Forza Motorsport 3: az első körök

Forza Motorsport 3: az első körök

dragCsető Zsolt2009.07.31. 18:10

A Forza Motorsport 3 megjelenése még kicsit arrébb van, a Microsoft azonban a mai napon lehetőséget adott arra, hogy ismerkedjünk egy kicsit az Xbox 360 őszi kínálatának zászlóshajójával - élménybeszámoló következik az első körökről.

Az általunk kipróbált változat három versenypálya, és néhány tucat négykerekű közül engedett csemegézni, ami elenyészőnek tűnik a végleges verzió által kínált számokhoz képest (ott száz pályára és négyszáz kocsira kell számítani), ám az első ismerkedéshez tökéletesen elegendőnek bizonyult. A változatosságra ráadásul nem lehetett panasz, hiszen a japán utcai versenygépektől (Mitsubishi Lancer Evolution IX) kezdve, az amerikai muscle car-okon (Dodge Challenger) és a luxus sportkocsikon (Lamborghini Murcielago) át egészen a SUV-kig (Mercedes ML63 AMG) mindent tartalmazott a rendelkezésre álló repertoár.

A menüből a rajtrácsra ugorva igencsak meggyőző látvány fogadott bennünket: egyértelműen komoly munkát fektettek a játék ezen részébe a Turn 10-es fiúk, hiszen a Forza 3 kategóriákkal többet nyújt ilyen téren, mint a második epizód. A játék ráadásul már jelenlegi stádiumában is meglepően stabilan fut, a visszajátszások során pedig különösen gyönyörű képsorokkal kényeztet bennünket, tűéles és részletgazdag autómodellekkel. A sorozat rajongói emellett nem csak a komoly grafikai javulásnak örülhetnek, hanem az új belső nézetnek is, hiszen a kormány mögül szemlélve az eseményeket még autentikusabb élményben lesz részük.

A kormány mögé egyébként ténylegesen is bepattantunk, hiszen egy szimulátort mégis csak így illik próbakörre vinni, panaszkodásra pedig semmi okunk nem lehetett, hiszen Montserrat kanyargós és dombokkal tűzdelt pályái autónk minden egyes porcikáját alaposan megmozgatták, amit tökéletesen lehetett érezni is, vagyis abszolút élvezetes, és nem mellesleg igen valósághű vezetési modellel volt dolgunk - ez persze minden bizonnyal nem lep meg senkit sem. Külön öröm, hogy a Forza 3 láthatóan széles közönségnek lett belőve: a kezdő játékosok számára a különféle bekapcsolható segítségek (fékrásegítés, blokkolásgátló, kipörgésgátló, ideális ív és féktávok jelölése) könnyen elsajátíthatóvá teszik a Forza 3-at.

Ha már segítségek: lényeges és új feature-ként itt is fellelhető a tavaly megjelent GRID-ben debütált rewind funkció, ami annyi takar, hogy egy balul elsült manővert követően visszatekerhetjük az időt, és így korrigálhatjuk hibánkat, amire szükségünk is lehet, hiszen egy-egy nagyobb koccanássál alaposan összezúzhatjuk csillogó járműveinket - akár fel is borulhatunk. A dolog természetesen opcionális, így csak az él vele, aki szeretne, ám ezzel, és az előbb említett segítségekkel a Forza 3 a szimulátorrajongók mellett a könnyedebb száguldozásra vágyó játékosok igényeit is képes kielégíteni.

Aki tehát már tűkön ülve várja a Forza 3 megjelenését, azt megnyugtathatjuk: nem fog csalódni kedvencében, de azoknak is érdemes lesz odafigyelni rá, akik kicsit ódzkodnak a stílustól, hiszen a Turn 10 játéka kiváló lehetőséget biztosít a belépésre.

A Forza Motorsport 3 október huszonharmadikán kerül a boltokba Európában, kizárólag Xbox 360-ra.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Resident Evil 2 Deluxe Edition - a Nintendo Switch 2 változat

3 órája
3

Ted Lasso és a csajok - ez történt hétfőn

Benne: EA Sports FC 27, Chivalware, Bless You Again.

12 órája

Heti megjelenések | 2026 #42

1 napja
6

Az AI gyorsabban fejti vissza a videojátékokat, mint ahogy azt követni tudjuk

1 napja
34

Gears of War: E-Day

A legújabb Gears of War visszatér a széria gyökereihez, ez a koncepció pedig a széria legütősebb részét eredményezi a Coalition nevével fémjelezett érában.

1 napja
12

Marvel’s Wolverine

3 napja
12

Diablo IV: Age of Hatred Collection - a Switch 2 változat

3 napja
2

Forza Horizon 6 PS5-megjelenés és The Triple-i Initiative – ez történt csütörtökön

Továbbá: Cyberpunk 2077 film, Ghost of Tsushima: Legends, Ace Combat 8: Wings of Theve.

4 napja
5

Dragon Quest Heroes: Torneko's Mystery Dungeon Classic HD

5 napja
4

Game Pass: október első hetei

A Gears of War: E-Day és a Minecraft Dungeons II után is folytatódik a premier áradat a szolgáltatás kínálatában. Ha nem csak Premium előfizetésünk van.

5 napja
6

Hétközi horrorcsomag – ez történt szerdán

Benne: Springs, Eternal, Becrowned, BrokenLore: Ascend, Dead of Darkness 2, Hazard Levels, Marvel Tokon: Fighting Souls, Atmosfar, SNØ: Ultimate Freeriding.

5 napja
1

RetroSpace - magyar a zűrben!

5 napja
20

Dátumok és még több demó – ez történt kedden

Benne: Gundam Rogue Orbit, At Fate's End, Warhammer Survivors, My Friendly Neighborhood.

6 napja
1

Átiratok és demók – ez történt hétfőn

Benne: Monster Hunter Rise, DuneCrawl, Frostpunk, Work Work Work, Dungeon Munchies 2.

7 napja

Heti megjelenések | 2026 #41

7 napja
4

Silent Hill: Townfall

7 napja
4

Future Knight - Nyolc óra világvégéig

2026.10.03.
9

SiN Reloaded

2026.10.02.
4

Kena: Scars of Kosmora csúszás, új PS5 AI upscaler jön – ez történt csütörtökön

Továbbá: 007 First Light, Elta: Defy All Gods, Croc 2: Kingdom of the Gobbos, VOID/BREAKER, Moadra, Sound System, Metro Redux, Serafini Productions.

2026.10.02.
4

Alien Breed 35th Anniversary Collection

2026.10.01.
10