perces verzióban vannak jelen, ezért körülbelül bő két óra alatt az egész választékot végigrázhatjuk. Tartalom tekintetében tehát nagyon nem erőltették meg magukat a Cat Daddy fejlesztői, de mondjuk azt, hogy a célcsoport számára garantált újrajátszhatóság és többféle nehézségi lehetőség miatt nem gyaluljuk a sportpálya gyepébe a játékot. A nehézségi szinteknél ugyanis a játék ténylegesen bonyolítja a gyakorlatokat (nem a pontozáson szigorít), így többféle koreográfiát is megtanulhatunk egy-egy dalhoz. Az utolsó nótáknál egyékbként már igencsak szükség lesz ugribugri lábakra és rugalmas alkatra, ha teljes mértékben a csillagokra hajtunk rá.

Grafikailag nem egy nagy durranás a játék; kevés tereptárgy, egyszerű hátterek jellemzik a Let's Cheer-t, de a kedves karakterek, vidám színkészlet abszolút vonzóvá varázsolja a játékot a megfelelő célcsoportnak.

*A Let's Cheer már csak a témájából fakadóan sem találhat széles közönségre, viszont a pompomlány témakörért érdeklődő, hiperaktív csitrik számára ésszerű választás lehet. Beszerzését persze leginkább csak a különleges témaválasztása indokolhatja - a bevált táncos Kinect játékok jóval több tartalommal, korszerűbb körítéssel és nagyobb szavatossággal bírnak, mint a “hajrá-hajrá pompomcsapat” vidám játéka.

(A tesztelő pedig újévi fogadalomként felírja magának: 2012-ben nem eteti majd a konzoljait bizarr kazuár játékokkal... )*